Az igazságszolgáltatás egyik legfontosabb közege az ügyvéd.
Ha törvénykezésünket a jogtudomány és alkotmányos intézményeink követelményeinek megfelelőleg akarjuk szervezni: akkor lehetetlen az ügyvédség rendezését mellőznünk.
A biróságok szervezésére vonatkozó törvények már hatályba léptek; a közjegyzőkről szóló törvényjavaslat pedig szintén a törvényhozás elé terjesztetett. De az uj organismus mindamellett, is hiányos maradna, ha a fennebbi munkákkal az igazságszolgáltatás harmadik főtényezőjének, az ügyvédségnek szervezése is végre nem hajtatnék.
Már a királyi közjegyzőkről szóló törvényjavaslat indokolásában ki van fejtve azon lényeges különbség; mely az ügyvéd és biró a közjegyző hivatása között létezik, és a melynél fogva e három közeg teendői egy kézben nem központosithatók; mindegyik csak ugy birván hivatásának teljesen megfelelni, ha hatásköre elkülönitve és önállóvá van téve.
A három közeg közül az ügyvédnek hivatása: a jog védelme. Ő felderiti a kétes jogviszony tényi és jogi körülményeit, és ez által megkönnyiti a birónak az igazságos itélethozatalt. Ő ellenőrzi a biróságokat és hatóságokat, nehogy eljárásuk netán tévedéseik által a polgárok jogait sértsék. Az ügyvédi hivatás ezen fontossága szükségessé teszi, hogy részére a törvénykezési szervezetben oly állás biztosíttassék, mely hivatásának teljes betöltését reá nézve lehetségessé tegye. Mert habár az ügyvéd közvetlenül csak egyes polgárokat képvisel, és egyesek jogait védelmezi: eljárásának alapját mégis a jog eszméje képezi, - melynek elveit szem elől tévesztenie, azokkal ellenkezésbe jönnie, egy pillanatra sem szabad. Ez által válik az ügyvéd az igazságszolgáltatás tényezőjévé.
Ezen czél érdekében az ügyvédség szervezésénél kell gondoskodnunk arról, hogy egy részről ezen állást csak képzett jellemes férfiak foglalják el, de másrészről e férfiak biztositva legyenek a felől, hogy hivatásukban szabadsággal és önállósággal járhassanak el, és a jog védelmében nemes hivatásuknak megfelelő működési körrel birjanak.
Külföldön, némely államokban az ügyvédség teendői kétfelé osztvák, - a per. előkészitése és a periratok szerkesztése (avoué, attorney), a pernek a biróság előtti előadásától és vitatásától (avocat, counsel) el lévén választva és külön-külön közegekre bizva.
Az ügyvédség rendezésénél mindenekelőtt tisztába kellett jönnünk azon kérdéssel, hogy vajon behozzuk-e e munka-felosztást az uj szervezetbe. A javaslat nem fogadja el a felosztást, és pedig a következő okoknál fogva:
1. E felosztás nagyon terhes és költséges volna a felekre nézve, kiknek két közeggel kellene érintkezniök, és mindkettőt informálniok és fizetniök.
2. E felosztásnak magára a peres ügy helyes vezetésére is hátrányos befolyása van. A fél ugyanis mindenekelőtt az avouéval értekezvén, ez szerkeszti a keresetlevelet és periratokat; minthogy azonban az avoué nem bir annyi képességgel mint az ügyvéd, könnyebben megeshetik, hogy az ügyet egészen hibás szempontból fogja fel, és a periratokat is helytelenül szerkeszti ugy, hogy az ügyvéd a már elkövetett hibát nem is képes jóvátenni. Azért a külföldön is leginkább azon gyakorlat áll fenn, hogy az avoué már előlegesen értekezik az ügyvéddel, és szorosan ennek utasitásai szerint késziti az előiratokat.
Ezért sokkal egyszerübb, ha az egész per vezetése formailag is egy kézben öszpontosittatik mi a félnek még azon előnyt is nyujtja, hogy a felelősséget egészen egy személy vállaira helyezi, és a netáni hibának másra háritását lehetetlenné teszi.
3. Igaz ugyan, hogy nagyobb forgalmu városokban, hol az ügyvéd az ügyek vitatásával annyira el van foglalva, hogy az előiratok elkészitésére ideje nem marad, nagyon igazolható volna e felosztás; de ellenkezőleg kisebb forgalmu helyeken az ügyvédnek, - ha a periratok készitése tőle elvonatik - nem lesz annyi dolga, hogy utána megélhessen. Igy Francziaországban is tapasztalták, hogy sok kisebb helyen ügyvéd sem telepszik; s ily helyekben az avouékat kellett az ügyek vitatására is feljogositani.
4. A pernek egyes szakai oly szorosan összefüggnek egymással, hogy logikai szükségesség azokat egy vezető kézben öszpontositani. Az ügy kimenetelére ugyanis nagyon lényeges befolyással van az, hogy vezetését kezdettől fogva bizonyos nézetegység hassa át, és ez egység a legkevésbé sincs biztositva az által, ha két különböző közeg, melyek különböző szempontokból indulhatnak ki, van befolyással az ügy vezetésére. Egyébbiránt teljesen indokolhatlan is volna, épen a pernek legfontosabb részét, t. i. a kereset feltevését, az ügyvédénél kevésbé avatott kezekre bizni.
5. Hazánkban ezen felosztás egészen ismeretlen és idegenszerü lévén, a fentebbi okok elég nyomósak arra, hogy azt ezutánra is mellőzzük.
