Azon nézetből indulva ki, hogy a törvények gyakori változtatása átalán véve nem czélszerü, és hogy a változtatást főleg az élet leggyakoribb viszonyaira beható törvényekkel szemben csak is azon részekre kell szoritani, melyek az élet tapasztalatai szerint is okvetlenül módositást vagy pótlást igényelnek; nem tarthattam feladatomnak, hogy mindazt, mit az 1871. évi XVIII. törvénycikk határozmányainál, nézetem szerint jobban is lehetne elintézni, megváltoztatni akarjam.
Épen azért a jelen törvényjavaslat az 1871. évi XVIII. törvénycikknek csak azon részére terjed ki, melyeknél a módositás és kiegészités eszközlését az élet követelményei s a szerzett tapasztalatok sürgőssé, majdnem halaszthatatlanná teszik.
Mindenekelőtt szükségesnek mutatkozik pótolni azon hiányokat, melyek az 1871. évi XVIII. törvénycikknek a községi illetőségre vonatkozó határozmányaiban észleltettek, és szükséges kiegésziteni az idézett törvényt oly rendelkezésekkel, melyek alapján a községi illetőség minden körülmények között megállapitható legyen.
Továbbá czélszerübb rendezést igényel a községi előljárók felett gyakorlandó fegyelmi eljárás, mert mindaddig, mig a szolgabiró (dúló stb.) illetőleg polgármester, vagy alispán (alkirálybiró stb.) még csak dorgálással sem fenyitheti az alárendelt és fájdalom, nem egy esetben, sem a müveltség, sem az erkölcs szempontjából nem eléggé képesitett községi előljárót, ha minden törvénysértés, mulasztás vagy kihágás esetében, a már természeténél fogva is hosszadalmas birói eljáráshoz kell folyamodni, miként ez az 1871. évi XVIII. tc. rendelkezése szerint kell hogy történjék, addig mondom, a pontos, rendszeres és gyors közigazgatás reményéről le kell mondanunk s addig a közigazgatás hiányáért a törvényhatósági tisztviselőt vagy épen a törvényhatósági rendszert a legnagyobb igazságtalanság nélkül felelőssé tenni nem lehet.
Harmadszor több oldalról emeltettek panaszok az iránt, hogy az idézett törvények a községi adóra vonatkozó rendelkezései hiányosak, sőt a mi különösen a pusztai birtokosokra nézve áll, részben igazságtalanok is; és ezen utóbbi körülmény idézte elő az ország több részein azon irányzatot, melynél fogva a pusztai birtokosok, felhasználva a törvényben adott jogot, külön községet alakitani s ily módon a fennálló községgeli viszonyt felbontani törekedtek. A törvény határozmányai azonban ezen tekintetben is hiányosak s már a képviselőház is utasitotta a belügyministert, hogy szabatosabb intézkedések czéljából javaslatot terjeszszen be.
De midőn ezen ügyet fontolóra vettem, kapcsolatosan ezzel felmerült előttem az idézett törvénynek azon további hiánya is, miszerint nem foglaltatik abban intézkedés az iránt, hogy a községgé vált puszta, mely esetekben és minő módozatok mellett szünik meg község lenni, s átalában nem intézkedik a törvény arról, hogy ha kis község nagy községgé, nagy község rendezett tanácsu várossá lett és az igy fölvett uj minőségben a reá hárult kötelességeinek megfelelni nem képes, a közigazgatási hatóság a közigazgatás javitása érdekében az illető község kérelme nélkül is annak alsóbb minőségre való leszállitását elrendelhesse.
Ezen és az ezekből fölmerülő kérdések megoldása képezi a javaslat harmadik főtárgyát.
Én részemről azt, hogy a pusztai birtokosok magukat a községektől nagyon is könnyen elkülönithessék s külön községet alakithassanak, sem társadalmi, sem politikai, sem közigazgatási szempontból helyesnek nem tartom.
Társadalmi és politikai szempontból főleg azért nem, mert ha a részben vagyoni, részben müveltségi tekintetben különböző osztályok a mindennapi életben magukat egymástól elkülönitik, lehetetlen, hogy azok egymásra kölcsönösen hassanak, lehetetlen, hogy azok az állam czéljaira szükséges közremüködést megszokhassák, e nélkül pedig lehetetlen az egészséges politikai élet; miután ez utóbbi csak ugy létesithető, ha a nemzet különböző osztályai nem elkülönitve, nem elidegenitve egymástól, de a mindennapi életben együttmüködés által egymásra gyakorolt kölcsönös befolyás következtében összehatólag müködnek közre a társadalmi és politikai czélok elérésére.
