1659. évi CXIII. törvénycikk

Prinyi Ágnes és Bosnyák Judit asszonyok a követelt fekvőjószágokra nézve jogukat kereshessék

Minthogy pedig nagyságos Prinyi Ágnes asszony, nagyságos Eszterházy Miklós ur hitvese, azt panaszolja, hogy a morva őrgrófságban levő Veszel nevü ősi várát, melyet nagyatyjától, néhai nagyságos Bosnyák Tamás urtól hatvanezer forintért maga és örökösei részére megszerzett, gyámja: nagyságos Prinyi Ferencz ur, csak mintegy huszonkét ezer forintért, még az ő gyermekkorában, elidegenitette; azután pedig azt a száznyolczvan ezer forintra becsült várat a vevők ismét százharmincz ezer forintért eladták s igy az emlitett, akkor kiskoru, asszonyt sulyosan megkárositották.

1. § Beleegyezik, tehát Ő felsége, hogy a nevezett urasszony, Prinyi Ágnes, az e felett kieszközlött királyi vagy őrgrófi helybenhagyás ellenére is (s hasonlóképen nagyságos Judit asszony is, az előbb emlitett néhai Bosnyák Tamás ur leánya s néhai nagyságos Balassa Imre ur özvegye) az ügy további megvitatásának megengedésével, jogukat a fentebb emlitett javakra nézve kereshessék s megszerezhessék.