Ezen javaslatban az irtványok két neme különböztetik meg, ugy mint: a földesur által kiválthatóké és a birtokosok által megválthatóké. Ezen megkülönböztetés az 1853. márczius 2-án kelt nyiltparancs 9. §-ában is előfordul.
A most idézett nyiltparancs az irtványokra nézve több tekintetben az 1836. VI. tc. 1-ső §-tól eltérő intézkedéseket tartalmaz. Az alkalmazásban azonban mind az egyik, mind a másik sok gyakorlati nehézségbe ütközött. A hivatkozott törvény nem nyujtott utmutatást megbirálására azon körülménynek: mikor voltak az irtványok a jobbágyok élelmére szánva és a gyakorlatban az iránt is kételyek támadtak: vajjon a megélhetés szüksége csak a jobbágyoknál vagy az irtványok más birtokosainál is tekintetbe veendő-e? kérdés tárgya volt mindenkor az is: miképen bizonyittassék be a földes ur ellenmondása és megkivántatott-e: hogy ezen ellenmondás birói uton lett légyen nyilvánitva? Az iránt is folytonos kétségek, vitatkozások és különféle értelemben hangzó határozatok keletkeztek: „mikor fekszik az irtványokon törvényesen valamely summa pénz.” A nyiltparancs a visszaváltás esetében az irtásbér és az irtványokon fekvő beruházásokat megtérittetni rendeli, de ezek miségét épen oly kevéssé határozza meg, mint a hivatkozott törvény. Ide járul, hogy a rajtfekvőségek és beruházások - ha ezek jogi forgalma szabatosan meg lenne is állapitva csak akkor lennének alaposan megitélhetők, ha az egyes irtványokra nézve kellőleg bebizonyittatnának; miután azonban nemzedékeken át az irtványokról földkönyvek nem léteztek: a bizonyitás legtöbb esetben majdnem lehetetlenné vált. Ily körülmények közt épen nem lehet feltünő, ha az irtványvisszaváltási perek hosszu időn át huzódtak és ha elvégre a birói határozat bekövetkezett is, ez egyik félre sem volt kielégitő.
Hogy ezen helyzetnek vége vettessék és egyszersmind a birtokszabályozási ügyek gyors befejezése lehetővé tétessék: a javaslatban az irtványoknak birtokosaik és e volt földesur közötti megosztása inditványoztatik.
E javaslat az által van indokolva, mert az irtványoknak haszonvétele a birtokos és földesur között tettleg is meg van osztva. A kérdés ilyképeni megoldása tehát a tényleges használati állapotnak megfelel, sok gyülöletes surlódásnak elejét veszi, a birtokszabályozási ügyeknek nem csak gyorsabb, hanem simább lefolyását is előmozditja, azonfelül pedig teljesen az életből van meritve, mert a tapasztalás bizonyitja, hogy mindenütt, hol az irtványok iránt fennforgott perek barátságos egyezség által fejeztettek be: az eddigi birtokosok irtványaik 1/2 1/3 1/4 vagy 1/5 részét szolgálmánymentesen tulajdonjoggal megtartották, a több részt pedig a földesurnak az iránybér vagy a beruházási költségek elengedésével visszabocsátották.
Erdély és a kapcsolt részekre nézve a javaslat 14. §-a szintén az 1854. junius 21. nyiltparancs 19. §-ban foglalt rendelkezéseket veszi alapul, azonban több a méltányosság által parancsolt módositásokkal és pedig különösen:
a) A 2. pont alatti esetben a nyilt parancs szerint a földesur nem köteles az irtványbirtokosnak az irtási költségeket megtériteni; azonban alig lehetne az igazsággal összeegyeztetni, hogy valaki valamely birtokot saját fáradságával és költségén használhatóvá tegye és azt, - habár a jogszerü birtokosnak is - minden kárpótlás nélkül átengedni tartozzék. Nem lehet itt alkalmazni azon jogelvet sem, hogy a roszhiszemü birtokos nem követelhet kárpótlást, mert a volt földesur és az irtványbirtokos között fennállott jogviszony ezen elv alkalmazását annál is inkább kizárja: minthogy a volt földesur az irtványokról járó tartozások elfogadása által azon jogi vélelem feltevésére jogosit, hogy utólagosan a történt irtásba beleegyezett s ilyképen az irtványbirtokos netaláni rosz hiszemü birlalását jóhiszemüvé változtatta át.
Nehogy egyébiránt az irtványbér mennyisége felett hosszadalmas és költséges perlekedések váljanak lehetővé: az irtásbér maximumának törvény általi megállapitása szükségessé vált.
b) A 3. pont esetében a földesur a visszaváltásnál a nyiltparancs szerint bizonyos feltételek alatt köteles volt az irtási költségeket megtériteni: minthogy azonban ezen kérdés megoldása csak hosszu perlekedésre szolgáltatott okot: ezen esetekben ugyanazon megoldási módozat fogadtatott el, a mely Magyarországra nézve javaslatba hozatott.
c) A 4. pont alatti intézkedés azért szükséges: mivel Erdélyben az urbér behozva nem lévén, az urbéri birtok kimutatása több nehézséggel volt összekötve és sok esetben a bizonyiték nehéz volta miatt valósággal nem urbéri -, hanem irtott birtokrészekért is országos alapból nyujtott kárpótlás.
De a kárpótlási eljárás most, midőn a megváltott birtokok egy része már harmadik személyek kezeibe jutott, felzavarni sokkal több bonyodalommal járna, semhogy megkisérleni tanácsos lenne.
