1872. évi XXXVI. törvénycikk indokolása

Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alakitásáról és rendezéséről * 

A köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. évi XLII. tc. értelmében, Buda és Pest városok beligazgatási szervezéséről külön törvény alkotása lévén szükséges, a belügyminister 1870. évi mártius havában saját elnöklete alatt a két főváros több képviselőiből, valamint a belügyministeriumnál városi közigazgatási ügyekkel kiválólag foglalkozó két ministeri tanácsosból álló enquéte-bizottságot hitt össze, és az ennek kebelében készült javaslatokat a legbehatóbb tanácskozmányok tárgyává tette.

Az enquéte-bizottság alapul véve a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. évi XLII. törvénycikknek a sz. kir. és törvényhatósági jogokkal felruházott városokra vonatkozó részét, továbbá a községek rendezéséről alkotott 1871. évi XVIII. törvénycikknek a városokra is mint községekre alkalmazható rendelkezéseit, Pest város kebelében e czélra már korábban készitett munkálatoknak is figyelembe vételével, egy önálló és ugy a tárgy felosztásra, mint több lényeges intézkedésekre nézve az idézett alaptörvénytől eltérő javaslatot mutatott be; e mellett pedig nem késett a javaslat tárgyalásánál felmerült elvi nézetkülönbségeket is mindegyik pontra nézve külön dolgozatokban előterjeszteni.

Az enquéte-bizottság ezen kimeritő munkálatainak előterjesztése után a szőnyegen levő törvényjavaslat lényegére nézve a kellő tájékozás megszereztetvén, a kormány azon törvényjavaslatban állapodott meg, melyet a belügyminister 1871. évi november hó 9-én mutatott be a képviselőháznak, és mely az országgyülési 1871. évi irományok 821. száma alatt foglaltatik.

E törvényjavaslat csakhamar elővétetvén, ugy az osztályok, mint az ezek előadóiból alakult központi bizottság tárgyalásain átment, és a központ részéről megállapitott szerkezetben a ház elé vala terjesztendő, midőn a mult országgyülés végével felmerült akadályok miatt, a javaslat további tárgyalása is elmaradván, ekkor, mint igen óhajtandó lett volna, törvénynyé nem válhatott.

A főváros alakitását és rendezését azonban a közérdekek sérelme nélkül tovább halasztani nem lehet.

Ennél fogva a kormány kötelességének tartotta, hogy e javaslat, a tárgyalásra előkészitett nagyobb fontosságu törvényjavaslatok közül első sorban ujra mutattassék be a képviselőháznak, és hogy a mennyire lehetséges, e törvényjavaslat még ez év folyamában törvénynyé váljék.

A most ujolag bemutatott törvényjavaslat egészben véve ugyanaz, melyet a belügyminister a mult év végével terjesztett elő.

A lényegesebb módositásokat azonban, melyeket az eredeti törvényjavaslatban a legutóbbi országgyülés osztályaiból alakult központi bizottság tett, a kormány magáévá tette, és mivel időközben, a kormány kebelében külön törvény előkészitő-bizottság szerveztetett, kiadatott a munkálat ennek is oly végből, hogy a mennyiben kivánatosnak fog látszani, a már létrejött megállapodások alakilag is egymás között, és az ezeknek alapját képező 1870:XLII. és 1871:XVIII. törvénycikkekkel kellő összhangzásba hozassanak.

Igy jött létre az ezennel bemutatott, a tárgyak sorrendére és a szakaszok szerkezetére nézve az elsőtől némileg különböző, a dolog lényegére nézve azonban a tavalyi központi bizottság munkálatával teljesen egybehangzó ujabb törvényjavaslat.

Áttérve most a törvényjavaslat főbb tárgyaira:

Az 1-ső §-ban Buda-Pest sz. kir. fővárosoknak, Ó-Buda mezőváros és a Margitszigettel együtt Buda-Pest főváros név alatt egy törvényhatósággá egyesitését mondja ki.

Azon eszme, hogy Buda-Pest egyesittessék, és a két város együtt képezze az ország fővárosát, már egy negyedszázadnál több idő óta foglalkoztatja a közvéleményt.

Az 1848. évi törvényhozás, mely a magyar kormány székhelyéül Buda-Pestet tüzte ki, a két várost egynek és ugy szólva elvileg az ország együttes fővárosának mondotta ki.

Az alkotmány helyreállitása, mely Buda-Pestet tényleg a magyar állam fővárosává és igy szellemi és anyagi érdekeinek központjává emelé, a két város érdekközössége, mely a társadalmi téren mindannyiszor ösztönszerüleg nyilatkozott, és a hatóságok összhangzatos eljárását oly sok esetben vonta maga után, végre az 1865-68. évi és most ülésező törvényhozás többnemü intézkedései mindinkább megvalósitsák az egyesités eszméjét, és pedig a kormányzat nem csak azon ágaiban, hol az államhatalom önállólag rendelkezhetett, hanem olyaknál is, melyek a törvényhatóság önkormányzati körébe esnek.

Igy például a közadók, különösen pedig ezek közvetett része kezelésénél, a népnevelés ügyében, végre a fővárosi közmunkáknál, a törvény ugy a kormányzatra, mint a törvényhatósági közremüködésre nézve az egységet és közösséget mondotta ki.

A fővárosi rendőrségre nézve, mely eddig a két város törvényhatósági hatásköréhez tartozott, s a mely jelen szervezetében elégtelennek és merőben tarthatatlannak bizonyult, elodázhatlan követelmény gyanánt jelentkezik, hogy az a két város és környéke területén egységesen és az állam kezelése alatt szerveztessék, mire nézve a képviselőház elé legközelebb törvényjavaslat fog terjesztetni.

Végre a biróságoknak a törvény által elrendelt, állami szervezése által ismét egy közfal bontatott le, mely a testvérvárost eddig egymástól elválasztá, mert a két törvényhatóság kebelében, és ennek alkatrészét eddig képezett külön biráskodás sem álland többé az egységes szervezkedés és öszszeolvadás utjában.

Ezek után joggal azt mondhatni, hogy az állami és törvényhatósági összes müködés körében egyedül a szorosan vett közigazgatás az, mely a testvérvárosokban elkülönitve kezeltetik.

