1723. évi CXXVIII. törvénycikk

Managetta János György urat szintén magyarrá fogadják

Az ország karai és rendei tekintetbe vévén ezenkivül, tekintetes és nemes lerchenaui Managetta János György urnak, a római szent birodalom lovagjának, Ő császári és királyi szent felsége tanácsosának és belső előadójának, ugy a legközelebb mult évben tartott szervező bizottság, mint a jelen országgyülés folyama alatt is az ország és nemzet iránt tanusitott szolgálatait és teljesitett igen sok munkáját és fáradságát, eziránt tett és beterjesztett előleges folyamodására, őt, fiaival János József urral, fentisztelt Ő császári királyi felsége alsó-ausztriai kormánytanácsosával és Fülöp Jakabbal és leányaival, valamint az ő és övéinek mindkétnemü utódaival együtt, ez ország többi honfiusitottainak számába és gyülekezetébe felvették és befogadták

1. § S neki, hasznos szolgálatai és kifejtett fáradozásai tekintetéből, az ezer arany dijat is elengedték s oda ajándékozták, bizván benne, hogy jövőre is az ország hü polgárának fog bizonyulni.