1870. évi XIX. törvénycikk indokolása

a Temes-folyó s Béga-csatorna területén eszközlött s még eszközlendő ármentesitési munkálatok költségeinek beszedéséről, s e területre az 1868:XXV. törvénycikk 7-ik §-ában foglalt kedvezmény kiterjesztéséről * 

Általános indokolás

A Temes folyó és Béga-csatorna szabályozása, illetőleg Temes és Torontál megyében mintegy 271,682 holdnyi árterület vizkár elleni biztositása czéljából, még az 1860-as évek elején a leginkább érdekelt Rékas, Szt. András, Csatád s Párdány kincstári uradalmak hozzájárulásával egy társulat alakult s azon költségeket, melyeket e fontos vállalat igénybe vett, nevezetesen 10,000 frt erejéig az országos alapból, továbbá a társulati tagokra kivetett 160,004 frt évi járadékból, s végre 1863-ban engedélyezett 120,000 frt inségi kölcsönből fedezte.

Az illető társulati tagok által fizetendő évi járadékok azonban, kivévén a kincstári és közalapitványi uradalmakra eső részleteket, nagyrészt a társulat alapszabályainak hiányos volta miatt, rendesen sem be nem folynak, sem be nem hajthatók, mely mulasztás folytán, miután a társulat rendelkezésére mulhatlan költségeinek fedezése végett, más pénzforrás nyitva nem áll, nemcsak a fennt jelzett fontos czél elérése van koczkáztatva, hanem az e czélra már eddig forditott áldozatok is eredmény nélkül veszendőbe mehetnek.

Kétséget nem szenved, hogy ezen vállalatnál a megkezdett munkálatok végbefejezése magán-, szintugy mint közgazdászati szempontból nem csak ohajtandó, hanem szükséges is, s miután a társulatot ujabb kölcsönben részesiteni nem lehet: de az emlitett okok és érdekek tekintetéből oly helyzetbe kell juttatni, hogy a kitüzött czélt érvényre emelhesse: a társulat, mint ezt hozzám intézett kérelmében kifejezte, törvényhozás utján részesitendő lenne azon kedvezményben, mely az 1868. LII. törvénycikkben a Lojnskopolje terület ármentesitési és kiszáritási költségeire nézve megadatott, t. i. a társulati tagokra kivetett évi járadék, és járadék-hátralékok az 1868. XXI. tc. értelmében a közadók módja szerint lennének behajtandók.

E czélból készült a mellékelt törvényjavaslat, mely a nevezett társulatot nem csak a megkezdett munkálatok folytatására fogja képessé tenni, hanem hitelének emelésére is jótékony hatással lenne.