1791. évi erdélyi II. törvénycikk

hogy a Lipót-féle szentséges hitlevelet Ő felsége utódai annyiszor a mennyiszer ujból erősitsék meg

Az 1691. évi Lipót-féle kegyelmes hitlevél, mint a néhai dicsőült I. Lipót és az erdélyi fejedelemség közt szabad akaratból létrejött egyességet tartalmazó alapokirat, valamint az ugyanezen hitlevélben megerősitett minden jog, engedmény, kiváltság és jóváhagyott szokás, statutum és külön törvény és e fejedelemségnek azután alkotott vagy jövendőben alkotandó törvénycikkelyei minden pontjukban sértetlenül megtartandók, és azért, mert Erdély a dicsőült I. Lipót alatt Magyarország koronájához visszatért, nem szabad azt az ő jogainak és saját törvényeinek a sérelmével a vajdák alatt fennállott régi állapotba visszahelyezni vagy ujból bekebelezésre kényszeriteni, hanem, miután az előbb emlitett Lipót-féle kegyelmes hitlevelet e helyütt egész terjedelmében beiktatták és Ő szent felsége az abban foglalt és ujabb, ellenkező törvényekkel meg nem szüntetett vagy meg nem változtatott jogokat, kiváltságokat, szabadságokat és engedményeket kegyesen megerősitette, azokat Ő szent felsége utódai is a hódolati eskü letétele előtt annyiszor a mennyiszer erősitsék meg és ekképen megerősitve adják ki Erdélynek.

Az 1691. évi Lipót-féle hitlevél megerősitése pedig a következőképen szól

Mi Ferencz, Isten kedvező kegyelméből Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát- Szlavonországok, Galiczia, Lodoméria, Ráma, Szerbia, Kúnország és Bulgária apostoli királya, Ausztria főherczege, Burgundia, Lotharingia, Styria, Karinthia és Krajna herczege, Toscána nagyherczege, Erdély nagyfejedelme, Morvaország őrgrófja, Brabant, Limburg, Luxemburg és Geldern, Württemberg, Felső- és Alsó-Szilézia, Miláno, Mantua, Parma, Placentia és Guastalla, Osvecinia és Zatoria, Calabria, Barri, Montferrat és Teschen herczege, Svábország és Charleville fejedelme, Habsburg, Flandria, Tyrol, Hennegau, Kiburg, Görcz, Gradiska grófja és a székelyek ispánja, a szent római birodalom, Burgau, Felső- és Alsó-Lausitz, Pont-i-Mousson és Nomene őrgrófja, Namur, Provence, Valdemont, Blamont, Zütphen, Sarverda, Salm és Falkenstein grófja, a szláv őrvidék és Mecheln ura. Jelen levelünk rendén adjuk emlékezetére és tudtára mindeneknek a kiket illet, hogy miután az élte fogytáig legdicsőbb és leghatalmasabb fejedelmet, József választott római császárt, Magyarország örökös királyát és Erdély fejedelmét, a mi igen szeretett nagybátyánkat, József urat, a ki e néven második, az isteni gondviselés, az ő kifürkészhetetlen határozatából az ezerhétszázkileneczvenedik évi februárius huszadikán, gyermekek hátrahagyása nélkül, e mulandó életből és ideiglenes uralkodásból a halhatatlanságra és az örök boldoság koronájára szólitotta el, és annak halála és elhunyta következtében az uralkodói hatalom ugy a többi országokban és örökös tartományokban, mint az erdélyi nagyfejedelemségben és Magyarországnak abba kebelezett részeiben az öröklés rendje szerint, a melyet az erdélyi karok és rendek részéről is a Magyarország ezerhétszázhuszonharmadik évi czikkelyeivel megegyezőleg, szabadon és önként elfogadott pramatica sanctio megállapitott és Erdély 1744. évi 3. és 4. ujabb czikkelye örök törvénynyel megerősitett, II. Lipót szent fejedelem urra, hasonlóképen választott római császárra és Magyarország örökös apostoli királyára és Erdély fejedelmére, áldott emlékezetü atyánkra, majd meg, miután fentisztelt igen szeretett atyánk is folyó évi márczius hó elsején ebből az életből boldogabb hazába és örök dicsőségre lett elszólitva, az öröklés és közvetlen utódlás jogán, törvényesen reánk szállott erdélyi nagyfejedelemségünk hü karai és rendei e fejedelemségnek abból a közönséges országgyüléséből, a melyet fentisztelt kedves atyánk a mondott fejedelemség összes hü karai és rendei köteles hüségi esküjének a kivétele és más közügyek tárgyalása végett is ezerhétszázkilenczvenedik évi deczember tizenkettedikére Kolozsvár szabad királyi városába hirdetett és a mely ezerhétszázkilenczvenegyedik évi augusztus hó kilenczedikéig folytonosan tartott, királyi megerősités czéljából dicső emlékezetü atyánk elébe terjesztett, később pedig annak az életből való szomoru és váratlan elköltözése után, miután mi országaink és örökös tartományaink, és ezek között az erdélyi nagyfejedelemség kormányát is elvállaltuk, a fentisztelt atyánk kegyes engedelmével a királyi trón elébe bocsátott követeik utján királyi megerősités végett hozzánk benyujtott és erdélyi királyi udvari cancelláriánk részéről a maga módja szerint előadott czikkelyeik során alázatosan könyörögtek, hogy törvényeik nagyobb ereje és biztonsága kedveért ama kegyelmes királyi biztositó levél helyett, melyet az alattvalói eskü letétele előtt a Lipót-féle ünnepélyes hitlevél tiszteletben tartása tárgyában szoktak adni, méltóztassunk magát a dicső emlékezetü I. Lipótnak 1691. évi deczember 4-én kelt kegyes királyi hitlevelét kegyelmesen megerősiteni, a melyet majd utódaink is az alattvalói eskü letétele előtt annyiszor a mennyiszer meg fognak erősiteni és az uj hitlevélbe iktatva ki fognak adni.

