1659. évi CXV. törvénycikk

Balassa Bálint urnak Balassa Imre ellen, lerontott pincze alapján való követelését kiküldöttek vizsgálják felül

Elhatározták továbbá: hogy Balassa Bálint urnak a gyarmati erősség régi külső váralján épitett, de ugyancsak Balassa Imre gróf urnak folyamodására lerontott bizonyos pinczéjét, bizonyos kiküldöttek, kiknek egyikét a hadi tanácsból, másikát azon véghelyek katonai parancsnokától, harmadikát a megyéből kell oda kiküldeni, ujólag felülvizsgálhassák s vizsgálják is.

1. § Mely ügyben, ha úgy tapasztalnák, hogy az a pincze annak az őrségnek vagy erősségnek ártalmas és veszélyes, ez esetben az lerontva s betömve maradjon, az annak épületeiért járó elégtétel mellett; ha pedig nem ártalmas, ez esetben az emlitett Balassa Bálintot az előbbi állapotba helyezzék vissza.