Külföldön több helyütt különbség tétetik a feltörvényszéki és alsóbb birósági ügyvédek között, kik közül az utóbbiak a felsőbb biróságok előtt nem működhetnek. Kérdés, hogy elfogadtassék-e hazánkban is e megkülönböztetés?
A javaslat nem fogadja azt el, és pedig a következő okoknál fogva:
1. E felosztás az ügyvédek között osztályokat állitana fel, és pedig teljesen jogtalanul és szükségtelenül. Az ügyvédnek ugyanis épen azon képességgel kell birnia az alsóbb, mint a felső biróságoknál; ugyanazon képesitést kell tehát megkövetelnünk mindkét rendbeli ügyvédtől, s ily körülmények között köztük különbséget tenni teljesen indokolatlan volna.
2. E felosztás a felekre is nagyobb terhet és költséget róna, miután ugyanazon ügyben két ügyvédet volnának kénytelenek fogadni.
3. E felosztás ártana az alsóbb foku ügyvédek tekintélyének és jövedelmének, mert a közönség a feltörvényszéki ügyvédeket képesebbeknek tekintvén, az ügyvédek között külsőleg is különbséget tenne, - és a felek, nehogy két ügyvédet legyenek kénytelenek fogadni, már eleve oly ügyvédhez fordulnának, ki a felsőbb biróság előtt is működhetik.
Az alapelvek, melyekre a jelen javaslat az ügyvédség rendezését fekteti, a következők:
1. Az ügyvéd elméleti és gyakorlati képzettsége iránt biztositékot kell szerezni.
2. Mindenki, ki a kellő képzettséggel bir, mint ügyvéd szabadon működhessék, és e tekintetben teljesen szabad verseny biztosittassék.
3. Az ügyvéd hivatása gyakorlatában teljes önállósággal ruháztassék fel.
4. Az ügyvéd a fél irányában felelősségre köteleztessék.
5. Az ügyvédi kar saját tekintélyének fényét maga őrizze, és ennek fentartására az ügyvédek solidaritásba lépjenek.
6. Az ügyvéd részére fáradozásainak kiérdemelt jutalma biztosittassék.
Ezek azon főelvek, melyekre a javaslat az ügyvédség rendezését alapitja, s ez elvek a részleteknél bővebben ki fognak fejtetni.
A javaslat tervezete még 1871. évi január hóban lett közzétéve, és mind a felsőbb biróságoknak, mind az ügyvédi egyleteknek megküldve. A közzétett javaslatra a felsőbb biróságoktól és az ügyvédi egyletek nagyobb részétől, ugy egyes szakemberektől is beérkeztek észrevételek, melyek tekintetbevételével külön kiküldött szakbizottság által a javaslat ujólag átvizsgáltatott és megállapittatott.
Az három részre oszlik: az I-IV. fejezet az ügyvédség szervezését, az V-VII. az ügyvédek jogait s kötelességeit, a VIII-IX. fejezetek az ügyvédek felelősségét tárgyazzák.
Az 1-3. §
Az ügyvédség rendezésénél az első kérdés az - hogy ki jogosittassék fel annak gyakorlatára?
Az iránt nem igen merülhet fel kérdés, hogy az ügyvédség gyakorlatát nem lehet - mint szabad ipart - mindenkinek minden jogi képzettség megkövetelése nélkül megengedni. Megkisértették ezt Francziaországban 1793-tól 1800. évig (a II. Brumaire 3-ki törvény folytán) és Bellot ezen időszakról következőleg nyilatkozik: Az ügyvédség elárasztatott az ugynevezett praktikus emberek által, kik minden jogismeret és becsületesség hiányával, felmentve minden felelősség és felügyelet alól, kiaknázták a hiszékenységet, és a felek szerencsétlenségéből huztak hasznot: ezen évek a haszonvágy és a csalárdság kiáltó kihágásainak szomoru emlékét hagyták hátra.
Miután az ügyvéd tudatlansága és tapasztalatlansága a feleknek igen nagy kárt okozhat: minden művelt állam megkövetel az ügyvédtől bizonyos elméleti és gyakorlati képzettséget; és mig egyrészről az ügyködést csak is azoknak engedi meg, kik e képzettséget kimutatni birják, másrészről megfenyiti mindazokat, kik a nélkül ügyködni mernek. Erre nézve ugyanis az ügyvéd épen azon tekintetek alá esik mint az orvos. Ha a tudatlan orvos kezei közt egészségünk, életünk forog koczkán: az ügyvéd vagyonunkat, állásunkat, becsületünket - tehát ép oly becses kincseinket - veszélyeztetheti. A törvényhozás feladata tehát a polgárokat, az ebből eredhető veszélyek ellen, biztositani. Másrészről az igazságszolgáltatás érdeke is követel e tekintetben biztosítékot, mert ha az ügyvédet oly kiváló állás illeti meg az igazságszolgáltatás szervezetében, hogy annak egyik főtényezőjének tekinthető: akkor az ő képtelensége majdnem oly hátrányos volna a törvénykezés ügyére nézve, mint ha a birói állásnál nem fektetnénk sulyt a kellő képzettségre.
Ezek után még azon kérdés oldandó meg, hogy a kellő képesség kimutatása után az ügyködésre való jogosultság mindenkinek megadassék-e?
