1880. évi LII. törvénycikk indokolása

a népszámlálás elrendeléséről * 

Általános indokolás

Jelen törvényjavaslat az ugyanez ügyben hozott 1869:III. törvénycikk alapján készült.

Eltérések csak annyiban foglalnak helyet, a mennyiben az ország közigazgatási intézményeiben és hatóságaiban 1869. óta változások állottak be s a mennyiben némely szakasz szabatosabban és a mai állapotnak megfelelőebben volt formulázandó.

Igy habár a népszámlálás kivitelének módozatát, valamint az utasitásokat a 9-ik § értelmében a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister állapitja meg, mégis szükségesnek látszott már a törvény szövegében is (3. §) fölemliteni azon hatóságot, t. i. a közigazgatási bizottságot, Horvát- és Szlavonországokra nézve pedig az alispánságot vagy a városi tanácsot, melynek vezetése és felügyelete alatt a számlálás történik.

A 4. § végsoraiban azért látszott szükségesnek megemliteni, hogy „az illetőségnek ez alkalommal történend bejegyzése az illetőséget végleg meg nem állapitja”, nehogy bármely mellék indokok az illetőket hamis adatok bevallására ösztönözzék, vagy az ügy kétes voltánál a számlálás annak végleges eldöntésének praejudikálhasson.

Szükséges volt továbbá az 5-ik §-ban részletesebben előadni a számlálás ellenében elkövethető vétségeket és szabatosabban állapitani meg, a biróság és esetleges elzáratás fokozatát és egymáshoz való viszonyát.

A népszámlálás végrehajtásának tervezete szerint, az egyszerű adatszolgáltatáson, vagyis az egyes számláló lapok betöltésén kivül semmiféle összeállítási munka a községektől vagy vidéki hatóságoktól nem követeltetvén, méltányosnak látszott, hogy az adatszolgáltatásból eredő csekély költségeket a községek maguk viseljék, az államra amugy is nemcsak a nyomtatványok ingyen szolgáltatása, hanem az összeállitás egész munkája s az ebből eredő tetemes költségek is hárulván.

A 7. §-ban kért 150,000 forintnyi rendkivüli hitel megfelel az 1869-ben e czélra igényelt költségeknek és a czélbavett központi feldolgozás mellett, az egész művelet czélszerű végrehajtását látszik biztositani. - A jelen évre számitott 50,000 forint a nyomtatványok előállítására és szétküldésére, valamint a végrehajtás előkészitésére fog szolgálni, mihez szintén az 1869-iki tapasztalat nyujtotta a támpontot. - Az 1881-re eső 100,000 forint az anyag feldolgozásának és a népszámlálási mű szerkesztésének és kiállitásának költségeit van hivatva fedezni, miről részletes számadás fog készülni.

Több részletet a törvénybe fölvenni nem látszott czélszerűnek, hanem az most is, mint 1869-ben, a minister által kiadandó utasitásnak tartatott fen.