A mely hitlevélnek a tartalma ez:

Mi Lipót, Isten kedvező kegyelméből mindenkor felséges választott római császár és Német-, Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvátországok stb. királya, Ausztria főherczege, Burgundia, Brabant, Styria, Karinthia, Krajna, Luxemburg, meg Felső- és Alsó-Szilézia, Württemberg és Teschen herczege, Svábország fejedelme, a szent római birodalom, Burgau, Morvaország, Felső- és Alsó-Lausitz őrgrófja, Habsburg, Tyrol, Pfyrd, Kiburg és Görcz grófja, Elsass tartománygrófja, a szláv őrvidék, Pordenone és Salins stb. ura, az erdélyi tartomány összes rendeinek, őszintén kedvelt nagyságos, nemzetes, vitézlő és nemes, bölcs és körültekintő hiveinknek és a többieknek, ugy egyháziaknak, mint világiaknak, a kiket illet, császári és királyi kegyelmünket és minden jót! Kegyelmesen megértvén mindazt, a mit kedvelt hivünk, nemzetes Bethlen Miklós, Erdély követe, előttünk igen bőven kifejtett, a mit az 1686. évi junius 28-án kelt, és nagyon óhajtott oklevél megerősitésére a mit az ott bevett vallásokra, a mit a hazai törvényekre és szokásokra, a mit a kiváltságokra, méltóságokra és tisztségekre, a mit a katonaadó és téli katonatartás terheinek a megkönnyítésére, a mit a tartománynak korábbi virágzó állapotába való visszahelyezésére és más, a közjó tekintetében igen üdvös dolgokra nézve tőlünk, a nekünk tartozó tisztelettel és hüséggel kérve kér: Mi, királyi legfőbb tisztünknek, a melyből, ha a seregek Ura megsegit, az idők viszontagságai között boldog gyarapodás szokott fakadni, kötelességeül ismerjük, hogy ezt, a már századok óta nemes Magyarországunkhoz csatolt legdrágább erdélyi tartományt, mint saját lelkünket mindinkább és inkább keblünken tartsuk. Abba hagyván ugyanis más hadi müveleteket, a melyek a keresztény név közös ellensége ellen voltak szánva, Lajos bádeni őrgróf ő kedvességét egy hadsereggel oda küldöttük, hogy a legmegátalkodottabb Tökölinek és a hozzápártolt lázadóknak, valamint a törököknek és tatároknak a betöréseit feltartóztassa, azt a biztos reményt táplálván, hogy az, ki által a királyok uralkodnak és az igazságot eldöntik, az igazság kedveért, az ő karjának erejében a mi császári fegyvereinknek és az erdélyi katonaságnak isteni áldásával, segitségére fog jőni és királyi szándékunkat szerencsés sikerhez fogja juttatni. A hozzánk már ezelőtt felterjesztett hüségi eskü alapján nem lehet kétség a felől, hogy a halhatatlanság vágya ugy az egész hazát, mint azokat, a kiknek a tartomány igazgatása királyi oltalmunk alatt belátásukra és gondjukra van bizva, arra fogja lelkesiteni, hogy a soha el nem enyésző dicsérettel tanusitott és minden alkalommal tehetségükhöz képest tettel bizonyitott hüséget (a melyet egyaránt