A szállitási üzlet jogi természetével szoros kapcsolatban van azon általánosan elismert és kétségbe nem vont jogszabály, mely szerint a szállitó mindazon kárért, mely a szállitás következtében okoztatik, az általános kártéritési elvek értelmében felelős.
Érvényre emeltetett ezen elv hazai törvényhozásunkban is, az 1840. évi XX. tc. 4., 5. és 6. §-aiban, melyekben a fuvarosok felelőssége szabályoztatik.
A vasutak, mint kizárólag szállitással foglalkozó nagymérvü ujabb vállalatok, üzletük természeténél fogva szintén ezen szempontok alá esnek, melyek a számitási üzlet jogi természetéből folynak.
Teherszállitásnál a vaspályák kártéritési kötelezettsége, az általános magánjogi kártalanitási elvek alapján, nem is vonatott kétségbe, és ezen elvek alkalmazása nem is okozott nehézséget.
Sokkal bonyodalmasabb és nehezebb azonban a vaspálya kárpótlási kötelezettségét azon esetekben meghatározni, mikor üzeme folytán emberhalált vagy sértést szenvedett.
Itt a kárpótlási igények megállapításánál tekintetbe veendő jogi mozzanatok oly sajátságosak és gyakran oly nehezen felismerhetők, hogy általános lett azon meggyőződés, miszerint ezen sajátszerü viszonyokra külön törvény hozatala szükséges.
A felmerült nehézségek nem a kártalanitási alapelv lényegére vonatkoztak, hanem leginkább onnan eredtek, mivel az uj közlekedési eszköznél olyan mozzanatok merültek fel, melyeket a fenálló bizonyitási szabályok alkalmazása mellett bebizonyitani, s igy a biró határozathozatala alá vonni nem lehetett.
A javaslat ennélfogva két alapelv megállapítására volt kiváló figyelemmel. Ugymint:
1. A kártéritésre kötelezett felelősségének terjedelmére.
2. A kártalanitási összeg megállapítását szabályozó eljárásra.
A mi az első szempontot illeti, következőt szükséges megjegyezni.
A vaspálya-vállalat többnyire részvénytársaság, s mint ilyen központi kormányzattal és egységes vezénylettel bir.
A vaspálya központi igazgatása és a vasuti üzemmel megbizott hivatalos személyzet között a dolog természeténél fogva oly szoros kapcsolat áll fenn, melynek alapján az önálló cselekvésre nem képes társaság végrehajtó közegei cselekvényeit sajátjainak elismerni köteles.
A vaspálya különféle állomásain alkalmazott hivatalnokok, a társaság által szorosan körülirt hatáskörben, ennek megbizása és meghatalmazása alapján működnek.
Azért a vállalat minden kárért, melyet a hivatalos személyzet hivatalos eljárása folytán okoz, oly mérvben felelős, a milyen mérvben minden személy saját cselekményeiért feleletre vonatható.
Ezen szavatosság e szerint nemcsak a hivatalnokok cselekvényei és mulasztásai, de ezeknek hivatalos állásukban elkövetett büntényei által okozott kárra is kiterjed.
De nemcsak a rendesen és állandóan alkalmazott hivatalnok cselekményeiért, hanem azon egyénekért is kell a vaspálya-vállalatnak fejelni, kiket üzeme körül ideiglenesen alkalmaz, mivel ez a megbizó és megbizott közti viszony jogi természetéből folyik.
Ezen felelősség világos kijelentése folytán a vaspálya-vállalatok közegei megválasztására különös gondot fognak forditani.
Az üzleti szabályzatok értelmében kötelesek a vaspálya-társaságok a szállitási eszközöket és a pályát folytonosan jókarban tartani.
Felette sajnos következményei lehetnek itten a legkisebb elnézésnek vagy mulasztásnak.
Minthogy azonban a hiányos szállitási eszközök következtében történt szerencsétlenség után a hiány bebizonyitása számtalan technikai részletek figyelembevételével van egybekapcsolva, melyek a valódi és a biró által felfogható tényállás megállapitását gépészeti ismerettel biró szakférfiaknak is gyakran lehetetlenné teszik, szükséges kimondani, miszerint nem a károsított köteles a szállitási eszköz hibás voltát bebizonyitani, hanem a társaság tartozik a birót arról meggyőzni, ha felelősségétől szabadulni akar, hogy a kár nem az ő hibája miatt, hanem a társaságtól független személy tette, vagy elhárithatlan esemény következtében állott be.
