Mi VI. Károly, Isten kegyelméből mindig felséges római császár, és Német, Spanyol, Magyar, Cseh, Dalmát, Horvát s Szlavonországok stb. királya, Ausztria főherczege, Burgundia, Brabant, Styria, Karinthia s Krajna herczege, Morvaország őrgrófja, Habsburg, Tirol és Görz grófja stb. Adjuk emlékezetül, ezeknek rendében jelentvén mindeneknek, kiket illet
1. § Hogy miután a néhai fenséges fejedelem József ur, római császár és Magyarország királya, dicső emlékü legkedvesebb bátyánk s elődünk, a mikor még életben volt s az ország uralkodó pálczáját tartotta, az összes főpap, báró és mágnás urak s nemesek, és mondott, Magyarországunk többi karai és rendei részére, hogy az ország akkori megzavart állapotán atyailag segitsen, s a belső mozgalmak megszünésével az áldott, békét és nyugalmat helyreállitsa, az ezerhétszáznyolczadik évi február hó huszonkilenczedik napjára szabad királyi Pozsony városunkba közönséges országgyülést hirdetett s a nevezett karoknak s rendeknek alázatos kivánalmai felett a köztárgyalások megkezdése után, azokra jóságos királyi elhatározásait ismételten is közölte volna, s az országgyülési tárgyalások már annyira előhaladtak, hogy csakhamar befejezhetők, s bevégezhetők és törvénycikkekbe foglalhatók lettek volna, ha az országban itt-ott elszórtan elterjedt gyászos ragály veszélye miatt az országgyülés folytatását elhalasztani nem kellett volna; végre pedig a fenntisztelt fejedelem, József császár és király bátyánknak s elődünknek véletlen és kora halála, Isten kikutathatatlan rendeléséből bekövetkezett:
2. § Kinek gyászos elhunyta után, midőn mi, Isten segélyével, e mi öröklött Magyarországunk kormányára léptünk, óhajtván az ország megtartásáról s a közbékéről és nyugalomról üdvösen gondoskodni, ugy a mi szerencsés felavattatásunk, mint az előbbi országgyüléseken már tárgyalt ügyek befejezése végett, ugyanazon Magyarországunk és csatolt részei összes karainak és rendeinek ezerhétszáztizenkettedik év Fehérvasárnapjára, s utóbb a jelentkező s ezerhétszáztizenharmadik évben szélesen elterjedt, sőt az országgyülés helyén Pozsonyban is dühöngő ragály veszélyességének bekövetkezése, s azonkivül időközben a nádorispán halálának közbenjötte miatt is, másiknak megválasztása, és még szeretett hitvesünk legszerencsésebb megkoronáztatása végett is, folytatólag az ezerhétszáztizennegyedik év szeptemher hó nyoczadik napjára, ugyanazon szabad királyi Pozsony városunkba hasonlóképen közönséges országyülést hirdettünk, s annak részint személyesen, részint meghatalmazott királyi biztosunk, tekintetes és nagyságos római szent birodalmi gróf abensbergi Traun Ottó Honórius közbejöttével, élén álltunk volna: végre bevégezvén a kölcsönös tárgyalásokat s befejezvén az országgyülést, ugyanazon főpapok, báró és mágnás urak és nemesek s mondott Magyarországunk és kapcsolt részeinek többi karai és rendei, nevezett teljhatalmu királyi biztosunk utján előterjesztettek s bemutattak Felségünknek némely, ugyanazon országgyülésen az ő közegyetértésükkel és szavazataikkal, egyhangu és egyetértő megegyezésünkkel s jóságos helybenhagyásunk hozzájárultával alkotott czikkelyeket:
3. § Alázatosan esedezvén Felségünk előtt, hogy mindezen czikkeket s a bennük foglaltakat összesen és egyenként helyeseknek, kedveseknek s tetszőknek tekintvén, s azokhoz királyi beleegyezésünket adván, királyi hatalmunkkal kegyesen elfogadni, helybenhagyni s megerősiteni, s ugy mi magunk megtartani, mint minden másokkal, kiket illet, megtartatni méltóztatnánk.
4. § Mely czikkelyeknek tartalma a következő:
Előbeszéd, melyben az ország karai és rendei Ő királyi felségének atyai gondoskodását köszönik, és az országgyülési törvénycikkek megerősitését kérik.
Minekutána néhai üdvözült Lipót, dicsőséges emlékezetü császár és Magyarország királya, a vele született s különös kegyelmességénél s atyai indulatánál fogva arra törekedett, hogy ezt az apostoli országot állandó békében legkegyelmesebben megtartsa; meglepte őt, a kikerülhetetlen gyászos végzet, mely egyenlőképen jelenik meg a királyok palotáiban s a szegények kunyhóiban, tudniillik a fennt emlitett legboldogabb emlékezetü legdicsőségesb, kegyes, igazságos s legkegyelmesebb császárnak, királynak s a haza atyjának halála.
