Az országlakók, a mostani idők s tehetségük állapotához és a nyomorult nép szegénységéhez képest, saját részükről ez utánra is óhajtván a haza közös megőrzéséhez bizonyos számu katonaságnak két évre szóló eltartásával is hozzájárulni:
1. § Az ország felső részei (abból az okból, mert az előző évek ellenséges betörésekkel igen megtörték őket) kevesebb számban, mint azelőtt, a rovásos adók és részleges felkelések fejében és ezek helyett, háromszáz lovast, az ottani szabad városok pedig, a kapuk kivételével, száz gyalogot fognak tartani, a fejedelem ur és asszony birtokaira nézve pedig, bárhol legyenek az országban, az 1655. évi 5. törvényczikkelyben foglalt módozatot kell megtartani.
2. § A dunáninneni és dunántuli részek pedig katonai segélyül minden egyes meg nem hódolt kaputól tiz forintot, a meghódoltaktól ennek felét fogják beszolgáltatni, melynek felerészét a földesurak saját erszényükből, felerészét pedig az ő jobbágyaik fogják az 1647. évi 25. tc. büntetése alatt fizetni és ezt a katonai segélyt tekintetes és nagyságos Zichy István ur, a magyar kamara tiszttartója és nemzetes Parthinger Mihály, annak pénztárosa ugyanazon függetlenséggel és a jelen czikkelyhez alkalmazott utasitással és dijazással veszik be, mint egykor Lippay Gáspár ur, az emlitett kamara tiszttartója; és azt a nádorispán urnak a teljes magyar tanácsból ezen törvénycikk szerint egyenesen a fentebb irt czélból leendő rendelkezéséhez képest fogják kezelni s a számadás jövendő biztositása mellett, különösen az ország s a török betöréseknek kitett szoros utak védelmére szolgáló lovas- és gyalogrendü katonák tartására forditani.
3. § Végre, miután a nagymélt. esztergomi érsek ur felajánlotta, hogy azt a száz lovast, kiket eddig az érsekujvári erősségben saját zsoldján tartott, hazaszereteténél fogva és saját jóakaratából, továbbra is élelmezi, erre való tekintettel a bárhol létező érseki javak portáit az emlitett katonai segély alól mentesitik.