Ebből kitünik azon fontos feladat, mely a biróra a jelen törvényjavaslat életbeléptetése után vár.
Minden egyes esetben ő fog határozni, vajjon beszámitható cselekmény vagy mulasztás, vagy pedig elhárithatlan eseménye a szerencsétlenség okozója.
Az elhárithatlan esemény (vis major) egyes nemei elő nem számithaték.
A törvényjavaslatban azért inditványoztatik ezen műszó, mert magában foglalja mindazon események fogalmát, melyek sem előre nem láthatók s ennek folytán ki nem kerülhetők, sem emberi erő és óvatosság által meg nem akadályozhatók.
Ezen esetben a törvénynek csak azon hivatása lehet, hogy a helyes irányt kijelölje és a többit a biró józan belátására bizza, mert a casuistica e téren végtelen és a legtüzetesebb elősorolás által sem merithető ki.
A vaspálya-vállalat e szerint minden egyes esetben köteles azon bizonyitékokat előállitani, melyek alapján a biró a felelősség iránt itéletet mondhat.
A kártalanitási összeg megállapitása iránt következő jegyzendő meg.
Ingó dolgokon történt kár a szerint állapittatik meg, a milyen nagy a dolgok értékapadása s ez többnyire határozott összegben kimutatható. De nem lehet kényesebb feladat, mint az ember életének vagy a testi sértés nagyságának értékét határozott összegben megállapítani.
Az emberi életben nyilvánuló sajátszerüségek, melyek ennek az egyéniség jellegét kölcsönzik, itt a legnagyobb mérvben tünnek fel.
Az életkor, a testalkat, a foglalkozás és a keresetág ezen kártalanitási igényekkel tekintetbe veendők, de csak valamelyikét a kárpótlás megállapításánál, mint kizárólag irányadó mozzanatot, határozottan felállitani, mivel ez egyoldaluságot és igy igazságtalanságot szülne, szintén lehetetlen. Nincs e tekintetben oly mozzanat, mely ily esetben általános zsinórmértékül vehető lenne.
Itt csak a birói belátás a fenforgó körülmények gondos figyelembevétele mellett, a fenforgó viszonyok alapján határozhatja meg a kár összegét.
Az ujabbi időben nálunk nagyobb mérvü fejlődésnek induló személyforgalom szükségessé teszi ennélfogva ily törvény hozatalát.
Ezen előbb emlitett szempontok voltak mérvadók a vaspályákban leggazdagabb államokban ily természetü kártalanitási törvények hozatalánál.
Igy keletkezett a vasutak hazájában Angliában a 9. és 10. biktoria cap. 93-ik törvény, vagyis az ismeretes Lord Campbell-féle statute, mely a tárgyban több államoknak mintául szolgált. Ezen elvek voltak mérvadók az Ausztriában 1869. évi márczius 5-én kihirdetett törvény hozatalánál. Ezekre az egész Németországra kötelező erővel biró 1871. junius 7-én szentesített törvény alkotásánál épen ugy volt figyelem, mint a jelen törvényjavaslat szerkesztésénél.
A mint ezekből látható, a jelen törvényjavaslat gyakorlati iránya leginkább az által van kijelölve, hogy nem uj, eddig ismeretlen alapelveket akar törvényeink közé felvenni, hanem czélja az általános kártalanitási elv sikeres alkalmazását, a vaspályák sajátszerü viszonyai mellett a külföldi törvényhozásnak e téren tett tapasztalatai alapján a jog és méltányosság fogalmainak megfelelőleg biztositani.
Ezen szakaszban a kártalanitás általános természete állapittatik meg.
A vaspálya-vállalat mindazon sérülésért vagy halálesetért tartozik kárpótlással, mely üzeme által okoztatott.
Az ezen törvényben megállapitott felelősség csak magánjogi természetü. Mert azon esetben, ha a vasuti társaság személyzetét ilyen szerencsétlenség alkalmával mulasztás vagy gondatlanság terheli, vagy büntetendő cselekmény a baleset okozója, akkor ennek beszámitása nem ezen törvény értelmében, hanem a büntető törvény alapján történik.
A kárt a vállalat még ezen utóbbi esetben is köteles megtériteni, és nem mentheti magát hivatalnoka vétkességével, mivel érte, mint megbizottjáért, felelős.