De a legtöbb esetben nem tartom helyesnek a pusztai birtokosok elkülönitését közigazgatási szempontból sem, mert közigazgatásunk egyik nagy nehézsége ma is abban áll, hogy igen nagy számu oly kis község van hazánkban, mely népességi, vagyoni és szellemi viszonyai miatt a községi teendőket kellően teljesiteni nem képes; ezeknek számát tehát még ujakkal szaporitani, helyes eljárásnak egyátalán nem tekinthető.
Mindamellett azonban azt, hogy a puszta községgé alakulhasson, egyszerüen megtiltani szintén nem lehet, nem csak azért, mert az ily rendelkezés a pusztai birtokosokra nézve méltánytalan, sőt tulszigoru lenne, de nem főleg azért sem, mert vannak oly puszták, melyeken a lakók különböző osztályokhoz tartozván, a társadalmi és politikai indokokból meritett nehézség reájuk nézve nem áll, és a melyeknek községgé alakulása minden más községtől nagy távolságuk miatt közigazgatási szempontból épen kivánatos.
Nem maradt tehát fenn más teendő, mint a községi adó kivetésének igazságos és méltányos alapját törvény által megállapitani s ez által elvenni indokát az elkülönitési törekvésnek ott, hol az a fentebbiek alapján semmi tekintetben sem lenne helyeselhető, másrészt pedig azt, hogy a puszta községgé alakulhasson oly feltételekhez kötni, a melyek megtartása mellett a jelzett társadalmi, politikai és közigazgatási hátrányok be nem következhetnek.
E két szempont vezérelt azon intézkedések javaslatánál, melyek bővebb indokolása a részleteknél következik.
Fel kell még itt emlitenem, miszerint azon kérdésekre nézve tett javaslataimnál, melyek a községeknek más minőségbe átmenetére, illetőleg abba áthelyezésére vonatkoznak, a közigazgatás érdeke mellett még azon szempont is vezérelt, hogy ne lehessen nehány nagyobb befolyásu embernek akár hiuság, akár más indokból a községnek magasabb fokon fentarthatása érdekében, a község lakóit azoknak s a közigazgatásnak is kárával tulterhelni, szükségesnek láttam tehát, oly intézkedést venni fel a törvénybe, mely által lehetővé tétessék az is, hogy egyes községek bizonyos esetekben saját óhajtásuk nélkül is, azon alsóbb fokra helyeztethessenek, mely vagyoni és egyéb viszonyaiknak inkább megfelel.
Foglaltatnak még ezen javaslatban intézkedések, melyek a törvényben eddig nem érintett azon esetre is kiterjednek, midőn valamely puszta birtokosai pusztájukat azon községtől, melyhez eddig csatolva volt, más községhez csatoltatni kivánják; továbbá midőn nem pusztai, vagy nem csupán pusztai, de tagositás folytán a község vagy községek valódi határából nyert területen szándékoltatik uj önálló község alakittatni. Kellett végre megfelelő intézkedések által gondoskodni arról is, hogy a községek különféle alakulása mellett a körjegyzőség fennállhatása biztosittassék.
Habár mindezek hosszasabb elvi indokolásra nem szorulnak, szükségesnek tartom még is, valamint az előlemlitett nagyfontosságu kérdéseket illető részletes megállapodások, ugy az utóbb felhozott javaslatok indokait is a mélyen tisztelt ház elé terjeszteni.
Az 1-15-ik §-okhoz
Az 1871. évi XVIII. törvénycikk 6-ik §-ában kimondott elvben, mely szerint minden honpolgárnak valamely község kötelékéhez kell tartoznia, nem foglaltatik azon határozmány, hogy a honpolgár egy és ugyanazon időben más község kötelékébe nem tartozhatik.
Minthogy pedig ezen körülmény a törvény különböző értelmezésére és eltérő eljárásra szolgáltatott okot, szükséges volt a törvényjavaslatban az utóbbi elvnek határozott kifejezést adni.
