A gyámügy törvény utjáni rendezése mind az erre vonatkozó eddigi törvények hiányossága, különfélesége s a jelen viszonyokra alig alkalmazhatósága miatt, mind az árvapénzek kezelésének szabályozása tekintetéből felette szükséges, és továbbra nem halasztható.
Az ország egy részében jelenleg a régi magyar törvények, más részében az osztrák polgári törvénykönyv áll a gyámügyre nézve érvényben.
Ezen már magában véve sem előnyös körülmény a legujabb időben a törvényhatóságok kikerekitése alkalmából némely törvényhatóságban azon sok nehézséget okozó helyzetet szülte, hogy ugyanegy gyámhatóságnak müködése területén kétféle törvény szerint kell eljárnia.
A magyar törvények pedig e tekintetben sem kimeritőleg nem intézkedvén, sem a változott viszonyokhoz módositva nem lévén, a gyakorlat által pedig az egyideig érvényben volt osztrák törvények és eljárás által lévén különböző felfogások szerint pótolva: sem a gyámhatóságoknak, sem a feleknek biztos tájékozásul nem szolgálhatnak.
Ehez járul, hogy az 1870. XLII. tc. az árvapénzek kezelésére nézve a régi szokást a törvényhozás intézkedéseig fentartván: törvényen kivül e téren sem lehetett határozott javitást foganatositani.
E viszonyok eléggé indokolják a gyámügy rendezésének szükségét.
Hogy e részben a törvényhozási intézkedés a czélnak megfelelhessen, szükségesnek mutatkozott, miként a rendezés ezen ügynek egész terjedelmére, s minden ágazataira kihasson, és hogy a hatóság, mely ezen ügynek kezelésére hivatva lesz, oly hatáskörrel ruháztassék fel, mely azt akadálytalan, gyors és hatályos működésre képessé tegyen.
Ez okból nem szoritkozott e törvényjavaslat a gyámhatóságok szervezetének és a pénzkezelési módozatoknak megállapitására.
Ez igen csekély orvoslása lett volna azon hiányoknak, melyek a téren érezhetők.
Szükséges volt a jogviszonyokat is a gyámügyre vonatkozó egész terjedelmükben meghatározni, hogy mind a felek, mind a hatóság jogait, kötelességeik és hatáskörükről kellőleg tájékozva legyenek.
S habár ezen intézkedések, melyek a törvényjavaslat első részében foglalvák, oly természetüek is, melyek rendszerint a polgári törvénykönyv kiegészitő részét képezik, mindazonáltal a jogviszonyok megállapitása szükségének érzete minden habozást legyőzött arra nézve, hogy e viszonyok, - nem várva be a polgári törvénykönyv elkészültét, már most különállólag, de csak azon mértékben, amennyire ezt a gyámügy kivánja, törvényileg rendbe hozassanak.
Továbbá az árvaügyek gyors ellátásának, és az árvavagyon kellő biztositásának eddig az állt leginkább utjában, hogy ezen ügyek kezdetükben, midőn legszigorubb gondoskodást és gyors eljárást igényelnek, a biróság és gyámhatóság közt oszlottak meg, melyek egymásnak ugyszólván csak utjában állottak, és hogy az árvaszékek müködése hatáskörük korlátoltságánál fogva megbénitva volt.
Az e részben mutatkozó kedvezőtlen viszonyok tehát kényszeritőleg vezettek azon orvoslás felismerésére, mely ezen ügyeknek egy hatóság általi tárgyalásában, és e hatóságnak oly hatáskörrel való felruházásában rejlik, mely azokat határozataik végrehajtására is képesiti.
Az 1870:XLII., 1871:XVIII. és 1872:XXXVI. törvénycikkek által az árvaügy kezelése közigazgatási közegekre, az árvaszékekre ruháztatott.
Erre azon eszme szolgált irányadóul, hogy a közigazgatási közegek az árva-vagyon kezelése körüli intézkedésekre és a kezelés ellenőrzésére felügyelő és nyomozó eljárásukkal alkalmasabbak a polgári biróságoknál, melyek rendszerint csak panasz folytán és a felek által felhozott adatok alapján határoznak.
Daczára fennebb érintett nehézségeknek, s nem hunyva szemet azon bajok felett, melyek egyes törvényhatóságokban e téren most is fennállanak, bizton állithatni, hogy az árvaügyeknek a közigazgatási közegek részéről átvett kezelése óta a gyámoltak és gondnokoltak személyes ügyeinek ellátása, vagyoni viszonyaik rendezése, s a gyámgondnokság alul felszabadultak pénzeinek kifizetése körül haladás mutatkozik.
Ez intézmény tehát gyakorlatban életképesnek bizonyulván, de a gyámok és gondnokok ellenőrzése a gyámhatóság által, a gyámhatósági közegeknek pedig a felsőbb hatóságok által csak ez úton lévén hatályosan eszközölhető: nem forog fenn semmi ok arra nézve, hogy ez ügyek más kezekbe helyeztessenek át, és csak az mutatkozik kivánatosnak, hogy ezen intézmény kellő javitás által az eredetileg kitüzött czélra teljesen alkalmassá tétessék.
Ezek voltak alapeszméi a jelen törvényjavaslatnak.
Azon alapeszméből kiindulva, hogy a gyámhatóság alatt álló egyének összes jogviszonyai szabályoztassanak, szükséges volt a kiskoruak jogviszonyait, s e részben első sorban azokét tüzetesen megállapitani, kiknek szülői vagy azok egyike még életben van.
