A karok és rendek helyén valónak tartják, hogy Lubló vára és a tizenhárom szepesi város visszaváltásának a módozatai és eszközei tárgyában, a fenséges lengyel királyhoz és azon ország rendeihez, az Ő felsége kegyelmes meghagyásához képest, előre egy diszes küldöttséget küldjenek.
1. § Ennek megvalósitására és e czélból, a költségeknek az ország nádor ura részéről való kiszabása mellett, megnevezik a tisztelendő beéli három forrásról nevezett apátot Maurovith Mihály urat és egri nagy prépostot; továbbá tekintetes és nagyságos giletinczi Ostrosith István urat, meg nemzetes Bossányi Mihályt Barsvármegye alispánját és Izdenczy Andrást.
2. § A mely követség és egyéb bizottságok számára megállapitották, hogy a kapuk számbavétele mellett minden földes ur, valamint a szabad királyi városok is, minden kapu után huszonöt dénárral adózzanak; azok pedig a kiknek kapujok nincsen, a vármegye kiszabása szerint fizessenek.
3. § Ezt az adót pedig a pénztárnok, vagy a vármegyei adókirovó a nádor ur rendelkezéséhez képest tartozzék az előbb emlitett szükségletekre hüségesen kiadni.