Hogy tehát az utókor a felséges ausztriai háznak halhatatlan jótéteményeit, a melyekkel ezt a fejedelemséget, mint a kereszténység védbástyáját, végtelen sok gonddal és aggódással elhalmozta, mindenkor hálásan szem előtt tartsa; másfelől pedig, hogy a kormányzásban való kimondhatatlan kegyelmességének nagysága nyilvánvalóvá legyen, miután a császári szent felség, a hatalmas VI-ik Károly ur, a mi néhai legkegyelmesebb urunk, az ezen határfejedelemsége iránt viseltetett különös kegyelme jeléül, koronáinak a többi jelvényeihez és ékességeihez az „erdélyi fejedelem” czimet is fölvenni méltóztatott, a mely tette és még számtalan egyéb dolgok, hü alattvalóitól követelik, hogy ezek iránt örökre hódolattal legyenek és bizonyságot tegyenek róla, hogy boldogulásukat onnan várják és hogy teljes bátorságban létük csak onnan származhatik, hogy ha az öröklési jogon való utódlást a felséges ausztriai ház fiágának magva szakadása esetén, az elsőszülöttség rendében, a leánysági utódokra is kiterjesztik; ennélfogva az öröklési jogot, a melyet a karoknak egyhangu szavazatával, önkéntes elhatározásával, élőszóval és egy szivvel-lélekkel az emlitett császári és királyi felség magszakadása esetére, a felséges ausztriai ház leányágára, és pedig első sorban a most emlitett VI. Károly császári és királyi felsége, azután ennek magvaszakadtán a néhai felséges József császár, és mindezeknek magvaszakadtával a néhai felséges Lipót császár ágyékából származottakra, ezeknek törvényes utódaira és mindkét nemen levő ausztriai főherczegekre nézve, az elsőszülöttség rendje szerint, ugy a miképen ezt a fentemlitett VI. Károly császári és királyi felség a Németországon belül és kivül fekvő többi örökös országaiban és tartományaiban, melyeket ezen erdélyi fejedelemséggel és az abba keblezett részekkel együtt megoszthatlanul és elválaszthatlanul fog ugyanazon öröklési joggal és renddel birtokolni, megállapitotta; az erdélyi fejedelemségnek három nemzetből álló összes karai és rendei, eme fejedelemségnek az 1722-ik évi február 19-ikére hirdetett és folytatólagosan megtartott közönséges országgyülésén, ugyanazon év márczius 30-án egyhangulag és egyező akarattal a maguk és utódaik számára örökre elfogadták és erről az ünnepélyes oklevelet, mint „Pragmatica Sanctiot” vagyis az országlás törvényét, soha, senki részéről és semmiképen meg nem változatható erővel és hatálylyal fölruházván, minden ellentmondás, kifogás, feloldás és felmentés, valamint egyéb ellenkező kedvezés örökös kizárása mellett, elkészitvén, a királyi felség igen kedvelt szentséges császári atyjának az 1723-ik évi deczember 30-án kelt megerősitése és végre ugyancsak ezen fejedelemség 1724-ik évi február 24-iki közönséges országgyülésén történt ünnepélyes kihirdetése és elfogadása után, törvénykönyvünkbe iktatandónak nyilvánitották, ugy most is, a felséges ausztriai háznak és a mindkét nemen levő ausztriai herczegeknek az emlitett módon és rendben leendő emez öröklési utódlását és az erre vonatkozó „Pragmatica Sanctiot” a jelen czikkelylyel örökös és változhatlan törvény gyanánt beiktatjuk, megerősitjük és megállapitjuk; és Magyarország 1723-ik évi czikelyével egybehangzóan, kedvesnek, helyesnek és elfogadottnak nyilvánitjuk, a melynek szószerinti tartalma a császári és királyi megerősitéssel együtt igy következik:
Mi VI-ik Károly Isten kegyelméből mindenkor felséges választott római császár és Németország, Castilia, Leon, Arragonia, a két Sicilia, Jeruzsálem, Magyarország, Csehország, Dalmátia, Horvátország, Navarra, Granada, Toledó, Valencia, Gallicia, Majorca, Sevilla, Sardinia, Cordova, Corsika, Murcia, Jaën, Algarbia, Algiria, Gibráltár, a kánári szigetek, valamint Indiák és a Szárazföld, meg az óceáni szigetek stb. királya, Ausztria főherczege, Burgundia, Brabant, Milano, Styria, Karinthia és Krajna, Luxemburg, Würtemberg, Felső- és Alsó-Szilézia, Athene és Neopátria herczege, Erdély és a Svádföld fejedelme, a római szent birodalom, Burgau, Morvaország, Felső- és Alsó-Lausitz őrgrófja, Habsburg, Flandria, Tyrol, Barcelona, Ferrete, Kyburg, Görcz, Roussillon, Ceritánia grófja; Elszász tartomány grófja, Oristán őrgrófja és Gottsche grófja, a szláv őrvidék, Portdenone, Biszkaya, Moulins, Salina, Tripolis és Mecheln ura:
A jelen levelünk rendiben adjuk emlékezetre és tudtára mindenkinek, a kit illeti, hogy a midőn Mi, a mi kedvelt erdélyi örökös fejedelemségünknek és Magyarországunk ehhez kapcsolt részeinek közállapotát érdeklő dolgok és ügyek tárgyalására, az 1722-dik év február hava 19-dik napjára Szeben szabad királyi városunkba közönséges országgyülést hirdettünk, és oda a mi hü királyi főkormányszékünk és ezen fejedelemségünknek és Magyarországunk ahhoz kapcsolt részeinek a három nemzetből álló összes hü karai és rendei együttesen egybesereglettek volna; a Mi őszintén kedvelt hivünktől, a néhai római szent birodalmi méltóságos gróf Virmont Demjén Hugótól, valóságos belső és udvari hadi tanácsosunktól, a gyalogság főőrmesterétől, egy gyalogos legionak ezredesétől, a mondott fejedelemségünkben és az Oltmelléki Oláhországban hadseregünk fővezérétől s főparancsnokától, mint emez országgyülésen a Mi kiküldött teljhatalmu királyi biztosunktól, az ezen fejedelemség és az ahhoz kapcsolt részek előmenetelét és javát érintő többi ügyek között, ugyancsak ezen erdélyi fejedelemségünkben és Magyarországunknak ahhoz kapcsolt részeiben való uralomra és az öröklési utódlásra nézve, a mi üdvös szándékunkat és atyai kormányzásunk töprengését, arra az esetre (a mit a jó Isten a keresztyén népek iránt való iragalmasságából kegyelmesen eltávoztasson), ha finemü leszármazóinknak magva szakadna; hogy az a dicső elődeink előregondoskodásával megállapitott rend szerint, az elsőszülöttség és a legközelebbi át utódlása alapján, a Mi és az egész ausztriai házunk női nemzetségére is kiterjedjen és átháromoljék, különös lelki örvendezéssel s ebből származó vigasztalódással megértvén, ugyanakkor a mi mondott királyi főkormányszékünk és az emlitett hü karaink és rendeink, készséggel, őszintén, önkéntesen, kölcsönös és egybehangzó beleegyezéssel, az egyeseknek és mindnyájuknak érett és megfontolt elhatározásával, élőszóval s egy szivvel-lélekkel, összesen és egyes osztályonként, ugy a saját maguk, mint az emlitett egész fejedelemség és a hozzá kapcsolt részek tagjainak és összes maradékaiknak nevében, ez iránt az alább következő módon nyilatkoztak, alázattal esedezvén felségünk előtt az iránt, hogy tudniillik ezt az alázatos kijelentésüket, avagy végzésüket, helyesnek, kedvesnek és tetszőnek tekinteni, ahhoz kegyelmes jóváhagyásunkat megadni, és császári királyi és fejedelmi hatalmunknál fogva jóvá és helyben hagyni, érvényre emelni és megerősiteni, és ezen