Az országlakók alattvalói, s jobbágyai a hazának sulyos sérelmére s kárára, jövedelmei csorbitására s pusztulására, gyermekeikkel, családjukkal, marháikkal s vagyonukkal (olykor különféle elkövetett gonosztetteik miatt az érdemlett büntetéstől félvén, olykor pedig adósságokat csinálván s egyéb terhekbe keveredvén, földesuraik üres telkeit s földeit, némelyek még feleségeiket vagy szülőiket is hátrahagyva) a véghelyekre szöknek, - olykor pedig maguk a véghelyiek szokták őket titkon vagy erőszakosan, hasonlóképpen családjukkal s ingó dolgaikkal áthelyezni s elvinni.
1. § Mely szökevények vagy elcsábitottak azután, nem ismervén a veszélyeket, sokszor könnyen jutnak a törökök támadásai következtében s más különféle módokon török kezekbe és sanyaru fogságba.
2. § Hogy tehát e veszélyes bajon segitve legyen, Ő felsége beleegyezésével is végezték, hogy a véghelyek kapitány és tiszt urai az ily szökevény jobbágyokat soha, semmi időben a véghelyekbe be ne fogadják, s a véghelyiek azokat erőszakkal vagy titokban, annál kevésbbé el ne vigyék; sőt a befogadottakat, elvitteket, vagy bármi módon oda jutottakat, a földesurak kellő módon leendő megkeresésére, a vissza nem állitók részéről ötven magyar forint, valamint az erőszakkal vagy más módon elvivők részéről száz nagyar forint büntetés alatt, - melyet azok külön-külön fognak viselni s amely az ő javaikból és fizetésükből megveendő, s egy részben a végrahajtó birónak, az az a véghelyek főkapitányának vagy helyettesének, másik részében a károsítottnak jár, - családaikkal s időközben szerzett összes javaikkal együtt legott állitsák vissza.
