Miután Ő királyi szent felsége az ezerhétszázhuszonharmadik évi első és második czikkelyekben kifejezett törvényes és közvetlen örökösödésénél fogva Magyarország és a hozzákapcsolt részek kormányzását átvevén, a hitlevélbeli czikkelyeket és az esküt azon formában, mely alább következik, kegyelmesen elfogadta és letette, és országgyülésileg szerencsésen megkoronáztatott volna: a karok és rendek a föntemlitett hitlevéli czikkelyeknek, vagyis magának a szent hitlevélnek, valamint a letett eskü szószerinti tartalmának a köztörvények közé való beiktatását elhatározták. A mely hitlevél foglalata pedig ekképen következik:
„Mi Mária Terézia, Isten kedvező kegyelméből Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát-, Tótország, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodoméria, Kunország, Bulgária királynője; Ausztria főherczege; Burgundia, Brabantia, Felső- és Alsó-Szilézia, Majland, Styria, Karinthia, Karniolia, Mantua, Parma és Piacenza, Limburg, Luxemburg, Geldern, Württemberg herczege; Svévia fejedelme; a szent római birodalom, Burgau, Morva, Felső- és Alsó-Lausitz őrgrófja; Habsburg, Flandria, Tyrol, Ferrete, Kyburg, Görcz, Gradiska és Artois grófja; Elsass tartománygrófja; Namur grófja; a vend őrgrófság, Pordenone, Salzburg és Mecheln ura; Lotharingia és Bar herczegnője; Etruria nagyherczege stb., mint föntnevezett Magyarország és más királyságok s a hozzá kapcsolt részek királynője, megismerjük és adjuk tudtokra, jelen levelünkkel jelentvén mindenkinek, a kiket illet:
1. § Hogy miután az Isteni akarat kifürkészhetetlen végzetéből a fönséges és leghatalmasabb fejedelem ur, Károly, e néven hatodik, a rómaiak választott császára, és Németország, a Hispániák, Magyar- és Csehország stb. királya, Ausztria főherczege, nekünk boldog emlékezetü felejthetetlen atyánk urunk, a legközelebb mult esztendő Mindszent havában e halandó életből és a földi országlásból az el nem muló halhatatlanságra és az örök dicsőség koronájára elhivatott és elköltözött volna, és annálfogva, mivel tulélő férfi ivadékot maga után nem hagyott, Mi, mint az ő elsőszülött leánya és teljességgel közvetlen örököse a magyar királyságban és a hozzákapcsolt részekben, az ezerhétszázhuszonharmadik évben berekesztett országgyülésnek a mi örökösödésünket kinyilvánitó és megállapitó első és második czikkelyei erejénél fogva is, törvényesen trónra léptünk volna; és az ország törvényeinek értelmében a háromszorosan jó és legnagyobb Isten segitségével, szerencsés és kedvező kivánatok mellett végzendő fölavatásunk czéljából hiveinknek, ezen mi nemes Magyarországunk és a hozzá kapcsolt részek karainak és rendeinek, ugyancsak Magyarországon belül, ugyanis Pozsony szabad királyi városunkba az alábbirott esztendő pünkösd hava tizennegyedik napjára, azaz Exaudi vasárnapjára, összejövetelt, vagyis országgyülést hirdettünk és egybehivtunk volna és azon Mi magunk is személyesen megjelenvén, résztvettünk: hiveink, emlitett nemes Magyarországunk és a hozzá kapcsolt részeknek a jelenlegi országgyülésen teljes és népes számban megjelent összes főpapjai, zászlósai, mágnásai s nemesei és többi karai s rendei, nem feledkezvén meg a föntemlitett országos törvényekről, azok kivánalmához képest tartozó jobbágyi hüségöket s odaadásukat irántunk, mint törvényes és örökös királynőjük s urasszonyuk iránt, megbizonyitván, szerencsés fölavatásunk teljesitésének vágyától vezettetve, alázatosan esedeztek felségünknek és kérték, hogy a föntidézett törvények rendelése szerint, mindenesetre még szerencsés megkoronáztatásunk előtt, az alább irott czikkelyeket, és egyenkint minden azokban foglaltakat helybenhagyottaknak, kedveseknek és elfogadottaknak vallván, azokra jóváhagyásunkat adván, kegyelmesen elfogadni, és királyi hatalmunknál fogva helyeselni és megerősiteni, és ugy mi magunk kegyelmesen megtartani, mint másokkal, a kiket illet, szilárdan megtartani méltóztatnánk.
2. § A mely czikkelyek tartalma pedig ekképen következik:
3. § Először, hogy a régi időkből származott királyi örökösödésen és koronázáson kivül, ezen Magyarországnak és a hozzákapcsolt részeknek összes és minden szabadságait, mentességeit, kiváltságait, helyi és közönséges jogait, törvényeit és szokásait, melyeket Magyarország hajdani dicsőült királyai és a mi dicsőséges emlékü elődeink eddigelé engedtek s megereősitettek és melyeket jövendőben mi engedni és megerősiteni fogunk (a melyekre a mondott karok és rendek az eskü formáját is a hajdani fönséges fejedelemnek, I. Ferdinánd urnak, a mi dicsőséges emlékü elődünknek végzeményei kezdetén megállapitották, kifejtették és levezették), kizárva azonban és mellőzve dicsőült II. András királynak az ezerkétszázhuszonkettedik esztendőben kelt végzeményének záradékát, mely igy kezdődik: Quodsi vero Nos, azon szavakig: in perpetuum facultatem, minden pontjaiban, záradékaiban és czikkelyeiben, ugy a hogy azok használata és értelme iránt a király és a karok közös megegyezésével országgyülésileg megállapodtunk, szilárdan és szentül megtartandjuk, s minden mások és egyebek által sértetlenül megtartatjuk.
