Noha a Hármaskönyv 2. részének 15. czime értelmében azokat az iratokat s okleveleket, melyeket a káptalanokból vagy conventekből megkereső parancsok mellett szoktak felkeresni s kiadni, ha az eredetiek ott léteznek, erőben levőknek tekintik.
1. § Mégis a tapasztalásból tudva levő dolog, hogy a hiteles helyeken, a hiteles levelek közt, több töredék és semmi hitelességgel sem biró, sőt itt-ott elszórva a jegyzőkönyvekbe fel sem vett puszta jegyzékek is találhatók, melyeket ki szoktak adni, s innen a felek közt az ily iratok hitelességére nézve nagy viták támadnak.
2. § Ennek okáért, mindenféle helytelenségek kikerülése végett, az igazsággal összhangzónak találják, hogy a hiteles helyektől megkereső parancsok mellett kiszolgáltatandó ilyen kiadványokba világosan ezt is kitegyék: „hogy az előző módon kiadott leveleket vagy eredetiben, vagy hiteles jegyzőkönyvben, vagy csupán a töredékek és jegyzékek közt minden bejegyzés nélkül vagy pedig milyen jellegü bejegyzéssel találták”, hogy ily módon a hiteles leveleket a töredékektől és jegyzékektől, tehát a törvényeseket a kevésbbé bizonyitóktól a birák könnyebben megkülönböztethessék.
3. § Továbbá a káptalanoknak vagy conventeknek az olyan hiteles másolataival, melyekről a káptalanok és conventek saját hitelességük alatt elismerik, hogy azoknak eredetiei megvoltak, de elvesztek, azok egykori létezése s elveszése ugyan eléggé bizonyitva lesz: de a bennük foglalt jog és dolog ezzel meg nem szilárdul.
4. § Holott e czimnek rendelete szerint a jog bizonyitására eredeti levelek kivánatosak.
5. § De olyanok is elegendők lennének, melyeknek eredetije s legelőször készült oklevele a hiteles helyeken megvolt.
6. § És a hiteles helyeken készült ez okleveleket, s minden részükről teljesitett végrehajtásról szóló jelentéseket, a szerződő feleknek, perbehivottaknak, megintetteknek, ellenmondóknak, letiltóknak vagy letiltottaknak, beiktatottaknak s viszont-beiktatottaknak, tanuvallóknak és vallatóknak s ezek utódainak és az ekképen érdekelteknek, akár kivették már azokat az idézők vagy beiktatottak, és mások, a kik az egyik részen állanak, akár még kiadatlanul maradtak, egy év alatt, megkereső parancs nélkül kiadni ekkorig is kötelezve lévén, jövőre is mindenkor, kártérités büntetése alatt, kiadni kötelesek lesznek.
7. § És mivel ugy találják, hogy a káptalanok vagy conventek előtt kötött kölcsönszerződésekből igen sok baj származott, a mennyiben a szerződő feleknek kiadott ilyen kötelezvények a káptalan tudta nélkül később történt fizetés után a hitelezőkhöz vissza kerülnek ugyan, de az eredeti a levéltárban maradván, azokat gyakran s hosszas idő mulva, vagy a hitelező maga, vagy annak örökösei, megkereső parancs mellett kiveszik és a tartozást az adósok örököseitől, kiknek a kifizetés felől talán tudomásuk sincsen, ujra követelik: ezért rendelik, hogy hasonló esetekben, a mikép a kötelezvényt a kifizetésnél föl kell mutatni, ugy az adós máskép ne tartozzék fizetni, mint csak ugy, hogy a fizetés bekövetkeztével, azt az ilyen káptalannak vagy conventnek bejelentsék, s ezek a szerződés fogalmazványára a megtörtént kifizetést reá irni, a hitelezett összeg megtéritésének büntetése alatt tartozzanak.
8. § S ugyanez értendő az ország rendes birái s azok itélőmesterei részéről kiadni szokott megkereső parancsokra nézve is.
9. § S az eddig, bár megkereső parancsok mellett kiszolgáltatott, de a biróságnak még fel nem mutatott s azelőtt meg nem vitatott kiadványokat, csak ugy tekintsék jövőben hiteleseknek, ha az e pontban elrendelt s előirt módon vannak kiadva.