A törvényjavaslat e részben a családi állapotot és azon elvet vette kiinduló pontul, hogy gyámhatósági beavatkozás csak ott történjék, hol erre társadalmi avagy állami szempontból szükség van.
Ennélfogva a szülői hatalom gyakorolhatását ki kellett terjeszteni nem csak mindkét szülőre, hanem a nagy-szülőkre is, vagyis azokra, kik a kiskoruak feletti gondozásra, felügyeletre és érdekeik előmozditására természetszerüleg hivatvák. Mig azonban a szülői hatalom gyakorlása a családfőnél kötelesség, addig az a többieknél csak jog, mely kellő képesség vagy akarat hiányában az illetők részéről mellőzhető, de szükség esetében korlátozható is.
Ezen joghoz azok részére, kik azt tényleg gyakorolják, kellett még adni azt is, hogy gyermekeik, illetőleg unokáik részére, midőn ők a szülői hatalmat többé nem érvényesithetik, - gyámot és gondnokot, vagyis oly egyént jelölhessenek ki, ki tudomásuk és meggyőződésük szerint a hátramaradt kiskoruakról gondoskodni, s javukat leginkább előmozditani fogják.
Ez alapeszméből folytak ki a törvényjavaslatnak erre vonatkozó részletes intézkedései.
Ily felfogás mellett más szempontokból kellett meghatározni a kiskoruak és szülőik közti viszonyt, mint azon viszonyt, mely a kiskoruak és gyámjaik, tehát nem a szorosan vett családhoz tartozók közt forog fenn.
Az eddigi magyar törvény szerint is a szülő gyermekei vagyonát számadás terhe nélkül kezelte; őtet illetvén a gyermekek nevelése, eltartása, és némely esetek kivételével a vagyonkezelés is, e jogosultságot tőle nem elvenni, de sőt kiterjeszteni mutatkozott czélszerünek, másrészről azonban gondoskodni kellett arról, hogy a kiskoruak vagyonának állaga a szülők és nagyszülők ellenében is biztositva legyen. Ennél tovább menni azonban az államnak feladata nem lehet.
Ezen fejezet végén a kiskoruak jogviszonyai szabályoztatnak harmadik személyek irányában.
A részleteknél azon nézetek voltak irányadók, hogy a kiskoruak önálló keresetképessége előmozdittassék, vagyoni érdekeik azonban megóva legyenek.
A nagykorusitás, mely eddig a minister által, s a mennyiben a kiskoru 20. évét még tul nem haladta, Ő császári és apostoli királyi Felsége által engedélyeztetett, a gyámhatóságra ruháztatott.
Ez azon okból mutatkozott czélszerünek, mert mig az eddigi eljárás mellett a nagykorusitás a gyámhatóság véleménye alapján döntetett el, mely vélemény azonban az érdeklettek előtt sokszor titokban maradt, s megczáfolható nem volt, a javaslatba hozott mód szerint nyitva álland az érdekletteknek a gyámhatósági határozat ellen felebbezéssel élni, s ez után az ügy valódi állását tisztába hozni.
Azon kivül mellőzendő volt a felsőbb hatóságok oknélkül való teendőkbeli terhelése.
A gyámsági és gondnoksági esetek részletes megállapitásánál következő szempontok vétettek figyelembe.
Gyámságnak kell bekövetkezni mindazon esetekben, midőn a kiskoru felett a szülői hatalom nem gyakorolható, gondoskodnak pedig azokra nézve mindazon esetekben, midőn érdekeik szülőik, gyámjuk, gondnokuk vagy a velük egy gyámgondnokság alatt állók érdekével összeütköznek, vagy e részben védelemre van szükségük.
A kiskoruak ügygondnokának kirendelését azért kell a gyámhatóságra bizni azon esetekben is, midőn a biróság előtti képviseltetésük forog kérdésben, mert a kiskoruak viszonyaival első sorban a gyámhatóság foglalkozván, az jő előbb az ügygondnok kirendelése szükségének tudomására, az itélheti meg legjobban, hogy ki képviselheti czélszerüen a kiskoru érdekét, és mert kivánatos, hogy a jogvédnök kirendelése ne azon hatóság részéről történjék, mely a jogok felett dönt.
Mint az általános indokolásnál érintetett, az árva-ügyeknek a közigazgatási közegekre lett átruházásánál azon eszme szolgált irányadóul, hogy a közegek a vagyonkezelés körüli intézkedésekre, és a kezelés ellenőrzésére felügyelő és nyomozó eljárásukkal alkalmasabbak a polgári biróságoknál, melyek rendszerint csak panasz folytán és felek által felhozott adatok alapján határoznak.
Ezen közigazgatási tevékenységet tehát épen ez irány-eszménél fogva ki kell terjeszteni oly esetekre is, midőn a vagyonkezelés a tulajdonos által nem kiskoruság, hanem más ok miatt eszközölhető nem lévén, állami gondoskodásnak van helye.
Ily esetek azok, midőn nagykoruak helyeztetnek gondnokság alá.
De valamint annak megitélését, hogy a vagyont ki kezelheti legczélszerübben, vagyis a gondnok kiszemelését a gyámhatóságra kellett bizni, melyet a felügyelet és az eredmény iránti felelősség illet, ugy más részről a gondnokság alá helyezés kérdését (46. §) vagyis annak eldöntését, vajjon egy nagykoru önjogosultságától megfosztható-e, a biróságnak kellett fennhagyni.