4. § Másodszor, az ország szent koronáját a honlakosok régi szokása és a hazai törvények szerint, a közülök e czélra egyértelemmel választott és megbizott bizonyos világi személyek által ezen országban fogjuk őriztetni.
5. § Harmadszor, az országnak és a hozzákapcsolt részeknek eddig visszaszerzett és ezután Isten segitségével visszaszerzendő bármely tartozmányait és részeit, az esküforma értelmében, föntnevezett országunkba és a hozzá kapcsolt részekbe mindenestül be fogjuk kebelezni.
6. § Negyedszer, hogy azon esetben (a mit Isten messze távoztasson el), ha az ausztriai főherczegek, még pedig első sorban a föntnevezett atyánktól származók, azután ezek magvaszakadtával a néhai dicsőült József, s ezeknek is magvaszakadása után, néhai dicsőült Lipót császárok és Magyarország királyai ágyékából származók mind a két ágból kihalnának, az ezerhétszáthuszonharmadik esztendőbeli föntemlitett országgyülés föntidézett első és második czikkelyeinek rendelése szerint is, az előbb nevezett karok és rendek királyválasztó és koronázó joga régi érvényébe és állapotába fog visszatérni s azon Magyarországnak s emlitett részeinek birtokában és ősi szokásában sértetlenül megmarad.
7. § Ötödször, a mint előre bocsáttatott, a hányszor csak gyakran nevezett Magyarországunk határain belül, a következő időkben, ilyen királyi fölavatás országgyülésileg végzendő lesz: mindannyiszor örököseink és utódaink, a jövendő ujonnan koronázandó örökös királyok tartoznak a jelen hitlevelet előlegesen elfogadni és azonfelül az esküt letenni.
8. § Mi tehát Magyarország és kapcsolt részei karainak és rendeinek előbb mondott kérelmét kegyelmesen meghallgatván, szivünk jóságos hajlandóságához képest és hozzájok való kedveskedő szándékunk szerint, az előbb beiktatott összes czikkelyeket, és egyenkint minden azokban foglaltakat, helybenhagyottaknak, kedveseknek és elfogadottaknak vallván, azokhoz jóakaró beleegyezésünket, valamint jóváhagyásunkat adtuk, és azokat s minden bennök foglaltakat, kegyelmesen elfogadtuk, helyeseltük, jóváhagytuk és megerösitettük.
9. § Igérvén és biztositván a karokat és rendeket királyi szavunkkal, hogy mind a föntebbieket ugy Mi magunk megtartandjuk, mint minden rendü és állapotu más hüséges alattvalóink által is megtartatjuk, a mint ezen hitlevelünk erejénél fogva elfogadjuk, helyeseljük, jóváhagyjuk s megerősitjük és igérjük.
10. § Melynek hiteléül és bizonyitékául ezen levelet saját kezünkkel aláirtuk és királyi pecsétünk felfüggesztésével megerősitettük.
11. § Kelt Pozsony királyi várunkban, Szent-Iván hava huszonnegyedik napján, az Ur ezerhétszáznegyvenegyedik, Magyar-, Cseh- és a többi országainkban való uralkodásunk első esztendejében.
A királyi eskü szövege pedig ez vala:
„Mi Mária Terézia, Isten kegyelméből Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát- és Szlavonország stb. királynője, Ausztria főherczege, Lotharingiának és Barral házassága révén herczegnéje, Etruria nagyherczege, mint a föntnevezett Magyar- és más országok és a hozzá kapcsolt részek királynője, esküszünk az élő Istenre, az ő szentséges anyjára, Szüz-Máriára, és minden szentjeire, hogy Isten egyházait, az egyházi főrend, zászlós, mágnás nemes urakat, a szabad városokat és minden honlakosokat mentességeikben és szabadságaikban, jogaikban, törvényeikben, kiváltságaikban, meg régi jó helybenhagyott szokásaikban megtartandjuk; mindeneknek igazságot fogunk tenni; néhai fönséges András király végzeményét (kizárva azonban és mellőzve ugyanazon végzemény harminczegyedik czikkelyének záradékát, mely igy kezdődik: Quodsi vero Nos etc., egészen azon szavakig: in perpetuum facultatem) megőrizendjük; Magyarországunk határait és a mik azt bármely jogon és czimen illetik, se elidegeniteni, se megkisebbiteni nem fogjuk, hanem a mennyiben lehet, szaporitjuk és kiterjesztjük, és mindazt megcselekedjük, a mit minden rendek és egész Magyarországunk közjava, tisztessége és gyarapodása érdekében igazságosan tehetünk. Isten minket ugy segéljen és minden szentjei.”