E tekintetben már a polgárok érdeke a teljesen szabad verseny, a szabad ügyködés elvének elfogadását kivánja. Egyeseknek kizárólagos jogot adni, csak kiváltságot alkotna, és maga után vonná minden kiváltság hátrányos következményeit. Ezen engedélyezési rendszer a mellett, hogy a szabad tért nyit a pártfogolásoknak, csak is a már jogosítottaknak jövedelmét biztositja, a közönségnek és a többi szintén képesitetteknek világos kárára. A közönségnek van joga azt követelni, hogy szabadon választhasson a képes egyének között, és hogy ezek bármelyikének ismereteit felhasználhassa joga védelmére.
Ezen oknál fogva a javaslat a szabad verseny elvét fogadta el. Az 1. § ugyan a kamara felvételétől teszi függővé az ügyvédség gyakorlatát; azonban ez intézkedés a fennebbi elvvel nem ellenkezik; miután a kamara a felvételt csak a törvényben világosan meghatározott esetekben tagadhatja meg, és az alaptalan megtagadás ellen is van biztositva. Ezen intézkedést különben maga az ügyvédségnek érdeke teszi szükségessé, mely megkivánja, hogy az ügyvédek között, az egész kar tekintélyére és becsületére nézve szolidaritás álljon fenn, mi csak az által érhető el, ha minden ügyvéd köteles valamely kamarának tagja lenni. A felvétel jogokat ad ugyan az ügyvédnek, de egyuttal kötelezettségeket is ró rá, melyek alól magát ki nem vonhatja. E kötelezettségek teljesítésének szigoru ellenőrzése magát az ügyvédi kart illeti; mert csak ugy tarthatja az fenn tekintélyének teljes tisztaságát a közönség előtt, mely megkövetelheti, hogy az ügyvéd kitünő állását csak becsületes férfiak foglalják el.
Az ügyvéd feljogosittatik arra, hogy a feleket bármely ügyben hatóság előtt képviselhesse; miért is megkövetelhetni tőle, hogy az általa tárgyalandó ügyekre vonatkozó összes törvényeket és rendeleteket elméletileg ugy, mint gyakorlatilag ismerje. Ezen képzettség biztositásáról a 4-6. § rendelkeznek, és ha tekintélyes ügyvédi kart óhajtunk, e szakaszok rendelkezéseit bizonyára nem tekinthetjük tulszigoruaknak.
Ezen szakaszok rendelkezései a mostan fenálló gyakorlattól eltérnek, és indokolásukat a következőkben találják:
1. Az ügyvédi vizsga többé nem a kir. itélőtáblák, hanem a Pesten és Marosvásárhelyen felállitandó külön vizsgálóbizottságok előtt teendők le; mert az ügyvédi vizsgák természetszerüleg nem tartoznak a biróságok hatáskörébe és a vizsgáló bizottságoknak a 4. § szabályai szerinti összeállitása biztosítékot nyujt, hogy a legképesebb és részrehajlatlan szakemberekből fognak a bizottsági tagok kiválasztatni.
Az eredeti javaslatban az egyöntetü eljárás czéljából csak egy bizottság hozatott inditványba Pesten, azonban az erdélyi különleges jogviszonyok miatt elfogadtatott a marosvásárhelyi kir. itélőtáblának javaslata, hogy Marosvásárhelyen is állittassék fel ily bizottság.
2. A javaslat leginkább eltér a mostani gyakorlattól azon képesítési kellékekre nézve, melyek alapján valaki az ügyvédi vizsgára bocsátható; és ezen pontra nézve a beérkezett véleményekben is eltérő inditványok hozatnak javaslatba.
A) Az elméleti képesitést illetőleg a javaslat rendelkezését a beérkezett vélemények nagyobb részt helyeslik; némelyek csak azért ellenzik, mert az eddigi tanrendszer szerint a jogtudorság csak a pesti egyetemen nyerhető el, és a jogakademián tanulmányaikat végzett jogászoknak, ezen képesítés elnyerése eddigelé nagyon nehezitve volt; azonban tekintettel arra, hogy a jogakadémiák tanrendszere törvényhozásilag reformáltatni fog, Kolozsvárott máris egyetem fennáll, hogy már eddig is a jogakadémián végzett jogászok részére, a jogtudorság elnyerésére könnyitő intézkedések tétettek; végre, hogy a jogtudorság mindenesetre az elméleti képesités fokozására hathatós segédeszköz: a javaslat ezen intézkedést megtartotta.
B) A joggyakorlati idő tartamára nézve a véleményekben szintén eltérő javaslatok hozattak fel; ugyanis azt némelyek három évre óhajták megállapíttatni; miután azonban a javaslatba hozott négy évet az észrevételezők nagyobb része helyesli, más országokban még hosszabb gyakorlati idő kivántatik az ügyvédség önálló gyakorlásához, és mert az ügyvéd teljes képesitése csak ezen hosszabb gyakorlat által biztositható, az érintett idő megállapittatott.
C) A beérkezett vélemények alapján mind a biráknál, mind a tanároknál átlépés az ügyvédséghez, az ügyvédi vizsga letételétől tételeztetik fel.
D) Az utolsó bekezdésben a vizsgálóbizottság határozatától a felebbvitel nagyobb bizottság elé megengedtetik, mert téves törvénymagyarázat eseteire a jogorvoslat meg nem tagadható.
3. Az ügyvédi vizsga a pénzügyi és közigazgatási tárgyakra is kiterjesztetik, mert az ügyvéd az összes hatóságok előtt a felek képviseletére jogosittatván fel, ezen törvényeknek elméleti és gyakorlati ismerete az ügyvédre nézve nélkülözhetlen.
