1681. évi XI. törvénycikk

az elkobzott javak visszaadásáról s a téritvények, kezességi, szerződési s birtokengedményezési levelek megsemmisitéséről

A kir. fiscus részéről elkobzott javakra nézve, mindazt, a mit a fellépő megkárositott felek törvényesen követelhetnek, nékiek Ő felsége az e czélra mielőbb kinevezendő bennszülött biztosok utján, mindegyiknek törvényes követeléséhez képest (de a hütlenségi esetek megvitatásának kizárásával) kiadni méltóztassék.

1. § Azokat a fekvőjószágokat továbbá, melyeket Ő felsége már előbb visszaadatni rendelt és a melyeket eddig vissza nem adtak, az azokra vonatkozó oklevelekkel együtt, minden késedelem nélkül, abban az álapotban, a milyenben most vannak, vissza kell adni.

2. § A mely javakat pedig a kamarai tisztviselők magánhatalommal elfoglaltak és Ő felsége egyezésével vagy a nélkül, valakinek ajándékoztak, vagy törvénytelenül másokra átruháztak: azokat törvényes birtokosainak, ugyanazon biztosok, teljes elégtétel mellett, szintén adják vissza.

3. § Az e mozgalmak alatt bármely magánfelek részéről elsajátitott javakat végre, az 1542-ik évi pozsonyi végzések 4-ik czikke értelmében, a megyék alispánjai, a dolog valóságának kideritése után, törvényes uraiknak minden alkalmatos eszközök utján, legott visszabocsássák.

4. § Hasonlóképpen a visszaadandó vagy visszaadott javakra vonatkozó téritvényeket, szerződési és birtok engedményezési leveleket Ő felségének fentebb emlitett biztosai törvényesen megvizsgálják és a melyeket az ország törvényei ellenére kicsikartaknak találnak, megsemmisitsék.

5. § A kir. fiscus részéről elidegenitett egyebekre nézve pedig, esedeznek a karok és rendek, hogy tekintettel az Ő felségénél tett alázatos közbenjárásukra is, a követelő kárositottakat, ezek legalázatosabb könyörgésére, az elidegenitettek kiegyenlitése mellett, császári és királyi kegyelmében részesiteni méltóztassék.

6. § Az előrebocsátottak megvizsgálására és kiadására pedig biztosokul nevezik: a nádorispán ur elnöklete alatt, a mennyiben ez kényelmesen megeshetik, és a magyar kamara részéről egy bennszülött tanácsosnak jelenléte mellett: az ország felső részeiben főtisztelendő Korompay Péter egri érsek urat, idősb gróf Csáky István urat, azon részek főkapitányát; vagy ha ez bármiképen érdekelve volna, Erdődy György grófot; Orosz Pált és Kálmánczay Istvánt, az országbiró ur itélőmesterét, egyik vagy másik alispánnal.

7. § A dunántuli részekben pedig: főtisztelendő Balogh Miklós csanádi püspök, vagy Kálmánczay János skardónai püspök urakat; Erdődy Kristóf grófot, vagy Balassa Bálintot, Szenthe, hasonlóképpen Bálint, alnádort, és Orbán Pál kir. személynöki itélőmestert, egyik vagy másik alispánnal.

8. § Végre a dunáninneni részekben: főtisztelendő, Gönczy Egyed szent pannonhalmi főapátot; Szécy Péter grófot vagy Kéry Ferenczet, továbbá Falusy Miklóst és Talián István nádori itélőmestert, a megyék egyik vagy másik alispánjával; akadályul nem szolgálván az emlitett biztosok egyikének vagy másikának távolléte.