Hogy a két város ezentul közigazgatási tekintetben is egy legyen, hogy Magyarország számára lehetőleg erős és egységesen szervezett főváros és a magyar államhoz méltó központ alkottassék: ezen óhajtás a fővárosi enquéte-bizottság előterjesztéseiben összhangzó, és igen határozott kifejezésére talált.

Az enquéte-bizottság ezen elhatározása, azon körülmény továbbá, hogy az összes napi sajtó, melylyel a fővárosi törvényjavaslat közöltetett, s mely azt a közönséggel egész terjedelmében megismertette, az egyesités eszméjét pártkülönbség nélkül a legmelegebben karolta fel; végre azon körülmény, hogy az enquéte-bizottság kebelében készült törvényjavaslat közzététele után sem a napi sajtóban, sem pedig Buda és Pest városok közgyülésein a fővárosok egyesitése ellen egyetlen akadály sem hozatott elő, mely annak utjában állana, arra inditák a kormányt, hogy az egyesitést a törvényjavaslatba felvegye.

Ó-Budának és a Margitszigetnek a fővárossal egyesitése, mely szintén az enquéte-bizottság által hozatott javaslatba, azon oknál fogva tartatott elfogadandónak: mert Ó-Buda Budával teljesen összeépitett várost, a Margitsziget pedig a városi területtől körülvett birtoktestet képez; mindkettő Buda-Pestnek tényleg valóban kiegészitő része, és mindkettő csak a fővárosok közvetlen közelgése által nyer életet és jelentőséget. Akkor tehát, midőn a fővárosi törvényhatóság területének kikerekitéséről van szó, és midőn nincs ok vagy legyőzhetlen akadály, mely e két területnek a fővárossal egyesitését ellenezné, azoknak a fővárosi közigazgatás keretén kivülhagyása ellenben a gyakorlati életben számos nehézségeket szülne, ezen két területnek a fővárosival összesitése elfogadhatónak ismertetett.

Midőn azonban a kormány a főváros ekénti alakitása eszméjét felkarolandónak vélte, egyuttal fontolóra vette az érveket, melyek a közkormányzat és közérdek szempontjából nevezett városoknak egy fővárossá alakitása mellett szólanak.

A magyar államnak oly központra van szüksége, mely a magyar állam érdekeinek valóságos gyülhelye, ezeknek legfőbb támasza, és előmozditója legyen, mely a magyar államiság eszméjét méltóan képviselje és a nemzeti fejlődés érdekében úgy szellemileg, mint anyagilag a részekre hathatós befolyást gyakoroljon.

A központ egy hatalmas, alkatrészeiben egységesen szervezett főváros, mely a nemzet szellemi és anyagi fejlődésének leghathatósabb eszközeit folytonosan gyüjtögetve, helyhatósági intézményeinek, lehető legczélszerübb berendezése és kezelése által egyuttal a jó rend, a valódi műveltség és társadalmi magasb élvek kellemes gyülhelyévé váljék.

Az állam érdekeinek hathatós előmozditása, a helyhatósági intézmények czélszerü berendezése és kezelése a fővárosban nem képzelhető a nélkül, hogy a közigazgatás, mely egyrészt az állam fenntartására, és erősbitésére szükséges eszközöket szolgáltatja, másrészt pedig a lakosság jólétéről, kényelméről és jogosult igényeinek kielégitéséről kell, hogy gondoskodjék, egységesen és összhangzó működésre képesen ne szerveztessék.

A törvényhatósági összes működés és végrehajtás egységes berendezése, és ez utóbbinak minden irányban biztositása, a központban annyival inkább szükséges, minél nagyobb mérveket ölt itt az évről évre gyorsan szaporodó népesség és a mindinkább fejlődő ipar és kereskedelem sokoldalu igényei által előidézett hatósági teendők halmaza, melyek gyors és szabatos ellátást kivánnak.

Ily egységesen szervezett, és a hozzá kötött igényeknek megfelelhető fővárosa Magyarországnak még nincs. A soknemü érdek által egymáshoz füzött testvérváros két különböző törvényhatóságra oszlik; mi által az együttes müködés, az együtt-haladás és gyarapodás, az állami és városi közös érdekek hatályos előmozditása, nem csak lehetetlen, hanem sok esetben épen a törvényhatósági különállás válik a közérdek hátrányára.

A két város részéről külön gyakorolt különnemü vámok és városi illetékek szedése által az ipar és kereskedelem, nemkülönben a mindennapi szükségletre szolgáló czikkek kétszeresen adóztatnak meg, és igy épen a főváros életére a kereskedés és közforgalom akadálytalan fejlődése van megnehezitve.

És minden hatósági intézkedés, mely ugyszólva mindennap előforduló esetekben a szomszéd város területére átviendő, vagy itt tovább folytatandó, közvetlenül nem, hanem csak minden egyes esetben külön megkeresés utján és a testvérhatóság közremüködésével hajtható végre.

Van végre a testvérváros kebelében számos közérdekü teendő, melynek sikeres véghezvitelére mindkettőnek közremüködése szükséges, minek azonban együttes intézkedhetés hiányában a közérdek hátrányára el kell maradnia.

Ezen indokok vezérelték a kormányt arra, hogy a fővárosnak akkénti alakitását ajánlja, mint az a törvényjavaslat 1. §-ában foglaltatik.

Ezen javaslatnak a törvényhozás részéről elfogadása esetében a főváros népessége a legujabban eszközlött népösszeirás adatai szerint 270,476 lélekből fog állani.

A fővárosban létező házak összes száma tészen 9404-et.

A fővárosi összes terület 29,892 hold.

Végre a fővárosnak a 3 város 1871-ik évi költségvetései szerint megállapitott összes jövedelme 2,902.478 frt, kiadása 3,845.876 frt, melyek ellentartásából mutatkozó 943.398 forintnyi bevételi hiánylat a 3 városban jelenleg is kivetett átlagos 20%-nyi községi pótlékkal fog fedeztetni.

A fővárosi összes vagyoni állapot a miatt nem mutatható ki tisztán, mivel Pest város vagyonsági leltára, mely több év lefolyása óta be nem küldetett, ép most áll ujabb összeállitás alatt.