fejedelemségnek, meg az ehhez kapcsolt részeknek a többi közönséges végzései sorában mint az eljövendő időkben is mindenkor érvényes, erős és hatályos és soha senkitől semmiképen meg nem változtatható „Pragmatica Sanctio” és örökös törvényként kegyelmesen beiktattatni, és beillesztetni méltóztatnánk. A mely kijelentésnek vagyis végzésnek, a melyet a mondott királyi főkormányszékünk és az emlitett országgyülésre egybesereglett hü karaink és rendeink egyenként a saját kezeikkel aláirtak és szokott pecsétükkel, valamint a három nemzet rendes pecséteivel is megerősitettek, a tartalma ilyen:
Mi, a szentséges, nagyhatalmú és győzhetetlen fejedelem urunknak, VI-ik Károlynak, Isten kegyelméből az örökké felséges választott római császárnak és Németország, Castilia, Leon, Arragonia, a két Sicilia, Jeruzsálem, Magyarország, Csehország, Dalmátia, Horvátország, Navarra, Granada, Toledo, Valenczia, Gallicia, Majorca, Sevilla, Sardinia, Cordova, Corsika, Murcia, Jaën, Algárbia, Algir, Gibráltár, a kanári szigetek, valamint az Indiák és a Szárazföld s az Oceáni szigetek stb. királyának; Ausztria főherczegének; Burgundia, Brabant, Milánó, Styria, Karinthia és Karniolia, Luxemburg, Würtemberg, Felső- és Alsó-Szilézia, Athene és Neopátria herczegének; Erdély és a Svábföld fejedelmének; a római szent birodalom, Burgau, Morvaország, Felső- és Alsó-Lausitz őrgrófjának; Habsburg, Flandria, Tyrol, Barcelona, Ferete, Kyburg, Görcz, Roussillion és Ceritánia grófjának; Elszász és Oristán őrgrófság tartomány grófjának; Gottschee grófjának; a szláv őrvidék, Portdenone, Biszkaya, Moulind, Salina, Tripolis és Mecheln urának, az erdélyi királyi főkormányszéke és ezen erdélyi fejedelemség és az ehhez kapcsolt magyarországi részek három nemzetből álló többi összes hü karai és rendei, a kik ennek az erdélyi fedejelemségnek a jelen országgyülésére ünnepélyesen egybesereglettünk:
A jelen levelünkkel, a magunk és kedves maradékaink nevében adjuk örök emlékezetre mindenkinek, a kit illet, avagy bármiképen illethetne; hogy minekutána a római szent birodalmi méltóságos és nagyságos gróf Virmont Demjén Hugó urtól, Ő szent felségének valóságos belső és udvari hadi tanácsosától, a gyalogság főparancsnokától és egy gyalogos legio ezredesétől; valmaint Ő felségének ebben az örökös fejedelemségben és az Oltmelléki Oláhországban a hadserege fővezérétől és főigazgatójától és Ő császári és királyi felségének, a mi legkegyelmesebb urunknak a jelen közönséges országgyülésre kiküldött teljhatalmu biztosától, nemcsak reánk, hanem még a késő maradékainkra is kiáradó különös lelki örvendezéssel és az ebből származó vigasztalással megértettük volna a szentséges császári és királyi felségnek a mi legkegyelmesebb urunknak és örökös fejedelmünknek azt a szeretetét és a mellett atyai gondosságát és töprengését, a melylyel kegyelmesen elhatározta, hogy a mennyiben a mindenható Isten, az üdvös törekvéseket, szabad tetszéséhez képest, a királyoknak és a földi birodalmakban is elősegitheti, az isteni gondviseléstől reábizott és alája vetett összes örökös országait és tartományait, dicső ősei szokásához képest, a jelenben előre gondoskodva, főkép azoktól a bajoktól óvja meg, a melyekből az eljövendő időkben, a mondott örökös országaiban és tartományaiban legyőzhetetlen csapások és veszedelmek származhatnának; hogy dicső őseink derék intézkedéseit