becsülünk) utódaikra átörökitsék és minden törekvésükkel lelkesen azon munkálkodjanak, hogy az ellenségek a tartományt, melyet a hegyek koronaként vesznek körül, rablásaikkal és fosztogatásaikkal, tüzzel és vassal fel ne forgassák; a már örök időktől fogva egy lélekben egyesült nemzeteket a leggonoszabb hadi ármányokkal és izgatásokkal feldulva, a barbároknak sulyosabb szolgajárma alá ne vessék és az egész kereszténységnek eddigelé védbástyául szolgált nemzetet el ne pusztitsák.

A mi az Apaffi Mihálynak a fejedelemségben való következése tárgyában kivánt hitlevél megerősitését illeti:

Minthogy őt, mint tizennégy éves ifjut a törvények (a melyekről a nemes rendek ugy vélekednek, hogy szentül megtartandók) husz éves kora előtt nem tekintik a kormányzásra megértnek, legkegyelmesebben azt gondoltuk, hogy ez időben, a melyet Tököly hütlensége megzavart, sem Erdély érdekére, sem a haza javára nem szolgálna az, ha az emlitett törvények áthágásával valamely ujitás történnék, ennélfogva a kiskorut azoknál a belső tanácsosoknál, a kikre a tartomány igazgatása van bizva, serdültsége koráig az Ur félelmében az utódlásra való kilátással illő erényekben kell oktatni, a benne fejledező és előtünő lelki tehetségek nyilvánulását be kell várni, végül a haza javára irányuló császári és királyi kegyelmet a legnagyobb készséggel kell felkarolni. Nehogy azonban Erdély összes rendeinek időközben alkalmuk legyen kétségeskedni vagy olyasmit jósolni, a mi atyai szándékunktól még a legkisebb részben is elüt, jónak láttuk a hü karokat és rendeket, valamint utódaikat is, a kik iránt bizodalmunk van, hogy a királyi koronánkhoz való teljes hüségben megmaradnak, összességükben, királyi szavunkra és legtisztább hitünkre a következő czikkelyekkel biztositani.

Először: Az ott bevett vallások, a templomok, iskolák, parochiák, vagy ott, a most levőkön kivül, bármely más papok és egyházi személyek behozatala dolgában semmi ujitás sem fog történni, soha semmit sem érvén ennek ellenében akár a papi, akár a világi rendnek bármely ellentmondása, ugy mindazonáltal, hogy a katholikusok maguknak saját költségükön s ekképen minden más vallásfelekezet sérelme nélkül Kolozsvártt, isteni tiszteletük tartásának mostani helyén egyházat épitsenek, valamint Gyulafehérvártt azt a kis templomot, a melyet valamikor Báthori Kristóf emelt és most el van pusztulva, ujból felépitsék és ugyancsak a katholikusok, ha csekély számuak és jövevények, vallásukat bárhol is magánosan, ha pedig sokan vannak, nyilvánosan gyakorolhassák és templomokat épithessenek ugyanolyan joggal, a milyent az Erdélyben bevett más vallások is szoktak élvezni olyan esetben, a midőn tudniillik valamely helyen számra nézve többségben vannak.