A belügyministeriumnál létező adatok után azonban biztosan állithatni, hogy:

a) mind három város tartozásai, a tényleg létező cselekvő vagyon értéke, és az évi jövedelmek által teljesen födöztetnek, s a tartozásoknak ugy évi rendes törlesztése, mint a kamatok fizetése biztositva van;

b) hogy a városnak szemmel látható folytonos gyarapodása által a közjövedelmek is évről évre jelentékenyen szaporodnak, minélfogva biztos kilátás mutatkozik arra, hogy a városok egyesitése által a közterhek nagyobbodni nem fognak, és hogy az ujonnan alakitandó főváros rendes közigazgatási szükségleteit sajátjából fedezni képes leend.

A 3. §-ban foglalt rendelkezés abban találja indokolását, hogy Buda-Pesten a városi közvagyon elidegenités és ujnak megszerzése körüli intézkedések oly gyakoriak, mikép az ügymenet a jelenleg teljes folyamatban lévő fővárosi szabályozás hátrányára igen megnehezittetnék, ha az elidegenitett vagy megszerzett városi közvagyon, értékére minden tekintet nélkül, az erre vonatkozó közgyülési határozat végrehajtása, mely különben is legtöbb esetben a fővárosi közmunkák tanácsa elé kerül, még a ministeri jóváhagyástól is tétetnék függővé.

Kivánatosnak látszott tehát az érték e minimumát határozni meg, melyen alul a közgyülés határozatára a felsőbb jóváhagyás mellőzhető.

Az árva- és gyámhatóságról rendelkező 4. §-ban annyiban történt a köztörvényhatósági törvény hasontárgyu 8. és 9. §-aitól eltérés, a mennyiben:

a) az árva- és gyámhatóságot a fővárosi törvényhatóság nem egy állandó központi árvaszék, hanem a közigazgatási tanács utján gyakorolja;

b) az árvaszék személyi szervezete nem határoztatik meg, hanem ugy a szervezet, mint a tanács felügyelete alatt alakitandó árvaszék müködési körének meghatározása, a fővárosi törvényhatóság szabályalkotási jogának tartatik fenn.

Ezen eltérés következőkben találja indokolását.

A fővárosok törvényhatósági teendőinek halmaza eddig is oly annyira növekedett, hogy ezeknek ellátása végett ugyszólván hetenként kell közgyülést tartani.

Ezen nagy elfoglaltatás és az itteni árva- és gyámügyek sokasága mellett egy nagy, csak időnkint együttlevő testületnek, az összes árva- és gyámügy kellő ellátására, és a több millió forintra menő árvapénzek helyes kezelésére felügyelnie, merőben lehetetlen.

Felügyelet nélkül hagyni pedig a törvényhatóság nevében müködő árvaszéket, annyit tenne, mint a törvényhatóság kebelében egy uj és önálló hatóságot alkotni, melynek azonban minden tettéért a törvényhatóság volna felelős. Ezen felelősségnél fogva tehát, szabja meg a törvényhatóság maga az árvaszék hatáskörét. - és ez utóbbi a Pesten eddig is régi idő óta fennálló gyakorlathoz képest, melyet az 1870. évi XLII. törvénycikk 10. §-a az árvaügy országos és végleges rendezéseig ideiglenesen amugy is fentartónak rendelt, a tanács közvetlen felügyelete alá helyezendő, mely azon helyzetben van, hogy a felügyeletet hatályosan gyakorolhatja, mely törvény értelmében mindennemü városi pénzek kezelésére felelősség terhe alatt felügyelni tartozik, és mely a felelősségre törvényszabta módon vonható is.

Az 5-ik §, mely a fővárosi hatóság kiterjedéséről, és a fővárosi illetőség meghatározásáról szól, a községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. törvénycikk II. fejezetéből azon oknál fogva vétetett ide át, mert ugy a törvényhozás mint a kormány kebelében elhatározott dolog, hogy a községi törvénynek ezen, és még más alább elősorolandó szakaszainak, a szabad királyi és önálló hatósággal felruházott egyéb városokra is alkalmazásáról, legrövidebb idő alatt külön törvény alkottassék. Ezen üdvös intézkedésnek tehát a fővárosra is kiterjesztése ezáltal teljesen indokoltatik.

A 8-ik szakaszban foglalt intézkedés: hogy a fővárost képezendő városok közjövedelme egyenlően értékesittessenek, a pótlékok pedig egyenlő adózás mérve alapján számitandó százalékokban vettessenek ki, a közteherviselés elvének megóvása, és a költségekhez hozzájárulás helyes arányának biztositása érdekében mellőzhetlennek ismertetett.

Ezen egyenlő értékesités következményei gyanánt emlithetők, hogy:

a) mindennemü városi illetékek, jelesül a kövezet, vásárvám, helypénz, a partjavadalom dijjegyzékeinek az egész fővárosi területre egyenlő megállapitása és ezek kezelése körül egyenlő eljárás behozatala;

b) a kir. kisebb haszonvételek, jelesül az italmérés illetékeinek egyenlő megszabása és egyenlő kezelése, - mi által biztosan remélhető, hogy a fentebbi két pont életbeléptetése folytán a főváros iparossága és kereskedelme hathatósan előmozdittatik, és a városi javadalmak is kitelhetőbben értékesithetők volnának.

Közadózás tekintetében a 3 város között csupán a házadónál létezik különbség, a mennyiben Budapest a házbéradó magasabb, Ó-Buda pedig a házbéradó alsóbb osztályu kiszabása szerint van megadóztatva.

A községi pótlékok kivetésénél csupán Budánál van eltérés, mert az itt már 3 év óta behozott házbér-krajczárok (a házbér minden forintja után 2 kr.) sem Pesten, sem Ó-Budán, de - Pozsony várost kivéve - másutt az országban nincsenek.

