Miután Ő királyi felsége az ezerhétszázhuszonharmadik évi első és második törvénycikkekben kifejezett törvényes és közvetlen öröklése jogán, Magyarország és a hozzá kapcsolt részek kormányát kezébe vevén, a hitlevéli czikkelyeket és az esküt azon alakban, a melyben alább beiktatva van, kiadta és letette s országgyülésileg szerencsésen megkoronáztatott volna: elhatározták a karok és rendek, az érintett hitlevéli czikkelyeknek vagyis magának a szent hitlevélnek, valamint a letett eskü szövegének, a köztörvények közé leendő beiktatását; a mely hitlevél tartalma ilyenképen következik:
Mi Ferencz, Isten kedvező kegyelméből Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát-Szlavonországok, Galiczia, Lodoméria, Ráma, Szerbia, Kun- és Bolgárországok apostoli királya, Ausztria főherczege, Burgundia, Lotharingia, Styria, Karinthia, Karniólia herczege, Etruria nagyherczege, Erdély nagyfejedelme, Morvaország őrgrófja, Brabantia, Limburg, Luxemburg és Geldern, Würtemberg, Felső- és Alsó-Szilézia, Majland, Mantua, Parma, Piacenza, Guastalla, Auschwitz és Zator, Calabria, Bar, Ferette és Teschen herczege, Suevia és Charleville fejedelme, Habsburg, Flandria, Tyrol, Hannonia, Kyburg, Görcz és Gradiska grófja, a római szent birodalom, Burgau, Felső- és Alsó-Luzáczia, Pont-ŕ-Mousson és Nomeneum őrgrófja, Namur, Valdemont és Albimont tartomány, Zütphen, Sarverda, Salm és Falkenstein grófja; a wend őrgrófság és Mecheln ura stb., mint az előbb nevezett Magyar- s más országoknak és a kapcsolt részeknek apostoli királya, ezennel megismerjük s emlékezetben hagyjuk, jelentvén mindeneknek, a kiket illet, hogy miután a fenséges és leghatalmasabb néhai fejedelem ur Lipót, e néven második, választott római császár s Német-, Magyar-, Csehországok stb. királya, ausztriai főherczeg, boldog emlékezetü, felejthetetlen atyánk urunk, s most folyó év Bőjtmáshavában, Isten kifürkészhetetlen végzése folytán e halandó életből és mulandó országlásból a mindig tartó halhatatlanságra és az örökkévaló dicsőség koronájára elhivatott és elköltözött, és mi, mint különben is valóságos örököse és közvetlen utóda a magyar királyságban és a kapcsolt részekben, az ezerhétszázhuszonharmadik évben berekesztett országgyülés 1-ső és 2-ik, törvényes öröklésünket kinyilvánitó és megállapitó czikkelyeinek erejénél fogva utána törvényesen trónra léptünk, és az ország törvényei értelmében, a boldogságot kivánó imáktól kisérve a nagy Isten segitségével végzendő szerencsés fölavatásunk czéljából nemes Magyarországunk és a hozzá kapcsolt részek összes hű karainak és rendeinek Buda szabad királyi városunkba Exaudi vasárnapra, vagyis az alább irott most folyó év Pünkösthava huszadik napjára országgyülést hirdettünk és hivattunk egybe, és abban mi is személyesen megjelenvén, résztvettünk: összes hiveink, az egyházi főrend, országzászlós, mágnás és nemes urak, valamint emlitett nemes Magyarországunk és a hozzá kapcsolt részek többi karai és rendei az előbb mondott országgyülésre teljes és igen nagy számmal megjelenvén, és az imént emlitett országgyülési törvényekről meg nem feledkezvén, ezek kivánalmához képest irántunk, mint törvényes és örökség szerint való királyuk és urok iránt a tartozó alattvalói hódolatot és hűséget tanusitván, s szerencsés fölavatásunk végrehajtásának vágyától vezettetvén, alázatosan esedeztek felségünknek és kérték, hogy a föntebb idézett törvények rendelése szerint, mindenesetre még szerencsés megkoronáztatásunk előtt, az alább irott czikkelyeket és mindazt egyenkint, a mi bennök foglaltatik, helybenhagyottaknak, kedveseknek és elfogadottaknak vallván, s jóváhagyásunkkal hozzájok járulván, kegyesen elfogadni s királyi hatalmunkkal helyeselni és megerősiteni, és úgy mi magunk kegyesen megtartatni, mint mások által, a kiket illet, erősen megtartani méltóztatnánk; a mely czikkelyeknek pedig tartalma ilyenképen következik:
Először: Hogy a régi időből származó királyi trónöröklési törvényen kivül, ugy a koronázást az ezerhétszázkilenczvenegyedik évi országgyülés harmadik czikkelye értelmében, valamint Magyarországnak és a hozzá kapcsolt részeknek többi és egyenként való közös szabadságait, mentességeit, kiváltságait, szabályrendeleteit, közönséges jogait, törvényeit és szokásait, melyeket a dicsőült hajdani magyar királyok, boldog emlékezetü elődeink eddig kiadtak s megerősitettek s jövendőben kiadandunk és megerősitendünk, (a melyekhez a nevezett karok és rendek a néhai fenséges fejedelem ur, I. Ferdinánd, dicső emlékezetü elődünk végzeményeinek elejére tett esküformát is számitják és visszavezetik), azonban dicsőült II. András király 1222. évi végzeménye záradékának, mely igy kezdődik: Quodsi vero nos, azon szavakig: in perpetuum facultatem, kizárásával, - minden pontjaikban, czikkelyeikben és záradékaikban, a mint azok használata és értelme iránt (érintetlen maradván azonban mindenkor, azokra nézve, a mik az 1741:8. czikkely által kivétettek, ezen törvénynek rendelkezése) a király és a rendek közös egyetértéssel országgyülésileg megegyeztek, szilárdan és szentül megtartandjuk s minden mások és egyesek által is sértetlenül meg fogjuk tartani.
