1751. évi XIV. törvénycikk

az országban a közönségre nézve káros malmok megszüntetéséről

Az országban és a hozzá kapcsolt részekben nem kevés számmal vannak folyók, melyeknek felszine a rajtok keresztül húzott malomgátak miatt, a sürün fekvő malmokhoz emeltetvén, s ez által a viz gyorsabb lefolyása akadályoztatván, záporok által növeltetve, gyakran kiáradnak, s a szomszédos sikságra kiömölvén, a mellettük fekvő területeket elposványositják és mocsárositják, és azt a földet, mely a folyók szomszédságában legtermékenyebb szokott lenni, teljesen müveletlenné és terméketlenné teszik; és ha azok a malomgátak nem képeznének akadályt, az ország több folyója hajózás és tutajozásra alkalmassá válnék, s igy mód és lehetőség nyilnék arra, hogy egyik vármegyéből a másikba nagy költség-kiméléssel lehessen a terményeket szállitani: azért Ő császári királyi felsége kegyes jováhagyásával határoztatik, hogy a földesurak mindnyájan, valamint Ő szent felsége kamarájának királyi jószágaiban is, minden folyóvizeken, melyek áradások által megrontják a szomszédságot, a folyó medrében elhelyezett malomgátjaikat hordják el, és a malomhoz külön medret ásván, a folyóviz egy részét ugy vezessék el, hogy az elvezetés sem áradást ne okozzon, sem az innen vagy tulról közlekedő hajóknak akadályul ne szolgáljon. Hogyha pedig a birtokosok malomgátjaik elhordását maguk nem eszközölnék, a vármegyei tisztviselőségnek állandó kötelességében, hogy a malomjövedelmeket zár alá vetvén, a vármegyei közgyülésen kidolgozandó mód és szabály szerint, az afféle közártalmas malmokat, ha meg lehet igazitani, az előirt módon, oly mesterek által, kik a vizek vezetésében és gátak szerkesztésében jártassággal birnak, megigazittassa; ha pedig a megigazitásnak helye és módja nem lenne, meghallgatván előlegesen a birtokosokat, teljességgel el kell a gátakat hordatni, semmiféle eddig közbejött határozat nem állván ellent. Azonfelül a megyei hatóságok arra is szorgalmasan vigyázzanak és rajta legyenek, hogy minden folyó a hulladék fáktól, melyek a viz lefolyását késleltetik, megtisztittassék, és az előrebocsátottak foganatositása a köz érdekében és hasznára megtörténjék.