1870. évi XLV. törvénycikk indokolása

a közbiztonság helyreállitása végett tett rendkivüli intézkedések befejezéséhez megkivántató póthitelről * 

Általános indokolás

1868-ik évben Somogy és Zala megyékben a rablások hallatlan mérvben és példátlan vakmeerőséggel üzettek.

Ezek megfékezésére azon évi szeptemberben gróf Forgách Mór, nyugalmazott ezredes királyi biztosi minőségben lőn kiküldve.

Alig, hogy a nevezett királyi biztosnak sikerült tetemes katonai erő alkalmazása s más rendkivüli intézkedések által a személy- és vagyonbiztonságot az emlitett megyékben helyreállitani, midőn az ország egy másik részében, nevezetesen a Tiszavidéken a közbiztonság rendkivüli módon lett veszélyeztetve; itt már a rablási merényletek által nem csak egyesek szenvedtek, hanem az organisáltaknak látszó rablóbandák a póstákat, sőt a vasuti vonatokat is megtámadták elannyira, hogy ez utóbbiak csak katonai fedezet mellett közlekedhettek.

Ily körülmények közt lőn az 1869-ik évi január hóban ifjabb gróf Ráday Gedeon belügyministeri osztálytanácsos a közbiztonság helyreállitása s az ezzel egybefüggő bünügyi elővizsgálatok megtételére királyi biztosi minőségben kiküldve, kinek hatásköre Pest-Pilis és Solt, Csongrád, Csanád, Torontál, Békés-Arad és Bács-Bodrog megyékre s az ezek területén létező sz. kir. városokra terjesztetett ki.

Gróf Ráday feladatának megoldásához fogván, működési terének központjául Szeged városát választá, s börtönül az ott létező ódon erősségnek a város hatósága által birt részét mint lehető legbiztosabb helyet szemelte ki.

Működése kezdetén nevezett királyi biztosnak nem csekély nehézségekkel kellett küzdenie, azonban, midőn eleinte főfigyelmét a közbiztonság helyreállitására irányozá, s e téren erélyes intézkedései által kedvező eredményt ért el, a mint hogy műveletei folytán a Bácskában hallatlan vakmerőséggel garázdálkodott Macsvánszky, - a torontál és szomszéd területne több rendbeli rablógyilkosságot elkövetett Szilágyi, Tóth János, Tököli és Vajda-féle rabló-bandák teljesen kiirtattak, s ennek következtében a tiszavidéki tevékenység és közbiztonságot eddig alig ismert mérvben élvezhették: más részről a szorgalmas és feláldozó tevékenység és türelemmel vezetett nyomozások utján lassanként sikerült a posta- és vasutrablási merényletek tetteseit is kideriteni, ezen kivül számos, egymással összefüggő bűnnyomokat felfedezni s az okozott károk részbeni megtéritését, a tettesek vagyonának lezároltatása által biztositani.

A királyi biztosi személyzet eddig 15 havi működése alatt 554 bűnesetet vett nyomozó vizsgálat alá, melyekből 234-nek rablás vagy másnemű főbenjáró büntény, 320-nak pedig súlyosabb beszámitásu büntett képezi tárgyát, az ezekben részt vett tettesek száma 813, kik közül 425-en vannak letartóztatva, a többiek börtönhelyiség hiányában még eddig szabad lábon, de rendőri felügyelet alatt állanak.

Az emlitett nyomozó vizsgálatok egy része már teljesen be van fejezve, más része pedig folyamatban van.

Midőn a vizsgálat már annyira haladt, hogy azok eredményét a biróság fenyitő eljárása alá lehetett bocsátani, az e részbeni eljárásra Pest meegye fenyitő törvényszéke delegáltatott, mely a főbünösök vallomásait a helyszinén már hitelesittette is.

Gróf Rádaynak ezen kiterjedt rendkivüli tevékenysége, valamint a Somogy és Zalamegyében kiküldve volt királyi biztos működése, - hol csupán a katonaság pótdijai 40,000 frtra rugtak, tetemes kiadásokat tett szükségesekké, melyek fedezésére az 1868-ik évi 32. tc. által megszavazott 100,000 forint póthitel állott rendelkezésre.