Végre a fennebbi szempontokból a gondnok-kirendelést a távollevők, a börtönbüntetésre itéltek, és a végrendeleti utóörökösök részére szinte a gyámhatóságra mutatkozott czélszerünek ruházni, mely azonban csak szükség esetén gyakoroltatik.
Mindenekelőtt a családfő és azok, kik a szülői hatalmat tényleg gyakorolják, vannak annak megitélésére hivatva, valjon gyermekeik sorsának intézése azok kezére jusson-e, kik utána törvény szerint a szülői hatalom gyakorlatára jogositvák, vagy oly, esetleg nem a családhoz tartozó egyének kezébe, kiktől gyermekeiknek gondozását az előbbiekhez képest biztosabban várják.
Azon jogot tehát, hogy gyermekeik részére gyámot, esetleg gondnokot is jelölhessenek ki, azokra kellett ruházni.
Megtörténik azonban gyakran, hogy a szülő nem kiván vagyonáról rendelkezni, de óhajtaná azon egyént kijelölni, kit a gyámsággal megbizni akar, ez okból tehát a gyámgondnok-jelölés nem köttetett kizárólag azon alakszerüséghez, mely a vagyon iránti rendelkezésre nézve fenn áll, hanem csak oly feltételekhez, melyekből a szülőnek e részbeni akarata azon esetben is, midőn csak szóbeliség rendelkezhetett, megitélhető.
E kijelölési jog azonban az által nyer korlátozást, hogy a gyámul vagy gondnokul kijelöltnek erre alkalmasnak kell lenni.
A 40. § azon eseteket határozza meg, melyekben a gyámság vagy gondnokság a törvénynél fogva igényelhető.
Itt első sorban a nagyszülők vétettek figyelembe, azután a mostoha atya, és pedig azon indokból, mert a különben is legtöbb befolyással lenne a kiskoruak ügyére, és mert nem mutatkozik czélszerünek, hogy az, a mi a család körében megtörténhetik, más a családon kivül álló egyén által teljesittessék.
Azután jönnek a közelebbi rokonok örökösödési sorrendjük szerint:
minthogy itt csak jogról van szó, nem mutatkozott szükségesnek azon határt kijelölni, a meddig e részben a rokonok figyelembe veendők, másrészről a rokonnak valamely idegennél, mindig elsőség volt adandó, miután ezekből több jó indulat várható, az alkalmatlanok kizárására pedig jelen törvény a gyámhatóságot felhatalmazza.
Ezen eszméből keletkeztek a 41. 42., 43., §-okban foglalt határozatok is.
Azon, több helyen előforduló szokás, hogy a községbeli összes árváknak egy gyámja legyen, t. i. a községi közgyám, az árvák érdekével összeegyeztethető nem lévén, szükséges volt meghatározni, hogy minden külön családbeli kiskoruak részére külön gyám rendeltessék (45. §) az állami érdekek pedig azt hozzák magukkal, hogy magyar honpolgár részére csak magyar honpolgár lehessen gyám vagy gondnok (49. §).
Az 50. § a kölcsönösség elvén alapszik.
Az 53. § meghatározza, hogy kik nem viselhetnek, az 58. § pedig, hogy kik nem tartoznak viselni gyámságot vagy gondnokságot.
Az egyes esetek megállapitásánál, az eddigi törvények, a gyakorlat, és a czélszerüség vétettek alapul.
Végre azok ellen, kik a gyámságot vagy gondnokságot viselni törvényes ok nélkül vonakodnak, pénzbirsággali büntetés rendeltetik, (62. §) mert e nélkül egyes esetekben a legalkalmasb közegeket volna kénytelen a gyámügy nélkülözni.
Gondoskodni kellett arról, hogy a gyámoltak és gondnokoltak ügyeibe a gyámhatóság tudta és beleegyezése nélkül senki se avatkozhassék, más részről gondoskodni kell arról, hogy addig is, mig a gyám vagy gondnok a vagyont átveheti, az mint gazdátlan jószág káros esélyeknek kitéve ne legyen.
A 4-ik fejezet e két irányban tartalmaz intézkedéseket.
Intézkedést tartalmaz továbbá arra nézve, hogy a gyám vagy gondnok mikor tartozik működését megkezdeni, mikor kezdődik felelőssége, mikor tartozik kártéritéssel.
Mindezek azért voltak szükségesek, hogy a gyám vagy gondnokok ellenében a felelősség elve érvényesithető legyen, mely csak a kötelezettség tüzetes meghatározása mellett alkalmazható.
E szempontból szükséges volt azon esetekre is figyelemmel lenni, midőn tüzetes hatáskör nélkül több gyám vagy gondnok jelöltetik ki (a mint az az életben többször előfordul) s ennek folytán a teendők megosztásáról, s igy a felelősség alkalmazásáról gondoskodni.
A gyámgondnoki jutalom meghatározásánál az eddigi magyar törvénytől eltérés történt.
A törvényjavaslat e részben a vagyonkezelés különböző módjaira kiterjeszkedik, s méltányos arányt kiván felállitani a gyámoltak és gondnokoltak érdeke és a gyám vagy gondnok fáradozásai közt.
E fejezetben végre meghatároztatnak az esetek és módok, melyek által a gyámság vagy gondnokság megszünik, szükséges volt ez a mellett, hogy erről az érdekelteknek tudomással kell birni, azon oknál fogva is, mert a gyámhatóság hivatalból köteles a gyámság vagy gondnokság megszüntével a szükséges intézkedéseket megtenni.