Ó-Budának házbéradó tekintetében Buda-Pesttel egyenlősitése amannak az eddiginél 16.985 forinttal nagyobb megadóztatását fogja maga után vonni; ez utóbbi körülmény terhesnek látszó volta azonban azzal szemközt, hogy Buda-Pesttel egyesités által Ó-Buda eddigi minden tekintetben elhanyagolt állapotából kiemelkedik, hogy mint a főváros egyik egyenjogu alkatrésze amannak minden előnyeiben osztozni fog, végre, hogy az ingatlanoknak itt is jelentékenyen gyarapodott értéke az egyenlő megadóztatást ép ugy el fogja birni, mint elbirják Budának vagy Pestnek, hason körülmények közt lévő szegényebb városrészei, tekintetbe is alig jöhet.

A Budán létező házbérkrajczárok, mint külön községi pótlék, az egyenlő megadóztatás életbeléptetésének utjába nem állhatnak.

Vagy elfogja a házbér-krajczárt, mint a nagyobb városokban legigazságosabbnak mondható adónemet, Pest és Ó-Buda is fogadni, miáltal egyetlen krajczár kivetése után Pest jövedelmei körülbelül 100.000, Ó-Budáé pedig 2654 forinttal gyarapodnának - vagy ha nem, ugy az adó e neme Budán is meg fog szünni, és az ezáltal beállandó mint egy 12.000 frtnyi veszteség nem oly nagyszerü, hogy ezt az összes háztartás más ágainál kipótolni ne lehetne.

A községi adópótlék Pesten jelenleg 20%, Budán 23 1/2%, Ó-Budán pedig 25%-ot teszen; a budai 23 1/2 krban azonban már az iskolai 5%-nyi pótlék is bennfoglaltatik, és igy adópótlékul Buda fizet legkevesebbet, mindamellett a különbség a három város közt oly jelentéktelen, hogy ennek kiegyenlitése épen semmi gyakorlati nehézséggel nem fog járni.

A törvényjavaslat fejezetének két utolsó szakasza a fővárosi rendőrségnek a fővárosban és annak területén egységes és állami kezelés alatti szervezését mondja ki, az e fejezet §-aiban foglalt feltételek és határozmányok megjelölése mellett.

Központi törvényhatóságaink közrendészetének évek hosszu során át tapasztalt hiányai, melyek eltávolitására ezen törvényhatóságok részéről irányzott kisérletek mindig meghiusultak, annak tudata tovább, hogy oly rendőrség szervezése, minőre egy nagy ország központját képező s 270,000 ember által lakott városnak okvetlen szüksége volna - ugy költség, mind a közrendészeti érdekek állandó és biztos kielégitése szempontjából, a testvérvárosok erejét tulhaladja, végre a külföldi államok és fővárosok példája, melyeknek ugyszólva mindnyájánál a fővárosi rendőrséget országosan szervezve látjuk, a közvélemény általános követelménye gyanánt tüntették fel azon óhajtást, hogy a fővárosi közrendészeti ügyek kezelését minálunk is az állam vegye által.

A fővárosi enquéte-bizottság előterjesztett munkálatában ez óhajtásnak határozott kifejezést adott.

A nézetek csakis azon kérdésnél tértek el egymástól, vajjon az állam végrehajtó közegei mellett birjon-e a fővárosi törvényhatóság is külön végrehajtó személyzettel?

Tekintettel arra, hogy állami és városi, tehát kétnemű rendőrség mellett az ugyanazon téren mozgó végrehajtó közegek közt csak bonyodalmak és surlódások merülnének fel, melyek a czél elérését koczkáztatnák, a kormány az összes közrendészeti teendőket, a végrehajtás terén, az egységesen és állami kezelés alatt szervezendő rendőrség körébe vonandóknak mondotta ki.

Hogy azonban a közigazgatás ez ágára is a törvényhatóságnak azon befolyása megóvassék, mely őt állásánál fogva megilleti, a törvényjavaslat 9. §-ában nyiltan kijelentetett, hogy a törvényhatóságnak szabályalkotási joga helyrendőri ügyekben épségben marad.

A másik vezérelv, mely ez alkalommal érvényesittetett, a következő §-ban foglaltatik, mely szerint a tulajdoképeni rendőri működés a rendőri biráskodástól külön választatik, miáltal a rendőrség részéről bármi részben elkövetelhető visszaéléseknek, melyek az alkotmányos szabadságra nézve veszélyesekké válhatnának, eleje van véve, illetőleg megtorlásuk biztositva az által, hogy a rendőri közegek birák nem lehetnek.

A fővárosi rendőrségnek a most mondott elvek alapján szervezéséről, külön törvény fogván rendelkezni, e helyett, hol a fővárosi törvényhatóság hatásköréről van szó, elégnek látszott e szervezés főbb elveit megemliteni.

Addig is pedig, mig e részben a törvény megalkottatnék, a rendőrség jelen állapotában szükségében meghagyandó, mert a fővárosi tisztujitás valószinüleg előbb fogván megtartatni, sem mint a fővárosi rendőrségről készitett törvényjavaslat törvénynyé válhatnék, az alkotandó törvény értelmében szervezendő rendőrség személyzetének uj választás alá bocsátása mellőzendőnek tartatott.

A fővárosi törvényhatósági bizottságról szóló II. fejezet 15. §-ában foglalt intézkedés abban leli igazolását, hogy a buda-pesti közönség legvagyonosbjai nagyobb részben az ipar és kereskedelmi és a pénzvilág köréből valók, ezek mellett van még nehány nagybirtokos, kinek itt háza van, és ki az évnek csak egy részét tölti a fővárosban.

Amazok igen kevesek kivételével teljesen üzletüknek élnek, arra, hogy a közgyülésekben nehány órán át, ha nem is hetenként, legalább havonkint részt vegyenek, idejük nincs, mint ezt a tapasztalás - mert közülök számosan városi képviselők - most is bizonyitja.

A Buda-Pesten lakó nagybirtokosok pedig, kik mint háztulajdonosok a legnagyobb adófizetők közt szerepelnek, vagy saját megyéjükben vannak elfoglalva, vagy a város hatósági életétől magukat önként távol tartják, eddig ugyan a fentemlitett két rendbeli legtöbb adófizetők sorából városi képviselőkké jókora számmal megválasztottak közül igen kevesen tanusitottak a város hatósági élete iránt oly részvétet, minő annak egyik főfeltételeként megkivántatik.