Vasuti szerencsétlenség esetében ezen § második bekezdése szerint, mindig azon vélelem áll, hogy a kárt a vállalat hibája okozta. Azért a kártalanitás kötelezettsége alól csak ugy szabadulhat, ha bebizonyitja, hogy vagy elhárithatlan esemény, vagy harmadik, tőle nem függő személy, vagy a sértett maga okozta a szerencsétlenséget.
Az elhárithatlan esemény ismertető jellegét, a mint már fölebb emlittetett, tüzetesen megállapítani nem lehet, s azért minden egyes esetben a biróság lesz hivatva a felett határozni, vajon a vis major felmentő körülménye fenforog-e vagy nem?
Csak az életvesztésre és a testi épség megrongálására vonatkozó kártalanitás foglaltatik ezen törvényben; más kártéritési követelések, mint podgyász stb. megtéritése az általános szabályok alá esnek.
Kártalanitás, halál és testi sértés esetében követelhető:
A halál esetében adandó kárpótlás kétrendü.
1. Megtéritendők azon költségek, melyek a halálos sértést szenvedett megkisérlett gyógyitása, ápolása és halálakor, temetkezése alkalmával felmerültek. Ezen költségek az örökösök által igazolandók és a biró, tekintettel az elhalt társadalmi állására, esetenkint fogja megvizsgálni, vajjon ezen költségek igazoltak-e vagy nem.
A biró arra is hivatva van, hogy azon veszteséget, melyet a sértett a szerencsétlenség napjától haláláig keresetében szenvedett, a körülmények és az elhalt foglalkozása tekintetbevétele mellett a jog és méltányosság szerint állapitsa meg.
2. Azon személyek, kiket az elhalt eltartani köteles volt, a vaspályatársaságtól követelhetik, hogy az elhunyt helyében és oly mértékben, mint ez kötelezve volt, eltartásukról gondoskodjék. Az eltartási kötelezettség terjedelmét azok tartoznak bizonyitani, kik erre igényt emelnek. Ezen kötelezettség természete a magán jogban gyökerezvén, a biró ennek alapján az okozott kár nagyságát könnyen meghatározhatja.
A testi sértés miatt emelhető kárpótlási igény szintén kétféle:
1. Ha a sértett munkaképtelensége csak ideiglenes, akkor a gyógyitási költségen kivül csak azon kár lesz megtéritendő, melyet a sértett munkaképtelensége ideje alatt szenvedett.
Hogy a vaspálya-vállalat hivatalnokait és a szolgálatában lévő alsóbb személyzetet oly szolgálati szerződés megkötésére ne szorithassa, melynek értelmében ezek és hozzátartozóik a kártalanitási igényekről - előforduló esetekben - előre lemondjanak, hogy továbbá a vállalatok kéjvonatoknál vagy általában leszállitott ár mellett kiadott viteljegyeknél azon kikötést ne tehessék, melynek értelmében az utazó a jelen törvény kedvezményeiben ne részesüljön: szükséges határozottan kimondani, miszerint a törvénynyel ellenkező kikötés semmis és érvénytelen.
Ezen szakasz rendelkezései a kártalanitási kereset folytán keletkező perre vonatkoznak.
Azon esetben, midőn a vasuti baleset a büntető eljárás meginditását szükségessé teszi, nincs kizárva a külön polgári per meginditása, mivel az összefüggés oly fokozata itten nem létezik, melynek alapján a büntető biróság egyuttal a kártalanitási kérdésre is illetékes volna.
A biztositék iránt azért volt szükség intézkedni, hogy ez által a fél, ki több részletekben nyeri kárpótlását, biztosíttassék minden a vállalatnál előfordulható esély ellen. A tartási összeg havonkinti fizetése czélszerüségi szempontból vétetett fel.
Ezen § azon esetekről intézkedik, midőn a tartamos kártalanitási jog és kötelezettség az ennek alapjául szolgáló körülmények lényeges megváltozása folytán szintén változást szenved.
Ezen változás kétféle irányban történhetik:
Ugyanis a kártalanitási jog és kötelezettség vagy megszünik, illetőleg leszáll, vagy növekszik.
Ezen esetekben mindkét fél jogainak érvényesithetésére módot nyujt az 5. § a birósági itélet hozatala után is az által, hogy az ügy ujabb tárgyalását s birói eldöntését megengedi.