E szakasz rendelkezései biztositják a kamarák önállóságát a felvételnél; de másrészről elejét veszik annak, hogy a kamara meglévő tagjai ok nélküli kizárások által maguk számára mellékes uton kiváltságot teremthessenek. A javaslatba hozott felebbviteli biróság oly eminens testület, hogy ennek biráskodása által az ügyvédi kamarák tekintélye és önállósága sehogysem sértethetik.
E szakasz biztositja az ügyvédek szabad mozgását; mindegyik ügyvéd az ügyvédi kamara kerületén belül szabadon választhatja székhelyét, és csak azon feltételhez köti, hogy a felügyelet gyakorolhatása indokából ily változtatást bejelentsen.
Az ügyvédi kamarák önállósága hozza magával, hogy az egyik kerületből átlépő ügyvédek felvétele felett önállóan határozhasson.
Ezen rendelkezéseket az igazságügyministert illető főfelügyeleti jog indokolja.
A bizottság az eredeti javaslatnak azok rendelkezéseit, melyekben az ügyvédségnek a közjegyzőséggel vagy egyéb nyilvános hivatalokkal való összeférhetlensége szabályoztatott, kihagyatni vélte, minthogy erről amugy is már egyéb törvények rendelkeznek.
Azért is ezen szakaszba csak az ügyvédséggel össze nem férő üzletszerü foglalkozásokról szóló rendelkezés vétetett fel.
Több ügyvédi egylet kizárási okul még azon esetet hozta javaslatba: ha egy ügyvéd az államtól rendelkezési illetéket huz; azonban ezen inditvány el nem fogadtatatott, mert e körülmény sem az ügyvéd önállóságát nem veszélyezteti, sem a ügyvédség gyakorlatától őt el nem vonja.
Az ügyvédjelöltek állása is rendezendő, mert ők képezik azon sarjadékot, melyből az ügyvédi kar tagjait nyeri.
Ezen viszony rendezésénél különösen arra kell tekintettel lennünk, hogy a jelöltek kiképzése hathatósan előmozdittassék, s hogy ők különösen az önálló ügyködésbe gyakorlatilag bevezettessenek.
Az ügyvédjelölt ugyan alárendeltje az ügyvédnek, azonban mégis biztosittatik részére némi önállóság az által, hogy némely esetekben főnökét helyettesítheti. Ezen önállóság hathatósan fogja a fiatal embert serkenteni, hogy fontos hivatását felfogja, és annak méltó betöltésére magát teljesen kiképezze. A szerkezet intézkedik, hogy a jelölt egész idejét a joggyakorlatban tölcse, és hogy eleje vétessék azon már mindennapivá vált szokásnak, hogy a jelölt csak beiratja magát valamely ügyvédnél, és a beiratás után egyébütt foglalatoskodik.
A 15. § rendelkezései a helyettesitésről csak a fennálló polgári törvénykezési rendtartás szabványaihoz képest hozatnak javaslatba. Ugyanis azon feltétel alatt, hogy az ügyvéd a helyettesitett jelölt tetteiért felelős, megengedhetőnek vélem a tárgyalásoknál való feltétlen helyettesitést: mert sommás eljárásnál a polgári törvénykezési rendtartás 88. §-a megenged oly megbizottat, a ki nem ügyvéd; rendes eljárásban pedig a fősuly az ügyvédi irodákban szerkesztett perbeszédekre fektettetik, és a biróságok előtt az ily eljárásnál előforduló tárgyalások nem birnak azon fontossággal, hogy az ügyvéd személyes jelenléte feltétlenül szükségeltetnék, és az ügyvéd e szerint idejét egyéb fontosabb teendőkre szentelheti.
A 16. § rendelkezése szükséges, nehogy visszaélések történjenek.
Ezen fejezet képezi a javaslat legfontosabb részét.
Ugyanis csak az ügyvédi kamarák helyes szervezete teszi lehetségessé, hogy azok a reájuk ruházott hatáskört, az ügyvédség valódi érdekében használják. Habár másrészről, akármily helyes és czélszerü legyen is e szervezet, ha maguk az ügyvédi kamarák tagjai nem kezelik helyesen, teljes szigorral és részrehajlatlansággal e hatáskört: a kitüzött czél el nem érethetik.
Az ügyvédi kar becsületének és tekintélyének szeplőtlen fentartása, az ügyvédek egyetemleges kötelességévé tétetik; és mind ezen, mind a következő fejezet rendelkezési módot nyujtanak nekik arra, hogy e feladatot hathatósan teljesithessék.
Egyéb államokban azt tapasztalták, hogy mindazon aggályok, melyek az érdeklettek biráskodása ellen felhozhatók, annál inkább megvalósulnak, minél kisebb a kamara tagjainak száma.
A rokon- és ellenszenv sokkal merevebben fognak nyilatkozni, és a melléktekintetek sokkal nagyobb befolyást gyakorolni oly tagok között, kik egymással folytonos társadalmi és üzleti összeköttetésben vannak; ez által az ügyek elfogulatlan és részrehajlatlan megbirálása gyakran lehetetlenné válnék. Ezen aggályok fokozódnának, ha a tagokban a tulélénk egyéni érzelmek és érdekek teljesen háttérbe szoritnák a közérzületet, és a közérdek szolgálatában szükséges önmegtagadást és áldozatkézséget.