E fejezetben a gyámok és gondnokok jogai és kötelességei határoztatnak meg.
Ezek közül legfontosabbaknak tünnek fel azok, melyek a gyám vagy gondnokok a gyámhatóság jóváhagyása nélküli intézkedési jogára és a számadás-tételre vonatkoznak.
A gyámhatósági müködésnek nem lehet czélja, hogy a gyám vagy gondnok minden eljárást előleges birálat alá vegye.
Ha a gyámhatóságnak ezt kellene tenni, ugy egy részről oly ügyekbe kellene elegyedni, melyek megitélésére kevesebb hivatottsággal bir, mint azok, kik a gyámolt vagy gondnokolt sorsa iránt érdekelvék, s viszonyait, személyes érintkezés folytán jobban ismerik, más részről ily teendők által jelen törvényben tervezett tágitott hatáskörénél fogva annyira el lenne halmozva, hogy müködésének okvetlen fenn kellend akadnia.
Ez okból czélszerünek mutatkozott:
1-ör a gyámot vagy gondnokot felhatalmazni, hogy a vagyon kezeléséből kifolyó eladásokat saját felelősségére teljesithesse, miután e részben a számadások alkalmával mind a rokonok, mind a gyámhatóság részéről ellenőrizhető, a rokonok meghallgatása pedig ily esetekben az idő mulás végett, gyakran a gyámolt vagy gondnokolt hátrányára ütne ki, továbbá nem volt tanácsos őt megszoritani abban, hogy a gyámoltak és gondnokoltak tőkéit, a mennyiben nem gyámpénztárilag kezeltetnek, felmondhassa és hogy pert indithasson, mert itt az időnyerés sokszor haszonnal jár.
2-szor. Azon ügyekre nézve, melyek a 158. §-ban pontonként felsorolvák, czélszerünek mutatkozott felhatalmazni a gyámokat és gondnokokat, hogy a rokonok egyetértésével gyámhatósági jóváhagyás nélkül intézkedhessenek.
Ez ügyek oly természetüek, melyekben a gyámhatóság különben is a gyám vagy gondnok és rokonok véleménye alapján szokott eddig is intézkedni, és mert ezen ügyek megbirálására inkább azok hivatvák, kik a gyámoltak és gondokoltak személyi és vagyoni körülményeit, valamint a helybeli viszonyokat személyes tudomás utján ismerik, mint a gyámhatóság, mely legtöbbször csak irásbeli nyilatkozatok alapján tájékozhatja magát.
A számadások készitését illetőleg részletes intézkedésekre volt szükség.
Ujabb intézkedésként tünik fel az, hogy a számadáshoz uj leltárt is kell késziteni.
Hogy az egész vagyon állásáról évenkint tiszta kép nyeressék, szükséges, hogy a számadás alapját a folytatólagos számadásoknál is ne csupán az előbbi számadás, mely csak a bevételekről és kiadásokról szól, hanem a leltár, mely az összes vagyon értékét magában foglalja, képezze.
Ily uton lehet csak tudomást szerezni a vagyonkezelés minőségéről és a gyámhatósági jóváhagyás nélkül a vagyonban előfordult változásokról.
Az ily évenkinti uj leltározás továbbá nagyon megkönnyiti az átadást, s mellőzi a leltári tárgyak hová forditása körüli utólagos bonyolult kérdések felmerülhetését.
A számadásokkal különben kapcsolatba kellett hozni a gyámoltak és gondnokoltak személyes ügyeire vonatkozó jelentéseket.
A gyámhatóságnak módot kell nyujtani, hogy a gyámoltak és gondnokoltak ne csak vagyoni, hanem személyes ügyeit is ellenőrizhesse, és hogy a személyes ügybeni jelentés kötelezettsége kényszeritse a gyámot vagy gondnokot e téren a szükségeseket meg is tenni.
De nem elegendő, hogy a gyámhatóság ellenőrzési joggal birjon, - hanem, hogy a gyámoltak és gondnokoltak érdekeit minden tekintetben megóvhatók legyenek, szükséges a gyámhatóságot oly hatáskörrel felruházni, melynek segélyével a visszaéléseket meggátolni, vagy a megtörténtek káros hatását ellensulyozni képes legyen.
Ezért ruháztatik fel azon joggal, hogy a számitást a gyám vagy gondnok mulasztása esetében elkészittethesse (134. §) és hogy ha vétkes mulasztás vagy sikkasztás alapos gyanuja forog fenn, a gyám vagy gondnok ingó javait biztositásul lefoglalhassa, ingatlan javaira pedig telekkönyvi előjegyzést eszközöljön (135. §).
Mind ez egyébiránt csak megelőző intézkedés a gyámoltak és gondnokoltak javainak biztositására, az érdemleges határozat arra nézve, hogy a gyám vagy gondnok bünös-e s tartozik-e kártéritéssel? a biróság hatásköréhez tartozván.
A gyámhatóságot a számadások tekintetében fel kellett továbbá hatalmazni, hogy a számadót felmenthesse, vagy elmarasztalhassa.
