Az ingyen munkáknak az ezerhatszázharminczötödik évi kilenczvenkettedik törvénycikkelyében kifejezett módján, az ország Dunán tuli és inneni részeiben csak kevés változás esvén, a karok és rendek az ott kifejezettekhez, a gabona szolgáltatásán kivül, most is ragaszkodnak.
1. § Mindamellett, hogy az ország felső részei az ott megirt munkák szolgáltatásánál megmaradnak, azonfelül a saját fenmaradásuk érdekében, önként szivességüket és áldozatkészségüket felajánlják, ugy, hogy már a legközelebbi országgyülésen, azoknak a részeknek a véghelyein, ez igéretüknek látható bizonyitéka legyen.
2. § A dunáninneni részekben: ugyanaz a törvénycikkely a maga szabályozásával érvényben marad, csakis ezek a változtatások történnek:
3. § Gyarmathoz: Liptó vármegyét.
4. § Lévához: Bars vármegyének három járását és Turócz vármegyét egészen.
5. § Fülekhez: Árva, Zólyom és Kis-Hont vármegyéket s Nógrád vármegyének két járását.
6. § Palánkához: Hont vármegyének két járását.
7. § Végül a dunántuli részekre nézve; a karok és rendek az idézett törvénycikkely szerint minden egyebet a maga rendén hagyva, ez időnek viszonyaihoz képest csakis ezeket változtatták meg:
8. § Egerszeghez: Kőszeg várának fekvőjószágait.
9. § Tihanyhoz; Borostyánkő vár fekvőjószágait.
10. § Sárvárhoz és Kapuvárhoz: ugyane várak fekvőjószágait visszarendelik. Épugy Somlyóhoz saját tartozékait.
11. § Pápához: Kesző vára fekvőjószágainak egyik felét hozzáadják.
12. § Szigligethez: ugy Zala-, mint Somogy vármegyéből saját tartozékait.
13. § Zalavárhoz: Görököt, Edericzet, Istvándot és Rendeket, mindazonáltal ugy, hogy a nádorispán ur Zalavárra nézve biztosokat nevezzen ki, a kik a pénztárosoktól és kapitánytól meg ezeknek utódaitól az ezerhatszázhuszonötödik évi huszadik törvénycikk értelmében rövid határidő alatt számadást vegyenek be és ha hátralékok volnának, azokat is e vár segitségére és felépitésére forditsák.
14. § Tótfaluhoz: Maracz falut.