A föladat ennélfogva az volt, hogy a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. évi XLII. törvénycikk 19. §-a helyett a bizottság megalakitására nézve más módozat találtassék, mely a főváros kivételes viszonyaira czélszerűen alkalmazható.

Ennél pedig a főfigyelmet arra kellett forditani, hogy a javaslatba hozandó ujabb módozat:

a) a törvény által kimondott alapelvekbe ne ütközzék a többi törvényhatóságokra nézve törvényileg elrendelt eljárási módozattal, tehát lehető összhangzásba hozassék;

b) hogy a fővárost képezendő alkatrészek viszonyainak és a hatósági élet követelményeinek megfelelőleg szerkesztessék.

Biztositani egyrészt a közteherviselés elve alapján a bizottság fele részének megalakitására, azoknak a törvény által már jogosultnak elismert befolyását, kik az állam szükségletei fedezéséhez legnagyobb részben járulnak, de biztositani egyúttal a munkálkodási képesség és a közügy iránti érdekeltség számára a működhetés szabadságát, a fővárosi bizottság egész körében: ezeket tűzte ki magának a kormány feladatául a törvényjavaslat e szakaszánál.

És e nézpontok voltak az előterjesztett különjavaslatok megbirálásánál is irányadók.

Az ezen törvényjavaslat 15. §-ában megszabott választási módozat szerint a bizottság tagjainak egyik felét a legtöbb államadót fizetők közül, a fizetett adó mérvéhez képest megállapitandó sorrendben összeirt egyezer kétszáz választó választja együtt, és a maga kebeléből.

A bizottsági tagok másik felét pedig választókerületenként az országgyülési képviselőválasztásra képesitett többi polgárok választják.

A fentemlitett 1200 választó a főváros egyetemes adóösszeirási lajstromában körülbelül a 300 forintnál többet adózók közt foglal helyet.

Mivel pedig a törvényhatósági activ és passiv választási képesség fő- és általános kellékeül törvény által az országgyülési képviselő választási jogosultság lőn kimondva, mi a fővárosban is föltétlenül érvényes: kell, hogy legyen, mivel továbbá ezen törvényjavaslat szerint a bizottság fele része szintén választókerületenkint választatik, ez oknál fogva szükségesnek tartatott, hogy az 1870. évi XLII. törvénycikk 26. §-ának rendelkezése itt is megtartassék.

A II. fejezet többi szakaszai, melyek az igazoló, összeiró és szavazatszedő választmányokról és az egész választási eljárásról szólnak -

csak annyiban igényelnek indokolást, amennyiben az összes választási eljárást bővebben részletezik, mint a sokszor idézett 1870. évi XLII. törvénycikk.

Máskülönben mind e szakaszokban a törvény alaprendelkezéseitől lényeges eltérés nincsen.

Az egész választási eljárás részletezése, és az időről időre megszabott teendők elsorolása a fővárosi enquéte-bizottság összhangzó véleménye alapján a miatt ismertetett szükségesnek, mert a fővárosban a foglalkozások különfélesége és az illetők tartózkodási helyeinek gyakoriabb változása miatt a választók névjegyzékének pontos összeállitása és nyilvántartása sokkal több nehézségekkel van összekötve, mint bárhol másutt; mert továbbá a választók sehol nincsenek oly nagy számmal egyszerre együtt, mint itt, a meghatározott időben valamennyi választókerületben egyszerre végbemenendő választások rendes lefolyását tehát szabatos és összehangzó intézkedések által kell biztositani. Végre meg kell jegyezni, mikép a fővárosi törvényhatóság teendőinek sokasága, s e miatt a közgyülések gyakori tartása mulhatlanul szükségessé teszi, hogy a bizottsági tagok száma, kiknek nagy része a közgyüléseken mindenkor amugy sincs jelen, folyvást kiegészitve tartassék.

Ez oknál fogva rendeltetett a törvényjavaslat 32. §-ában minden öt bizottsági tag után egy póttag választása, mely eltérés az 1870. évi XLII. törvénycikk 29. §-ától már a törvényjavaslat idézett szakaszában, de azzal is indokoltatik, hogy a választó tömegek gyakori összehivása, a fővárosban többnemü okoknál fogva mellőzendőnek tartatott.

A törvényjavaslat III. fejezetét illetőleg, mely a közgyülésekről szól, következők jegyeztetnek meg. E törvényjavaslat 45. §-ában azon intézkedés, hogy a közgyülési ügyek tárgyalását a tanács készitse, - és azokat a közgyülésen a tanács terjeszsze elő, a fővárosi törvényhatóság gyors és szabatos működhetésének nélkülözhetlen föltétele. Ugyanazonos az intézkedés az 1870. évi XLII. törvénycikk 44. §-ával, mely a vármegyékben, székekben stb. a közgyülési tárgyak előkészitésével, az alispán elnöklete alatt állandó választmányt biz meg.

Ezzel kezdetüket veszik azon részletes intézkedések, melyek a fővárosi közigazgatás czélszerü berendezése czéljából, törvény által meghatározandóknak tartattak, törvény által a miatt, mert mig az 1870:XLII. törvénycikk 64. §-a törvényhatósági joggal felruházott többi városok belügyeik ellátása s önkormányzati joguk gyakorlása iránti szervezkedést, az illető város szabályrendeleteinek tartja fenn, ugyanazon törvény 1. §-a Buda és Pest városok beligazgatási szervezéséről külön törvény utján kiván gondoskodtatni, ennélfogva szükségesnek tartatott, ezen beligazgatási szervezésnek, a szorosan vett közigazgatási teendőkre vonatkozó részét, az alább következő szakaszokban tüzetesb rendelkezések tárgyává tenni, annyival is inkább, mert fölötte kivánatos, hogy oly törvény alkottassék a főváros számára, melynek alapján ugyanaz törvényhatósági egész működését azonnal megkezdhesse, mi azonban egy hamar nem történhetnék meg, ha a belső szervezet a törvény 64. §-ában elősorolt valamennyi ágainak berendezése iránt előbb a három város küldöttei, azután a közgyülések tanácskozni, azután a külön alkotandó szabályrendeleteket a belügyminister jóváhagyása alá terjeszteni s ezt bevárni kénytelen volnának, hogy mindezek után egy ujabb közgyülés a szervezet tényleges életbeléptetéséhez láthasson.