Jelen törvényjavaslat megadván a gyámhatóságnak azon jogot, (147. §) hogy a gyám vagy gondnok jogait megszorithassa, ebből természetszerüleg következik, hogy a gyám vagy gondnok oly gyámhatósági határozat ellen, melyben valamely cselekvény megtételére vagy abban hagyására köteleztetik, - csak a felsőbb gyámhatóságnál kereshessen orvoslást, minthogy az ily ügyek tisztán gyámhatósági szempont alá esnek, oly határozatok ellen azonban, midőn pénzfizetés kötelezettsége mondatik ki, - fennhagyatott a gyám vagy gondnoknak, hogy vélt sérelmének orvoslását a törvény rendes utján is kereshesse, minthogy ily esetekben megtörténhetik, hogy a vitássá vált kérdés jogi természettel bir.
Ezeken kivül részleteztetett azon eljárás, mely a számadásra nézve a gyámság vagy gondnokság megszüntével követendő.
Szükséges volt meghatározni, hogy mi történjék akkor, ha az önjogosulttá vált, vagy a jogutód a gyámot vagy gondnokot számadására nézve felmenti, vagy fel nem menti.
Ez utóbbi esetben határidőt kellett szabni, mely alatt az önjogosult igényeit birói uton érvényesitheti, nem lehetvén a gyámot vagy gondnokot kitenni annak, hogy hosszabb idő mulva, midőn a kellő adatokkal már nem rendelkezik, perrel támadtassék meg, vagy ennek netalán örökösei legyenek kitéve.
E határidő azonban elválasztatott a netalán elkövetett büntény elévülési idejétől.
A jelen fejezetben előforduló nagykorusitás iránti indokolás az I. rész I. fejezeténél fordul elő, és itt csak az emlittetik fel, hogy a 151. és 152. §-ok netaláni visszaélések elháritása szempontjából keletkeztek.
Jelen törvényjavaslat szerint, minden külön családbeli kiskorunak külön gyám levén rendelendő, ez által a gyámok száma az országban szaporodni fog, s minthogy viszonyaiknál fogva a gyámot vagy gondnokot a gyámolt vagy gondnokolt személyi és vagyoni ügyeire nézve kiterjedt rendelkezési joggal felruházni nem tanácsos, vagy ha felruháztatnának, az azok feletti ellenőrködéssel a községek legnagyobb részét megbizni czéltalan volna: a gyámhatóságok teendői nagy mérveket fognának ölteni.
Gondoskodni kellett tehát arról, hogy a gyámhatóság teendői azon tényezők közt, melyek arra természetszerüleg hivatvák, felosztassanak.
A törvényjavaslat e tekintetben a rokonokat, a családi tanácsot, és a községet szemelte ki kisegitő közegekül és csak a fontosabb ügyeket tartotta fenn a gyámhatóságok részére. Nem fog ellentmondásra találni annak czélszerüsége, hogy a rokonok a gyámoltak és gondnokoltak ügyeiben meghallgattassanak.
E javaslat a rokonokra nézve tovább megy, s felhatalmazni kivánja őket arra, hogy némely ügyekben a gyámmal vagy gondnokkal egyetértőleg gyámhatósági jóváhagyás nélkül intézkedhessenek.
Egy pillantás azon ügyekre (158. §) melyekre nézve e jog nekik megadatott, meg fog győzni bárkit is arról, hogy ezen ügyek inkább családi, mint hatósági eldöntés tárgyát képezik.
E mellett gondoskodva van, hogy a rokonok közremüködése a gyámot vagy gondnokot teendőiben ne hátráltassa, szabályoztatott ugyan is az érintkezés módja s felhatalmaztatott a gyám vagy gondnok, hogy azon esetben, ha a rokonok bizonyos idő alatt nem nyilatkoztak, saját felelősségére intézkedhessék.
Nem látszott azonban alkalmasnak e jogot valamennyi s távol rokonokra is kiterjeszteni s ez okból keletkezett a 153. §-ban foglalt korlátozás, valamint azon intézkedés, hogy nagyobb számu közelebbi rokonok maguk közül e jog gyakorlatára legfeljebb négy tagot választani kötelesek.
Ha rokonok nem volnának, azok jogait a közgyám fogja gyakorolni.
Szóval, a gyám a 158. § eseteiben maga részéről tanácscsal élhet, mások részéről pedig ellenőriztetik, ebben a lelkiismeretes gyám vagy gondnok megnyugvást, a lelkiismeretlen pedig correctivumot találand.
A tapasztalás azt mutatja, hogy egyes gyámhatóságok oly esetekben, midőn az örökösök kiválóbb társadalmi állást foglalnak el s nagy vagyonnal birnak, nem mindig képesek függetlenségüket fentartani, vagy magukat azon álláspontra felemelni, melyből ily kiskoru örökösök személyi vagy vagyoni ügyei megitélendők. De előfordul az is, hogy a gyámhatóság müködése oly esetekben, midőn a kiskoruakra terjedelmes és kezelésének felügyeletére nézve gyors és szakszerü eljárást kivánó vagyon háromlott, a sokféle előzetes tájékozás miatt hosszura nyuló tárgyalások folytán hátránynyal jár.
Ezen hátrányok elkerülése s a gyámhatósági teendők megkönnyitése végett szándékoltatik a családi tanács intézményének behozatala. Közgazdászati érdekek nem tanácsolják, hogy a kiskoruak vagyona tulságos óvatosság szempontjából, vagy nagyobb mérvü felelősségtőli vonakodás miatt mintegy stabilitásra legyen kárhoztatva, s épen nagyobb vagyonnál ki legyen zárva az örökhagyó által netalán már megkezdett oly tevékenység, mely az egyesek s igy a közvagyon gyarapodását s nagyobb jövedelmezőségét lehetővé teszi, ennek létesitésére azonban a családi tanács, melynek tagjai a kiskoru viszonyainak szinvonalán kell, hogy álljanak, s kik közé valamely nem rokon, de a családdal jó viszonyban élő és ügyeit ismerő szakférfiu is felvehető, - a gyámhatóságnál alkalmasbnak látszik.