Továbbá, miután a község kötelékébe való tartozás, ugy az illető honpolgárra mint a községre nézve, bizonyos jogok és kötelezettségekkel jár, szükséges törvény által meghatározni azon időpontot is, melyben a honpolgár valamely község kötelékébe tartozni megszünik, mely időpont nem lehet más, mint a melyben az illető egyén más község kötelékébe lépett. (1. §)
Az örökbe fogadott kiskoru gyermekek illetőségéről a fentidézett törvény nem rendelkezvén, minthogy a gyakorlati életben ezen kérdés is gyakrabban merül fel, czélszerünek tartottam ezen hiány pótlását is javaslatba hozni. (2. §)
A törvény 8. §-ának határozmánya, mely az özvegy nő illetőségének megállapitásáról szól, nem kielégitő, és épen mert a 10. § a) pontjára hivatkozik, nélkülözi a kellő összhangzatot a törvény czélzatával, miért is tekintettel a tényleges viszonyokra, czélszerünek véltem kimondani azt, hogy az özvegy nő férje illetőségét csak akkor veszti el, ha önjogulag más illetőséget szerez.
Azon kérdésre nézve pedig, hogy mely község kötelékébe tartozik a nő, ha férjétől biróilag elválasztatott, vagy ha a házassági kapocs biróilag felbontatott, a törvény egyátalán nem intézkedvén, ezen hiány pótlásául szükséges volt kimondani azt, hogy ily esetekben a nő azon község kötelékébe lép vissza, melybe férjhezmeneteléig tartozott. (3. §)
A községi illetőség szerzésének fentérintett két módján, t. i. a születésen és férjhezmenetelen tul tüzetesen és határozottan állapitandók meg azon módozatok, melyek szerint a honpolgár mint önjogu személy szerezhet illetőséget, mely irányban az 1871:XVIII. törvénycikk szintén hiányosnak mutatkozott. Megfelel e czélnak a 4. § azon intézkedése, mely szerint a községi illetőség település, vagy a községi kötelékbe való határozott felvétel által is megszerezhető.
A fennálló törvénynek a településre s a községi kötelékbe való felvételre vonatkozó intézkedései amennyiben kielégitők, és részben a szabad telepedési jogot csaknem korlátlanul biztositják, a jelen javaslatba is átvétettek. Nem tartom azonban kielégitőnek a törvény azon intézkedését, mely szerint a település - bármily hosszu időtartamra is terjedjen az, - az előbbi községi köteléket csak akkor bontja fel, ha a települt azon község kötelékébe, a melybe áttelepedett, formaszerint fel is vétetett.
Ezen rendelkezés a gyakorlatban egyes községekre nézve felette sujtónak bizonyult, a mennyiben régi idő óta más községbe áttelepült egyének után felmerült betegápolási költségek, tehát oly terhek viselésére köteleztetnek, melyek igazságosan azon községre lennének róhatók, melynek kebelében az illető települt több éven át állandóan lakott, községi adót fizetett, s egyéb közterhekben részt vevén, ezáltal a község érdekei előmozditásához tényleg hozzájárult.
Nézetem szerint az igazság és méltányosság követelményeinek az általam javasolt azon intézkedés felel meg leginkább, mely szerint azon honpolgár, ki az uj községben négy évig folytonosan lakott, s annak községi terheihez járult, a mennyiben ellene az 5. § a) és b) pontjaiban megjelölt kifogások nem érvényesittettek, és azon községben, a melyből áttelepült, a községi terhekhez ezen idő alatt folytonosan hozzá nem járult, az uj község kötelékébe tartozónak, s az előbbi községi kötelékből kilépettnek tekintetik.
Hogy a 6. § ezen intézkedése által, különösen a gyakrabban költözködő egyének községi illetőségének megállapitása tetemesen megkönnyebbittetik, bővebb magyarázatra nem szorul.
Azt, hogy a községi kötelékbe való felvétel előzetes település nélkül is megengedtessék, sok esetben nem csak a szabad költözési jog, hanem a község érdeke is javalja. Minthogy az ily felvétel czélszerüségét megbirálni leginkább az érdekelt község van hivatva, az ily kérelmek felett való határozathozatal jogát is kizárólag a községre kellett bizni. (8. §)
A 12. §-ban egyrészt kifejezést nyer azon körülmény, hogy ott, oly esetekről történik rendelkezés, melyekben az illetőség a fentebbi szakaszok alapján kiderithető nem volt, másrészt pedig megállapittatik azon rend, melyben az illetőségnek e §-ban felsorolt alapjai figyelembe veendők.
