Hogy ennek a nemes Magyarországnak és az ehhez kapcsolt részeknek karai és rendei milyen nagy és kitüntető jótéteményül fogadták azt, hogy a császári és királyi szent felség, az ő legkegyelmesebb uruk, gyengélkedő egészségének kellemetlenségeit nem tekintve, meg a birodalomba való sietős elutazásának magasrendü gondjait egyidőre felfüggesztve, közibük jött és őket ugy a várvavárt saját, mint a felséges császárné, valamint a király és igen kedvelt gyermekei tekintetével megörvendeztetni és velük azon dolgok felől, melyek a maguk és édes hazájuk megmaradására tartoznak tárgyalni méltóztatott: hódolattal és alázattal ismerik el, hogy azt oly módon, a mint illőnek látszanék, kifejezni sem tudják.
1. § Ennélfogva most e tekintetben mitsem ismernek inkább kötelességüknek, mint azt, hogy Ő szent felségének azért a véghetetlen jóságáért és atyai szorgalmatoskodásáért örökös hálaköszönetet mondjanak és hogy Ő felségének és nemes házának a legalázatosabb engedelmességüket, szivüknek legnagyobb hódolatával és alázatosságával fölajánlják, és hogy köteles engedelmességüknek bebizonyitására, ha a körülmények ugy kivánják, még vérük ontásával is a készségüket kimutassák.
2. § Továbbá azokat, a melyeket Ő szent felsége, az idő rövidségéhez képest, kegyelmesen tanácskozásuk alá terjesztett, némely, a korábbi évek végzéseiben foglaltakkal együtt, tanácskozásuk alá vették és azokra nézve azon a módon, a mint az alább következő czikkelyek magukban foglalják, határozatukat hódolattal meghozták; alázatosan kérik Ő szent felségét, legkegyelmesebb urukat, hogy ezeket a czikkelyeket és az azokban foglaltakat kegyelmesen elfogadni és királyi hatalmánál fogva jóvá- és helybenhagyni és megerősiteni méltóztassék.