Ez okból fel volt az ruházandó gyámhatósági jogkörrel, kivételt e tekintetben csak a gyám vagy gondnok-rendelés, nagykorusitás, leltározás, hagyatéki tárgyalás és a fegyelmi jogra nézve mutatkozott szükségesnek tenni, minthogy ezek részint kizárólagos hatósági teendők, részint a vagyon biztossága tekintetében szükségesek.
A részletek a fenebbi eszmének gyakorlati alkalmazásából eredtek.
Azon gyámügyeket illetőleg, melyek a községekre lennének bizandók, könnyebben lehet meghatározni azt, hogy mit nem kell reájuk bizni.
És ez a pénzkezelés.
Kivételek itt is vannak, de általában a község nem alkalmas árvapénz-kezelésre, mert hiányzik legtöbbnyire a szakavatott egyén, hiányzik a kellő biztosságot nyujtó helyiség és tartály, nehézséggel jár a gyakori ellenőrzés, egy község árvapénze nem elegendő arra, hogy összesitett kezelést vihessen; egyénenkénti kezelés ugyan lehető volna, de a kellő jogi óvatosságok megitélését és alkalmazását tőle várni nem lehet.
Élő példák mutatják, hogy a községek nagy része nem gondoskodott az árva-vagyon kellő biztositásáról és hogy a hol biztositva van is, nem képes az adósoktól a pénzt beszedni és a nagykoruakat kifizetni.
Nem egyszer megtörtént, hogy az árvaszék kiutalványozván az önjogosulttá lett kiskoru pénzét a községnél, ez azonban nem fizethetvén, az önjogosult által a községi gyámpénztár birói végrehajtás utján lefoglaltatott s kötvényei árverezésre tüzettek ki.
A törvényjavaslat tehát a községek részére nem enged pénzkezelést, fennhagyja azonban, hogy nagyobb községek, ha a pénzkezeléssel foglalkozni akarnak, kebelükben gyámhatóságot alakithassanak, mely azután a jogi közeg alkalmazását és rendszeres eljárását vonja maga után.
A törvényjavaslat a sokszor sajnos következésü pénzkezelés helyett más közegei által teljesithető s hivatalának megfelelő ügyeket biz a községre.
A község:
1. teljesiti, mint eddig: halál esetében a felvételt s e mellett a vagyon biztositása körüli teendőket.
Ezen hivatás folyománya a leltározás is.
2. Közvetlen felügyeletet gyakorol a gyámoltak és gondnokoltak, valamint a gyámok és gondnokok felett;
3. közvetiti az érintkezést az irásban járatlan gyámok vagy gondnokok és a gyámhatóság közt, valamint a gyám vagy, gondnokok és rokonok közt;
4. vezeti az örökösödést tárgyalást egyszerü és kevés tárgyu örökösödés esetében;
5. gondoskodik valamint általában szegényeiről, ugy a szegény árvák ügyeinek elintézéséről gyámhatósági jogkörrel.
A törvényjavaslatban ki vannak jelölve a közegek, a melyek által a község ezen teendőit végzi s gondoskodva van az ellenőrzésről.
Az 1. pont indokolást nem igényel.
A leltározási teendő a II. Rész, VII. fejezetben indokoltatik.
2. ponthoz. A községi közgyám nem képes arra, mint eddig tőle kivántatott, hogy minden egyes árva ügyeit intézze és e mellett pénzt kezeljen, hanem igen is képes lehet arra, hogy a községbeli gyámoltakat és gondnokoltakat nyilván tartsa és felügyeletet gyakoroljon.
3. ponthoz. Oly egyén, ki a gyámságot vagy gondnokságot elvállalja, telik minden kis községben, de nem mindenütt olyan, ki számolni is tudjon.
E részben tehát a közgyám által van gondoskodva arról, hogy ily gyámok részéről irásban megtörténjék a számadás és jelentés.
Ott pedig, hol ily közgyámok nem kaphatók, a törvényjavaslat gondoskodott, hogy több község egyesülhessen közgyám alkalmazására.
A 4-ik pont azon eszmén alapszik, hogy kisebb hagyatékoknál az örökösödési tárgyalás költségei ne emészszék fel, - mint jelenleg sok esetben, magát az örökséget.
5. ponthoz. Törvényeink szerint a község tartozik szegényeiről gondoskodni. Ebből kifolyólag a szegényebb árvák ügyeinek elintézése is annál inkább reá bizható, mert e téren csak oly ügyek jutnak hatáskörébe, melyek a helyszinén, hosszadalmas irásbeli tárgyalások nélkül személyes tudomás és meggyőződés alapján rendezhetők, fenn lévén különben is a gyámhatóság részére tartva, hogy az egyes esetekben szükséges tárgyalást magának tartsa fenn.
Az árvaszékeknek jelen törvényjavaslatban tervezett és jelenleg fennálló szervezete közt lényeges eltérés nem lévén, csak az emlittetik fel, miként a szolgabiró a gyámhatóság végrehajtó közegeül, jelöltetvén ki, annak teendői ez által, hozzá véve még az örökösödési eljárás és a községek ellenőrzése körüli müködését, - szaporodni fognak.