1. § Minek közbejöttével, midőn amaz előbb elhalt császári és királyi felségnek minden tekintetben örököse, s a magasztos atyai erényekben méltó fia, tudniilik a boldog emlékezetü legfelségesb császár s Magyarország királya: József, az ország uralkodó pálczáját s kormányát dicsőségesen átvette, hogy az előtte tudvalevő kegyes és üdvös atyai szándék, kivánatos és hasznos eredmény nélkül ne maradjon, minden törekvését egyedül és valóban atyailag arra irányozta, hogy ezt az országot a kellemes nyugalom óhajtott állapotába vezesse.
2. § Mely üdvös czélra az ország összes karainak és rendeinek az ezerhétszáznyolczadik év február hó huszonkilenczedik napjára, e szabad királyi Pozsony városába országgyülést hirdetni, s az ő közbejött sérelmeiket, a veleszületett jóságával s kegyességével átvévén és meghallgatván, azok felett jóságos határozatait is, melyek már csupán a beczikkelyezéstől függnek, a közjó tekintetéből legkegyelmesebben közölni méltóztatott, s e beczikkelyezés kivánt véget is ért volna, ha azt részint a mindenfelől közelgő ragályos veszélynek félelme, részint pedig, Ő császári királyi felségének, tudniillik a mindenkitől szeretett és gyászolt fejedelemnek s uralkodónak, a mindenható Isten kikutathatlan itéleténél fogva bekövetkezett korai halála félbe nem szakitja.
3. § Ily nehéz viszontagságok közbejövetel után, az isteni gondviselés ugy rendelvén, s az ország törvényei is ugyanazt parancsolván, midőn a mostani legfelségesb Ur, VI-ik Károly Ur, római leghatalmasb császár, s Németország és Spanyolország királya, mint fentisztelt üdvözült elődeinek, Lipótnak fia, Józsefnek pedig testvéröcscse, az atyai erények élő példánya, e Magyarország királyi hatalmában s kormányában örökös és törvényes jogon következett, a római szent birodalomban legszerencsésebben végrehajtott dicsőséges felavattatása után, első és valóban atyai gondjává tenni méltóztatott, hogy minden más országai közt legelőször is e neki kedves, apostoli és öröklött országát az ő szokott jóságával megvigasztalhassa.
4. § Ennélfogva mivel őt hasonló gondoskodás s kegyesség vezérli, mint a fennczimzett legboldogabb emlékezetü néhai József császárt és királyt, az ő testvérét és elődjét: hogy ugy legszerencsésebb felavatását, mint elődeit a fentebbi okokból meggátolt üdvös szándékát kivánt eredményhez juttassa, királyi meghivó leveleivel, az ezerhatszáztizenkettedik év Fehérvasárnapjára, ismét e szabad királyi Pozsony városába az országyülést nemcsak legkegyelmesebben összehivni, hanem azon legmagasabb jelenlétével elnökölni, s a hü karok és rendek gyászba merült lelkét, elöször is önmagának, s azután a legfenségesb császárné, Erzsébet Krisztina asszonynak, legkegyelmesebb királynéjuknak szerencsés megkoronáztatásával, továbbá néhai Eszterházy Pálnak, római szent birodalmi főmagasságu herczegnek, Magyarország nádorispánjának közbejött halála után, az uj nádorispánnak ugymint főméltóságu erdődi Pálffy Miklós gróf urnak megválasztásával megörvendeztetni, s végre a megelőzőleg kezdett országyülés tárgyalásainak a karok és rendek legalázatosabban előterjesztett kivánalmai felett ujra felvételével, vele született kegyessége s igazságszeretete szerint kiadott leirataival megvigasztalni méltóztatott.
5. § A mely kegyelemért, gondoskodásért, buzgalomért s jóságért a mondott karok és rendek, a midőn Ő legszentségesebb felségének, mint örökös s legkegyelmesebb uruknak s királyuknak szivük legnagyobb hódolatával, legalázatosabb s tőlük kitelhető örökkévaló hálát adnak, egyszersmind neki hő óhajtásokkal a vidám öregség késő éveiig, virágzó s mindennemü örömmel és boldogsággal telt, s késő unokákig huzódó életkort kivánnak, s életüket és vérüket minden alkalomra jobbágyi hódolattal felajánlják.
6. § Alázatosan esedezvén, hogy az alábbirt és Ő legszentségesebb felsége jóságos elhatározása mellett a sérelmekből a jelen idő viszonyaihoz képest, kidolgozott, s egyértelmü szavazattal és közös akarattal, ugyanannak jóságos helybenhagyásával, alkotott czikkeket kegyelmesen elfogadni s királyi hatalmával helyeselni és megerősiteni, s mind maga jóságosan megtartani, mind bárki másokkal megtartatni méltóztassék.
