A bor- és husfogyasztási adótörvényeket és szabályokat az 1869. XVIII. tc. f. é. deczember 31-ig tartja érvényben; ezen törvények és szabályok érvényének meghosszabbitását azonban a törvényhozás további intézkedéseig államháztartásunk kiadásainak fedezhetése teszi szükségessé.
Jelen törvényjavaslat 2. §-a világosan meghatározza, hogy ezen fogyasztási adók kiszabása szempontjából, mely községek tekintendők önálló egy községnek, mely meghatározás nemcsak azért szükséges, hogy az árszabás alkalmazása ellen támasztott panaszok elintézésére biztos alap nyeressék, hanem azért is, hogy, ha a térileg összefüggő községek nem egy, hanem különálló községnek vétetnek, ugy az inkább megrótt községek lakosai is a velök térileg összefüggő, de kevésbbé megróttból fedezendik szükségletüket a kincstár érzékeny károsulásával.
A 3. §-ban némely nagyobb mérvü visszaélések korlátozása czéloztatik, melyek a lőrekészitésnél a kincstár megröviditésére több vidékeken követtettnek el. Az 1868. XVII. tc. 2. §-ának világos czélja a bortermelőket azon jótéteményben részesiti, hogy a magok családjaik és napszámosaik használatára lőrét adómentesen készithessenek; de az idézett §-ban kimondatik az is, hogy ezen jótéteménynyel az illetők a kincstár kárára vissza ne éljenek. Visszaélések mindamellett történtek, s ezke korlátozását a javaslatba hozott § abban keresi, hogy a lőre mennyiségét a beszüretelt bormust mennyiségétől teszi függővé, és azt a gyüjtött adatok alapján 10%-ban állapitja meg.
Hogy jelen törvény hatálya a Horvát-Slavon és Dalmát-királyságra ki nem terjed, világosan kiteendő, miután a törvény, mint pénzügyi törvény ellenesetben ott is kihirdetendő lenne; az ebből származható félreértéseknek ekkép elejét venni pedig czélszerü.