Ezen szempontból inkább csak nagyobb területre kiterjedő testületektől várható azon erélyes és részrehajlatlan közremüködés, mely mind a közönség, mind az ügyvédi kar érdekében valóban képes legyen az ügyvédség tekintélyét és becsületét fenntartani. Ily nézpontokból kiindulva, a csekély tagokból álló kamarák czélszerütlennek mutatkoznak, biztos statistikai adatok hiánya miatt azonban a felállitható kamarák számának megállapitása, a kiszabott korlátok közt legczélszerübben az igazságügyministerre bizható.
Ezen rendelkezések a kamarák hatáskörét annyira kiterjesztik, hogy ez által az ügyvédség jövő sorsa teljesen az ügyvédek kezei közé tétetik le. A véleményekben inditványozott évenkinti választása vagy részbeni megujitása a választmánynak, - az oknál fogva, mert e helyes vezetés legalább is három évi müködést követel, - el nem fogadtatott. A további részletes intézkedések a véleményekben kifejtett módozatok szerint fogadtattak el.
A választmány tagjainak száma megállapíttatott tekintettel arra, hogy minél nagyobbra szabatik a választmányi tagok száma, annál inkább lehet tartani, hogy a személyes tekintetek tulsulyra vergődnek, és a választmány hatóságát nem fogja kellő szigorral gyakorolni. Az érvényes határozathozatalra szükséges tagok számát sem lehetett magasra szabni, nehogy a határozatot egyesek hanyagsága vagy közönyössége lehetlenné tehessék.
Az ügyvédi kamara választmányától okvetlenül kell fellebvitelt engedni, s minthogy a közgyülés épen nem volna alkalmas felebbviteli hatóság: nem volt más mód, mint a felebbvitelt oly eminens testülethez utasítani, melynek biráskodása által az ügyvédi kamara tekintélye és önállósága a sérelemnek látszatát se szenvedje.
A 38. §-ban foglalt intézkedések a felek érdekében szükségesek, nehogy az ügyvédkedés megszünte által károsittassanak. Halálozás esetében gondoskodni kell a felek tulajdonát képező iratokról és értékekről: azért is ezek gondnok felügyelete alá adandók, - a megszünés egyéb eseteiben ezen intézkedés nem szükséges, mert az ügyvéd maga viseli azoknak gondját. A megszünés után az ügyvéd kezéhez tett kézbesitések érvényeseknek el nem ismerhetők, mert a kézbesítés egy fontos jogi következményekkel egybekötött jogcselekmény, mely az ügyvédkedési képesség megszünte után az ügyvédnél többé érvényesen nem eszközölhető.
A 39-40. §
Ha az ügyvédség gyakorlata, a fentebbiek szerint különös képzettséghez van kötve, következetesen arról is kell gondoskodni, hogy az ezen képességgel nem biró egyének abból kizárassanak. Erről intézkedik e két szakasz, egyuttal a fennálló törvénykezési eljárást is tekintetbe vévén.
A 41-44. §
Az ügyvédi képviselés csak bizalmon alapulhat, miért is a félnek teljes szabadságot kell engedni arra nézve, hogy azt bármikor másra átruházhassa; e tekintetben minden előleges lekötés vagy megszoritás érvénytelennek tekintendő.
De az ügyvédet szintén nem lehet valamely ügy vitelére kötelezni, és teljesen szabadságára, kell hagyni, hogy a képviseletet felmondhassa. A felett, vajjon a fél elhalta megszünteti-e a képviseletet a bizottság határozni nem óhajt, mert ez az anyagi jog körébe tartozik, és itten csak az ügyvédnek eljárását ily esetekben akarta szabályozni.
A 45-47. §
A félnek azon szabadsága, hogy a megbizást bármikor visszavonhassa, illusoriussá válnék, ha az ügyvéd egyuttal az iratok visszaadására nem köteleztetnék. E kötelezettséget ugyan nem lehet az ügyvéd saját fogalmazványaira is kiterjeszteni; de minthogy azokért a fél által jutalmaztatik, másolatban való kiadásukra szoritható. A jutalomdij le nem fizetését nem lehet az iratok kiadására nézve kifogásnak elfogadni, mert az ügyvédnek az iránti keresete, más módon biztosíttatik; s ezen visszatartás hatásában sok esetben jelentékeny kárt idézhetne elő.
Az eredeti meghatalmazvány kiadásara azért nem lehet az ügyvédet kötelezni, mert ő az ellenfél irányában a képviselet valódiságáért kezeskedik, s ezt csak az eredeti meghatalmazvány által bizonyithatja; valamint a tényvázlat a képviselt fél ellen szolgál igazolásul.
Az ügyvéd kiválólag a jog védője. Ezen hivatásával ellenkezésbe jönne, ha jogsértések részesévé válnék; ily esetekben tehát a törvény megtilthatja neki a képviselet elvállalását.
Azonban az ügyvédség magas czélja veszélyeztetnék, ha a törvényhozás ezen határon tul is kiterjesztené tilalmát, és általában megtiltaná minden alaptalan ügy elvállalását. Az ügyvéd ugyan az ügy első birája, s mint ilyen köteles az eléje terjesztett jogesetet lelkiismeretesen megvizsgálni, és a felet legjobb tudomása szerint felvilágosítani; azonban, ha a fél ügyét mind a mellett is birói elintézés alá akarja bocsátani, ettől őt elzárni nem lehet, és ez esetben az ügyvédet sem lehet a képviselet elvállalásától jogosan eltiltani.