Másodszor: Megerősitjük a hü karoknak mindazokat az adományokat, átruházásokat, kiváltságokat, czimerleveleket, czimeket, tisztségeket, méltóságokat, dézsmákat és végre midazokat a javadalmakat és fekvő jószágokat, melyeket Magyarország királyai, ugyszintén mindazokat, a melyeket Erdélynek Magyarországtól való különválása óta annak fejedelmei ugy Erdélyben, mint Magyarország részeiben, a székelyföldön és Debreczenben akár magánosok, akár városok és községek meg testületek, vagy bármely bevett valláshoz tartozó egyház, parochia vagy iskola részére tettek és adtak, habár valamikor valamely egyházhoz, conventhez vagy káptalanhoz tartoztak is, ugy hogy ez alkalomból sem Nekünk, sem bármely egyházi vagy világi rendü egyénnek sem szabad egyáltalában senkit sem az ő fekvő jószágaiban keresettel vagy perrel háboritani, hanem mindenki azt, a mit most kezén és birtokában tart, a királyok és fejedelmek emlitett adományai szerint, jövendőre is kezén és birtokában tartsa, kivévén, ha némely fejedelmek az ő adományaikat azok saját rendeletükkel megerőtlenitették.

Harmadszor: Kinyilvánitjuk, hogy ennek a hazának „Approbata” és „Compilata” czimü törvényei, decretumai, Werbőczi hármaskönyve, kihagyva ebből András király decretumának a legutóbbi pozsonyi országgyülésen eltörölt kilenczedik czikkelyét, *  a helyhatósági szabályok, a szász nemzet külön joga erejükben sérthetetlenül meg fognak ugyan maradni, mindazonáltal, mivel a rendek ugy a vallás, mint törvényeik és kiváltságaik tekintetében maguk sincsenek egymás között egyetértésben, és a katholikusok azt vélik, hogy az előbb emlitett 1. és 2. Czikkelyben sérelmet szenvedtek, a szászok pedig a harmadik czikkelyben az ő régi kiváltságaikra, valamint ezek élvezetére és szokásukra nézve nagyobb biztositékot követelnek: maguknak a rendeknek az érdekében levőnek tartjuk, hogy a nehezségeket, a melyek köztük a mondott három czikkely tekintetében fönforognak, császári királyi jóváhagyásunk mellett barátságos kiegyenlités és egyesség utjan törekedjenek elintézni, ha pedig ez nem sikerülne, akkor aztán a mi dolgunk lesz, hogy azt, a mi igazságosnak és méltányosnak fog kitünni, a felek meghallgatása és erdélyi tanácsosaink ez iránt való véleményének a megértése után császári királyi tisztünknél fogva eldöntsük.

Negyedszer: Megparancsoljuk, hogy a főkormányszék, a titkos tanács, az országgyülés a szavazás rendje és szabadsága, a királyi tábla, az itélőmesterek és táblabirák, valamint az alsóbb törvényszékek hatósága, az igazságszolgáltatás szokott rendje és gyakorlata tekintetében a bevett szokást, a melyet tudniillik nem találunk a legfőbb hatalom rövidségére levőnek, sérthetetlenül tartsák meg (mindezt azonban ugy, hogy a fontosabb dolgokban a királyhoz való folyamodás joga épségben maradjon). A királyi és kincstári jövedelmeket illető gazdasági dolgokban is az igen hü rendektől előlegesen nyert felvilágositás után olyan rendet és módot fogunk tartani, hogy kamarai bizottságokkal vagy más uton a nemesek, polgárok vagy magánosok közül senkit se lehessen vagy kelljen terhelni.

