1622. évi I. törvénycikk

Előbeszéd, a melyben az ország karai és rendei Ő császári és királyi felségének az irántok tanusitott atyai és kegyes gondoskodásáért és töprengéséért legnagyobb hálaköszönetet mondanak, készséges engedelmességüket kijelentik és az alkotott czikkelyeket megerősités végett bemutatják

Minekutána az ország hű karai és rendei, a római szent birodalom császári, Németország, Magyarország és Csehország királyi felségének, legkegyelmesebb uruknak, a közelébb mult idők veszedelmes mozgalmai lecsendesitése, a keresztyén vér további ontásának meggátlása, valamint az ország siralmas pusztulásának megelőzése iránt, a legjobb atya módjára igen sokféleképen tanusitott szánakozását és fáradhatatlan buzgolkodását a legvilágosabb tényekkel bőségesen bizonyitva látják:

1. § Hogy legujabban is Ő felsége költséget és fáradságot nem kimélve, meg a római szent birodalom és a többi országai, tartományai és birodalmai nehéz gondjait és bajait félre téve, az ő hű országlakói között személyesen megjelent, hogy felséges jelenlétével és tekintetével őket megörvendeztesse és üdvös előterjesztéseivel az emlitett áldásthozó békének a megszilárditását és ennek a lesujtott hazának és nemzetnek a megmaradását különös jó igyekezeténél és hasonló kegyelmességénél fogva folyton valóvá tegye és előbbre mozditsa; szabadságaikhoz képest pedig az előbb emlitett előterjesztések és egyéb országgyülési dolgok tárgyalását megelőzőleg nemcsak a nádorispán ur megválasztása, hanem a sérelmek orvoslása iránt is, hajlandóságát a legkegyelmesebben kimutatta; és ezek közül, a melyek a jelenben megvalósithatók voltak, foganatositotta, a melyek pedig a bizottságok elibe tartozóknak látszottak, azoknak a foganatositását szivesen megigérte:

2. § Ez okból a hű karok és rendek, Ő szent felségének az ily sok jótéteményeiért, meg oly nagy szivességeért és kegyelmességeért végtelen hálával vannak és köszönetet mondanak; és állhatatosan, meg ájtatosan imádkoznak Istenhez, hogy Ő szent felségét a felséges császárnéval, legkegyelmesebb királyasszonyunkkal és fenséges gyermekeivel egyetemben, a lesujtott haza és nemzet, sőt az összes keresztyén világ boldogitására, békességére és nyugalmára és a közönséges jó örök emlékezetére, a legdicsőségesebb és legszerencsésebb uralkodásban minél tovább megtartani méltóztassék; ezenfelül örökös hűségüket és hűséges szolgálataikat alázattal és engedelmességgel fölajánlják.

3. § Továbbá megfontolva azt is, hogy a szentséges császári és királyi felség, mint az ők legkegyelmesebb urok, a miképen eddigelő mindenkor, ugy most is, az emlitett üdvös előterjesztéseinek tartalmával is rendén, nemcsak a közjónak előmozditását és az országnak nyugalmát és megtartását, hanem egyuttal az országlakóknak a kölcsönös egyetértését és szeretetét is tekintetbe vette; az ország hű karai és rendei ezért, hogy kötelességükhöz képest, méltán ugy tünjenek fel, mint a kik ugy az Ő szent felsége, mint a legkegyelmesebb uruk iránt tartozó hüségüknek és engedelmességüknek, mint a hazaszeretetnek is eleget tenni igyekeznek; mindazokra nézve, a melyeket a jelen idők viszonyaihoz képest, a lesujtott hazának a csendességére és megmaradására, meg a közbékének javára tartozóknak láttak, előzetes beható tárgyalások után, egyhangulag az alább következő czikkelyekben egyeztek meg.

4. § A melyeket a szentséges császári és királyi felségnek hódolattal ajánlván, a legnagyobb alázattal kérik, hogy azokat szokott szivességével elfogadni, kegyelmesen megerősiteni, valamint hiveinek az akaratához és kéréséhez kegyes hozzájárulását megadni méltóztassék.