Annak kikötése, (46. §) hogy az önkormányzat körébe tartozó fontosabb kérdések, jelesül uj adók behozatala, létezők felemelése, vagy megszüntetése 10.000 frtnyi értéket meghaladó elidegenités és kölcsön felvétele iránti elhatározásoknál a bizottsági tagok egy negyedrésze, tehát, 100 tag legyen jelen, és e határozatok a jelenlévők két harmadának szótöbbségével hozassanak, egyrészt a községi törvény hasonló rendelkezése alapján, másrészt pedig a főváros pénzügyi érdekeinek minden rögtönzések következményeitől megóvhatása czéljából vétetett föl.

Az ezek után következő szakasz, mely a városi ügyek főbb ágazatai körében a bizottság kebeléből alakitandó külön szakbizottmányokról rendelkezik, röviden indokolja e szakbizottmányok szükségességét és megszabja ezek hatáskörét.

Ezeknek a törvények felvétele mellett az 1848. évi XXIII. törvénycikk 28. §-ának hasonnemü rendelkezése, de különösen a közérdek azon követelménye szól, hogy a sokfelé elágazó fővárosi összes ügykezelés szabatossága és czélszerü ellátása minden időre biztosittassék, mi csak a szakbizottmányok eddig is üdvösnek bizonyult előzetes és kötelességszerü közreműködése által érhető el.

Nehogy azonban ezen intézkedés a törvényhatósági jogok bárminémü usurpatiójára vezessen, szükséges volt kijelenteni, hogy a szakbizottmányok:

a) csak véleményező hatáskörrel birnak;

b) hogy jelentéseiket a közgyüléshez a tanács terjeszti elő, mely utóbbi intézkedés a már fentemlitett 45. § természetszerü folyamánya.

A törvényjavaslat IV. fejezetében az 1870. évi XLII. törvénycikktől annyiban történt eltérés, a mennyiben először a végrehajtó hatalom képviselője a fővárosi törvényhatóságnál nem főispánnak, hanem főpolgármesternek neveztetik, másodszor pedig a főpolgármesteri állomásra a közgyülés három egyént jelöl ki, és ezek közül nevezi ki ő Felsége, a belügyminister ellenjegyzése mellett, a főpolgármestert.

A mult országgyülés központi bizottsága részéről megállapitott ezen módositást a kormány annyival is inkább elfogadandónak tartotta, mivel a fővárosok kebelében ez irányban nyilvánitott óhajtásnak, a mennyiben ez által a törvényben kimondott elv lényegében fentartatik, a maga részéről is eleget kivánt tenni.

Különben az 1870. évi XLII. törvénycikk IV. fejezete ide vonatkozó többi rendelkezései változatlanul vétettek át, csupán a polgármester hatásköre toldatott meg a törvényjavaslat 51-ik §-ban foglalt a) b) c) pontokkal, melyek közül az

a) pont azon oknál fogva vétetett fel, mert az 1870. évi XVI. törvénycikkben azon közegről, mely a karhatalom elrendelésére a városokban hivatva van emlités nincs, a fővárosban pedig a karhatalom igénybevételének esetei gyakrabban fordulnak elő, mint másutt;

a b) pont a pénztári utalványozásoknak naponta előforduló sokasága által indokoltatik, különben az ügymenet igen megakasztatnék, ha minden jövőre még inkább felszaporodandó utalványozásnak tanácsülésből kellene kibocsáttatnia, mi eddig is sok tekintetben hátrányosnak bizonyult;

a c) pont, mely a polgármesternek évi jelentés bemutatását teszi kötelességévé, a fővárosi enquéte-bizottság javaslata folytán, mint sok tekintetben czélszerünek bizonyult intézkedés vétetett föl.

Az 52. §-tól egész az 58-ig következő §-ok a fővárosi tanács szervezetét és müködési körét jelölig meg.

Minél nagyobb mérveket öltendnek a fővárosi törvényhatóság önkormányzati és közigazgatási összes teendői, és minél nagyobb a feladat, mely a teendőknek részint előkészitését, részint pedig végrehajtását, illetőleg az egységes főváros tanácsának jutni fog, annál szükségesebbnek látszott ennek szervezetét és hatáskörét itt pontosan meghatározni, és azt oly müködésre képesiteni, mely által - különösen az állami és a törvényhatósági élet nélkülözhetlen kelléke, a szabatos és gyors végrehajtás, mely ugy az állami összes igazgatást mint a szorosan vett városi ügyeket illetőleg, egészen a tanács kezeibe van letéve, lehetőkép biztossittassék.

Külön szakasz föladatául tüzi ki a tanácsnak a városi közvagyon, és mindennemü városi pénzkezelésre való közvetlen felügyeletet, a városi számadások elkészitéséről és szabályszerü megvizsgálásáról való gondoskodást másra, mint a tanácsra bizni nem lehet, mert ez sem a csak időre együtt levő közgyülés, sem pedig ennek e végből netán kirendelendő küldöttsége hatályosan a miatt nem gyakorolhatná, mivel bármily pontosan teljesitett pénztári egyszerü rovatolások által, a kezelésben netán előfordult hiányok, a napi bevételek és kiadások sokasága és sokfélesége miatt föl nem derithetők, és mivel természetszerüleg a felügyelet és ellenőrzést a városi összes pénzkezelés egyes szakmáiban csakis azok gyakorolhatják sikerrel, kik a bevételek és kiadások alapját képező hivatalos tárgyalások és intézkedések részleteiben vannak avatva, kik a saját szakmájukban befolyni kellő és kiadandó pénzekről tudomással kell, hogy birjanak, és kik ennélfogva a közpénzek szabályszerü kezelésére nézve felelősökké is tétethetnek.

Ezen felelőség az 55. § második kikezdésében a tanács minden tagjára egyenként és az összes tanácsra egyetemleg van kimondva a fennálló törvények értelmében.

Ezen törvények, különösen az 1715. évi 77. törvénycikk 3. §-a, 1723. évi 63. törvénycikk 12. §-a, az 1848. évi XXIII. törvénycikk 17. §-a és az 1870. évi XLII. törvénycikk 75. és 76. §-ai.

