1681. évi XXXVI. törvénycikk

a szent korona őreinek dijazásáról s annak katonái számáról és függéséről

A szent korona őreinek és az arra felvigyázó katonáknak jövendő dijazására, az ellenségnek meg nem hódolt s a legközelebb előzetesen eszközlendő helyesbités mellett összeirandó, minden egyes kapu után egy-egy forintot rendelnek, a melyet a megyék alispánjai fognak a jövő országgyülésig behajtani és számadás terhe alatt, két határidőben, még pedig első izben Szent György vitéz és vértanu ünnepére; másodizben pedig Szent Mihály arkangyal ünnepére a kamarához beszolgáltatni; és ugyan e czélra, az 1647-ik évi 33-ik törvénycikk és egyéb abban idézett törvénycikkekhez képest, ama többieknek a megadóztatását is elhatározzák, a kiknek nincsenek kapuik a meghódoltak ennek felét fizetvén és Szlavonország is köteles lévén, az 1647-ik évi 34-ik tc. szerint adózni.

1. § A katonák számára és azoknak a mondott szent korona őreitől függésére nézve pedig az 1625-ik évi 26-ik törvénycikkelyt megujitják.