A biróságok ujabb rendezése elkerülhetlen szükséggé tette azt, hogy egyidejűleg a végrehajtó közegei iránt is intézkedés történjék: és a ministerium „az első folyamodási biróságokról” is, és „a királyi ügyészekről” szóló törvényjavaslatokban megalkotott szervezet szükséges kiegészitésének tekintette a birói végrehajtók intézményének olyatén meghonositását, a mint az a jelen törvényjavaslatban megállapitva van.
A végrehajtók hatáskörét azonban a jelen törvényjavaslat csakis a polgári törvénykezés körüli teendőkre terjeszthette ki, miután a bünvádi törvénykezés terén a végrehajtás más erősebb közegeket követel meg. Mindamellett ezen intézménynek fejlődési képessége, valamint egyéb országok tapasztalatai is kellő biztositékot nyujtanak arra, hogy a végrehajtók az igazságszolgáltatás egyéb ágaiban is sikeresen fognak közreműködhetni és különösen, hogy hatáskörük a bünvádi eljárásra is bizton kiterjesztethetik, mihelyt egy rendszeres bünvádi perrendtartás által a reájuk bizható cselekmények és eljárásuknak módja az egész rendszerrel összhangzásban meghatároztatnak.
A törvényjavaslat megalkotásánál nem kerülte ki a ministerium figyelmét azon körülmény, hogy a birói végrehajtók intézménye még a polgári törvénykezés terén is csak a szóbeliség és nyilvánosság behozatala után érvényesitheti magát teljes értékében és nélkülözhetlenségében minél fogva ezen intézménynek felállitása jelenlegi perrendtartásunk mellett talán idő előttinek látszhatnék. De a legnyomósabb érvek szólnak a mellett, hogy ezen intézmény jelen törvénykezésünk mellett is igazság-szolgáltatásunknak egyik leghasznosabb factora leend.
Az első folyamodási biróságok ujjászervezése folytán ugyanis az 1868:LV. tc. 352. §-ban felsorolt végrehajtó közegek kiesvén a biróságok szervezetéből, azoknak más organumok által való pótlásáról okvetlenül gondoskodni kell. Ha ezen uj organumokat az uj birósági szervezetnél is ugy, mint eddig a biróságok kebelében akarnók feltalálni, - akkor a végrehajtást vagy az egyes birákra, vagy a törvényszékek, birói tagjaira, vagy a birósági segédszemélyzet bizonyos tagjaira vagy osztályára kellene biznunk. Pedig mind a három mód ellen a legfontosabb okok harczolnak.
A végrehajtásnak az egyes birákra való bizása egyetértelmű volna az egyesbirósági intézmény összes előnyeinek paralyzásával. Mert, ha ezen intézménynek legfőbb czélja az, hogy a szegény sorsu nép csekélyebb értékű és kevésbbé bonyolult ügyeiben közel és könnyen megtalálhassa biráját, - hogyan felelhessen meg e czélnak azon egyesbiró, a ki nem csak saját, de egyéb biróságok itéleteinek végrehajtásával kénytelen foglalkozni és épen ezért előreláthatólag az évnek legnagyobb részét székhelyén kivül fogná eltölteni.
E körülmény még károsabb hatással volna a büntető igazságszolgáltatás érdekeire, a mennyiben e téren az egyesbiró feladatai, mint például veszélyes egyéneknek rögtöni letartóztatása vagy fontos bünjelek megsemmisitésének meggátlása, még inkább a pillanathoz vannak kötve, s igy az egyesbiró tulságos elfoglaltsága vagy távolléte kétszeresen érezhetővé vállnék.
De nem kevésbbé téves intézkedés volna, ha a végrehajtást a törvényszékek birói tagjaira akarnók bizni.
Mert ez esetben vagy nagyobb számmal kellene birákat alkalmaznunk, mint a mennyit a tulajdonképeni birói teendők megkivánnak, a minek hátrányai mind pénzügyi, mind társadalmi tekintetben nagyon is szembeötlők: vagy ha ezt elmulasztanók, a birák másoldalu elfoglaltsága által az igazság-kiszolgáltatást tennők ki a hátramaradás, sőt fennakadás veszélyének. Mindegyik alternativa pedig egyformán szükségtelen pazarlása volna a szellemi erőnek, a mennyiben a magasabb jogi képzettségü biró elvonatván az igazságszolgáltatás fontosabb teendőitől, a melyek őt nem nélkülözhetik, oly functiókkal terheltetnék, a melyeknek elvégzésére, semmi mélyebb jogtudomány, hanem a becsületességen és pontosságon kivül csakis bizonyos technicai ügyesség szükséges.
