1. § A magyar korona országai közállapotának és évről-évre változó közérdekü viszonyainak nyilvántartása elrendeltetik.
2. § Az országos statistika vezetését, a statistikai adatoknak országos gyüjtését, földolgozását, összeállitását és közzétételét a központi statistikai hivatal eszközli, mely közvetlenül a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministernek van alárendelve.
Az egyes ministeriumok a körükbe tartozó statistikai anyagot szintén a statistikai hivatalnak adják át.
3. § A központi statistikai hivatal mellett, mint szakértő testület, az országos statistikai tanács áll, mely az egyes szakministeriumok képviselőiből, valamint a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister által kinevezett szakférfiakból alakul.
A tanács elnöke ezen minister, vagy helyettese.
4. § Ezen tanácscsal a központi statistikai hivatal utján meginditandó országos felvételek szervezete és mintái véleményadás végett mindenkor előre közlendők.
Ugyancsak a statistikai tanács előleges véleménye alá bocsáttatnak a szakministeriumok által saját czéljaikra elrendelt uj felvételek tervezetei is, kivéve, ha a közszolgálat érdeke halasztást nem tűr, mely esetben azok a tanácscsal utólag közlendők.
5. § A kormányközegek, egyházi, valamint polgári és katonai hatóságok kötelesek az 1-ső §-ban kitüzött czélra szükséges adatokat megszerezni, és a maga utján a központi statistikai hivatalba beszolgáltatni.
Köz- és közérdekü czélokkal foglalkozó magánintézetek, egyletek és társulatok működésük köréből a fentebbi czélra szükséges adatokat a statistikai hivatal felszólitásra közvetlenül oda beküldeni tartoznak.
6. § A statistikai anyagnak hivatalos úton gyüjtése, szakszerű megbirálása s összeállitása végett minden törvényhatóság bizottsága által állandó statistikai bizottmány alakittatik.
7. § A központi statistikai hivatal- és tanácsnak, valamint a törvényhatóságok statistikai bizottmányainak ügykörét részletesen külön utasitások szabályozzák.
Ezen utasitásokat a statistikai tanács meghallgatása után a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister állapitja meg.
A statistikai tanács és a statistikai bizottmányok tagjai működésüket dijtalanul teljesitik.
8. § A statistikai adatok helyességeért és pontos beszolgáltatásaért a hatóságok, vagy az ezeket közvetlenül nyujtani köteles intézetek, egyletek és társulatok (5. §) felelősek. A mely adatok megfelelő hivatalos felszólitás, illetőleg a hiányok közlése után a mulasztás kellő és elfogadható indokolása nélkül helytelenül, vagy épen be nem szolgáltatnak, azok a mulasztást okozott közeg rovására és költségére a helyszinén gyüjtetnek.
9. § Jelen törvény végrehajtásával a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister, Horvát- és Szlavonországokban pedig Horvát-Szlavon-Dalmátországok bánja bizatik meg.