Továbbá a karok és rendek tudják azt, hogy a császári és királyi szent felség a minapában, midőn nagyságos Rákóczy György fejedelemmel a béke helyreállitása és állandósitása iránt végzett, a nevezett fejedelem urnak a vele és párthiveivel való egyesség és megállapodás értelmében, az országnak a tiszántul s innen fekvő hét egész vármegyéjét, úgymint Szathmárt a hasonnevü várral, Szabolcsot, Ugocsát, Bereget, Zemplént, Borsodot (kivéve Szendrőt, de az ott felállitott harminczad jövedelmei a nevezett fejedelem uréi maradnak) és Abauj vármegyét Kassa városával, azok összes régi határaival és széleivel, ugy a Tiszán kivül, mint azon belül szedett fiscális bevételekkel és jövedelmekkel együtt az oklevélben körülirt joghatósággal a fejedelem ur életfogytáig átengedte, még pedig a következő feltételek alatt:
1. § Hogy a fejedelem urnak átengedett, előbb emlitett hét vármegyében, a katholikus vallás szabad gyakorlását és az egyházi joghatóságot békességesen megengedjék és az tovább is fönnálljon.
2. § Hogy a fejedelem ur a Tiszán innen minden tizedet hagyjon meg az egyháziaknak és a törvényes birtokosoknak, a Tiszán tul azonban a tizedek mind a fejedelem uréi legyenek, hogy azokat a végvidék fentartására fordítsa és ezeknek az árára nézve Ő felsége azok birtokosait időközben másunnan fogja kielégiteni.
3. § Az előbb megnevezett vármegyék az ország törvényeinek és törvénykezési dolgokban, a szokott végrehajtásokkal együtt, a nádor és az ország rendes birái joghatóságának legyenek alávetve; követeiket is küldjék és bocsássák a szokott módon a közönséges országgyülésekre, mint a mágnások és mások, kiket az országgyülésre meg szoktak hivni, mind a mellett a fejedelem ur tudtával, a kit ő felsége a közönséges országgyülés tartásáról értesiteni fog.
4. § Egyébiránt azokat a vármegyéket meg kell tartani szabadságaikban és kiváltságaikban.
5. § De az egyházi javadalmaknak az adományozása és a kegyuri jog azokban a vármegyékben Ő felsége számára épségben maradjon.
6. § Azokat a fekvőjószágokat, a melyek magszakadás czimén háramlanak Magyarország szent koronájára; hasonlóképen azoknak a fekvőjószágait is, a kiket az ország rendes birái az ország köztörvényei értelmében örökös hütlenség bünében marasztaltak el, vagy azokat, a melyek bármely más törvényes czimen háramlanak jog szerint a koronára: a fejedelem ur adományozhassa, Ő felsége jóváhagyásával, érdemes személyeknek; a mely adományoknak a megerősitését Ő felsége meg fogja engedni s Ő felségének a cancelláriájában is ingyen fogják elintézni.
7. § Az emlitett vármegyék főispánjai, a végvidékek és hajduk kapitányai és várnagyjai is, a városok és kiváltságolt mezővárosok birái és tanácsosai, ugy a jelenlegiek mint az ezutániak, a kik a fejedelem urnak esküt tesznek, az ország átadására kitüzött határidőben Ő felségének is fognak, az ő biztosai jelenlétében, különösen ezekre a pontokra esküdni, hogy a fejedelem éltében sem fognak senki parancsára és kérésére ő császári és királyi felsége és utódai, a törvényes királyok és Magyarország, valamint ennek hü alattvalói ellen valami ellenségeskedést tanusitani, és hogy, ámbár Ő felsége a törökkel kötött békét a megállapitott határidőig meg akarja tartani, mégis, ha a török háboru kitörne, a fejedelem urnak átengedett emlitett megyékben levő országlakósok, valamint katonák és határőrök, ebben a háboruban épen olyan hiven és elszántan tartozzanak Ő felségének és utódainak, Magyarország törvényes királyainak szolgálni, mint Magyarországnak a többi vármegyéi. Végre, hogy a nevezett fejedelem ur halála esetére, az alább irt módon azonnal és tényleg az Ő felsége és utódjai, Magyarország törvényes királyai iránt tartozó teljes engedelmességre és az ország egységébe fognak visszatérni és hogy a törököknek, bármi ürügy vagy szin alatt, egyáltalán semmit sem fognak az ország emlitett részeiből átengedni vagy átadni.
8. § A mely végvidékekről is akképen fog a fejedelem ur az ő tehetségéhez képest gondoskodni, hogy azok az ellenséges támadás minden veszélye ellenében biztositva legyenek.
9. § Ezenfelül Erdély is biztositotta Ő császári felségét és utódait, Magyarország törvényes királyait, hogy az emlitett hét vármegyéhez és Kassa városához semmi jogot sem tart vagy azokat a maga részére örökségképen eltulajdonitani nem fogja és azokban Ő felsége kegyes beleegyezése nélkül nem fog katonákat szedni.
10. § Ennek következtében a karok és rendek azt óhajtván, hogy e részben elégséges biztositékuk legyen, határozzák, hogy a feljebb emlitett vármegyék és mindazok, a melyek az emlitett módon a nevezett fejedelem ur kezére mentek át, az ő halála esetére, összes határaikkal és mesgyéikkel, valamint a fiscalis bevételekkel és jövedelmekkel együtt, összességükben és egyenkint, a császári és királyi felségnek és utódainak, Magyarország törvényes királyainak a teljes hatalma alá és Magyarország egységébe tartozzanak és legyenek kötelesek visszatérni, még pedig az öt vármegye azonnal és tényleg, a másik kettő pedig az alább irt kijelentés értelmében és hogy az országnak előbb emlitett részeiből egyáltalán semmit se merjenek a törököknek, bármi ürügy vagy szin alatt, átengedni és ne legyen szabad ezt megtenniök; sőt, a kik ennek a határozatnak ellene szegülnek, legott örökös hütlenség vétkébe is essenek.
11. § És hogy Erdélynek sem szabad e hét vármegyére és Kassa városára nézve a maga számára semmi jogot vagy örökségi követelést támasztani, vagy azokban Ő felsége kegyes beleegyezése nélkül katonákat szedetni; a várnagyok pedig, a kik eddigelé nem tettek esküt és a többi tisztek, ugy a jelenlegiek, mint az ezutániak, tartozzanak időközben Ő felségének és utódainak, tudniillik Magyarország törvényes királyainak, a hüségi esküt az arra elrendelendő biztosok jelenlétében, egymásután letenni.
12. § Mindazonáltal világosan kijelentvén azt, hogy a fejedelem urnak a fiai a följebb érintett egyesség vagy Ő szent felségének oklevele értelmében, Szathmár- és Szabolcsmegyéknek a birtokában éltük fogytáig bent maradhassanak ugy, a mint köztük a fejedelem rendelkezett; haláluk után pedig mindaddig, a mig Erdély fejedelmei az ő utódjaik közül lesznek, tarthassák meg Szatmár várát az ő fekvőségeivel, nevezetesen pedig Szatmár és Némethi mezővárosokkal s azokat az ugyancsak Szatmár várához tartozó fekvőjószágokat, a melyeket mások zálogban tartanak, szabadságukban áll majd kiváltani és azokat amaz összeg erejéig (a melyet e fekvőjószágokért lefizettek) azoknak hagyni, a kiknek akarják.