Legkevesebb hátránynyal járna még a harmadik mód, az t. i. ha a végrehajtást a törvényszékek segéd-személyzetének tagjaira biznók. De ez esetben, ha csak az ügykezelés gyors menetét és folytonosságát kétségessé tenni nem akarnék, okvetlenül szükséges volna a kezelő-személyzetet több egyénnel szaporitani azon czélból, hogy közölük egy vagy kettő a szükséges végrehajtásokat mindenkor teljesithesse.
Ez azonban nem volna egyébb, mint a külön végrehajtók felállitása sokkal terhesebb alakban; a mennyiben az állam pusztán a végrehajtások czéljára állandó fizetéssel ellátott hivatalnokokat alkalmazna s igy a külön végrehajtók intézményének egyik legnagyobb előnyéről mondana le a nélkül, hogy azon más felé is elfoglalt hivatalnokok a végrehajtás pontossága és szabályszerűsége iránt annyi garantiát nyujtanának, mint a különvégrehajtók.
Az igazságügyminister ennélfogva a biróságok keretén belől nem találván alkalmas közegeket a végrehajtás számára, mintegy utalva volt a különbirósági végrehajtók intézményére, a mely nem is tekintve egyéb positiv előnyeit, a fenntebbi pontokban érintett közegek mindannyiánál alkalmasabb arra, hogy a végrehajtások szakadatlan és pontos teljesitését biztositsa, de egyszersmind a végrehajtók személyében megkivánt qualificatio és a reájuk rótt felelősség által azok eljárásának megbizhatósága iránt is legtöbb garantiát nyujt. Ezek mellett azonban egyik legfőbb indok, a mely ezen intézmény elfogadását ajánja, azon fontos anyagi előnyben áll, hogy a végrehajtásnak ezen uj közegei az államkincstárt épen semmivel, a feleket pedig a jelenleg fennálló végrehajtási rendszernél sokkal kisebb mértékben terhelik.
Egyébiránt hathatósan szól ezen intézmény mellett a közel jövő érdeke.
Mert az igazságügyi reform rendszerébe felvett uj polgári perrendtartás a szóbeli és nyilvános eljárás alapelvére levén fektetendő, a legüdvösebb intézkedésnek látszik, a szóbeliség, nyilvánosság és közvetlenség rendszerének nélkülözhetlen közegeit, a külön birósági végrehajtókat már most felállitani, hogy a kinevezendő egyének, habár szűkebb hatáskörben, megszerezzék azon gyakorlati ismereteket és jártasságot, a melyekkel azután teljesen kész közegek gyanánt léphessenek be az uj eljárás rendszerébe.
Ezek azon legfőbb indokok, a melyek az igazságügyministert arra birták, hogy a megszüntetendő végrehajtási közegek helyébe, minden ideiglenes és kétes értékű expediens helyett azonnal a birósági végrehajtók intézményének az uj birói szervezettel egyidejüleg leendő felállitását javasolja.
A törvényjavaslat elvei és részletes intézkedései közül a következőkre nézve szükséges némely szempontokat kiemelni.
A birósági végrehajtók az igazságügyminister által neveztetnek ki (1. §).
A 2-4. §-okhoz
A minister a kinevezéseknél a kinevezendőben megkivántató s törvényileg megállapitott kellékek által van korlátolva. (2. 3. 4. §)
A végrehajtói hivatal betöltésének módjára nézve a kinevezést ugyanazon indokok ajánlják, a melyek a törvényhozást az 1869. IV. törvénycikkben a birák kinevezésének elfogadására vezérelték. Egyébiránt az egész birósági organismus összhangjának érdekében is a kinevezés elvét kellett elfogadni, nehogy a birák és birósági hivatalnokok alkalmazásának különböző módja netán versengésre vagy épen fegyelmetlenségre nyujthasson anyagot.
