1715. évi XXXVI. törvénycikk

a városokban a tisztviselők szabad választásáról, az 1647-iki 78-ik törvénycikk kiterjesztéséről és Sopron városának alul a jelen törvénycikk szövegében foglalt módozat szerint való kivételéről

Rendelik, hogy valamint minden királyi és szabad s bányavárost az ő törvényesen nyert jogainak, szabadságainak s kiváltságainak bevett gyakorlatában ezentul is meg kell tartani, ugy ezek mellett, mindezeket az emlitett városokat, a tisztviselőik szabad választásában háboritatlanul kell hagyni, és kamarai bizottságokkal nem kell terhelni s akadályozni, egyedül a szükség esetét vevén ki.

1. § Mely ha közbe jönne, a királyi felséget, mint minden városok földes urát, illetendi azon városok tisztviselői rendéről, s potitikai és igazságszolgáltatási közigazgatásáról gondoskodni, s ilyféle bizottságokat (valamely határozott időre szoritás nélkül) a szükséghez képest kirendelni.

2. § A nevezett városok ellen emelt gyakori és igen sulyos panaszok megszüntetésére pedig, a karok és rendek Ő királyi felsége megegyezésével, az 1647. évi 78-ik törvénycikket minden királyi és szabad s bányavárosra kiterjesztik.

3. § A külföldi borok tekintetében mégis elrendelték, hogy e városok mindenkor és mindenütt, s annyival inkább nyilt háboru idején, biztosabb megőrzés kedvéért is, a szabad bevitelt és kivitelt minden fizetés nélkül megengedjék, de nem a kimérést, vagy edényekben való eladást, hol ez szokásban nem volt.

4. § Minthogy pedig Sopron városa a területén termelt borok kimérését s edényenként való eladását is mindenkor megengedte: azt ezentul is megengedni köteles legyen:

5. § A város területén kivül termelt borok edényenkinti eladását s kimérését pedig (a mennyiben az a város, főképen csak a borból s annak elárusitásából tartja fenn magát, különös tekintettel az e mozgalmak alatt bizonyitott hüségére is) megengedni nem lesz köteles.

6. § Azonban e külföldi boroknak a nemesek asztali italára szolgáló bevitelét jövőre tartozik megengedni.

7. § És azoknak ily borral érkező szekereit a polgármesternél leendő bejelentésre szükséges időn tul, a külváros kapuinál le ne tartóztassa.