1. § Az első folyamodású kir. törvényszékek száma egyelőre 102-ben, a járásbiróságoké pedig 360-ban állapittatik meg.
Ezen törvényszékek és járásbiróságok székhelyeinek kijelölése, területköreik meghatározása és a járásoknak a törvényszéki kerületbe való beosztása a ministeriumra bizatik.
2. § Bányaügyekben birói hatósággal egyes törvényszékek ruházandók fel. Azokat s azoknak bányabirósági területkörét egyelőre a ministerium határozza meg.
3. § A sajtó után elkövetett és esküdtszék elé utalt büntetendő cselekmények fölött birói hatósággal szintén egyes törvényszékek ruházandók fel. Ezen törvényszékeket és azoknak sajtóbiróságai területkörét is a ministerium határozza meg.
4. § Ha valamely a ministerium által kijelölt törvényszék vagy járásbiróság, akár a helyiségek hiánya, akár pedig az ezek megszerzésére s átalakitására megkivántató hosszabb idő, vagy rendkivüli költség miatt nem volna azonnal életbe léptethető: annak hatáskörét az igazságügyminister ideiglenesen egy más szomszéd törvényszékre, illetőleg járásbiróságra ruházhatja át.
5. § Mind a törvényszékeknek, mind pedig a járásbiróságoknak területkörei mindenesetre olykép kerekitendők ki, hogy azoknak minden egyes részei egymással közvetlen kapcsolatban álljanak.
6. § A ministerium utasittatik, hogy a törvényszéknek és járásbiróságnak általa megállapitandó székhelyeit és területköreit a szervezés befejezte után beczikkelyezés végett a törvényhozásnak jelentse be.
7. § Az igazságügyminister az első folyamodású kir. biróságok tettleges működésének megkezdésétől számitandó két év lefolytával pontos statistikai adatokat fog a törvényhozás elé terjeszteni minden egyes törvényszék és járásbiróság ügyforgalmáról: hogy azok alapján akkor a törvényhozás mind a biróságok számát, mind azok kerületét és beosztását, mind pedig a birói létszámot véglegesen megállapithassa.
8. § Az első folyamodásu kir. törvényszékek, ügyészségek és járásbiróságok személyzetének járandóságai következőleg állapittatnak meg:
I. Fizetések Buda-Pesten | Fizetés | Lakbér | Tiszti pótlék | Ruha illetmény | ||||
Elnök | 4000 | 600 | ||||||
Alelnök | 3000 | 500 | ||||||
Ülnök | 2000 | 400 | ||||||
Járásbiró | 2000 | 400 | ||||||
Aljárásbiró | 1500 | 300 | ||||||
Törvényszéki jegyző | 1200 | 200 | ||||||
Törvényszéki jegyző II-ik osztályu | 1000 | 200 | ||||||
Iroda-igazgató | 1200 | 300 | ||||||
Telekkönyv-vezető | 1200 | 300 | ||||||
Telekkönyv-vezető II. osztályu | 1000 | 300 | ||||||
Segédtelekkönyv-vezető | 800 | 200 | ||||||
Irodatiszt | 800 | 200 | ||||||
Irnok | 600 | 150 | ||||||
Fogház-felügyelő | 800 | - | ||||||
Szolga | 350 | 60 | ||||||
Szolgasegéd | 240 | 50 | ||||||
Rabfelügyelő | 350 | 60 | ||||||
Börtönőr | 240 | 40 | ||||||
Szolgák, szolgasegédek, rabfelügyelők és börtönőrök ruházatára egyenként | - | - | - | 50 | ||||
Kir. ügyész | 2000 | 400 | 500 | |||||
Alügyész | 1500 | 300 | 300 | |||||
II. Fizetések a vidéken | Fizetés | Lakbér | Tiszti pótlék | Ruha illetmény | ||||
Törvényszéki elnök | 2400 | 300 | ||||||
Törvényszéki ülnök | 1500 | 200 | ||||||
Járásbiró | 1500 | 200 | ||||||
Aljárásbiró | 1000 | 200 | ||||||
Törvényszéki jegyző | 900 | 150 | ||||||
Törvényszéki jegyző II-ik oszt. | 800 | 150 | ||||||
Iroda-igazgató | 900 | 150 | ||||||
Iroda-igazgató II. osztályu | 800 | 150 | ||||||
Telekkönyv-vezető | 1000 | 200 | ||||||
Telekkönyv-vezető II. osztályu | 900 | 200 | ||||||
Telekkönyv-vezető III. osztályu | 800 | 200 | ||||||
Segéd-telekkönyv-vezető | 700 | 100 | ||||||
Segéd-telekkönyv-vezető II. osztályu | 600 | 100 | ||||||
Irodatiszt | 700 | 100 | ||||||
Irodatiszt II. osztályu | 600 | 100 | ||||||
Irnok | 500 | 100 | ||||||
Fogház-felügyelő | 500 | - | ||||||
Szolga | 350 | 40 | ||||||
Szolga II. osztályu | 300 | 40 | ||||||
Szolgasegéd | 240 | 40 | ||||||
Rabfelügyelő | 300 | 40 | ||||||
Börtönőr | 240 | 40 | ||||||
Szolgák, szolgasegédek, rabfelügyelők és börtönőrök ruházatára egyenként | - | - | - | 50 | ||||
Kir. ügyész | 1500 | 200 | 300 | |||||
Alügyész | 1000 | 200 | 300 |
9. § Az első folyamodásu törvényszékek, ügyészségek és járásbiróságok részére a következő átlagok állapittatnak meg: *
A) A törvényszékek és ügyészségek
frt | ||||
1. | Pest részére házbér (ideértve a kereskedelmi és váltótörvényszékeket is) | 30,000 | ||
2. | Buda részére házbér | 10,000 | ||
3. | 100 vidéki törvényszék részére egyenkint 1000 frttal házbér | 100,000 | ||
4. | Törvényszéki gyakornokok- és dijnokokra | 61,800 | ||
5. | Iroda-szükségletekre | 154,500 | ||
6. | Rabtartási költségekre | 480,000 | ||
7. | Fogházi fütés-, világitás- és tisztitásra | 30,000 | ||
8. | Bűnvádi eljárási költségekre | 102,000 | ||
9. | Fogházi orvosok részére összesen | 50,000 | ||
10. | 6 kerületi törvényszéki orvos részére | 10,000 | ||
11. | Fogházi lelkészek részére | 10,000 | ||
12. | Hivatalos utazásokra | 15,000 | ||
13. | Nyomtatványokra | 15,000 |
B) Járásbiróságok
frt | ||||
14. | 360 járásbiróság részére házbér | 144,000 | ||
15. | 360 járásbiróság gyakornokai- és dijnokaira | 108,000 | ||
16. | Irodai szükségletekre | 108,000 | ||
17. | Rabtartási költségekre | 180,000 |
C) Jutalmazások és segélyezések
frt | ||||
18. | Bűnvádi eljárási költségekre | 72,000 | ||
19. | A törvényszékek részére | 30,900 | ||
20. | A járásbiróságok részére | 36,000 | ||
21. | Az ügyészségek részére | 10,200 |
D) Rendkivüli szükségletek
frt | ||||
22. | Butor és felszerelés a törvényszékek számára | 103,000 | ||
23. | A járásbiróságok számára | 108,000 | ||
24. | Az ügyészség részére | 20,400 | ||
25. | Rendezési általános költségekre | 200,000 | ||
Összesen | 2.185,800 |
10. § Ezen törvény végrehajtásával az igazságügyi minister bizatik meg.