Ezen póthitel a % alatt idecsatolt számvevőségi kimutatás szerint nem csak teljesen kimeritetett, hanem abból a Somogy, Zala megyékben alkalmazva volt katonaság pótdijai sem valának teljesen fedezhetők.

Ha tehát gróf Ráday királyi biztosi működése most egyszerre megszüntettetnék is, a 15 havi működése alatt felmerült költségek egy része, mely a belügyministerium rendelkezése alatt álló másnemü pénzalapokból előlegeztetett, rendes uton fedezését szintén nem találhatná.

Tekintve azonban a nevezett királyi biztos által eddig kivivott eredményt;

tekintve azon körülményt, hogy az általa meginditott bünügyi vizsgálatok egy része még befejezve nincs, s hogy az idő rövidsége s kellő börtönhelyiség hiánya miatt a fenntebb emlitett 554 bünesetben részes 813 büntettes közül még 388 egyén van szabad lábon, kik ellen a már megszerzett alapos gyanuokok fonalán a bünügyi vizsgálat megejtése okvetlen szükségesnek mutatkozik;

tekintve, hogy a helyreállott közbiztonságot, valamint a törvény és büntető hatóság tekintélyét s a közerkölcsiség fogalmát csak az által lehet állandóan megszilárditani, ha az alföldön a régibb s ujabb időben elkövetett büntények a mostani eredményre vezető nyomon felfedezve, s ennek folytán az állam s társadalom ellen elkövetett bűntények megtorolva leendnek;

tekintve végre, hogy a királyi biztosi működés folytatása által ezen czél elérhetőnek mutatkozik

felette káros lenne, ha a királyi biztos működése költség hiánya miatt félbeszakittatnék.

Szükséges lévén tehát az előadottak alapján a királyi biztos működésének folytatása, az e czélból kért póthitel mennyisége indokolását találja azon tetemes kiadásokban, melyeket a Somogy és Zala megyékben alkalmazott katonaságnak még részben fizetetlenül maradt pótdijai, a gróf Rádaynak más alapokból eddig kiszolgáltatott előlegek megtéritése, a százakra menő rabok élelmezése, a szegedi várnak börtönhelyiségekké való átalakitása, a Péterváradon elhelyezett raboknak Szegedre leendő elszállitása, a királyi biztosság s delegált biróság személyzetének napi dijai, utazási kiadásai s irodai szükségletei, a nyomozások sikeres vezetéséhez megkivántató bizalmi kiadások, az alkalmazásban levő katonaság pótdijai s más, előre nem látható kiadások okozandnak.

Végül megjegyeztetik, hogy a póthitel mennyiségére alapul szolgált kiadások a folyó év végéig vétettek fel, mivel a folyamatban lévő vizsgálatok halmaza, s a büntettesek nagy számánál fogva alig remélhető, hogy a királyi biztos működését előbb befejezhesse, s hogy az okozott költségek a bűntettesek lezárolt vagyonából legalább részben megtérittetnek.

Melléklet

Kimutatás
a rablók által megzavart közbiztonság helyreállitása végett az 1868. évi XXXII. törvénycikkel
engedélyezett 100,000 forintnyi póthitelnek hoválett forditásáról

Folyó Tárgy Összeg Észrevétel
szám frt kr
1 Vasmegye első alispánjának a rablók kézrekeritése körül működő közbiztonsági közegek számára és Kirner pesti fegyverművesnél megrendelt 120 darab egy csövü hátultöltő szuronyos fegyver kiállitási és szállitási költségekre 1868. évi november 1-én 6125/R számu rendelet alapján kiutalványozott 3555 frtnyi összegből ezen póthitelre eső részlet




2967





82
2 A vasmegyében megingatott közbiztonság helyreállitására kiküldött kir. biztos Széll József, vasmegyei főispáni helytartó ur részére 1868. évi novemb. 12-én 6461. sz. rendelet alapján engedélyezett 5000 forintnyi hitelre igénybe vett


2000
3 Somogymegye főispánjának a megingatott közbiztonság helyreállitása czéljából 1868. május 7-én 1025/eln. szám. rend.
4000
4 Gróf Forgách Mór, somogymegyei kir. biztosnak a közbiztonság helyreállitására 1868. deczember 8-i 3058/R szám rend.