Mert az itélet után a sérült anyagi helyzete javulhatott, vagy a sértés következményei nem oly jelentékenyek, mint az itélet alkalmával felvétettek, vagy a kiskoruak nagykoruság elérése által elvesztik tartási jogukat. Ilyen esetekben módot kell nyujtani a vasuti vállalatnak, mely által kötelezettsége leszállitását követelheti.
A méltányosság másrészről megkivánja, hogy a sértettnek is legyen azon joga, ha helyzete az itélet után még roszabra fordul, a kárpótlási járadék felemelését követelhetni.
A kártalanitásra igényt tartó felek ezen javaslatba hozott törvény alapján csak a vaspályavállalat ellen indithatják keresetüket. Azon viszony, mely a társaság és egyes közegei közt fennáll, itten tekintetbe nem jöhet. A felek csak a kár megtörténtét tartoznak bizonyitani. Mennyiben lehet az egyes vaspálya-hivatalnokot a kifizetett kártérités megtéritésére szoritani, ez oly kérdés, mely a fenálló általános törvények és szokások, továbbá a szolgálati utasítás és a szolgálati viszony jogi természete alapján egyezség nem létében csak rendes per utján intézhető el. Az egyes hivatalnok mulasztása vagy vétkessége fegyelmi vagy büntető eljárás által állapítható meg és a vállalat csak azután érvényesítheti visszkereseti jogát, ha ezen kérdés eldöntetett. Mindez a jelen törvényjavaslat keretén kivül esik.
Ezen § azon intézkedései, melyek a kamatbiztositást élvező vaspálya-vállalatokra vonatkoznak, a kamatbiztosítás természetéből folynak, és ebben találják indokolásukat is. Ez által elzáratik azon ut és mód, hogy a társaságok valamely esetben ilyen kártalanitásokra az állambiztosítékot későbbi megtérités nélkül fordithatnák.
Minthogy a legtöbb vaspálya hálózata rendesen több törvényszék területét hasitja át, szükséges az illetékességi kérdések iránt felmerülhető vitáknak és kételyeknek elháritását a gyors igazságszolgáltatás érdekében határozott intézkedések által a törvényben eszközölni.
Azon törvényszék illetősége, melyben a kár történt, főkép azon okból czélszerübb, a vaspálya központi székhelyén lévő törvényszék illetőségénél, mivel az előbbi törvényszéknél a helyszin közelében a bizonyitékok előállitása, mint szemle, tanukihallgatás stb. sokkal könnyebben és kevesebb költséggel jár, mint másutt.
A jegyzőkönyvi tárgyalás ezen ügyek gyors befolyása végett hozatik javaslatba.
Több kárkövetelés összesitése azért javasoltatik, mivel ez által az eljárás egyöntetübb és a kárpótlási összeg kiszabása egyenletesebb.
A kereset alapja egynemü, a bizonylatok ugyanazok lévén, ezen intézkedés fentartása a perek lefolyására mindenesetre jótékony befolyással leend.
Vasuti balesetnél a tényálladék hamar elenyészhet, és rövid idő mulva ennek megállapitása és megvizsgálása lehetetlenné válhatik. A kárpótlási igények természete is megkivánja ezek gyors érvényesitését, mivel idő multával mind a haláleset, mind a sérülés tulajdonképeni okát meghatározni nehezebb.
Ezen § értelmében tehát minden kárpótlási igény vagy egyezség, vagy itélet, vagy elévülés által, sérülés esetében ennek megtörténte után, halál esetében ennek bekövetkezése után három év mulva elenyészett.
Ha a vasuti szerencsétlenség büntetendő cselekvény által okoztatott, ennek beszámitása a kártalanitás folytán még nem szünik meg. A büntető eljárás, tekintet nélkül a kártalanitási eljárásra, önállóan foly le és végeztetik be.
Ezen törvényjavaslat kizárólag csak a testi sértésért adandó kárpótlásra vonatkozván, másnemü kárositások, rongálások, mint podgyász, értéknemü elvesztése iránt ezen törvény alapján sem önállóan, sem kapcsolatban a testi sértés miatt emelt keresettel, igényeket nem lehet emelni. Ezen eljárás a rendes peruton teendő folyamatba.
A jelen javaslatban szabályozott kártalanitási esetek nagy fontossága és messzire ható hordereje megkivánják, hogy a biró figyelme ez alkalommal mellékkérdések által a dolog lényegétől el ne avottassék.