A hátralevő szakaszokban:

Először is az egyes közigazgatási és gazdászati ágak szerint a tanács kebelében külön ügyosztályok szervezése, és mindegyikének élére egy-egy tanácsnok állitása rendeltetik el: oly rendszabály, mely nélkül a nagyszámu teendők czélszerü felosztását, áttekintését és nyilvántartását, végre azoknak tárgy és alakszerüen helyes elintézését várni nem lehet.

Azután a tanács testületi tanácskozmányainál és határozatainál követendő szabmányok soroltatnak elő, valamint az ugynevezett folyó ügyek elintézése körüli módozat is előadatik oly czélból, hogy az ujonnan megalakitandó tanács azonnal és jövőre is a keretet, - melynek körén belül tisztében eljárnia kellend, már készen találja. E mellett azonban fenn van a törvényhatóság elhatározásának tartva, hogy a tanácsi ügykezelés részleteit külön utasitással szabja meg.

A tanács határozatainak felebbezéséről azon oknál fogva látszott szükségesnek a 65. §-ban olvasható rendelkezés, - mert ez azon pont, melynek eddig sok esetben tapasztalt téves felfogása az ügymenet rendszeres lefolyását igen megnehezité.

Azon tanácsi határozatok, melyek másodfoku elintézés végett a közgyüléshez felebbezendők, a 65. § b) pontja alatt vannak megemlitve, ilyenek a város javadalmait és gazdászatát érdeklő ügyek kivétel nélkül, a mennyiben a városi tanács elhatározásának tárgyát képezik, mert a közgyülés, mint a törvényhatóság közvagyona fölött jogérvényesen rendelkező testület, kell, hogy város javadalmi kérdésekben, melyeknek tanácsilag történt elintézésében a fél meg nem nyugodott, érdemleg nyilatkozhassék; a közjavadalom tulajdonosának ezen illetékes elhatározása nélkül ugyan a belügyminister ilynemü ügyekben teljes megnyugvással nem dönthetne.

Oly czélból pedig, hogy egyrészt az összes végrehajtás körébe eső teendők szabatossága, gyorsasága, s ugyanazon időben a város minden részeire kihatása biztosittassék, másrészről pedig, hogy a főváros különböző részei lakosságának mindenemü közigazgatási ügyekben a hatósági közegekkel való érintkezés megkönnyittessék, a törvényjavaslat 59. s 65. § szerint közigazgatási kerületekre osztandó fel és ezen kerületek élére, az alábbi §-ban megszabott hatáskörrel választás útján kerületi előljárók állittatnak.

Mint az idézett szakaszokból kitünik, a kerületi előljáróságok főképen végrehajtással foglalkoznak és mint ilyenek a tanácsnak vannak alá rendelve; különben jogukban áll a kerületet érdeklő ügyekben önálló javaslatokat is terjeszteni elő a tanács utján a közgyülésnek, mi által minden városrész jogosult érdekeinek figyelembevétele és előmozditása várható.

A kerületi előljáróságokról szóló utolsó §-ban szükséges volt meghatározni, hogy azok a tanácson kivül, semmi más hatósággal nem érintkezhetnek, nehogy bármikor és bármily esetben a végrehajtó-hatalom kezelésével törvény által megbizott közeg a tanács mellőztessék és a törvény által kitüzött hatáskörök szem elől tévesztése a fővárosi ügykezelésben zavart és bonyodalmakat idézzen elő.

A helyett, hogy az 1871. évi XVIII. törvénycikk VIII. fejezetének a községi háztartásra, a számadás ügyvitelére, továbbá a jótékonysági és szegényügy ellátására vonatkozó szakaszai egyszerüen idéztetve alkalmaztassanak a fővárosra, czélszerünek látszott, hogy az idézett törvény lényege a fővárosi viszonyoknak megfelelő külön szakaszokba foglaltassék, minek czélszerüsége e szakaszok tartalmából önként kiviláglik.

A tisztviselők választásáról szóló VI. fejezet az 1870. évi XLII. törvénycikk V. fejezetében foglaltaktól annyiban tér el, hogy a javaslat 82-ik §-a szerint az itt elősorolt tisztviselők, vagyis a szorosan vett tanács tagjainak megválasztását a bizottságra; a 83. §-ban elősorolt tanitói és tanári, továbbá a számadási kötelezettségben álló valamennyi tisztviselő és segédszemélyzet megválasztását pedig a tanácsra ruházza, holott az idézett törvény 65. §-a a törvényhatósági joggal felruházott városokban a segéd- és kezelő személyzetet a bizottság által választandónak mondja ki.

Ezen osztályozás szükségessége mellett részint a főváros kivételes viszonyai részint pedig a törvény külön rendelkezéseiből merithető indokok szólanak.

Az előbbiek sorában megemlitendő, mikép a főváros összes tisztviselőinek és rendszeresitett alkalmazásban levőknek száma a szegődvényeiken kivül a 800-at is meghaladja: szaporodni fog ezentul e szám kerületi előljáróságok és tisztviselőknek szintén vagy 200-ra menendő személyzetével.

Ha tehát mindezeknek megválasztása az időnkint üresedésbe jövő helyek betöltésével együtt a bizottságra ruháztatnék, nem csak a közügyek ellátására szükséges időnek nagy része a minden alkalommal sürüen jelentkező s maguk részére pártokat alakitani törekvő folyamodók által vétetnék igénybe, hanem az illető állomások helyes betöltése is inkább kétségessé tétetnék, mi különösen a tanári és tanitói állomások, továbbá a pénzkezelő és számadással járó hivatalok betöltésénél komoly következményeket szülhetne. A midőn pedig a törvény az összes városi vagyon- és pénzkezelésre nézve a tanács tagjait egyenkint és egyetemleg teszi felelőssé, mely felelősség az illetők összes vagyonára kiterjedő szavatossági kötelezettséggel jár, midőn továbbá az összes végrehajtás a városi tanács tagjaira nehezedik, akkor a méltányosság azt követeli, hogy a tanácsnak azok megválasztásában, kiknek hivatalos működéseért másodvonalban felelőssé tétetik, szabad kéz engedtessék.