1500
5 Pest megyei I. alispánjának rablók felfedezésére 1868. deczember 15-én 7282. sz. rend.
2000
6 Borsodmegye alispánjának a közbiztonság fentartására hat hóra felállitott pandurcsapat ellátására és uj fegyverek beszerzésére 1868. évi deczember 21. 7326. sz. rendelet alapján utalványozott 4089 frt 58 krból az e póthitelre eső részlet



3502




39 1/2
7 Beregmegye alispánjának a megyei közbiztonsági személyzet részére megrendelt fegyverek uj beszerzésére 1868. deczember 26-i 7375/R sz. rend

1500
8 Zalamegye közbiztonsági közegeinek fegyverek, töltények, tölténytartók és tarisznyák beszerzésére, nem különben egyéb közbiztonsági kiadásokra 1868 dec. 31. 7501/R sz. rendelet alapján utalványozott 3861 forintból ezen póthitelre eső



3303




81
9 A rablók által veszélyeztetett Kecskemét-Szeged közötti vasuti közlekedés biztositására a Kecskeméten állomásozó 38-ik sorezred álományából kirendelt legénység részére 1868. deczember hóra járó pótlékok fejében 1869. évi januárhó 24-ikén 298/R sz. rend. alapján



15




40
10 A rablók által veszélyeztetett vasuti közlekedés biztositására kiállitott katona-fedezet legénységének és altisztjeinek járó pótlék fejében a kecskeméti cs. kir. katonai állomás parancsnokságának 1869. martius 4.-i 849/R sz. end


26



40
11 A Szegeden állomásozó 46-ik gyalog ezred parancsnokságának a rablók által veszélyeztetett vasuti közelekedés biztositására kiállitott katona-személyzet pótlékai fejében 1869. évi martius 4-i 880/R sz. rend.


16



80
12 Az ugyanott állomásozó 11-ik dragonyos ezred parancsnokságának a posta-járatok biztositására kirendelt katonaszemélyzet pótlékai fejében 1869. martius 4-i 925/R sz. rend.


394



85
13 A budai hadipénztárnak a 8-ik gyalog ezred által a vasuti közlekedés biztositására kirendelt legénység pótlékai fejében 1869 martius 7-dikén 1067/R sz. rend.

57


60
14 Gróf Forgách Mór, kir. biztosnak a Somogymegyében a rablók által megingatott közbiztonság helyreállitására 1869 mártius 15-i 7570/R 868. sz. rend.

136


60
15 A budai hadi pénztárnak a vasuti közlekedés biztositására kirendelt legénység pótlékai fejében a 8-ik gyalog ezred által kifizetett összeg 1869. martius 18-i 1400/R sz.

28


80
16 A kecskeméti katonai parancsnokság a 38-dik gyalog ezred által a vasuti közlekedés biztositására kiállitott legénység pótlékai fedezésére 1869. mártius 18-i 1404/R sz.

9


-
17 A Szegeden állomásozó 11. dragonyos ezred parancsnokságának a posta-járatok biztositására kirendelt legénység pótdijai fejében 1869 mártius 23-i 1486/R sz. rend.

202


60
18 Sopron megye házi pénztárának a rablók üldözése czéljából előlegezett összeg 1869. mártius 23-i 1527/R sz.
1748

64
19 A 32-ik cs. kir. vadász-zászlóalj parancsnokságnak a m. é. deczember 8-án Félegyháza és Puszta-Péteri közt elkövetett vasuti merényleg alkalmával magukat kitüntetett Doleschal Tamás, Kuapil József és Riabics Iván cs. kir. vadászok számára fejenként 100 frt jutalomdij 1869. april 4-ik 1688/R sz.




300





-
20 A magyar rendőrség számára beszerzendő lőfegyverekhez szükségelt és beérkezett rész töltény-tokok szállitásáért 1869. évi 2758. sz.

146


18 1/2
21 A lovas pandurok számára érkezett 500 darab hátultöltő karabély és lőszerek átvétele alkalmával felmerült szállitási költségek 1869. évi 4392/R sz.