követve, a melyeket az elsőszülöttségre nézve örök érvényességü törvényül és „Pragmatica Sanctio”-képen megállapitottak, majd pedig egyebek között egyenként elhatároztak, hogy t. i. a nemzetsége fiuságának magvaszakadtán, ugyanazon elsőszülöttség rendében, az öröklésben a leányágiak is következzenek; a miből Isten áldásával az következnék, hogy ugy azok az országok és tartományok, a melyek a császári és királyi felségnek most birtokában vannak, mint azok is, a melyek Isten segedelmével a jövendőkben birodalmához járulnak, a kölcsönös és viszonos védelemre és nagyobb biztonságra, tekintélylyel és az ellenségnek ebből eredő elrettentésével, örök időkre feloldhatatlan kötelékben egyesülhetnek és egybevorhatnak, a mit egészben Ő szent felségének az előbb emlitett méltóságos és nagyságos teljhatalmu biztosa, nekünk, a kik egybegyültünk, nyiltan, őszintén, élő és érthető szóval még világosabban és tisztábban és meggyőző okokkal előadott és bebizonyitott. Minthogy ez a törökök nehéz járma alól annyi végtelen fáradtsággal, költséggel és sok vérnek ontásával több izben felszabaditott örökös fejedelemség, Ő császári és királyi szent felsége előtt különösen kedves, és az ő kiváló figyelmének annyira részese, hogy ebből mindenki, a ki érez és gondolkodik, átláthatja és tapasztalhatja, hogy ez örökös fejdelemségre, a hozzá kapcsolt részekkel együtt, mint az összes kereszténység esküdt ellensége dühének leginkább kitett és önerején magát megvédeni nem tudó védbástyára az Ő szent felsége többi örökös országaival és tartományaival való tartós egyesülésből és mindkét nemen az elsőszülöttség rendének az állandósitásából, mekkora országos dísz és biztonság, valamint a haza egyes polgáraira mekkora előny származik; ennélfogva mi, Ő szent felségének a mi örökös urunknak, az emlitett királyi főkormányszéke és a három nemzetből álló többi összes karok és rendek, a legkevésbé sem haboztunk azon, hogy ezt az annyira üdvös rendelkezést, serényen, hüségesen, készséggel, önkéntesen, egyező akarattal elfogadjuk; valamint, hogy az Ő szent felsége, a mi legkegyelmesebb és legjobb urunk és a felséges ausztriai ház összes maradékai iránt való szeretetből és lelkesedésből, azt az utódlást, a melyet elibünk adtak, alázattal, hüséggel és jókedvvel aláirjuk, ugy tudniillik, hogy abban az esetben, ha (a mit a jó Isten a keresztény népek iránt való irgalmasságából eltávoztatni méltóztassék) az ausztriai háznak a fiágon magva szakadna, a leányág is, ugyanazon elsőszülöttség rendén, a melyen a finemüek, az Ő szent felségétől és az ő dicső elődeitől e tárgyban kiállitott és velünk ezuttal közlött oklevelek értelmében, a felséges ausztriai háznak emez körökös fejedelemsége és az ehhez kapcsolt részek örökségében és uralmában is, kétségbevonhatatlan joggal következzék; és azt az ünnepélyes és közokiratot, mely a nagyobb erősségnek okáért és ugy a magunk, mint a fejedelemség e részben való engedelmességének örökös dicsőségére, mind a három nemzetnek, mind pedig a haza, ezen országgyülésre egybesereglett egyes polgárainak a pecsétei alatt, a felséges és győzhetetlen császárnak és királynak, VI-dik Károly,
