1715. évi LVII. törvénycikk

az adóhátralékok elengedéséről s azok összehalmozásának elkerüléséről, továbbá a pénztárosok számadásainak beköveteléséről s a vármegyék összeirásáról

Alázatos szivük örök hódolatával tapasztalták a hüséges karok és rendek Ő császári királyi felsége különös s több mint atyai jóságát s kegyelmességét abban is, hogy az adóhátralékok, melyek (a már előbb, dicső emlékezetü József császártól és királytól egyik vagy másik megyének elengedetteken kivül) 1711. évi október végeig számitva, országszerte függőben vannak, (csupán a más vármegyék tulkiadásainak kiegyenlitésére szolgáló, s a hátralékosoktól, mindegyik hátralékának arányában e czélra fizetendő ötödrész levonásával) oda ajándékozottaknak s elengedetteknek, tehát megsemmisülteknek s eltörölteknek tekintendők, továbbá, hogy az 1712. évi vagy az elmult téli időszaki legujabb hátralékok, mint a melyeket a máshonnét el nem látott utalványosaiknak valósággal kifizettek, kiegyenlitendők.

1. § Ezért megállapitották, hogy az ilyen hátralékokat ezentul készakarva össze ne halmozzák vagy a vármegyék saját kirovásait és taksáit a katonai adókkal össze ne zavarják s azoknak elegyesen való behajtását meg ne engedjék, és ekképen a pénztárosoktól az ekként összevegyitett adópénzekkel való visszaélés alkalmát elvegyék, ennélfogva minden megyei pénztáros, ugyszintén más, bárminemü pénzbevételekbe bármiképpen beavatkozó tisztviselők is évről évre hivatalos számadásaik megtételére kötelezve legyenek, mire a hasonló hivatalok régi viselői is, kik még számadással tartoznak, megfelelő határidő kitüzése után, szorithatók legyenek.

2. § Végre, a közterheknek az ország fenntartására szükséges, méltányosabb viselése végett, a karok és rendek Ő felsége helybenhagyásával elhatározták, hogy ama terv szerint, melybe a jelen országgyülés folyamán beleegyeztek, az egész országot összeirják.

3. §. Mely összeirást akképen készitsék, hogy az ország egyik kerülete irja össze az ország másik kerületét.

4. § Tartozik pedig mindegyik kerület az ilyen összeirásokat, az országgyülés bevégzése után három havi idő alatt, az ország nádorispán urának bemutatni, ez pedig Ő legszentségesebb felsége elé terjeszteni, hogy azokból az igazságos és méltányos arányt országrészenként vagy az ország mondott kerületei szerint megállapitsák.