Ötödször: Minden, ugy a közigazgatás vagy igazságszolgáltatás, mint a gazdaság kezelésére szükséges hivatalban a vallásra való minden tekintet nélkül erdélyi honfiakat, tudniillik magyarokat, székelyeket és szászokat fogunk alkalmazni; és valahányszor tisztségek és hivatalok üresedésbe találnának jőni, ezekre nézve az idegen nemzetbelieknek, vagy a kiket ők velünk együtt idegeneknek és alkalmatlanoknak fognak fölismerni, nem lesz azok fölött elsőbbségük; épségben maradván mindamellett az a jogunk, hogy az ő beleegyezésökkel a honfiak sorába való felvételre vagy fel nem vételre ajánlatot tehessünk.

Hatodszor: Hajlandók leszünk a magszakadás vagy hütlenség vétkének czimén a királyi fiscusra háramlandó fekvő jószágokkal, valláskülönbségre való tekintet nélkül, érdemes erdélyi honfiakat, tudniillik magyarokat, székelyeket és szászokat kitüntetni. A magánosoknak azokat a fekvő jószágait pedig, a melyeket az ellenségtől a mi fegyvereinkkel foglaltunk el, csupán királyi kegyelmünknél fogva fogjuk régi birtokosaiknak és utódaiknak visszaadni, a mely czélból, ebben a különös esetben, kegyes királyi megbizás alapján, valamely erdélyi törvényszéknek vagy hadvezérünknek fogjuk meghagyni, hogy az okiratok megvizsgálása után döntsék el azt, a mi igazságosnak látszik.

Hetedszer: A régi időkben vajdának nevezett állami főkormányzónkat vagy annak helyettesét az erdélyi honfiaknak, nemeseinknek és előkelőinknek a sorából fogjuk venni, legyen az bár a katholikus vagy más ott bevett valláson, ha hüsége és érdemei által kitünik. Ugyanezt fogjuk követni az erdélyi had vezérének, a főkanczellárnak, a titkos tanácsosoknak, a főispánoknak, a székelyek kapitányainak, az itélőmestereknek a tisztsége és más ezelőtt szokásban volt méltóságok tekintetében is. És ezt

Nyolczadszor, legkegyelmesebben avval a módositással adjuk meg, hogy valahányszor a főkormányzói, az erdélyi hadvezéri, a kanczellári, a titkos tanácsosi és az itélőmesteri tisztségek betöltés alá kerülnek, az azokra kijelölteket megerősités végett elénkhe terjeszszék, hogy a különböző nemzetek állapota annál nyugalmasabb maradjon, a veszedelmes fondorkodások és a törvényellenes hivatalkeresések számüzve legyenek és a közjólét a kormányzás legüdvösebb czélja érdekében, a melyre az összesség törekedjék, mindenek szivében egyetértő óhajjal meggyökerezzék. A mi pedig a többi tisztet, tudniillik a szász és székelyföldi királybirákat, a vármegyei szolgabirákat alispánokat, a városi és mezővárosi birákat, polgármestereket és hasonló tisztségeket illeti, a melyeket a közönségek maguk közt szabad választás utján szoktak betölteni, ezekre nézve maradjon meg jövőre is ugyanaz a szabadság és szokás, mindazonáltal valamint az előbbeni esetekben, ugy a mondottak mindenikében is ki kell kérni a mi megerősitésünket.

Kilenczedszer: Kegyesen ugy vélekedtünk, hogy a közjólétnek nagy gyarapodására vezethet az, ha a tizenkét tanu belső tanácsnak legalább három tagja katholikus, és a tizenkét tagu királyi táblánál is három tag katholikus, mig a többiek más vallásuak közül veendők. Még pedig ezek között a belső tanácsban a bevett törvények értelmében a szász nemzetből a nagyszebeni királybiró is benne legyen, az itélőmesterek közül pedig az egyik katholikus legyen; de a jelenlegiek közül mindenik maradjon meg hivatalában.

