1875. évi L. törvénycikk

a sójövedékről szóló 1868. évi XI. tc. és a sójövedéki szabályok némely intézkedéseinek módositásáról * 

1. § Az 1874. évi VIII. törvénycikk rendeleteivel összhangzólag 1876. évi január hó 1-től kezdve a kincstári sókezelésnél a métermérték hozatik be.

A jelen törvényben meghatározott sóárak mindenkor 100 kilogramm után értendők.

2. § Az 1868. évi XI. törvénycikk 2. §-ában megnevezett sótermelési helyeken, névszerint Sugatagon, Szlatinán, Rónaszéken, Deésaknán, Parajdon, Maros-Ujvárott, Tordán és Vizaknán a rendes és nem rendes alaku kősó, valamint a hordókba vagy zsákokba rakott törmelék vagy őrlött só és esetleg a tömöritett só alap-ára kilencz (9) forintban; Sóvárott a főzött só alap-ára kilencz forint ötven krajczárban (9 frt 50 kr.) állapittatik meg.

3. § A törmelék vagy őrlött só csomagolására szükséges hordók vagy zsákok avagy egyéb tartók árát időről időre a pénzügyminister határozza meg; ezen árt a vevők megtériteni tartoznak.

Vevőknek szabadságában áll a megvásárolt törmelék vagy őrlött sót saját tartóikba tölteni és azt azokban vagy csomagolatlan állapotban elszállittatni.

Minden vevő jogositva van követelni, hogy az általa megrendelt sómenynyiségnek legalább két harmadrésze darabokban szolgáltassék ki, melyeknek legkisebb sulya tiz kilogrammnál kevesebbet nem tesz. Egy harmadrész törmelék - vagy őrlött sóban adatik ki.

Kedvezményi áru só kiszolgáltatásánál ennél nagyobb rész is törmelék sóban szolgáltatható ki. Ezt a pénzügyminister rendelet által szabályozza.

4. § A jelen törvény 2. §-ában megnevezett helyeken közvetlenül vásárolt sóra nézve a só alap-árához az eladást megelőzött év kezelési költségeinek (100 kilogrammra eső) hányada hozzá számitandó, - és pedig Sóvárott a helybeli hivatal kezelési költségeinek átlaga szerint, - Sugatagon, Szlatinán, Rónaszéken, Deésaknán, Parajdon, Maros-Ujvárott, Tordán és Vizaknán az ezen termelési helyeken levő sót eladó összes hivatalok kezelési költségeinek átlaga szerint, - mihez azon esetben, ha a só a m. -szigeti sóhivatalnál adatik ki, a Szlatináról, Sugatagról és Rónaszékről M. -Szigetig felmerülő szállitási költségek átlaga is hozzáadandó.

A termelési helyeken kivül az országban fennálló sóhivataloknál a só eladási ára akkép állapittatik meg, hogy a termelési helyek alapárához az időnkénti szállitási költségek egészben, ezen hivatalok kezelési költségei pedig a megelőző év eredménye szerinti átlagban hozzáadatnak.

Az ezen számitás alapján a sóárakon teendő változtatások mindenkor az illető év julius 1-én léptetendők életbe.

5. § Az 1868. évi XI. törvénycikk 3. §-a akkép bővittetik, hogy a pénzügyminister a jelenleg fönnálló kir. sóhivatalok közül azokat, melyek a viszonyok fejlődése folytán fölöslegesekké válnak, megszüntetheti.

6. § A pénzügyminister felhatalmaztatik, hogy bizományos sóüzleteket is állithasson fel, s hogy a bizományosok részére munkájuk és költségük megtéritése fejében 100 kilogrammonként kiszámitandó megfelelő üzletdijat engedélyezhessen.

7. § Hogy az 1868. évi XI. törvénycikk 1. §-ban megállapitott irányelv minden viszonyok között keresztülvihető legyen, a pénzügyminister felhatalmaztatik, hogy Magyarország azon részeiben, melyek a birodalmi tanácsban képviselt országokkal határosak, minden sóeladási raktárnál a sóárakat a jelen törvény 4. §-ának határozataitól eltérőleg állapithassa meg; az ebbeli eltérés azonban 100 kilogrammonként 54 krajczárnál nagyobb nem lehet.

8. § Ha az ország déli és keleti határszélein a sócsempészet megakadályozása czéljából szükségesnek mutatkoznék, hogy a 4. § határozmányai értelmében megállapitott sóárak lejebb szállittassanak: ennek eszközlésére a pénzügyminister szintén felhatalmaztatik.

