Ő felsége jóságos előadásait illetőleg az ő maga s a szomszéd keresztyénség védelmére adandó eszközökre nézve az emlitett bajokkal sujtott karok és rendek alig tanusithatnak olyan serénységet, milyent a veszély nagysága s a szükség megkiván.
1. § Azonban mégis, nehogy ugy tünjenek fel, mintha saját és a szomszéd keresztyénség védelméhez éppen nem járultak s önmagokat elhanyagolták volna, a haza és a szomszéd keresztyénség védelmére csupán nyilt háboru idején, az ország részéről adandó első és legfőbb eszközül, végső ellenségeskedés és szükség esetében, midőn tudniillik az ellenség valamely fő-fő erősséget találna megszállni s ostromolni, vagy pedig az ellenség nagyobb számmal rendes hadsereg alakjában támadná meg az országot vagy Ő felsége valamely, a törököktől elfoglalt fő-fő várerősség visszaszerzése végett hadsereggel indulna, az 1601. évi 9-ik, 1596. évi 7-ik, 1622. évi 21-ik s 1659. évi 7-ik törvénycikkekhez képest felajánlják, hogy általában és személyesen fognak felkelni.
2. § Azzal a hozzáadással és kijelentéssel, hogy az összes országlakók bármely állapotuak vagy méltóságuak legyenek, személyes felkelésükön felül még minden husz, meg nem hódolt, vegyesen összeszámitandó s a hol szükséges lenne, az alispán s szolgabiró részéről nyomozás utján is (de az elpusztultak kivételével) meghatározandó, akár egész, akár fél, vagy negyed, vagy zsellér telekhez tartozó ház után, a földesurak maguk részéről saját költségükön egy lovast, a jobbágyok részéről pedig, ezek költségén, egy gyalogkatonát, fegyverrel jól felszerelve, táborba állitani s ott tartani, a hasonlóképen összeszámitandó s meghatározandó meghódolt negyven ház után pedig a földesurak egy lovas és egy gyalogkatonát fogadni és kiállitani s addig, a mig e végső szükség tart, az 1659. évi 7. törvénycikk szerint, toborzani tartozzanak és kötelesek legyenek.
3. § Az olyanok pedig, a kik különböző megyékben birtokosok, mindazoktól a különböző megyékben létező javaiktól, az onnét való lovasokat maguk mellett annak a megyének seregében tartsák, a hol személyes lakóhelyük van; a jobbágyok részéről adandó gyalogok pedig annak a megyének zászlója alatt tartozzanak katonáskodni, a hol laknak, a meghódolt házak és birtokok után a földesurak részéről állitandó gyalogok azonban ugyanazon földesurak mellett maradjanak.
4. § S az ilyen táborozásra az összes főpapok, mágnás urak és birtokos nemesek kötelesek legyenek; ugy a káptalanok, conventek, zárdák, szerzetek, apáczák s a káptalanokba be nem keblezett apátságok s prépostságok is, az 1543-ik évi 13-ik törvénycikk igy rendelvén, más birtokos nemesek módjára, javaik után a leirt módon lovasokat s gyalogosokat tartozzanak kiállitani s a várakban tartani, önmaguk, az ország s Isten egyházainak a védelmére.
5. § S ezenfelül a káptalanok, zárdák s egyházi testületek a maguk kebeléből egy vagy más felszentelt papot az ott végzendő isteni tiszteletre, az 1552. évi 3. törvénycikk vége szerint, a táborba küldeni, a káptalanokba be nem keblezett apátok és prépostok pedig, ha kisebb birtokosok is, s a czimzetes püspökök, a mennyiben nemesi kiváltsággal élnek, vagy személyesen az emlitett módon felkelni vagy személyeik helyett alkalmas lovasokat küldeni tartozzanak.
6. § A szegényebb plébánosok is, tizedmagukkal, az 1545. évi 23. törvénycikk szerint egy lovast fogadni s a haza védelmére táborban tartani kötelesek legyenek, de azzal a kijelentéssel, hogy a tőlük fogadandó lovas fizetésének mennyiségére nézve a plébánosok közt az ő espereseik vagy alespereseik teljesitsék a szabályozást.
7. § A mintegy kétszáz forintnyi évi jövedelmet huzó gazdagabb lelkészek és a káptalanokba be nem keblezett oltárosok vagy oltár igazgatók és kápolna-mesterek pedig, valamint a soproni javadalmasok és más, főképpen az 1545. évi 25. törvénycikkben jelzett hasonlók, kik szintén évenkinti kétszáz forint jövedelmet huznak, javadalmaik arányához képest, egyenkint egy-egy lovast fogadjanak és állitsanak ki.
8. § A szabad városok is, minden husz polgári ház után, melyek czimeres és egyéb nemesek birtokában nincsenek, egy jól felszerelt gyalogkatonát küldjenek és tartsanak.
9. § S ezen felül azok a városok, melyeknek a megyék területén birtokjogaik vannak, a birtokos nemesekhez hasonlóan, a megyében birtokolt minden husz ház után, a fentebbi módon lovas és gyalog katonákat adjanak.
10. § A polgárok és más bármiféle idegenek és a kik zálogos javak birtokában vannak, hasonlóképen minden husz zálogban tartott ház után egy-egy lovast küldjenek.
11. § Szintén a mezővárosok és kiváltságos vagy másképen felszabaditott falvak is, akár adó alá vetvék, akár nem, minden egyes ház után egy gyalogkatonát állitsanak és tartsanak a táborban.
