1638. évi XXXVII. törvénycikk

a szomszédos országokkal és tartományokkal vitás határok megjárására és kiigazitására, meg a villongások kiegyenlitésére és végleges elintézésére bizottságot határoznak

A szomszédos tartományokkal és országokkal, a határjárás és kiigazitás keresztülvitelére nézve, az előbbi évekből számos végzés van: de mivel ezeknek foganatba nem vétele miatt igen sok kár és bántalom, továbbá marhák elhajtása, gyilkosságok, ellenségeskedések, sőt a falukba tüzzel-vassal való betörések észrevehetőleg napról-napra szaporodnak és növekednek: azért a karok és rendek elhatározzák, hogy e határjárást és kiigazitást, az eziránt kiadott törvénycikkelyek szerint, végre valahára már foganatositsák.

1. § A melyeknek kiigazitására, jóllehet a biztosokat az ezerhatszázharminczötödik évi ötvennegyedik és a következő czikkelyek szerint már kinevezték, de minthogy azok közül némelyek részben hivatalaikat és méltóságaikat változtatták, részben pedig elhaltak, azért azok helyett kinevezik, Lengyelország tekintetében: főtisztelendő Cseh János, választott pécsi püspök urat, méltóságos homonnai gróf Drugeth János, országbiró urat, Jakóffy Ferenczet és Dévényi Istvánt.

2. § Szilézia tekintetében: az ott megnevezettekhez hozzáadják: főtisztelendő orbovai Jakusich György, választott veszprémi püspök urat, továbbá nemzetes Izdenczy Andrást, valamint Sándor Lászlót és Imrét, meg Mednyánszky Jánost. Addig is azonban, a mig ez a jövő bizottság kellő eredményre jutna, méltóztassék Ő szent felsége a tescheni herczegnőnek kegyelmesen megrendelni, hogy minden ellenségeskedésektől és erőszakoskodásoktól tartózkodjék és Budelin vára alattvalóit a régi haszonvételben békességesen meghagyja.

3. § Végül Ausztria tekintetében: nemzetes Gazdagh Fülöp, személynöki itélőmestert, meg Perneszi Ferencz, zala- és somogyvármegyei és Eőrsi Zsigmond sopronvármegyei alispánokat.

4. § Továbbá az a villongás, mely a borostyánkői vár urához tartozó Felső- és Alsó-Sicz faluk lakói, meg a Vasvármegyében levő Felső-Eör nemesei közt a határokra nézve felmerült és a melyet már az ország nádor ura is a felek beleegyezése mellett, határjelek felállitásával ugyan kiegyenlitett, de a mely a borostyánkői vár urának akadályozása folytán ujólag felmerült, az általános határigazitó bizottság eljárásáig abban a helyzetben maradjon, a melyben az emlitett nádorispán ur juttatta és mindakét részen az erőszakoskodásoktól és jogtalan betörésektől tartózkodjanak.

5. § És hogy Ő felsége azokat az itélőleveleket, a melyeket eddig az ilyen villongásokban, különösen pedig az emlitett Káldi Ferencznek és a Vasvármegyében levő Bucsu falu többi földesurainak kérésére kiadtak, e biztos urak utján végrehajtásilag kegyelmesen foganatosittatni méltóztassék.