Hatáskörét tekintve - felruháztatott a gyámhatóság azon joggal, hogy határozatait végrehajthassa, mi eddig a törvényes intézkedés hiányában nem minden esetben volt foganatositható és hogy határozatai ellen egy eset kivételével (139. §) orvoslást csak a felsőbb foku gyámhatóságnál lehet keresni.
Ebből folyólag ki kellett mondani, miként a gyámhatóság elmarasztaló határozata azon okmányok erejével bir, melyek alapján birói végrehajtásnak van helye.
Ha azt akarjuk, hogy a gyámhatóságok sikeresen és hatályosan müködjenek, ugy a fenebbi jogosultságot tőlük megtagadni nem lehet.
Az illetékesség meghatározásánál csak azon könnyebbités emlittetik fel, hogy az átruházás nem tétetett mindig felsőbb intézkedéstől függővé, hanem megtörténhetik az e nélkül is, ha az iránt a gyámhatóságok egymással egyetértésre jutottak.
Gyámügyekben czélszerünek mutatkozott három felebbviteli fokot megállapitani, nehogy azonban a III-ad foku gyámhatóság szükség nélkül munkával halmoztassék el, kimondatott, miként két egybehangzó határozat ellen felebbezésnek helye nincs.
A javaslat szerint a közigazgatási bizottságok hatásköre gyámügyekben:
a felügyelet és ellenőrzésre önálló intézkedésekre,
és a felfolyamodványok elintézésére terjesztetett ki.
A közigazgatási bizottság a gyámhatóságok tevékenységéről részint a hozzá beterjesztett adatok alapján, részint a helyszinén közeli érintkezés következtében alapos tudomással birandván: a gyámhatóságok müködésének ellenőrzésére legalkalmasabb közegül mutatkozik.
A hivatalos teendők decentralisatiója szempontjából azon teendők, melyek a 226. § 2., 3., 4. pontja alatt felsorolvák, más hatóságokra czélszerüen alig volnának ruházhatók.
A felfolyamodványok elintézésével pedig, azon hatáskörénél fogva, mely a törvény által más ügyekben a közigazgatási bizottságokra ruháztatott, azokat a gyámügyekben is meg kellett bizni.
Módositás e tekintetben csak annyiban történt, amennyiben a gyámügyek tárgyalása a közigazgatási intézményeken kivül külön szakismereteket is megkivánván, a felebbezések eldöntése nem az egész bizottságra, hanem annak e czélból külön alakitandó küldöttségére bizatott, melynek tagjai a fennebbi czélnak megfelelőleg szemelhetők ki.
Az előadó az árvaszéki elnök, de legtöbb esetben azon ülnök leend, ki az ügyet az árvaszéknél már előadta.
Ez által gondoskodva van, hogy az előadott tárgy szakszerüleg megvilágitva legyen; a küldöttség tagjainál pedig egyrészről az, hogy kiszemelésük a gyámügyekbeni jártaságukhoz képest történhessék, más részről, hogy az ügynek az alsóbb foku gyámhatóságnáli tárgyalásába be nem folytak, vétetett figyelembe.
Ekként véli a javaslat elérhetőnek azt, hogy a közigazgatási bizottság küldöttsége által gyámügyekben szakavatott, de egyuttal elfogulatlan határozatok hozhatók legyenek.
Az árvaszékek eddigi müködésének leginkább azon körülmény vetett gátat, hogy a gyámhatóság alatti egyének ügyei a hagyatéki tárgyalás befejeztéig a biróság és az árvaszékek közt voltak megosztva.
Ennek elháritása végett, valamint az 1868. LIV. törvénycikk 9. czim VII. fejezete hiányainak mellőzése szempontjából szükséges volna egy általános hagyatéki törvénynek hozatala.
Minthogy azonban oly javaslatban, mely a gyámügyek rendezését tüzte ki czélul, oly törvény alkotása, melyben a nagykoruak e részbeni jogviszonyai is szabályoztatnak, helyet nem foglalhat, a gyámügyek rendezését pedig egy ujabb általános hagyatéki törvény hozataláig függően tartani nem lehet, szükség volt kisegitő módokról gondoskodni.
E tekintetben, - minthogy a jelenleg fennálló örökösödési eljárást a nagykoruakra nézve mellőzni nem lehetett, nem maradt egyébb hátra, mint az 1868. LIV. törvénycikk erre vonatkozó azon részét, mely a községekről és gyámhatóságokról rendelkezik s igy jelen törvény tárgyát képezheti, módositás alá venni.
A most érintett törvény szerint a nagykoruak örökösödési ügyeiket a biróság közbejötte nélkül, - a gyámhatóság alattiakat azonban csupán biróság közbejöttével intézhetik.
Nincs annak értelme, hogy midőn a kiskoruak gyámhatósági jóváhagyás mellett törvényes képviselőjük utján époly jogügyleteket köthetnek, mint az önjoguak, csak a hagyatéki eljárásnál legyenek azon korlátozásnak alávetve, hogy örökösödési ügyeiket kettős, t. i. gyámhatósági és birósági közbejövetellel végezhesssék.
Az örökösödési eljárásnál tehát mindenekelőtt ezen anomalia volt megszüntetendő.
A módositás egyébiránt a következőkre terjed ki:
1. részletes intézkedés történik arra nézve, hogy halál esetében a hagyaték lehetőleg biztositva legyen.
2. Mód nyujtatik a községnek, hogy a haláleset fölvétele alkalmával mindazon adatokat beszerezhesse, melyek a gyámhatóság intézkedéseinek alapul szolgálnak.