legkegyelmesebb urunknak és fejedelmünknek és az ő örökös országai és tartományai leggondosabb atyjának és mindkét nemen levő örököseinek és maradékainak részére, annak rendje szerint és törvényszerüen készült, s a melyet mint a mi felséges fejedelem urunknak és magának a hazánka is diszére szolgálót, hasznosat és szükségest, ezen fejedelemség közvégzései közé törvénycikkelyként beiktattuk; egy példányban hüségünk jeléül a tőlünk kitelhető tisztelettel és engedelmességgel a mondott méltóságos és nagyságos országgyülési taljhatalmu királyi biztos urnak adjuk ki; a másik példányban pedig, mint soha senkitől, semmiképen meg nem másitható és „Pragmatica Sanctio” erejével felruházandó örökre hatályos törvényt, a legnagyobb gonddal megőrzés végett ezen fejedelemségnek a levéltárába helyezzük, kizárván mindenkorra minden ellentmondást, kifogást, felmentést és feloldozást és minden egyéb ellenkező kedvezést; arra az alattvalói és szinte fiui reménységre és bizodalomra támaszkodva, hogy Ő császári és királyi szent felsége, a mi legkegyelmesebb urunk, a maga ausztriai kegyelmességét és alattvalói fölött való szelid uralkodását, ugy a miképen azt eddig is, lelkünknek vigasztalására hódolattal tapasztaltuk és most is tapasztaljuk, az ő összes fiu és leányörököseire kegyelmesen át fogja származtatni; a miért ismételten és ismételten a legalázatosabban esedezve és a felséges ausztriai ház mindkét nemen levő maradékaira az egektől buzgó indulattal boldog és örökös uralkodást könyörögve, maradunk, ugy, a miképen azt a magunk és a maradékaink nevében aláirtuk, örökre hü alattvalói és illetőleg szolgái.
[Aláirások]
Kelt a szászok szabad királyi városában, Szebenben, márczius hava 30-ik napján, az Urnak ezerhétszázhuszonkettedik esztendejében.
A holott is Mi, a mi örökös erdélyi fejedelemségünk és Magyarországunknak ehhez kapcsolt részei három nemzetből álló megnevezett hü karainak és rendeinek és királyi főkormányszékünknek ezt a kérését kegyelmesen meghallgatván és az annyiszor emlitett erdélyi fejedelemségünkben és az ahhoz kapcsolt részekben az uralomnak és az örökösödési utódlásnak, a Mi finemü leszármazóink megszakadása esetén, ugy a magunk, mint a mi egész ausztriai házunknak a nőnemen és ágon levő nemzetségére is, a fennt jelzett módon való kiterjesztésére és átháramlására nézve tett és elől fölhozott kinyilatkoztatását vagy is végzését jó szivvel fogadván, azt a jelen levelünkbe, minden kihagyás és hozzáadás avagy változtatás nélkül beiktattattuk és beirattuk és azt helyesnek, kedvesnek és tetszőnek tekintvén, minden pontjaiban, záradékaiban és czikkelyeiben tetszéssel fogadtuk, ahhoz kegyelmes királyi jóváhagyásunkat és hasonló beleegyezésünket megadtuk és császári királyi és fejedelmi hatalmunknál fogva, helyben és jóváhagytuk, megerősitettük és hatályra emeltük, akképen, hogy annak a nyilatkozatnak, vagyis végzésnek, soha senkitől és semmi módon meg nem változtatható „Pragmatica Sanctio” és örökké tartó törvény ereje és hatálya legyen; és hogy azt ezen fejedelemségnek s az ahhoz kapcsolt részeknek a többi közvégzései közé, a szokott módon, bevezessék és besorolják; sőt a jelen levelünk erejével és bizonyságtétele mellett azt elfogadjuk, kedvesen viszszük, helyben és jóváhagyjuk, megerősitjük és hatályra emeljük.
Kelt a mi főherczegi szabad királyi városunkban, Bécsben, az urnak ezerhétszázhuszonharmadik esztendejében, deczember hó harminczadik napján, római uralkodásunknak a tizenharmadik, a spanyolországinak a huszonnegyedik, a magyarországinak és hasonlóképen a csehországinak a tizenharmadik évében.
[Aláirások]