Tizedszer: A közügyek tárgyalására, az igazságszolgáltatásra és a netalán teendő királyi előterjesztések meghallgatására szükséges évenkinti országgyüléseknek, valamint a nyolczados törvényszékek tartásának a kihirdetésével főkormányzónkat és belső tanácsunkat bizzuk meg, fentartván magunknak a királyi megerősitést mindenre nézve, a mit ekképen végeznek.

Tizenegyedszer: Országos főkormányzónknak legyen meg az őt különben megillető hatalma, állása és előjoga; lakjék mindig a tartományban; mind egyházi, mind világi dolgok tekintetében ünnepélyes eskü alatt legyen a hazai, törvények megtartására kötelezve, ugy az ő részére, mint a belső tanácsnak és a királyi táblának mindenik tagja részére, királyi kincstárunk és a fiscus jövedelmeiből illő fizetést is fogunk kegyelmesen rendelni. Hogyha a közjó és az ott lakó különböző nemzetek nyugalmas állapota érdekében annak évenkint való változtatása lenne kivánatos, a rendek másnak minél előbb való megválasztására teljes szabadsággal adhatják szavazataikat, a melyeket a mi további legkegyesebb elhatározásunk végett elénkbe kell terjeszteniök.

Tizenkettedszer: Béke idején (a melyet a béke Istene mentül közelebb hozzon) ötvenezer tallérnyi adóval, a Magyarország és Erdély ellen folyó háboru idején pedig négyszázezer rhénes forint adózásával elégszünk meg, beletudván a természetben való szolgáltatásokat is, a felosztás és beszedés módját a hü rendekre és a tartomány tiszteire bizván, a melyet részrehajlás nélkül, igazságos arány szerint kell kivetniök, a többit, a mi a haza védelmére az emlitet összegeken felül, akár háboru, akár béke idején szükséges leszen, a hü rendek iránt való szeretetből és az egész nép könnyitése czéljából, a királyi és fiscális jószágokból, valamint a só- és a többi érczbányákból, harminczadokból, szászföldi dézsmákból, a vármegyei dézsmahaszonbérekből és más jövedelmeinkből szándékozunk előállitani.

Tizenharmadszor: Illetékeket és más, náluk szokatlan adónemeket nem fogunk behozatni, a vámokat vagy harminczadokat nem fogjuk emelni.

Tizennegyedszer: A székelyek, ez a legharcziasabb nép, a téli és nyári katonai tartás egész terhe alól, a dézsmák alól és a felkelés terhe alatt kezükön levő fekvő jószágok után való szolgáltatások alól, a mint eddigelé, ugy ezután is teljesen mentesek legyenek. Ellenben továbbra is kötelezve maradjanak a haza védelmére saját költségükön katonáskodni, ide nem értve mindazonáltal a székely parasztokat vagy jobbágyokat.

Tizenötödször: Megengedjük, hogy a kereskedés vagy forgalom minden dologra nézve olyan szabad legyen, mint a fejedelmek alatt volt, kegyesen azt akarván, hogy e tekintetben a nemesek előjogai és kiváltságai is tiszteletben maradjanak.

Tizenhatodszor: A dézsmákat, még azokat is, a melyeket a náluk eddigelé divott haszonbérrel volt szokás megváltani, meghagyjuk a földesuraknak, de a haszonbért a kincstár részére tartván fön.

Tizenhetedszer: A tartományt nem fogjuk terhelni nagy és szükségtelen őrséggel, a mely részben benszülött katonaságból állitandó ki és a mi kincstárunkból látandó el. Mindazonáltal generálisnak és főnek német embert fogunk az élére állitani, a ki a főkormányzóval, az államtanácscsal és az erdélyi katonaság vezérével minden hadi dologban kölcsönös érintkezésben fog lenni, más ügyekbe, a melyek az emlitett államra vagy kormányszékre tartoznak, nem fog belé elegyedni.