Másodszor: Az ország szent koronáját a honlakosok régi szokása s a hazai törvények szerint, a közülök egyértelemmel valláskülönbség nélkül erre kiválasztandó és megbizandó bizonyos világi személyek által az országban őriztetjük.
Harmadszor: Az országnak és a hozzá kapcsolt részeknek eddig visszaszerzett és ezután Isten segitségével visszaszerzendő bármely birtokait és részeit, eskünknek is megfelelőleg, föntebb nevezett országunkba és kapcsolt részeibe teljességökben visszakebelezendjük.
Negyedszer: Hogy, a mit Isten messze távoztasson, a mindkét ágbeli, első sorban ugyanis a dicsőséges emlékezetü ősatyánk hatodik Károly, azután ennek magvaszakadásával a néhai dicsőült első József, ezeknek is magvaszakadtával néhai dicsőült I. Lipót, császárok és Magyarország királyai ágyékából származott ausztriai főherczegeknek kihalása esetén, a mondott ezerhétszázhuszonharmadik évi országgyülés föntebb emlitett első és második czikkelyének rendelése szerint is, a nevezett karok és rendek királyválasztó és koronázó joga hajdani érvényébe és állapotába visszatérend, s ezen Magyarország és kapcsolt részek hatalmában, az ősi szokáshoz képest, érintetlenül maradand.
Ötödször: A mint az első pont felől előre emlittetett: * a hányszor csak föntnevezett Magyarországunk határain belül a következő időkben efféle királyi fölavatás országgyülésileg végzendő lesz: örököseink és utódaink, a jövendő, ujonnan koronázandó királyok mindannyiszor a jelen hitlevelet előre elfogadni és arra az esküt letenni tartoznak. Mi tehát Magyarország és a hozzá kapcsolt részek összes karainak és rendeinek föntebb emlitett kérelmét kegyesen fogadván, lelkünk kegyes hajlandóságából és irántok való kedvező jóakaratunkból, a föntebb beiktatott összes czikkelyeket, s mindent egyenkint, a mi azokban foglaltatik, helybenhagyottaknak, kedveseknek és elfogadottaknak vallván, azokhoz jóakaró beleegyezésünket és helyeslésünket adjuk, és azokat s minden azokban foglaltakat kegyelmesen elfogadtuk, helyeseltük, jóváhagytuk és megerősitettük; királyi szavunkkal igérvén s a karokat és rendeket biztositván, hogy mind az előrebocsátottakat ugy mi magunk megtartandjuk, mint más hűséges alattvalóink által, bármily állapotban és sorsban legyenek, meg fogjuk tartani, a mint jelen oklevelünk erejénél fogva azokat elfogadjuk, helyeseljük, jóváhagyjuk és megerősitjük, és megigérjük. A minek hiteléül és bizonyságául ezen levelünket saját kezünkkel aláírtuk, és királyi pecsétünk ráfüggesztésével megerősitettük. Kelt Buda királyi várunkban, szent Iván hava ötödik napján, az ezerhétszázkilenczvenkettedik, országlásunk első esztendejében.
Mi Ferencz, Isten kegyelméből Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát-, Szlavon- stb. országok apostoli királya, ausztriai főherczeg stb., mint előbb nevezett Magyarországunk s a hozzá kapcsolt más országok és részek királya, esküszünk az élő Istenre, az ő legszentebb anyjára, szűz Máriára és minden szentekre, hogy Isten egyházait, az egyházi főrendü, országzászlós, mágnás és nemes urakat, a szabad városokat és az összes honlakosokat mentességeikben és szabadságaikban, jogaikban, törvényeikben, kiváltságaikban s régi jó és helybenhagyott szokásaikban megtartandjuk, mindenben igazságot teendünk; néhai András király törvényeit (azonban ugyanazon törvény 31. czikkelye záradékának, mely igy kezdődik: Quodsi vero nos etc. azon szavakig: in perpetuum facultatem kizárásával s mellőzésével) megtartandjuk; Magyarországunk határait, és a mik azt bármely jogon vagy czimen illetik, el nem idegenitjük, se meg nem kisebbitendjük; hanem a mennyiben lehet, növeljük és kiterjesztendjük, és mindazt megcselekeszszük, a mit a közjó s minden rendek és az egész Magyarország becsülete s gyarapodása érdekében megtenni hatalmunkban álland. Ugy segitsen minket Isten és minden szentjei.