Községi illetőségről szóló igazolványra nem csak egyeseknek, hanem bel- és külföldi hatóságoknak is gyakran lévén szükségük, a községeket ily igazolványok kiállitására, illetőleg arra, hogy az ügyet az illetőség megállapitása végett a felsőbb hatósághoz terjeszszék fel, törvény által kelle kötelezni. (13. §)
Az iránt, hogy az illetőségi vitás ügyekben, mely hatóságok és mely felfolyamodási rendben határozzanak, a fennálló községi törvény semmi rendelkezést nem tartalmazván, ezen hiányt a törvényjavaslat 14. §-ában foglalt intézkedések pótolják, melyekben egyuttal az illetőségi vitás ügyek tárgyalásánál követendő eljárás is a fennálló és czélszerünek bizonyult gyakorlathoz képest szabályoztatott.
Gyakran merülnek fel esetek, melyekben a közigazgatásilag valamely községhez csatolt pusztának egy más községhez való csatoltatását, ugy az illető birtokosok és községek, mint a közigazgatás érdeke követeli, jelesül: ha a község, a hozzá tartozó pusztán a közigazgatási teendőket a puszta távolsága, a közlekedés akadályai, vagy elégséges anyagi erők hiányában a törvény által megszabott módon ellátni nem képes. Az ily pusztának egy más közelebb fekvő és jobban hozzáférhető községhez csatolása által megszüntettetnek a fentjelzett nehézségek és nem csak a közigazgatás érdeke mozdittatik elő, hanem az illető birtokosok kivánalma is teljesitést nyer. Szükségesnek tartottam tehát az 1871. évi XVIII. törvénycikk 21. §-át oly intézkedésekkel pótolni, melyek által hasonló esetekben az uj csatlakozás feltételei s az a körül követendő eljárás a törvény átalános elvi határozmányai és a közigazgatási szervezet figyelembevételével tüzetesen megállapittassanak.
Az 1871. évi XVIII. törvény azon intézkedése (91-97. §), mely szerint a községi előljárók feletti fegyelmi hatóságot a közigazgatási hatóságoktól megvonva, a hivatalbeli hanyagság és egyéb vétségek megtorlását tiszti kereset utján a biróságokra, illetőleg a községre nézve illetékes elsőfolyamodásu kir. törvényszékre ruházza, a közigazgatás jólfelfogott érdekeinek és a gyakorlati élet követelményeinek egyátalán meg nem felel, és pedig:
a) azért, mert a törvényhatóság ugy a közigazgatás, mint felsőbb vonalban a községi administratio rendes ellátásáért felelős lévén, e részbeni intézkedési és felügyeleti jogát csak akkor gyakorolhatja kellő eredménynyel, ha egyszersmind feljogosittatik arra hogy a hivatali kötelességeiket megsértő, vagy hanyagul teljesitő községi végrehajtó közegeket kötelességeik teljesitésére szükség esetén büntetés alkalmazása mellett is szorithassa, vagy a mennyiben kötelességeik teljesitésére való elégtelenségük beigazoltatnék, vagy erkölcsi magukviselete erre okot szolgáltatna, azokat hivataluktól el is mozdithassa;
b) mert a hasonló fegyelmi ügyek ellátása lehető gyors intézkedést igényel, a különböző alakiságokhoz kötött tiszti kereseti per pedig, mint a tapasztalás mutatja, rendszerint oly hosszu időt vesz igénybe, mely a községi előljárók hivataloskodása idejének tartamával helyes arányban nincs, ez által a közigazgatás rendes menetére bénitólag hat, s ezen felül a peres felekre, a büntetéssel gyakran arányban nem álló tetemes költségeket ró.
Ezeknél fogva szükségesnek látszott a községi előljárók feletti fegyelmi hatóságot a törvényhatóságra, illetőleg annak közegeire ruházni, mely azt a 18-26. §-okban foglalt szabályok szerint gyakorolja.
Felemlitendő még itt a törvénynek azon, mivel sem indokolt intézkedése (70. §), mely szerint a törvényhatóságot arra, hogy a községi jegyzőt hanyagság vagy más hivatali visszaélések miatt hivatalából elbocsáthassa, habár a hivatalvesztés, a tiszti kereset utján kiszabható büntetések legmagasabb fokát képezi, felhatalmazza, de arra, hogy csekélyebb beszámitás alá eső hasonló vétségek miatt alantabb foku büntetéssel illethesse, fel nem jogositja.