Az 5-21. §-okhoz
Azonban a törvénynek garantiát kell nyujtani a kinevezett végrehajtók megbizhatósága iránt is. És a javaslat ezt az által vélte elérhetőnek, hogy egyrészről a kinevezendőben bizonyos feltételeket kiván meg, a melyek alól a kinevező minister fel nem menthet; másrészről pedig a már kinevezett végrehajtó eljárását oly világos szabályoknak veti alá, a melyeknek megsértése esetében az illető azonnal feleletre vonható legyen. A törvényjavaslatnak 5. 6., 8-11. 17. 19. 20, és 21. §-ai magukban foglalják mindazon intézkedéseket, a melyek a birói meghagyások nyilvántartására, az előlegekre, a meghagyások teljesitésének idejére, a sürgetésekre, számadásra és a végrehajtó felelősségére nézve biztositékot nyujthatnak.
A törvényjavaslatnak egyik főelve az, a melyet ezen indokolás általános része is kiemelt, hogy a végrehajtók nem kapnak az államtól fizetést, hanem eljárásukért a felek által dijaztatnak.
Ezen intézkedés, a mely az államkincstár kimélésének tekintetéből javasoltatik, annál elfogadhatóbbnak látszik, mert a végrehajtók által teljesitendő cselekmények legnagyobb részben eddig is külön dijaztattak az erre nézve fennálló dijszabályzat szerint. (1869 april hó 29-én kelt igazságügyministeri rendelet 162. 164. 167. §) Ezen dijak, a melyek az illető birósági végrehajtók illetményét fogják képezni, teljes valószinüség szerint fognak oly összeget eredményezni, a milyenre egy hasonló állásu és képességü közeg állandó fizetés gyanánt igényt tarthatna. Ezért a legtöbb helyen bizonyára fognak e hivatalra, alkalmas egyének találkozni és ha ez néhol nem történnék meg, akkor ott kivételesen, egyik birósági irnok vagy községi jegyző nevezhető ki végrehajtónak, természetesen a törvényjavaslat 2., 3. és többi szakaszaiban meghatározott garantiák mellett.
A javaslat egyébiránt óvakodott attól, hogy a midőn az államkincstárt némi kiadásoktól megkiméli, akkor tán a perlekedő felek vállaira háritson sulyosabb terheket. A javaslat 22.-28. szakaszai a legcsekélyebb mértékre szabják a végrehajtók dijait, ugy hogy ezen uj szabályzat az eddig gyakorlatban levő dijazáshoz képest a lehető legnagyobb könnyitést nyujtja a feleknek: ugyanis a jelenlegi rendszer szerint a végrehajtásra kiküldött birósági tagot illető napdijak és utazási-költségek a kiküldöttnek állásához képest vannak megállapitva s igy természetes, hogy a biró, tanácsnok vagy szolgabiró dijjai, és költségi sokkal magasabbra rugnak, mint a birósági végrehajtónak a jelen javaslatban meghatározott illetményei.
De ezenkivül is egyik főelőnye ezen dijszabályzatnak az, hogy a váltótörvény mintája az eljárás tárgyát képező vagyon értékét fogadván el alapul, a szegényebb sorsu feleknek még nagyobb könnyitést nyujt és a végrehajtó fizetését azoktól hajtja be, a kik azt legkönnyebben viselhetik. Egyébiránt a dijjak maximuma sem haladja meg a legszigorubb méltányosság mértékét.
Nagyon lényeges intézkedései még a törvényjavaslatnak azok, a melyek a birósági végrehajtók hatáskörét és eljárását szabályozzák.
E tekintetben a javaslatnak óvakodnia kellett attól, hogy a fennálló törvényeket és különösen a törvénykezési rendtartás intézkedéseit alteralja.
Ezen okbol nem bizhatott a birósági végrehajtókra egyéb functiót, mint a kézbesitést és a végrehajtást; és más részről az ezen functiókban való eljárást sem szabályozhatta eltérőleg a fennálló törvényektől. Mert hacsak nagyon is alárendelt értékü változtatásokkal meg nem akart volna elégedni, magát a törvény rendszerét kellett volna érinteni, a minek nehézségei bizonyára nem állottak arányban a módositások értékével.