A tanári és tanitói állomásokért pályázók minősitvényeinek megbirálására pedig sokkal alkalmasabb egy kisebb a képzettség magasb fokán álló testület, mint a 400 főből álló bizottság, melynek jobb meggyőződése gyakran a tömeg félrevezetésének áldozatául esik.

Különben e fejezetnél megemlitendő, mikép ennek szövegezését eképen maga a fővárosi enquéte-bizottság egyhangulag javaslotta.

Végre a törvényjavaslat 87. §-ára nézve meg kell jegyezni, mikép a törvény 68. §-a, mely szerint a tisztujitó szék tartamára a főispán jegyzőt és tiszti ügyészt helyettesit, a fővárosi tisztválasztásnál mellőzendőnek, és e helyett a törvényjavaslat ezen szakasza felveendőnek tartatott, mely először a törvény azon kivánalmának, hogy a törvényhatóság a legszükségesebb közegeket egy perczig se nélkülözze, megfelel, másodszor pedig azon tapasztalt visszásságnak szegi utját: hogy tisztujitás megkezdésével a választás alá eső állomásokon lévő tisztviselők lemondásaikat beadván, magukat mindaddig, mig ezen állomások ujra be nem töltetnek, a hivatalos teendők további ellátásától is fölmentetteknek tekintik, mi által a közszolgálat érdeke nagy hátramaradást szenved.

A vegyes és átmeneti intézkedéseket tartalmazó VIII. fejezet első három szakasza szükséges folyamányai annak, hogy a főváros területe nagyobbodik, a törvény azon intézkedései tehát, melyek eddig csak Buda-Pestre szólottak, kell, hogy az egész fővárosi területre érvényeseknek mondassanak.

A javaslat 92., 93., 94., 95. §-ai pedig azon átmeneti intézkedéseket sorolják elő, melyek a fővárosi bizottságnak ezen törvény értelmében megalakulására mulhatlanul szükségesek, és mint ilyenek bővebb indokolásra nem szorulnak.

Az utolsó szakaszok közül a 96. és 97. a fővároshoz csatolandó Ó-Buda mezőváros kebelében volt földesuri kötelékből fennmaradt viszonyok rendezéséről szól.

Ó-Budának a fővárosokkal czélba vett egyesitésének egyik mellőzhetlen föltétele, hogy annak birtoklási, közös haszonélvezeti s közjavadalmi viszonyai a fővárosok e nemü viszonyaival előzőleg egyenlőkké tétessenek, és az alakitandó fővárosi törvényhatóság mindenkép egyenlően rendezett, vagy minden akadály nélkül rendezhető állapotokkal álljon szemközt. Mivel pedig Ó-Budán az előbbi urbéri telkek után a közlegelőből járó rész még kihasitva nincsen, hanem ez a község és államkincstár, mint volt földesur, közös, de meg nem határozott arányu tulajdonát képezi; mivel továbbá a királyi kisebb haszonvételek Ó-Budán, jelesül az italmérés, vásárjavadalmi és malomjog, jelenleg is az államkincstár, mint volt földesur tulajdonát képezik: Ó-Budát tehát ily állapotban a fővárosokkal összecsatolni nem lehet a nélkül, hogy a törvényhatóság jogai és hatásköre csorbulást ne szenvednének, ez oknál vétetett föl a vegyes intézkedések fejezetébe a 96. § mely ezen viszonyok rendezését, és a fővárosiakkal ugyanazonositását czélozza.

A 97. § a közlegelőnek elkülönitését, ha a barátságos egyezkedés nem sikerülne, választott biróság itélete által rendeli eldöntetni, azon oknál fogva, mert a rendes pernek hosszabb időig tartható lefolyásától a főváros teljes megalakulását függővé tenni nem szükséges, de nem is tanácsos.

Az utolsóelőtti § a főváros területéhez csatolandó Margitszigetnek bizonyos feltételekhez kötött községi adómentességét, valamint az e szigeten, mint magánbirtokon gyakorolt királyi kisebb haszonvételek érintetlen hagyását mondja ki.

Köztudomásu dolog, hogy József főherczeg, ő császári királyi Fensége, a Margitsziget tulajdonosa, e szigetet nagy pénzáldozattal Buda-Pestnek oly közmulató helyévé alakitotta át, minővel kevés város dicsekedhetik.

Tudva levő dolog az is, hogy e sziget jövedelme nincs arányban annak értékével és a költséggel, mely annak szépitésére fordittatott.

De mindezekhez azon körülmény járul, hogy valamint a fővárosok eddig sem vettek részt a sziget semmi néven nevezendő költségeiben, mert a partvédmüvek, az utak fentartása, a kövezés, világitás, vizvezeték stb. nem városok, hanem a tulajdonos költségén jöttek létre: ugy a sziget helyrajzi fekvésénél fogva mindaddig, mig jelen állapotában marad, ezután sem fog a fővárosnak ilynemü költségeket okozni.

Minélfogva a Margitszigetnek városi pótlékkal megadóztatása mindaddig, mig e sziget jelen állapotában t. i. a főváros közmulató helye marad, minden jogos alapot nélkülöz. Megváltozik azonban a viszony, ha a sziget felosztva egyes parczellákban megszerzés utján, mások tulajdonába megyen át, ezeknek a város többi lakóihoz hasonló megadóztatása annyival is inkább rendén leend, mert mihelyt a szigeten egész házsorok és utczák keletkeznek, a városnak mindazon költségei előállandnak, melyeket ez más lakott városrészekben viselni kénytelen. A szigeten gyakorolt kir. kisebb haszonvételek ennek egész birtoklásával együtt járván, oly magán-tulajdont képeznek, melyhez a nélkül, hogy azok a tulajdonos beleegyezésével megváltatnának, nyulni nem lehet.

A sziget tehát a kir. kisebb haszonvételek dolgában oly viszonyba jő a fővárossal, mint a szabad kir. városok területén létező más curiák; csak hogy a szigeten az egyesités előtt létezett állapot érintetlenül kell, hogy hagyassék, - mert a sziget most válik a főváros alkatrészévé, a magánjogi viszonyok tehát az egyesités által változást nem szenvedhetnek.


  Vissza az oldal tetejére