A törvény 70. §-ának idevonatkozó intézkedése hatályon kivül volt helyezendő azért is, mert a hivatalból való elbocsátásra nézve abban felhozott esetek oly természetüek lévén, melyek miatt nem csak a jegyzőt, hanem a község más tisztviselőjét is el lehet, vagy el kell bocsátani hivatalából, azok a fegyelmi eljárás tárgyai közé voltak sorozandók (18. §) s az erre nézve megállapitott eljárás alá kell hogy essenek.
Az 1871. évi XVIII. törvénycikk azon intézkedése (92. §), mely szerint a község belügyei körében elkövetett vétségek és mulasztások miatt, a vizsgálat elrendelését és foganatositását magokra a községekre ruházta, czélszerütlennek bizonyult, mert eltekintve attól, hogy a vétségek között ezen szempontból szoros határvonalt huzni alig lehet, tapasztalás szerint a panaszok a leggyakoribb esetben, sőt csaknem kivétel nélkül összehalmozva fordulván elő, azokat, a mennyiben a vétség mérvének meghatározására együttesen nyujtják az alapot, egymástól elkülönitve, két különböző uton tárgyalni nem lehet s mert a községnek jelentékeny része a fegyelmi határozatnak alapjául szolgáló rendszeres vizsgálat megejtésére nem is képes.
Ezen okból a fegyelmi vizsgálat elrendelése és foganatositása, tekintet nélkül a fenforgó panaszok különböző minőségére, nagy és kis községekben általában a szolgabiróra, rendezett tanácsu városokban a város főbb tisztviselőit illetőleg az alispánra, a többieket illetőleg pedig a polgármesterre ruháztatott (19. §) annyival is inkább, mert a 22-ik § értelmében ugyanezek lesznek hivatva a dorgálást, vagy csekélyebb pénzbirságot magok után vonó vétségek felett is elsőfokulag határozni.
A 22-26. §-okban, az illetékesség és felfolyamodási ut szabatosan megállapitva s az eljárás eléggé körvonalozva van.
A 22. § alapján kiszabott büntetés végrehajtása által a vétség megtorolva lévén, a törvényben intézkedni kellett, hogy a mennyiben az előljáró a vizsgálat folyama alatt hivatalától felfüggesztetett, az a megtorlás megtörténte után hivatalába visszahelyeztessék.
A felfüggesztés iránti intézkedésnek végrehajtását, a fennforgó körülményekhez képest felebbezés esetében is megengedni kellett, nehogy annak függőben tartása által, a község vagy egyesek érdekei, helyrenemhozható veszélynek tétessenek ki. (23. §)
Az alispán, illetőleg a törvényhatósági közigazgatási bizottság azon czélból, hogy a 24. § értelmében elsőfoku eldöntés végett hozzájuk terjesztett ügyekben hozandó határozataikat biztos alapra fektethessék, feljogosittatnak arra, hogy szükség esetén pótvizsgálatot is rendelhessenek el.
Ugyanezen czélból, elsőfoku határozat hozatala előtt, a tiszti ügyész véleményét mindig meghallgatni tartoznak. (26. §)
Megjegyeztetik végül, hogy a fegyelmi eljárást ily módon gyorsabbá és hatályosabbá tenni már csak azért is szükséges, mert a közigazgatás decentralisatiója, a pénzügyi igazgatás egyszerüsitése, a törvénykezésnek ujabb rendezése folytán a községi előljárókra oly fontosabb teendők is ruháztatnak, a melyekkel őket ily biztositék nélkül, az állam érdekeivel szemben felruházni egyáltalában nem lehetne.
Az, hogy a fegyelmi büntetések különböző fokozatai szerint különböző illetékesség állapittatik meg, bővebb indokolásra ugy hiszem nem szorul, mert az indokolás a dolog természetében fekszik, valamint felesleges lenne indokolni a községi előljáróknak adott nagyobb hatáskör mellett annak szükségét is, hogy a főispán ez ügyeket, valahányszor ezt az államérdek megkivánja, a belügyministerhez felebbezhesse.
A 27.-32. §-okhoz
Az 1871. évi XVIII-ik törvénycikknek a községi adó kivetésére vonatkozó rendeletei (120., 121. §) nem kielégitők és az igazság szempontjából is módositást igényelnek.
