1729. évi VI. törvénycikk

a sótisztek és lovasőrök visszaéléseinek megszüntetéséről

Minthogy az országlakók oly tapasztalatok miatt panaszkodnak, hogy a só jótéteményében nem lehet örömük, mivel a bejáratoknál, sőt még a rakhelyeknél is, az ott lévő tisztek kedvezéséhez és tetszéséhez képest, sok napon, sőt gyakran heteken át várakozni s olykor üres szekerekkel visszatérni kénytelenek.

1. § S ezenfelül minden kő után bizonyos egy dénárnyi uj követelés jött divatba.

2. § Azért, hogy ez az általános jótétemény mindenkire egyaránt kiterjedjen: Ő legsz. felsége ugy a bejáratokra, mint a sóraktárakra nézve azt a rendelkezést méltóztatott legkegyelmesebben kiadni, hogy senki teljességgel semmiféle dijt se merészeljen elfogadni.

3. § A sót venni kivánókat pedig, személyválogatás nélkül, a jelentkezés elsőbbsége szerint elégitsék ki.

4. § S hogy a dénár behajtása is, a mérési garas kivételével, megszünjék.

5. § És ha az emlitett sótisztek vagy lovas őrök részéről valamely kihágások történnének: ezeket először a sóügyek megvizsgálására az ország különféle kerületeiben kirendelt biztosoknak kell méltó orvoslás végett bejelenteni.

6. § A hol pedig ezek az elébük terjesztett panaszoknak megfelelően, eleget nem tennének: erről, legkegyelmesebb orvoslás nyujtása végett, a királyi helytartó tanács utján Ő legsz. felségéhez felterjesztést kell tenni és intézni.