1662. évi XIX. törvénycikk

az elvesztett Várad ellenében állitandó erősségek s azok felszerelése tárgyában bizottságot rendelnek

Mivelhogy Váradnak az ellenség kezébe jutása következtében a dolog, főleg az ország felső részeiben, aképen áll, hogy ha csak Ő szent felsége az eszközökről és orvosszerekről, az azon vidékhez közelebb eső helyek megerősitéséről és uj erősségek felállitásáról, az ellenség törekvéseinek visszaverésére, nem gondoskodik, kétségtelen, hogy nemcsak ez országot, hanem Ő felsége örökös tartományait és leginkább Sziléziát, sőt az egész keresztyénséget rögtönös veszély és nyomor fenyegeti.

1. § Ezért nagyon szükségesnek vélnék, sőt könyörögnek a hü karok Ő szent felségéhez, hogy Ő szent felsége (mikép azt az 1613-ik évben is, a 17. törvénycikkelyekben Kanizsa elvesztése után végezték) a magyar és a hadi tanácsból mielőbb bizottság összeállitásáról, s az eme részekben a veszélynek inkább kitett helyek megvizsgálásáról, és ezeknek, még pedig nemcsak a már katonai őrséggel tényleg ellátottaknak, hanem a többieknek is, a dolog sürgősségéhez képest, minden arra szükséges eszközök alkalmazásával, Ő felsége javára és szolgálatára, s az ország biztonságára haszonvehetőkké tételéről és megerősittetéséről, az eleségről, s hol a szükség ugy kivánja, uj épületek emeléséről is kegyelmesen gondokodni méltóztassék, hogy ily módon nemcsak azokat a részeket, hanem Ő felsége örökös tartományait és a keresztyénségnek maradványait is, megtartani és védelmezni lehessen.

2. § Ugyanez alkalommal, a különben is királyi hatalommal kiváltságolt hajduknak rendezéséről, megmaradásáról és fentartásáról is kell tárgyalni és valami bizonyosat végezni.