Ez okból a biróságra nézve kimondandó volt azon kötelezettség, hogy a végrendeletet, ha kiskoru örökösök vannak, haladéktalanul, az örökösök megidézése nélkül kihirdetni s annak hiteles másolatát a községnek megküldeni tartozik, hogy ennek alapján a községi jegyző képes legyen a haláleset felvételi ivbe a netaláni gyám vagy gondnok nevét bejegyezni, ilyennek nem létében pedig javaslatot tenni.
A gyámhatóságnak továbbá szüksége levén a gyámhatóság alattiak koráról s különösen a nagykoruság bekövetkezésének idejéről biztos tudomással birni, az anyakönyv vezető közegek kötelezendők valának, hogy a születési bizonyitványt hivatalból dijmentesen állitsák ki a község felhivására.
Hogy a hosszadalmas ide-odairásnak eleje vétessék, szükséges, hogy a fennérintett adatok a haláleset felvétellel egyidejüleg szereztessenek be.
3. A leltárt rendszerint a községjegyző veszi fel; ez ekként gyorsabban és olcsóbban történhetik, mint a birósági kiküldött, vagy kir. közjegyző által.
A községi jegyzőknél erre a képesség meg is van s miután ép oly szabályok szerint veszik föl a leltárt, mint az előbbiek, munka és költségkimélés szempontjából is ki kellett mondani, miként a községi jegyző által felvett leltár ugyanazon joghatálylyal bir, mint a nevezett közegek által felvettek; - minélfogva a két rendbeli leltározásnak is eleje vétetik.
Azon számtalan nehézségek elháritása szempontjából, melyek az öröklött ingatlan vagyon átiratásánál előfordulnak, szükségesnek mutatkozott a telekkönyvi hatóságot kötelezni, hogy a jegyző átiratásánál előfordulnak, szükségesnek mutatkozott a telekkönyvi hatóságot kötelezni, hogy a jegyző felszólitására az örökhagyó ingatlanainak telekkönyvi állását rövid kivonatban vele hivatalból közölje, hogy igy a telekkönyvi átiratásnál használandó adatok kétségen kivül helyeztetvén, a hosszadalmas és késleltető tárgyalások mellőzhetők legyenek.
4. Az örökösödési tárgyalás a helyszinére tűzetik ki és a gyámhatóság közege vagy a község által felvilágositólag, egyeztetőleg, szükség esetében a gyámügyész jogi tanácsa mellett a gyám és rokonok közbenjöttével vezettetik.
Ezen intézkedésnek, mely egyuttal kizárja annak lehetőségét, hogy az örökösödési tárgyalás költségei magát az örökséget felemészszék, kedvező hatása nem maradhat el.
5. Nagykoru örökös társak örökösödési ügye a kiskoruakéval együtt tárgyaltatik. - A gyámügyi eljárás csak az ügy tisztábahozatalára és az egyeztetésre szoritkozván, a nagykoruak önrendelkezési joga semmiben sem korlátoltatik, egyesség esetében pedig az által, hogy a gyámhatóság a nagykoruak ügyeiről is gondoskodik, csak előnyben részesülnek.
6. A gyámhatóság a kiskoruak és nagykoruak örökös társak örökösödési ügyeit - ugymint a nagykoruak egymás közt - biróság közbejötte nélkül véglegesen intézi és csak egyesség létre nem jötte, illetőleg a peres utasitás esetében engedi át a teendőket a biróságnak.
7. Végre a 265. § negyedik bekezdése azon esetet illetőleg, midőn az ingatlan hagyaték nincs az örökhagyó nevére telekkönyvileg bekebelezve, nagyon érzett szükségből nyujt módot a kibontakozásra.
Megjegyzem egyébiránt, hogy a fennebbi alapokon egy átalános örökösödési eljárásra vonatkozó törvényjavaslat készitésére nézve a magyar királyi igazságügyministeriumban előintézkedések tétetnek, azon esetre tehát, ha ezen mind a nagykoruak, mind a kiskoruak örökösödési ügyét fölkaroló törvényjavaslat közelebbi időben vagyis jelen törvényjavaslatnak törvényhozási letárgyalása előtt létre jöhetne, a II. rész VI. fejezete akként változhatnék meg, hogy az abban jelenleg foglaltak helyett hivatkozás történnék a másik törvényre, vagy pedig annak a gyámhatóság alattiakat illető határozatai vétetnének föl a mostani szöveg helyébe.
E fejezetek oly határozatokat tartalmaznak, melyek magukban hordják indokolásukat.
Az árvapénzek kezelésének rendszere az országban jelenleg különböző. - E különbséget okozzák a helyi viszonyok, melyek egyes helyeken bizonyos rendszernek alkalmazását kivihetővé, máshol pedig mintegy lehetetlenné teszik, továbbá a szokás, meggyőződés s nem ritkán a kezeléssel megbizott közegek jártassága.
Valamely rendszernek átalánosan kötelező behozatala tehát az országban sem czélszerűnek, sem szükségesnek nem mutatkozik.
E részben csak azon feltételek voltak megszabadandók, melyeket egyes rendszer alkalmazásánál követni kell.
Az összesitett rendszernél a kölcsönök törlesztés melletti adása kötelezővé tétetett, mert csak igy lehet a gyámpénztárt folytonos fizetőképes helyzetbe tenni.
Az átmeneti intézkedések természetük és szükségességük folytán részletes indokolást nem kivánnak.