Nem kielégitők, mert a rendezett tanácsu városokra nézve még azon megkülönböztetések sincsenek megtéve, melyek a községi adó különböző nemeit illetőleg, nagy- és kis községekre nézve fennállanak, hanem a törvény egyszerüen arra utal, hogy a községi adó a városi lakosok és birtokosok egyenes államadója után, az eddigi gyakorlat szerint százalékokban vettetik ki, de nem is igazságosak, a mennyiben a törvény, a községi lakosok és birtokosok s a községhez csak közigazgatási tekintetben csatolt puszták birtokosai között a községi terhek viselésére nézve semmi különbséget nem tesz, holott az igazsággal össze nem egyeztethető, hogy a község határához nem is tartozó külön puszták után, melyek a községi költségeknek már távolságuk és pusztai jellegüknél fogva is aránytalanul csekélyebb hasznát veszik, mint maguk a községben lakók, ép oly mérvben és ugyanazon kulcs szerint rovassék ki a községi adó, mint az a község határában birókra és a községben lakókra nézve történik.
Ugyanezen szempont alá esik a törvénynek a kézi- és szekeres munkaerőre vonatkozó rendelkezése (122. §) a mennyiben a pusztai birtokokra nézve szintén semmi megkülönböztetést nem tesz.
Az ezekre vonatkozó megállapodásoknál annak megfontolása vezetett, hogy a pusztai birtokosokat az illető község közigazgatási költségeihez járulás kötelezettsége alól teljesen felmenteni nem lenne helyes, mert közvetve bár, de mégis érdekükben áll, hogy közelükben jó közigazgatás legyen, de viszont ezen czimen tőlük ugyanannyit kivánni, mint azoktól, kik a közigazgatásnak közvetlenül hasznát veszik, ismét nem lenne igazságos.
Ennélfogva minthogy minden viszonyok között teljesen egyformán igazságos kulcsot felállitani nem lehet - a pusztai birtokosok hozzájárulását a szerint tartottam legczélszerübben szabályozhatónak, a mint annak szabályozását egyes törvényhatóságok már is kérelmezték, sőt némelyek jogkörüknek tagadhatlan tullépésével tettleg foganatositották is.
Mint az elkerülhetetlen egyenlőtlenségek legbiztosabb kijavitásának s különben is a lakosság különböző osztályai közötti jó egyetértés előmozditásának egyik eszközét, felvettem javaslatomba a községi adó és egyéb szolgálmányok iránti egyezkedést, arra nézve pedig, hogy a községek ily egyezségek által kárt ne szenvedjenek, a kellő biztositékot abban véltem feltalálhatni, hogy a törvényhatóság és bizonyos esetekben a belügyminister befolyását, minden ilynemü egyezségre nézve, fentartottam.
A rendezett tanácsu városokban, eltekintve azok szervezetétől és kiterjedtebb hatáskörétől, az egyéb viszonyok a többi nagyobb községekéivel ugyanazonosok lévén, arra nézve, hogy azokban a községi adó más módon és kulcs szerint vettessék ki, mint más községekben, semmi figyelembe vehető indok fenn nem forog, ennélfogva a törvényjavaslatban (27. §) a községi adó kivetésére vonatkozó általános határozmányok, a rendezett tanácsu városokra is kiterjesztettek, a törvénynek a rendkivüli adók, vámok, illetékek stb. behozatalára vonatkozó intézkedése azonban (törv. 121. §) továbbra is érvényben hagyatott (törvényjav. 28. §).
A 33-34. §-okhoz
A törvény azon intézkedésének, mely a pusztáknak községgé, s az eddigi állásukkal felhagyni kivánó községeknek, felsőbb vagy alsóbb helyzetü községekké leendő átalakitására vonatkozik (134-136. §) egyik főhiánya az, hogy nem állapitja meg szabatosan azon kellékeket, melyek megkivántatnak arra, hogy a puszta községgé alakulhasson, ennélfogva a képviselőház 1874. évi február 4-en tartott 203-ik országos ülésében határozatot hozott, melyben felhivta a belügyministert, hogy törvényjavaslatot terjeszszen elő azon feltételek és kötelezettségek tüzetes és kimeritő megállapitásáról, melyeknek eleget kell tenniök a pusztai terület birtokosainak, ha az előbbi községi kötelékből kilépve, önálló községgé akarnak alakulni.
