1659. évi LXXI. törvénycikk

a mesteremberek, kézművesek és mészárosok eladó árui értékének szabályozását, az ez ellen vétőktől vagy ellenszegülőktől behajtandó büntetés alatt, a megyékre bizzák

Azt is elrendelik a karok, hogy az 1655-ik évi 31-ik törvényczikkelyt félretéve a magánosoknak való kedvezéseket, az abban kifejezett büntetés alatt, gyakorlatba vegyék és foganatositsák.

1. § A mesteremberek, kézművesek és mészárosok eladó áruinak értékét is a megyék szabályozzák.

2. § S az ily szabályozás ellen vétő eladókat, ha az eladó tárgy értéke tizenkét forintot tulhalad, ugyanannyi forint büntetéssel, ha pedig tul nem haladja vagy el nem éri, az eladó tárgy elvesztésével büntessék, amit a megye szolgabirái azonnal végrehajtsanak, s a mi két részben a megye szükségeire, egy harmadrészben pedig magának a végrehajtónak jár.

3. § Ha pedig a fentebb emlitett, ugy a mértékekre, mint az eladó árukra nézve leendő szabályozásnak és ennek a végrehajtásának valaki az urak, nemesek, szabad városok és véghelyiek vagy a parasztok közül is ellenszegülne vagy azt bármi módon megakadályozná, akkor az ilyen ellenszegülőt előlegesen a megyére idézvén, az alispánok hivatalos megkeresésére száz forint büntetésben, a parasztokat pedig az alispánok egyenkint negyven magyar forintban *  a dolog tiszta valóságának megelőző kideritése után annyiszor, a mennyiszer elmarasztalják, melyet az ilyen urak, nemesek, szabad városok és tisztviselők, véghelyiek és parasztok ingó és ingatlan vagyonából, minden jogorvoslat mellőzésével vegyenek fel és az két részben a megye szükségeire, egy harmadrészben pedig magának az alispánnak járjon, fennmaradván a magános polgárok ellen a városi tanács, s ennek vonakodása esetében a megyei birák részére a végrehajtás.

4. § A bőröket pedig az ország honosainak kárára (a vásárok idejét kivéve), idegenek előzőleg meg ne vegyék, azoknak a megyék alispánjai vagy a helyi hatóságok utján teljesitendő elkobzása terhe alatt. De az ország honosainak elővásárlási joga azokra nézve épen s erőben maradjon.