Ezen elvből indulva ki a javaslat mind a kézbesités, mind a végrehajtás teljesitésére nézve a fennálló törvények szabályait tartja fenn. Eltérésnek csak is némely a végrehajtáshoz tartozó cselekményekre nézve van helye (13. 14. 15. §) nevezetesen az 1868:LIV. tc. 366. és 411. §-aira nézve, miután a birósági végrehajtóra, mint nem jogtudósra, nem lehetett oly cselekményeket bizni, a melyeket az idézett törvény csak is azért bizhatott a végrehajtóra, mert a végrehajtást mindig birósági tag teljesitette.
A javaslatnak egészen kivételes intézkedése az, a mely nagyobb fontosságu esetekre fenntartja a biróságnak azon jogát, hogy a végrehajtásra saját kebeléből küldje ki egyik tagját vagy pedig ha ily bonyodalmas végrehajtási cselekmény a törvényszéki járás területén kivül volna teljesitendő, annak foganatositására az illető járás egyes biráját bizza meg. De épen ezen intézkedés alig szorul bővebb indokolásra, miután bizonyos, hogy rendezett viszonyok közt is, de kivált most az átmeneti időben a midőn a végrehajtók még nem birnak oly gyakorlati képzettséggel, hogy a bonyodalmasabb végrehajtási eljárásokkal is megküzdhetnének gyakrabban fordulhatnak elő oly esetek, a melyeket a jogi ismeretekkel nem biró végrehajtó meg nem oldhat.
Ily esetek lehetnek például nagyobb jószágok lefoglalásai, a melyeknél az ingó és ingatlan közötti különbség rögtöni megtétele a törvény idevágó szabályainak ismeretét igényli. Ilyenek lehetnek továbbá az ugyanazon tárgyra vagy annak különböző részeire több oldalról intézendő végrehajtások, a melyek jog-collisiókat vonnak maguk után. Ezen és hasonló esetekről kivételes eszközökkel is kellett a javaslatnak gondoskodnia, hacsak a rendszer szigorának a jogérdekeit feláldozni nem akarta.
Végül tekintve a végrehajtók sajátságos természetü állását, jogosultnak látszik azon kérdés, hogy vajjon az állam által nem fizetett birósági végrehajtó közhivatalnok-e? A javaslat e kérdést igenlőleg oldja meg és a végrehajtót közhivatalnoknak - eljárását pedig hivatalos eljárásnak tekinti. A javaslat azon nézetből indult ki, hogy a közhivatalnoknaki minőség lényegét nem a fizetés, hanem a functiók természete és a különös felelősség képezik. A végrehajtónak a javaslatban körvonalazott állása pedig mindkét szempontból, mind teendőinek természetére, mind a biráknak és birói hivatalnokoknak reá is kiterjesztett fegyelmi és kártéritési felelősségére nézve teljesen megfelel e lényeges követelményeknek, sőt a felelősség tekintetében reá nehezedő kivételes szigor és esetleges vagyoni kár csak is az ő közhivatalnoki jellegében találhatja magyarázatát és jogosultságát.
A javaslatnak, miután ezen szempontot elfogadta, egyszersmind gondoskodnia kellett arról, hogy a biróság megbizottjának hivatalos eljárásában erőteljes oltalmat nyujtson minden megtámadás ellen és a rajta netán elkövetett bántalmakat a közönségesnél szigoruabban sujtsa. Erre nézve a törvényjavaslat 29. §-a intézkedik, a mely a birósági végrehajtón hivatalos eljárásában szóval vagy tettel elkövetett bántalmazást a mennyiben bűntettet nem képez, kihágássá minősiti és három hónapra terjedhető fogsággal vagy 500 frtra emelkedhető birsággal terheli.
Az igazságügyminister át van hatva azon meggyőződéstől, hogy ezen intézmény már csak azon oknál fogva is, mert lehetővé teszi, hogy a birák rendes hivatásoktól minél kevésbbé vonattassanak el oly functiók által, a melyek állásukkal nincsenek összhangzásban, - törvénykezésünk terén rendkivül hasznos szolgálatot fog tenni, s hogy annak meghonositása jelenlegi szűkebb hatáskörével is, már most kivánatos, sőt alig mellőzhető azért, hogy majd akkor, ha a szóbeliség és közvetlenség rendszere, a mely ezen intézmény nélkül alig képzelhető, életbe lép, a végrehajtás terén már begyakorolt erők álljanak rendelkezésünkre.