Ezen rendelkezés kiválóan szükséges, mert a tapasztalás mutatja, hogy ily esetek hazánkban gyakoriak. Ezen visszaélések ásták alá leginkább az ügyvédség tekintélyét s igy ezek igénylik a legszigorubb intézkedéseket.
A javaslat 70. §-a értelmében a törvényszék ezen pénzekről hivatalos eljárás utján intézkedik, és egyuttal megteszi a szükséges lépéseket a fenyitő, vagy fegyelmi eljárás meginditása iránt is.
Az ügyvéd, mind a jog védője, hivatásának teljesen csak ugy felelhet meg, ha a jogvédek használatában korlátozva nincsen, ha e tekintetben a jogvédelem határai között kellő szabadsága biztosíttatik, és ha a fél által vele a védelem czéljából közlött körülményekre nézve tanuskodásra nem kényszerithető.
Azonban ezen szabadságát annyira kiterjeszteni nem lehet, hogy az ügyvéd a hatóságokat, feleket stb. szabadon sértegethesse.
Az ügyvédség ugyan jövedelmi forrás: azonban azért még sem szabad azt közönséges iparüzletté alacsonyitani; mert ezt tehetné leginkább tönkre az ügyvédség tekintélyét.
Az ügyvéd önállóságának egyik legnagyobb biztosítéka az, ha fáradozásainak kiérdemelt dija részére biztositva van, ha nem kell annak megitéléseért koldulnia, sem attól félnie, hogy ez bárkinek önkénye által tőle elvonathassék.
Az ügyvédnek ezen biztositását némelyek ugy vélték eszközölhetni, ha a törvény megállapitja a dij-szabályzatot, mely az ügyvédet mind fele, mind a biró ellenében védi. Azonban ezen biztositás csak látszólagos, és a czélnak épen nem felel meg. Lehetetlen ugyanis, hogy e dijszabályzat egy igazságos kulcsot találjon; mert ennek megállapításánál lehetetlen az egymással homlokegyenest ellenkező, és az ügyvédtől a fáradozásnak és munkának legkülönbözőbb mértékét kivánó egyes eseteket számitásba venni. Ha pedig csak a dijaknak legnagyobb és legkisebb összegei állapittatnának meg; ugy ez ismét csak az önkénynek nyitna tért. Ezért a javaslat a dij-szabályzat rendszerét el nem fogadta.
Fel kell tennünk az ügyvéd becsületességéről, hogy tulságos követeléseket tenni nem fog. És azon ritka esetekre, melyekben ez előfordulna, a feleknek kétféle védelmi eszköz áll rendelkezésükre; először a szabad verseny, melynél fogva bármikor más ügyvédhez fordulhatnak; és másodszor az ügyvédi kamarának azon joga, melynél fogva a fél kérelmére a tulságosan felszámitott dijakat leszállithatja. A kamaráról feltehetni, hogy mindkét fél irányában méltányos és igazságos lesz.
A jelen fejezet csak azon dijakra vonatkozik, melyeket a képviselt fél saját ügyvédének fizet, és nem terjed ki a perköltségekre, melyeknek megállapítása mindenesetre a biróságok hatásköréhez tartozik. Kétségtelen ugyan, hogy a perköltségekben szintén csak az ügyvédi fáradozásnak, az ellenfél részéről fizetendő jutalomdija állapittatik meg, - s igy eme nézve már, nehogy a birói önkény lehetővé tétessék, igazolható volna egy törvényes dijszabályzat megállapitása. Azonban az eziránti intézkedés, a polgári perrendtartással áll szoros összefüggésben, és az ügyvédi rendtartás körébe nem vonható.
Az előleges egyezkedések az ügyvédi munkadij iránt, a felek egyezkedési szabadságánál fogva természetesen jogérvényesek. Sőt ily egyezkedések nemcsak az ügyvédnek, de a megbizó félnek is érdekében vannak, mert mig ez ily uton egy jeles ügyvéd közremüködését biztositja ügye részére, addig az ügyvéd is nagyobb buzgósággal járand el, ha jutalmát már előre meghatározva, és biztosítva látja. Azonban nehogy ezen előleges egyezkedés visszaélésekre adjon alkalmat, és könnyenhivő, tapasztalatlan felek kizsarolására használtathassék fel; továbbá, hogy a fél is viszont biztositva legyen az ügyvéd hanyag és rendetlen eljárása ellen: okvetlen szükség van az 54. és 55-ik §-ok rendelkezéséseire. Erre nézve az 1850. hannoverai dijtörvény szolgált irányadásul.
Ezen § rendelkezései nem annyira jogi szempontokon, mint inkább azon tekinteten alapulnak, hogy az ilyféle szerződések az ügyvédi tekintélyt sértik, és annak erkölcsi alapját aláássák; - a pertárgy hányadának jutalomdij fejében kikötése szintén a tilalmak közé felvétetni javasoltatván: e javaslat el nem fogadtatott, mert ez csak az előleges szabad egyezkedésnek korlátozása lenne, és a hol ez megtiltva nincsen, ott a hányadnak kikötése sem tiltható meg.
Azon kérdés, ki állapitsa meg az ügyvéd jutalomdiját saját fele irányában, mind a véleményekben, mind a bizottság előtt vita tárgyát képezte. Az eredeti tervezet ezen megállapítást az ügyvédi kamarákra bizta, és a kamara határozatai ellen felebbvitelt engedett a legfőbb itélőszékhez; ez által vélvén az ügyvédeknek függetlenségét az alsóbb foku biróságok önkényes eljárása ellen védhetni, másrészt pedig a legfőbb itélőszékhez megengedett felebbvitel a felek érdekét is megóván.
