Az 1867. évi XVI. törvénycikk folytán a sójövedék tárgyában rendeltetik:
1. § Irányelvül tűzetvén ki, hogy mind a magyar korona országainak, mind Ő Felsége többi országainak területén az elfogyasztott só után befolyt jövedelem az illető államnak lehetőleg biztosíttassék: a sóárakat akként kell szabályozni, hogy a sónak Magyarországból Ő Felsége többi országába való szállítása, és viszont, haszonhajtó vállalat ne lehessen.
2. § E szerint, kellő tekintettel az Ő Felsége többi országában egyezmény útján megállapított árleszállításokra, a sótermelési helyeken, névszerint: Sugatagon, Szlatinán és Rónaszéken; Déésaknán, Parajdon, Marosujvártt, Tordán és Vízaknán, a darab sónak és a hordóba rakott morzsaléksónak bécsi mázsája 5 forinton, Sóvárott a főzött só bécsi mázsája szintén 5 frton fog árultatni.
3. § A pénzügyminister felhatalmaztatik, hogy a mutatkozó szükséghez képest a termelési helyeken kivül is állapíthasson sóeladási rakhelyeket.
4. § E raktárakban a sóárak akkép állapíttatnak meg, hogy a sóaknáknál bécsi mázsánkint 5 forintra határozott árhoz, a jelenben fennálló szállítási és egyéb mellékköltségek hozzá számíttassanak.
5. § Hogy az 1. §-ban felállított elv minden viszonyok közt keresztülvihető legyen, a pénzügyminister felhatalmaztatik, hogy Magyarország nyugati részén felállítandó raktáraknál a só árát a 4. §-ban foglalt szabálytól eltérőleg határozhassa meg, mely eltérés azonban mázsánkint 30 krajczárt meg nem haladhat.
6. § Az ország déli és keleti határain, a sócsempészet meggátlása tekintetéből, ha a 4. § nyomán kiszámított sóár alábbszállítása szükségesnek mutatkoznék, ennek eszközlésére a pénzügyminister szintén felhatalmaztatik.
7. § Mindenkinek jogában álland nemcsak saját szükségére, hanem az ország határain belől üzendő kereskedés végett is, a termelési vagy eladási helyeken való raktárak akár melyikében sót vásárolni.
8. § A kedvezményi sóárak Erdélyben, Máramarosmegyében, Árva, Liptó, Turócz, Kraszna, Zaránd, Középszolnok megyékben, Kővár-vidékén és a határőrvidékeken, az e tekintetben fennálló rendszabályok és megszorítások épségben tartása mellett, továbbra is meghagyatnak.
9. § Ezen kedvezményi sóárak a következők:
Erdély, továbbá Kraszna, Zaránd, Középszolnok megyék és Kővár-vidéke lakói saját szükségletére, - Déésaknán, Parajdon, Marosujvártt, Tordán és Vízaknán 3 frt 80 kr; Marosportuson 4 frt 10 kr; a máramarosi lakosság saját szükségletére: Suhatagon, Szlatinán és Rónaszéken 4 frt 80 kr.
A határőrvidéki sóraktárakban ezen vidéknek eddig is limito sóban részesült lakosai számára 3 frt 50 kr;
Árva, Liptó, Turócz vármegyék mindenikében felállitandó raktáraknál a zöldsó ára 5 frt 40 kr.
10. § Horvátország szávántuli lakosaira nézve a fehér tengeri só kedvezményi ára 4 frt 60 krban;
a magyar-horvát tengermelléki halászok számára pedig, halak besózása végett, a fehér tengeri só kedvezményi ára 2 frt 64 krban állapíttatik meg, az e tekintetben szükséges ellenőrzési rendszabályok életbeléptetése mellett.
11. § A fentebbi §-ban meghatározott sóárak legalább is 25 fontra terjednek ki; kisebb mennyiségben só az állam részéről nem adatik el.
12. § A különösen készített marhasó termelése és a fennálló mérsékelt áron árulása ezennel megszünik.
13. § A pénzügyminister felhatalmaztatik, hogy a sójövedékre vonatkozó eddigi szabályokat és rendeleteket, különösen azokat is, melyek a sónak trágyázási és technikai czélokra eladását szabályozzák, a mennyiben jelen törvény által változás alá nem esnek, továbbra is érvényben tarthassa.
14. § Jelen törvény az 1868. évi jul. 1-ső napján lép hatályba.
15. § Jelen törvény végrehajtásával a pénzügyminister bizatik meg.