347


86
22 Ugyanezen fegyverek próbálása és tovább szállitása alkalmával felmerült költségek 1869. évi 4763/R sz.
16

35
23 Mayer Antal a magyar schwaiczi gyártársulat igazgatójának, mint a társulat meghatalmazottjának a megyei lovas pandurok számára fennebb emlitett és beszolgáltatott 500 db vetterli-féle hátultöltő karabélyokért 1869. 4989/R sz.


11399



45
24 A Schwaiczból érkezett minta-fegyverek átvételénél fedezett költségek fejében 1869. évi 5347/R sz.
6

20
25 Térey Pál, mint a magyar schwaiczi gyártársulat teljhatalmazottjának a meegyei lovas pandurok számára beszerzett 500 db vetterli-féle karabély árából vissza tartott..... 1254 frt. 37 kr. és az ezen karabélyokhoz való s beszolgáltatott 50,000 db éles töltényekért járó ..... 3524 frt. 25 kr.
1869. évi 5934/R sz. 4778 62
26 Ifj. gróf Ráday Gedeon b.-m.- osztálytanácsosnak, mint Ujvidékre kiküldött királyi biztosnak
1500

-
27 Ugyanannak e czélra 3500
28 Ugyanannak e czélra 2000
29 Ugyanannak, mint szegedi és ujvidéki kir. biztosnak a rendes bir. biztosi kiadásaira f. é. november hóra
3800
Ezen 100,000 frtban foglaltatik a
30 A lovas panduroknak már kiszolgáltatott hátultöltő karabélyokhoz tartozó éles töltvények megküldése, illetőleg a fenmaradt 21,266 db éles töltvénynek a katonai lőszertárba megőrzés végetti elhelyezése alkalmával felmerült költségek fejében 1869. évi 6145/R szám.



26




1
Somogymegye s illetőleg gr. Forgách Mór kir. biztos költségeire forditott 5636 frt. 60 kr. megjegyezvén, hogy a
31 Ifj. gróf Ráday Gedeon kir. biztosnak kir. biztosi működése folytán felemrülendő költségek fedezésére 1869 3220/R sz.

7250
somogymegyei és gróf Forgách k. biztosnak ezen müködése körül felmerült
32 A Bács-Bodrog megyei csendbiztosi legénység részére a megye által beszerzett revolverek és azokhoz tartozó tárgyakért a megye pénztárából előterjesztett összeg megtéritéseül 1869. 6816/R sz.


2678
további költség 1868. évi rendes 6000 frt és rendkivüli 14000 frtban (rablók elfogatási dijakra)
33 Egy Schwaiczból érkezett és a gyalog pandurok felfegyverkezésére ajánlott vetterli-féle hátultöltő kissebb mintafegyvernek a pesti vámhivataltól eszközlött átvétele alkalmával felmerült költség 1869. 7854/R szám.


5



77
engedélyezett hitelből fedeztettek, A közös hadikincstárnak fizettetett ki és pedig
34 Ifj. gróf Ráday Gedeon királyi biztosnak 10000 - tét 9 szerint 15.40
35 A magyar kir. központi állampénztárba készpénzben tét 10 szerint 26.40
beszállitott, mint az 1868. évben a rablók üldözésére kirendelt tét 11 szerint 16.80
katonai segély pótilletményei fejében a hadi kincstár által tét 12 szerint 394.85
előlegesen fedezett 40,392 frt 32 krban egyelőre megállapitott tét 13 szerint 57.60
költségek részletes fedezésére forditandó 28734 87 tét 15 szerint 28.80
Összeg 100000 - tét 16 szerint 9.-
tét 17 szerint 202.60
Azaz százezer frt. o. ért. Összesen: 751.45
Ezen felül a kimutatás 35. tétele alatt emlitett 40392 frt 32 krból a megtéritett 28734 frt 87 krt levonva marad még 11675 frt 45 krnyi tartozás, mely az előirányzatnak 2. tétele alatt van -
mint a póthitelből fedezendő felvéve.

A magyar kir. belügyministeri számvevőség által

Budán 1870. évi május hó 12-én.

Fórray Ferencz s. k.