Emlékeznek arra a karok és rendek, hogy miféle bizonyos módot állapitottak meg az előbbeni országgyüléseken, részint némely nagyobb kisérettel utazó mágnásurak és nemesek ellen, tudniillik az 1625. évi 46. czikkelyben; részint pedig ugyancsak némely mágnás uraknak és nemeseknek, valamint az ő katonáiknak és szolgáiknak faluról-falura való beszállása ellen, a mely néha az ő különös parancsukra és meghagyására, és a helyeknek meg az ugynevezett kvártélyoknak a kijelölése mellett is történt, tudniillik az 1608. évi koronázás után alkotott második, és az 1639. évi 43. meg az 1647. évi 66. czikkelyben.
1. § Minthogy azonban eme czikkelyekkel mit sem törődve, a szegény népet és nemességet ilyen módon napról-napra folyton sanyargatják: azért, hogy ennek a bajnak valahára már véget vessenek, és hogy a vármegyei nemesek és alattvalóik tehetősségének a meggyengülésével, a természetes ellenség ellenében föntartandó katonaság fizetése fönn ne akadjon (Ő felségének az ő üdvös előterjesztéseiben világosan kijelentett kegyes beleegyezése is hozzájárulván), határozzák a karok és rendek, hogy az ország nádor ura az ilyen magukra, vagy katonáikkal és szolgáikkal faluról-falura beszálló és saját tetszésük szerint kvártélyhelyeket csináló, magukat és övéiket kitartó és ekképen mind a nemességet, mind a szegény népet kiélő mágnásokat és nemeseket az ennekutána okozandó károkra és bármi más jogtalanságokra nézve egyik vagy másik vagy több vármegyebelinek a panaszára, a megyei tisztviselők utján eszközlendő előleges tanuvallatás mellett, hiteles helyi bizonyságok közbenjöttével, ügydöntőlegesen az ország összes karai és rendei elébe idézze, (ha tudniillik az ilyen mágnás urak és nemesek az előbb mondottakat maguk vitték vagy vitették véghez, vagy legalább, miután őket a vármegyei tisztek a károsultak vagy ezek földesurai részéről megkeresték, az okozott károkért elégtételt adni nem akarnak) és megállapítván az emlitett tanuvallomások alapján a kár mennyiségét, a károsok részére az elégtételt meg kell itélni.
2. § És ezen fölül az ilyen mágnás ur önönmagáért négyszáz, a nemes pedig kétszáz magyar forintban, az afféléket elkövető minden egyes katonája és szolgája után pedig, akár nemesek, akár nem nemesek azok, külön-külön azoknak dijában elmarasztaltnak tekintendő, a miből egy rész a felperesnek, egy másik rész a végvidéknek, a harmadik rész pedig a végrehajtónak jár és azoknak adandó ki.
3. § A mire nézve az ország emlitett nádor urának joga és tartozó kötelessége az illetékes birák utján előbb ugyan az ilyen mágnás ur és nemes ingóságaiból, de azután birtokjogaiból további halasztás nélkül (minden jogorvoslat kizárásával) a végrehajtást foganatosittatni.
4. § És ha a főpap urak mernének efféle dolgot magukra avagy szolgáik vagy katonáik utján elkövetni, azokat is hasonló eljárás alá kell vonni.
5. § Épségben maradván a feljebb idézett czikkelyek is azok részére, a kik azok szerint akarnak eljárni.