A törvény másik hiánya, hogy nem intézkedik oly községekre nézve, melyek a reájok ruházott teendőket, elégséges szellemi vagy anyagi erők hiányában, mint kis községek sem képesek teljesiteni, valamint arról sem, hogy a kis község azon czélból, hogy egy más körjegyzőséghez csatlakozhassék, azon körjegyzőségből, melyhez eddig tartozott kiléphet-e és mily esetben; végre
lényeges hiánya a törvénynek az, hogy a közigazgatási hatóságnak nem ad jogot arra, hogy az oly községet, mely az állásához kötött kötelezettségeknek megfelelni nem képes, vagy nem akar, a községi lakosok kérelme nélkül is alsóbb helyzetbe leszállithassa.
Ezen hiányokat pótolják a törvényjavaslat 33-43. §-okban foglalt rendelkezések.
Azon feltételek, melyeket valamely puszta birtokosai azon czélból, hogy azt önálló községgé alakithassák, beigazolni tartoznak, a 35. §-ban szabatosan és akként lettek megállapitva, hogy az uj község alakulása ne csak állandó és biztos alapokra legyen fektetve, hanem abban egyszersmind az egészséges államélet feltételeit kiválólag képező erős és önálló községi önigazgatás fejlődése is lehetőleg biztositva legyen.
Több pusztának együttesen, valamint egy vagy több község határához tartozó birtokoknak összesitve, avagy valamely pusztához csatolása által önálló községgé alakitását, figyelemmel az ilyeneknél felmerülő viszonyokra, ugyanazon feltételek szerint szabályozni, melyek a pusztának községgé alakulására nézve megállapittattak, okvetlenül szükséges volt.
Az oly községeknek, melyek elégséges szellemi és anyagi erők hiányában a községekre ruházott kötelességeket mint kis községek sem képesek teljesitni, más községekkel való egyesülését habár összeépülve nem volnának is, a közigazgatás érdekében meg kellett engedni azon okból, hogy azon kötelezettségeket, melyeket külön teljesiteni nem képesek, egyesült erővel teljesithessék (39. §).
A 40. § meghatározza azon eseteket, melyekben a községnek alsóbb helyzetbe való leszállitása, vagy az ujonnan alakult községnek önállósága megszüntetésével, ismét valamely községhez leendő csatoltatása, az illetők kérelme nélkül, hivatalból is elrendelhető.
Szükséges volt ez irányban intézkedni azért, mert a tapasztalás tanusitása szerint a községi lakosok, daczára annak, hogy a községi adó az állami adók összegét megközeliti vagy azt felül is mulja, a község átalakitására nézve a kezdeményezést gyakran csupa közönyösségből, vagy egyéb melléktekintetekből saját adóképességük veszélyeztetésével is elmulasztják; de szükséges volt továbbá azért is, hogy ez által a hatóságoknak mód és alkalom nyujtassék arra, hogy a törvényben megszabott kötelességeiknek meg nem felelő községeket kötelezettségeik teljesitésére nyomatékosan szorithassák.
A kis községeknek körjegyzőségekbe lett csoportosulása, a tapasztalás szerint nem mindenütt bizonyult czélszerünek, ennélfogva tekintettel a közigazgatás érdekeire s az illető községek helyzetére és viszonyaira, meg kellett állapitani azon feltételeket, melyek alatt a kis község egyik körjegyzőségből kiléphet s egy másikhoz csatlakozhatik.
Ha erre nézve a községek között egyesség nem jön létre vagy a czélbavett szövetkezés közigazgatási tekintetből alapos kifogás alá esnék, a különválás és csatlakozás feletti intézkedést a törvényhatóságra kellett ruházni, mely különben is a községek közigazgatása felett felügyelni leginkább van hivatva (42. §); végre
a végből, hogy a községek czélszerü alakulása és körjegyzőségek szerinti csoportositása megkönnyittessék, kivételesen meg kellett engedni, hogy azon esetben, ha valamely kis község elkülönitett helyzete, vagy a közlekedés nehézségei miatt más kis községekkel egyátalában nem szövetkezhetik, a feltételek méltányos megállapitása után, valamely szomszédos nagy községhez csatlakozhassék, a nélkül azonban, hogy ez által az utóbbi nagy községi jellegét elveszitené (43. §).