Tizennyolczadszor: Leveszszük a szász nemzet és az egész szegény nép nyakáról mindenütt a bármiféle és bármily állásu utazóknak visszaélés utján meggyökerezett ingyenes élelmezését, a lovaknak és mindenféle igásmarhának fuvarba adását, a szállásolások és más hasonlók körül való visszaéléseket, a melyeket az utazók eddig különösen a szász nemzet ellenében követtek el, a legkegyelmesebben javasolván és parancsolván, hogy az államtanács, a mi királyi udvarunkhoz fölterjesztendő előleges értesités után postákat, a földesurak és városok pedig az utazóknak szives befogadására, illő pénzen és áron való élelmezésére vendégfogadókat állitsanak be.

Mi tehát, kik királyi tisztünk legkegyeletesebb kötelességét akarván teljesiteni, összes és minden egyes hiveink boldogságát, a közjót, a köznyugalmat, a kereszténység ügyének a gyarapodását, és az Isten segélyével a török szörnyeteg utvesztőjébe többé be nem bonyolitandó drága Erdélyt szivünkre vettük, miután az előbb emlitett czikkelyeket és pontokat megnéztük és megvizsgáltuk, s azt itéltük, hogy azok az összes karok, rendek és lakósok, és az egész keresztény köztársaság becsületére, nyugalmára és javára szolgálnak, azokat minden részükben és fejezetükben jóváhagyjuk és örökké tartó törvény erejére emeljük, jelen levelünk rendén királyi szavunkra, valamint a részünkről és fenséges házunk részéről soha meg nem sérthető hitünkre igérvén, hogy azokat szilárdul és rendithetlenül megtartjuk és megtartatjuk, hajlandók levén leghivebb népünket mind nagyobb és nagyobb jótéteményekben részesiteni. Kelt Bécs városunkban, deczember hó negyedik napján, az Úr születése után az ezerhatszázkilenczvenegyedik évben, a római birodalomban való uralkodásunknak harmincznegyedik, a magyarországinak harminczhetedik, a csehországinak pedig harminczhatodik esztendejében. Lipót, s. k. Strattmann T. A. Henrik gróf, s. k. A császári és királyi szent felség saját meghagyására Verdenburg István András. Mi tehát erdélyi nagyfejedelemségünk és az abba kebelezett magyarországi részek összes karainak és rendeinek emlitett kivánságaira, szivünk kegyes hajlandóságával és irántuk készséges atyai akaratunkkal kegyelmesen ráállván, az előbb ide iktatott ünnepélyes oklevelet és az abban foglaltakat, a mennyiben azokat a fejedelem és a rendek később kölcsönös beleegyezésükkel törvény utján meg nem változtatták, együtt és egyenként helyeseknek, kedvünkre és tetszésünkre levőknek tartván, azokhoz kegyes beleegyezésünket és hozzájárulásunkat adtuk, és azokat helybenhagytuk és megerősitettük, királyi és fejedelmi szavunkra, valamint a részünkről és felséges házunk részéről soha meg nem sérthető hitünkre igérvén, és biztositván a karokat és rendeket, hogy mi az erdélyi nagy fejedelemség három nemzetéből és négy bevett vallásfelekezetéből való összes karokat és rendeket az előbb beiktatott Lipót-féle ünnepélyes hitlevél és az országgyülés utján azóta hozott vagy jövendőre hozandó törvények értelmében az ő törvényeikben, jogaikban, szabadságaikban, mentességeikben, kedvezményeikben, kiváltságaikban és jóváhagyott szokásaikban, együtt és egyenkint szentül és sértetlenül meg fogjuk tartani és tartatni, a mint ezt ez oklevelünk erejénél fogva, a melyet a jövő időkben a mi utódainknak is az alattvalói eskü letétele előtt annyiszor a mennyiszer meg kell erősiteniök, jóvá és helyben hagyjuk és megerősitjük és felfogadjuk.


  Vissza az oldal tetejére