A tervezet ezen rendelkezése mellett felhozatott: hogy ha az ügyvédi jutalomdij megállapítása kivétetik az ügyvédi kar kezéből, ezzel autonomiája lényeges csorbát szenvedne, ezen felül az ügyvéd a biróságok irányában helytelen függőségi viszonyba jutna, végre a biróságok általi megállapitás, a kedvezés vagy ellenségeskedés esetében visszaélésekre vezetne; a mennyiben az ügyvédi kamara megállapitása ugy tekintetnék, mint saját ügyben való biráskodás, ezen látszólagos visszásságon a felebbezés jogorvoslata utján lehet segiteni.
Azonban tekintettel a beérkezett véleményekben foglalt inditványokra is, az uj szerkezetet fogadtam el, melynél fogva a dijjegyzék megállapítását nem vélem a kamarára bizhatónak. Az ügyvédi autonomia megszoritása ezen irányban, az ügyvédi kar, és a közönség érdekében történik, mert ezen megszoritás indokoltabb mint azon anomalia, melynél fogva valamely testület a maga ügyében ellenfele irányában birói hatóságot gyakoroljon, amit egy törvényhozás sem fogadott el.
A felebbezés jogorvoslata segitene ugyan egyes esetekben, de a kamara önbiráskodása elleni általános visszatetszést nem szüntethetné meg; egyébiránt az ügyvéd érdeke, a dijazás tekintetében az előleg vétele, a jutalomdij iránti szabad egyezkedés, az ügyvédi könyveknek bizonyos fokig terjedő hitelessége által elegendőkép meg van óva, ugy hogy a dij megállapítását a biróságokra lehet ruházni a rendes perbeli eljárás szerint. A szerkezet csak azon cautelát tartja fenn, hogy az ügyvéd dijjegyzékét a kamara által megállapíttatja, és csak azután viheti a biróság elé, a mi által az állandó szakértői közeg az eldöntésnél közremüködik, és a biróság ennek véleményében megbizható zsinórmértéket nyer oly üzleti kiadások tekintetében is, melyek ügyvédek által helyesebben megbirálhatók. Ezen eljárás folytán az ügyvéd érdeke is teljesen megóvatik, mert a kamara véleménye a biróság előtt is sulylyal fog birni.
Ezen rendelkezés az ügyvéd és saját fele közti viszonyra vonatkozván, nem érinti a felek közti viszonyt a perköltség tekintetében; minélfogva a törvénykezési rendtartás 252. §-a szerinti költségmegállapítás elesik.
Ezen rendelkezés szükséges, hogy a gondnokul kirendelt ügyvéd dijait bizton megkapja.
Ezen szakaszok rendelkezései biztosítékot nyujtanak az ügyvédeknek, hogy kiérdemlett és törvényesen megállapitott jutalomdijaikat valóságosan be is hajthassák. A megtartási jog részint a gyakorlatban is már fennállott, és törvényes szabályozása annyiban szükséges, hogy a felek visszaélések ellen biztositva legyenek.
A 61. § rendelkezései az ügyvédi egyletek véleményeiben kifejtett kivánalmak folytán vétettek fel, mert csak az által biztosittatik teljesen az ügyvéd fáradozásainak jutalomdija.
Ezen rendelkezések szorosan véve ugyan a polgári törvénykönyvbe valók; azonban minthogy ez még hiányzik, és a fennálló törvényes szabályok hézagosak: minden kételyek eloszlatása és az ügyvédek jogviszonyainak teljes rendezése végett azokat szükségkép fel kellett venni, és pedig annyiban, amennyiben a polgári törvénykezési rendtartás az iránt nem rendelkezik.
A 64. § szabályozza az ügyvédi meghatalmazványok jogérvényét. Minthogy a tapasztalás szerint az ügyvédi meghatalmazványok kiállitásánál nyomtatott, a felek által gyakran el sem olvasott ivek használtattak, czélszerübbnek látszik az ügyvédi meghatalmazvány jogérvényét átalánosan minden, az ügy képviseleténél szükséges intézkedésekre kiterjeszteni, - és ha a fél megakarja szoritani ügyvédjét, ezt a meghatalmazványban világosan fejezze ki.
A 65. § rendelkezése megegyezik az osztrák polgári törvénykönyv 1010. §-ának rendelkezésével.
Igaz ugyan, hogy az ügyvédet vagyontalan felek ingyen való képviselésére jogi szempontból kötelezni nem lehetne; mert senkisem kényszerithető arra, hogy másoknak ingyenszolgálatokat teljesitsen. Azonban ezen kötelezettség mégis bátran felvétethetett a javaslatba; mert az ügyvédi kar a szegény ügyefogyottak védelmét mindig becsületbeli kötelességének tekintette; és ezen szokás minden müvelt országban oly általánossá vált, hogy az ügyvédek nem a kötelezettséget, hanem inkább elvonását tekintenék sértésnek magukra nézve.
Ezen intézkedés az által igazoltatik, hogy a törvény több esetben az ügyvédségnek kizárólagos képviseleti jogot enged; amit ezen § rendelkezése nélkül nem lehetne minden egyes esetben szigoruan megvalósitani.
Az igazságügyminister főfelügyeleti joga csak azon határokig terjed, melyek között azt a birói felelősségi törvény 5. §-a a biróságok irányában meghatározza, és mely nélkül az igazságügyminister a törvénykezés rendes meneteért felelőssé nem tétethetnék.
