1741. évi IV. törvénycikk

a fenséges fejedelem ur, Ferencz Lotharingia és Bar herczege, Etruria nagyherczege, Magyarország és a hozzákapcsolt részek társuralkodójának és társkormányzójának nyilváníttatik, az alább beiktatott módozat szerint

Fenséges Ferencznek, Lotharingia és Bar herczegének, Etruria nagyherczegének stb., Ő királyi szent felsége legkegyelmesebb urasszonyunk szeretett házastársának, ritka és a legmagasabb kitüntetésekre méltó erényeit és lelkének királyi tulajdonait, továbbá ugy békében (midőn ugyanis ez országban nyolcz éven át és azon felül, mindenkinek örömére, a királyi helytartó tisztét viselte), mint a törökök elleni utolsó háboru alkalmával, a sereg élén élete koczkáztatásával hadban szerzett és fenséges nagyatyjától, a dicsőséges Károly, lotharingiai herczegtől (ki Bécsnek az ostrom alól való fölmentésében az egész keresztyénség javára teljesitett leghasznosabb és legüdvösebb munkáján kivül az ország fővárosát, Budát, a törökök torkából dicsőségesen kiragadta és az ország szivéig benyomult s az igazságtalanul bitorló török zsarnokságot, előbb számos győzedelmet aratván s levevén a honlakósok nyakáról a jármot, diadalmasan és dicsőségesen az ország legszélsőbb határáig kergette) reá szállott, örök emlékezetre méltó ősi érdemeit, és ugy e boldog emlékezetü néhai felséges VI. Károly császár és király, mint a most uralkodó felség dicsőséges kormánya alatt az ország érdekében tanusitott jótékony és hathatós pártfogását, ugyszintén azt a kiváló szeretetet és jóakaró hajlandóságot, melylyel a magyar nemzet iránt viseltetik, tiszteletteljes és hálás szivvel méltatván, az ország karai és rendei igaz hálájuk örök bizonyságául (Ő királyi szent felségének, legkegyelmesebb asszonyuknak jóságos beleegyezésével) a fönt nevezett fenségnek, Lotharingia és Bar herczegének (kit Isten és a természet a szent házasság frigye által az ő gondjainak s fáradalmainak részesévé tőn) ezen örökölt Magyarország és a hozzá kapcsolt tartományok fölötti társuralkodást és társkormányzóságot az összes karok és rendek egyező akaratával, önként és szabadon fölajánlották oly határozott kijelentéssel, melyet az ország törvényei rendelnek, és a nélkül, hogy ebből jövőre ez országban későbbi királyi férjek valami következtetést vonhatnának, valamint a nádori hatalomnak is minden tekintetben való épen maradása mellett:

1. § Hogy ugyanis az a társkormányzóság az 1723. évi 1. és 2. törvénycikkelynek sem a királyi szent felség örökös tartományai elválaszthatatlansága, sem mások meghatározott és körülirt örökösödése tekintetében, legkevésbbé se szolgáljon vagy szolgálhasson sérelmére;

2. § Azért is ez a társkormányzóság Ő királyi szent felsége életének (melyet Isten kegyelme nagyon hosszura nyujtson) idejére terjedjen és szabad tetszéséig tartson.

3. § Hogyha pedig Ő királyi szent felsége (a kinek hosszu és a késő jövendőig terjedő boldog életet hőn kivánunk) az isteni akarat rendeléséből előbb találna meghalni: azon esetben Ő királyi fensége annak a felséges magzatnak kiskorusága ideje alatt, a kit az országok és tartományok trónja és öröksége közvetlenül illet, ezt az országot és a hozzá kapcsolt gyámi jogon és atyai czimen kormányozandja.

4. § Magszakadás esetén pedig (a mit Isten kegyelmesen eltávoztatni méltóztassék) a jog és közvetlen trónöröklés azok számára, a kiket ez az 1723. évi 1. és 2. törvénycikkelynél fogva illetni fog, épen és sértetlenül maradand.

5. § Végre, az Ő királyi szent felsége beleegyezésével és jóváhagyásával önként és egyértelmüleg fölajánlott ezen társkormányzóságnak erejénél fogva, Ő királyi fensége az ország ügyeit és a kormányzás terhét az ország törvényeivel egyezőleg fogja igazgatni; a legfőbb és kiváltképen a Hármaskönyv I. R. 4. és 9. czimeiben kifejezett hatalom, valamint a kiváltságok osztogatása és más felségjogok azonban, mint a melyek az ország törvénye szerint egyedül a törvényesen megkoronázott királyokat illetik, csupán Ő felsége, a koronás királynő kezében maradnak.

6. § Hogy pedig Magyarország és a hozzá kapcsolt részek egyházi, főrendü, zászlós, mágnás és nemes urai s összes karai és rendei szabadságaikban, kiváltságaikban és mentességeikben, jogaikban és törvényeikben megtartassanak: arra Ő királyi fenségének, társkormányzói hatalmánál fogva gondja leend.

7. § Miután pedig a fentebb előre bocsátott módon és formában fölajánlott társkormányzóságot Ő királyi fensége, az összes föntebb előadottaknak megtartására esküt tevén, kegyelmesen elfogadta: ugynacsak Ő királyi fenségét az összes karok és rendek (Ő királyi szent felsége, legkegyelmesebb asszonyuk beleegyezésével) Magyarország és kapcsolt részei társuralkodójának és társkormányzójának egyetértő szavazatukkal elismerik, kijelentik és tisztelik.

8. § Kétségtelenül remélvén, hogy Ő királyi fensége az ő háladatos és készséges indulatuk bizonyságát jóakarólag fogadandja, és az ország érdekeit és gyarapodását a karok és rendek vigasztalására, egyfelől társkormányzása hatalmánál fogva, gondjaiba veszi, másfelől pedig Ő királyi szent felségénél is hathatósan előmozditandja.

Az Ő királyi szent felsége s az ország karai és rendei előtt letett eskü tartalma pedig a következő:

„Mi Ferencz stb. esküszünk az élő Istenre, az ő szentséges szüz anyjára, Máriára, és minden szentekre, hogy Ő királyi szent felsége, legkedvesebb hitvestársunk, Mária Terézia urasszony, Magyar- és Csehország királynője stb. jóváhagyásával s beleegyezésével, a Magyarország és a hozzá kapcsolt részek jeles karai és rendei által, a törvénycikkelyben kifejtett mód, forma és föltételek szerint nekünk fölajánlott társkormányzást és igazgatást elfogadván, azon összes föltételeket és a fönt irott törvénycikkely tartalmát kellőképen, szentül és sértetlenül megtartandjuk. Ugy segitsen minket Isten és minden szentjei.”