12. § A fölsdesuraknak katonáskodásra rendelt és kötelezett szabadosai pedig, ugyszintén az egyházak nemesei, sőt a földesuraik részéről csupán a katonáskodás tekintetében kiváltságolt hajduk is, a földesurak mellett azoknak költségén, katonáskodni tartozzanak.
13. § Az Ő felségétől kiváltságolt hajduvárosok pedig szokott módon keljenek föl.
14. § A többi, földesuraiktól a katonáskodásra nézve nem kiváltságolt, szorványosan házak birtokában levő s jobbágyi szolgáltatásokat teljesitő hajduk után pedig földesuraik, ugyancsak minden husz ház után, egy lovast, maguk a hajduk pedig egy gyalogost állitani tartozzanak.
15. § A meg nem hódolt, ugy nemes, mint nem nemes ráczok is a haza védelmére személyesen felkelni tartozzanak.
16. § Az egytelkes nemesek is, az 1542. évi beszterczebányai határozatok 33. czikkelye szerint, minden ház után személyesen felkeljenek, minthogy a birtokos nemesek is, személyesen, annak módja szerint fognak felkelni s e felett jobbágyaik után is, a fentebb kijelentett módon, lovas és gyalogkatonákat szolgáltatni.
17. § Az összes czimeres nemesek is személyesen táborba menni s a hazáért katonáskodni tartozzanak.
18. § A bányabirtokosok pedig, kik haszonbérbe vagy másképen bányákat művelnek, minden egy évi kétszáz forint nyeremény után, a melyet a nádor ő nagyméltóságától erre kirendelendő nádori ember s a mellé adandó alispán fognak lelkiismeretesen megállapitani, az 1545. évi 15-ik törvénycikkely meghagyása szerint, egy-egy lovaskatonát állitsanak.
19. § A birtokos özvegy asszonyok és más, a hadviselésre képtelen, akár főpapok, akár mágnások és nemesek, kik öreg kor vagy betegség miatt saját személyükben a táborba nem mehetnek, valamint azok a nemesek, a kik Ő felségének, az országnak vagy más főpapoknak, mágnásoknak és nemeseknek szolgálatára kötelezettek vagy a véghelyeken katonáskodnak, az 1545-ik évi 13. s az 1542-ik évi beszterczebányai határozatok 42-ik s ugyanazon 1542-ik évi pozsonyi határozatok 22-ik s 23-ik czikkeinek meghagyása szerint, saját személyeik helyett lovasokat küldjenek s nem kevésbé saját fekvőjószágaik után a fenntemlitett módon a táborban lovas és gyalogkatonákat tartsanak.
20. § Két vagy három osztatlan fivér közül, az 1542-ik évi beszterczebányai határozatok 43-ik czikke igy rendelvén, csak azok egyike tartozzék személyesen katonáskodni; de fekvőjószágaik után a fentebbi módon való hadviselésre és katonaküldésre mindnyájan, az osztatlanok is, kötelezve legyenek.
21. § Végre a honositott idegenek, a szomszéd tartományokban birtokos országlakók mintájára, ugyanazon módon taksálandók, a miként ott a mieinket taksálják. E honfiusitott idegeneket is ebben az országban hasonlóképen a nádorispán ur taksálja s azok a közös keresztyén köztársaság védelméhez járuljanak.
22. § Manesdorff, másnéven Sárfenék uradalom is, mint királynői birtok, az 1545-ik évi 16-ik törvénycikk meghagyása szerint, minden husz ház után egy-egy gyalogkatonát állitson.
23. § Abban az esetben pedig, ha az országlakók, vagy a fentebb megjelöltek közül valaki, a fentebb irt táborozást egészen vagy részben elmulasztaná, a főpap urak, s a káptalanokba be nem keblezett apátok és prépostok, a mágnások és birtokos nemesek külön-külön s egyenkint; a káptalanok, zárdák, conventek, barát- és apácza szerzetek és a fentebb emlitett közönségek pedig testületileg, a részükröl elmulasztott katonáskodás minden hónapja után azonnal fejdijaikban s ezenkivül a táborozás egész idejére, javaik közbecsüjében: a czimeres és egytelkes nemesek pedig fejdijak fele részében, a bányabirtokosok és egyéb, fentebb megirt katonakötelezettek pedig a megyétől kiszabandó büntetésben, a jobbágyok végre a részükről be nem küldött gyalogkatonák után minden hónapra, a táborba nem szállitott egyes gyalogok élő fejdijában elmarasztaltakká legyenek.
24. § S az ilyen elmarasztalást a főpap és mágnás urak részéről, az ország nádorispán ura hivatalos hatalomnál fogva önmaga vagy azok utján, a kiket e tiszttel meg fog bizni, a többi összes országlakók, ugy nemesek, mint jobbágyok s más fentebb elsoroltak, ugy egyháziak, mint világiak részéről pedig a megyék alispánjai, hivataluk elvesztésének terhe alatt, egy tizedrészben saját munkájukért s a maguk hasznára, többi részében pedig a közjóra, minden perlekedés nélkül, a megye segélyével is elengedhetetlenül behajtani s foganatositani s a főpap és mágnás urak részéről behajtandó e birságot a nádorispán ur az ország közszükségeire, az emlitett alispánok pedig hasonlóképen a megyék katonai szükségeire forditani tartozzanak és kötelesek legyenek, még pedig az ugyanazon alispánok részéről a megyének adandó számadás terhe alatt.
25. § Mely általános és személyes felkelést Ő felsége azonnal, ha az emlitett végső szükség vagy ellenségeskedés beáll, kihirdetni méltóztassék s a karok és rendek is arra annak idejében készen lenni kötelesek legyenek.