Az ügyvéd kötelességszegéseinek megfenyitésére azon elv fogadtatott el, hogy a törvénysértések felett csak a biróságok itéljenek, holott a fegyelmi vétségek tárgyában való eljárás, az ügyvédi kamarák hatásköréhez tartozzék. A 45., 47., 49. és 51. szakaszokban felsorolt kötelességek megszegésének esetére nézve - minthogy azokban a gyors eljárást a közérdek követeli - a 70 és 71. §-ban külön kellett rendelkezni.
Ezen szigoru felelősség a közönség biztosítására szükséges; és különben ennek szigoru kezelése emelendi leghathatósabban az ügyvédi kar tekintélyét.
Ezen rendelkezések egyébiránt legnagyobb részben megegyeznek a birói felelősségi törvény határozataival.
Azon kérdés iránt, kire bizassék az ügyvédek fölötti fegyelmi biráskodás, a véleményekben is eltérő nézetek merültek fel.
Némelyek a fegyelmi eljárást kizáratni, és az ügyvédek vétségét a rendes biróságok által, a rendes eljárás szerint fenyittetni kivánják. A szerkezet a fegyelmi hatóságot az ügyvédi kamarákra bizza. Ezen intézkedés egyrészről az ügyvédek függetlenségét biztosítja, a biróságok és hatóságok minden önkénykedése ellen, másrészről pedig az ügyvédi kar tekintélyének fenntartását maguknak az ügyvédeknek kezei közé teszi le. Ha egyrészről szükségesnek tartjuk, hogy az ügyvédi becsületesség és az ügyvédi kar jó hirnevének megőrzése az ügyvédek solidaris kötelességének mondassék: következetesen az ügyvédi kart fel is kell ruházni, azon hatósággal, melylyel azt egyedül hathatósan teljesitheti; azért ezen hatóság legczélszerübben az ügyvédi kamarákra bizatik, - nehogy azonban ezek ezen önbiráskodás gyakorlatánál visszaéléseket kövessenek el, megengedtetik a felebbvitel a legfőbb itélőszék fegyelmi biróságához, mely kitünő állásánál fogva biztosítékot nyujt az elfogulatlan ellenőrzésre nézve.
A fegyelmi eljárásnak elvei főbb vonásokban megegyeznek azon eljárás elveivel, mely a birói felelősségi törvényben megállapitva van; a kamara választmánya, mint fegyelmi biróság hatósági jogokkal ruháztatik fel, melynélfogva tanukat idézhet, és hallgathat ki eskü alatt; az eljárás pedig a szóbeliségre és nyilvánosságra van fektetve, és mind az ügyvédi kar, mind az állam, mind a sértett magánfél érdekeinek képviseletéről kellőleg gondoskodva van.
a) nehezteltetett a kir. ügyésznek beavatkozási joga, és némelyek ezen jogot csak azon esetre szorittatni kivánják, midőn a hatóság feljelentése folytán indittatik meg az eljárás, és a kamara ügyésze a kereset meginditását megtagadja. Azonban oly közegről is kell gondoskodni, mely a veszélyeztetett közérdeket hathatósan védje, és az ügyvédi kar becsületének tisztántartására ügyeljen azon esetben, ha az ügyvédek a reájuk ruházott hatóságot a törvény szellemében kellő szigorral nem gyakorolnák; és ezen intézkedés annál szükségesebb, mert ezen, más államokban már meghonosult intézmény még csak most hozatván be hazánkba, annak lehetőleges kinövései ellen is a közönség érdekében ellenóvszerről kell gondoskodni.
b) némelyek részéről a magán-fél beavatkozási joga sem helyeseltetik: azonban ez elfogadtatott azon mérvben, a mint az a birói felelősségi törvényben, a birák ellen is már behozatott; és nem lenne indokolható, hogy a törvényhozás a birák ellen szigorubb eljárást kövessen, mint az ügyvédek ellen.
Az eljárás jogot nyujt a panaszlott ügyvédnek a teljes védelemre, és alaptalan panaszlókat szigoruan büntet; de egyuttal jogot nyujt a vádlónak is panaszának begyőzésére, ugy, hogy a vétkes ügyvéd tetteért valóban lakoljon is.
Ezen rendelkezést fel kellett venni, hogy oly régi ügyvédek, kik esetleg a váltóügyvédi vizsgát le nem tették, de különben eddig az ügyvédi kar kiváló tagjai voltak, ki ne zárassanak; habár ez által némely ügyvédek a váltóügyvédi vizsgától felmentetnek.
Nehogy az alakulás késleltessék, de az egyöntetü eljárás czéljából is: szükségesek ezen intézkedések.
Ezen rendelkezés azon jogalapon nyugszik, hogy a törvény visszaható erővel nem birhat.
A jelen törvényben megállapitott képesitési kellékek szigoruabbak mint az eddigiek. Ha az ügyvédi kar, és egyátalában az igazságszolgáltatás érdeke sürgősen kivánja, hogy az ügyvédek gyakorlati és elméleti képesitése szigorubb feltételekhez köttessék; egyuttal intézkedni kell, hogy a törvény erre vonatkozó rendeletei mielőbb foganatba vétessenek: azért is az átmeneti kivételek csakis a legszükebb körre szorittatnak, - azon tekintetből indulván ki: hogy azon jelöltek, akik a birói pályára óhajtanak vállalkozni, a gyakorlati birói vizsga letételével érhetik el czéljukat, és ugy, a mint eddig, az ügyvédi vizsgára nem köteleztetnek.