9. § Mindenkinek szabadságában áll, hogy nem csak saját szükségletére, hanem az ország határain belül üzendő kereskedésre is a 2-ik §-ban megnevezett máramarosi és erdélyi termelési helyeken sót vehessen.

Kik azonban Máramarosban vesznek sót kereskedésre, kötelesek ebbeli szándékukat az egész naptári évben átveendő sómennyiség megjelölésével a M. -Szigeten fennálló magyar királyi bányaigazgatóságnak bejelenteni, mire a nevezett bányaigazgatóság a sót utalványozni fogja azon bányáknál, hol azt a sókészlet, a kincstár saját szükségletére és a bányák kezelési viszonyaira való tekintettel megengedi.

A sóvári főzött sót illetőleg megengedtetik, hogy e sónemet a pénzügyminister ezentul is csak engedélyes sóárusok által és korlátolt mennyiségben árultassa.

10. § Az 1868. évi XI. tc. 9. és 10. §-ban emlitett kedvezmény-áru sónak, valamint a feloszlatott határőrvidéken kiszolgáltatni szokott kedvezmény-áru tengeri sónak ára a fennálló rendszabályok és megszoritások épségben tartása mellett következőleg szabatik meg:

A) Az erdélyi részekben, továbbá Kraszna, Közép-Szolnok, Zarándmegyék és Kővárvidék lakosai saját szükségletére Deésaknán, Parajdon, Maros-Ujvárott, Tordán és Vizaknán hat (6) frt 85 krajczárral.

A maros-portusi sóhivatalnál, mig e hivatal fennáll, hét (7) frt 40 krral.

B) A mármarosi lakosság saját szükségletére Sugatagon, Rónaszéken és Szlatinán nyolcz (8) forint 60 krajczárral, mely árhoz azonban, ha a kiadás a m. -szigeti kir. sóhivatalnál történik, a termelési helyektől felmerülő fuvarozási költségek átlaga hozzászámittatik.

C) A polgárositott határőrvidéki sóhivataloknál azon határőrvidéki lakosok számára, kik eddig is kedvezmény-áru sóban részesültek - a kősó ára fejenkint hat (6) kilogrammot számitva hat (6) forint 30 krajczárral, mihez az eddig beszedett fuvarozási pótlék ezentul is hozzá számittatik.

A fennállott határőrvidék lakosai számára továbbá, a fehér tengeri só ára fejenként hét (7) kilogrammot számitva, öt (5) forint 85 krajczárral; a szürke tengeri só ára, fejenként tiz (10) kilogrammot számitva, négy (4) forint 5 krral állapittatik meg.

D) Árva-, Liptó- és Turóczmegyék lakosai az előbb kiszolgáltatott gácsországi zöld só helyett máramarosi sóval láttatnak el, fejenként tiz (10) kilogrammot számitva. Ennek ára kilencz (9) frt 70 krral szabatik meg.

Az 1868. évi XI. tc. 9. §-ának utolsó kikezdése hatályon kivül tétetik.

11. § Horvátország szávántuli, valamint a fiumei terület lakosai részére a kedvezmény-áru fehér tengeri só fejenként hat és fél (6 1/2) kilogrammot számitva, nyolcz (8) forint 25 krért szolgáltatik ki.

A magyar-horvát tengermelléki halászok számára a kedvezmény-áru fehér tengeri só a szükséges ellenőrzési szabályok fentartása mellett, négy (4) forint 75 krajczárért szolgáltatik ki.

12. § A kir. sóhivataloknál öt (5) kilogrammnál kisebb sómennyiség nem adatik el.

13. § Gyári és ipari czélokra a sótermelési helyeken Mármarosban és Erdélyben a tiszta kősó 58 krajczárért, a tisztátlan 38 krajczárért, Sóvárott a főzött só egy (1) forint 16 krajczárért és Fiuméban a tengeri só egy (1) forint 45 krajczárért adatik.

A gyári és iparsó kiszolgáltatása alkalmából az illető gyáros vagy iparos biztositékot tartozik letenni.

Ezen biztositék 20%-át teszi azon összegnek, mely az egy egész évre engedélyezett sómennyiségért az illető gyárhoz vagy ipartelephez legközelebb fekvő kir. sóhivatalnál fennálló teljes egyedárusági ár szerint fizettetnék.

A gyári s iparsó kiszolgáltatására vonatkozó egyéb szabályok továbbra is érvényben maradnak.

14. § Az 1868. évi XI. tc. és a sójövedékről szóló pénzügyi szabályok azon határozmányai, melyeket a jelen törvény rendeletei meg nem változtattak, továbbra is érvényben hagyatnak.

15. § Jelen törvény végrehajtásával a pénzügyminister bizatik meg.


  Vissza az oldal tetejére