1647. évi II. törvénycikk

fenséges IV. Ferdinánd fejedelem urat és Csehszország királyát, Magyarország királyává választják és megkoronázzák

Hogy az országok föntartására és boldogságára nézve milyen hasznos és szükséges az uralkodás félbeszakadását távoltartani, azt Magyarország, ez a mi sanyargatott hazánk saját kárán tanulta meg és a karok és rendek hőn fohászkodva kérik a végtelenül jóságos mindenható Istent, hogy azt Ő császári és királyi szent felségének kegyes és kedves kormányzata alatt igen soká tartsa meg.

1. § Mindazonáltal, mivel tudják, hogy mennyire változékony az emberi dolgok állapota és hogy a fejedelmek és királyok is ki vannak téve a bizonytalan halálnak, az országlakosok gondjukat és gondolkozásukat arra irányitották, hogy az uralkodás félbeszakadásának e veszedelmét a lehető legtávolabb tartsák az országtól.

2. § Ugyanis, miután fenséges Ferdinánd fejedelemben, Csehország királyában, Ausztria főherczegében Ő császári és királyi felségének az elsőszülöttjében, atyai jó tulajdonságokat, meg kitünő és királyi hajlandóságot vettek észre, elragadta őket az utána való vágyakodás érzése és őt a koronázási feltételek elfogadása után Ő császári felsége legkegyesebb beleegyezésének és atyai áldásának hozzájárulásával, örvendező felkiáltások között közakarattal és mindnyájuk megegyezésével, önként és szabadon, jövendő királyukká választották és Isten hatalmának segitségül hivása mellett az ország szent koronájával szerencsésen megkoronázták.

3. § Egyáltalában semmi kétségük sem lévén az iránt, hogy legjobb szülőjének a nyomdokain haladva, a karokat és rendeket az ő kegyelmében és különös jóindulatában részesiti és ezt az országot, önként tett igéretéhez képest is, mindenkor az ő különös hajlamába kegyeskedik fogadni.