A kézizálogra való kölcsönadást már az 1872. évi VIII. törvénycikkbe foglalt ipartörvény nem tekintette oly iparágnak, a mely teljesen minden korlát nélkül űzhető, hanem olyannak, a melyre nézve a közigazgatási hatóságok föl vannak jogositva, hogy közbiztonsági, közerkölcsiségi és egyéb közérdekek szempontjából, az ipartörvény korlátai közt, (tehát mégis az iparszabadság elve szerint) a helyi szükséghez képest átalánosan kötelező szabályokat hozhatnak.
Az ezen törvény hatálybalépte óta tett tapasztalatok szerint azonban kitünik az, hogy a zálogkölcsön-üzlet az iparszabadság elve értelmében hozott szabályrendeletek mellett, korántsem vethető oly intézkedések alá, a melyek humanistikus szempontból kivánatosak volnának, és hogy a zálogkölcsön-üzlettel tényleg oly visszaélések jártak kapcsolatban, a melyek az ilyféle üzleteknek más elvek alapján leendő szabályozását teszik kivánatossá.
Mindezeknél fogva és tekintve azt, hogy a közérdekü szempontok kiváló fontosságánál fogva a szóban forgó iparág más közforgalmi tekintetben előrehaladottabb államokban is nagyobb korlátok közé szorittatik, valamint azt is, hogy a közvélemény a zálogüzlet korlátozását és szabályozását hangosan követelte: szükségesnek mutatkozik az, hogy a szóban álló üzlet külön törvény által szabályoztassék.
Az e végből előterjesztett törvényjavaslat elveit a következőkben vagyok bátor indokolni:
A zálogüzlet nem szabad, hanem engedélyezés alá eső üzletnek tekintendő, vagyis a zálogüzlet gyakorlására nem elegendő az egyszerü bejelentés, hanem bizonyos kellékek kimutatásától függő engedély szükséges. (1. §) A kellékek, melyektől az engedély függővé tétetik, erkölcsiek és vagyonbeliek; megkivántatik, hogy az illető teljes koru legyen, csőd vagy gondnokság alatt ne álljon és nyereségvágyból elkövetett bűntettért vagy vétségért büntetve ne lett legyen, és hogy a büntető törvényben meghatározott mellékbűntetés alatt ne álljon, - követeltetik továbbá, hogy megfelelő biztositékot tegyen le. A biztositék nagyságát, tekintettel az ország különböző viszonyaira, nem volt czélszerű a törvény által előre és egyformán megállapitani, s e végből annak meghatározása a ministerium által, még pedig az illető törvényhatóság előterjesztése alapján fog történni.
Miután az eddigi tapasztalatok szerint a zálogüzletek nagy visszaélést üztek az által, hogy számok fiók- és közvetitő-intézetek tartottak fenn, czélszerűnek látszott akkép intézkedni, hogy minden egyes fiók-intézet nyitásánál is ugyanazon biztositék szolgáltassék, a melyet a főintézettől kell nyujtani, hogy pedig egyáltalában ez a határozat ki ne játszattassék, a közvetitő ügynöki vagy bármely másféle elnevezésű ügyletnek ily zálogüzletek számára való gyakorlása eltiltatik. (2. §)
A törvényjavaslat egyik főelve az, hogy a zálogüzleteket az iparrendőri ellenőrzés alá helyezni, a mennyiben megkivánja, hogy a zálogüzlet helyisége és annak minden változtatása az iparhatóságnál azonnal bejelentessék (3. §), hogy a zálogüzletről pontos s a törvény által meghatározott rovatok szerint könyvek vezettessenek (9. §), a mely könyvek az iparhatóság által havonkint megvizsgáltatnak és ez alkalommal maga a zálogüzlet is hatósági vizsgálat alá vonatik. (10. §)
Hogy pedig az iparhatóságoknak ebbeli kötelessége kellően ellenőriztessék, tartoznak a megtartott vizsgálat eredményéről havonkint a ministeriumhoz jelentést tenni.
Miután a zálogkölcsönüzlet az eddigi tapasztalatok szerint sok izben felhasználtatott arra, hogy a nyomorban levő szegény elzálogositók a zálogüzlettulajdonos előnyére nyomasztó feltételek alá vettessenek és igy még nagyobb nyomorba szorittatnak, gondoskodni kellett oly intézkedésekről, a melyek ezt, a mennyire lehet, akadályozzák.
A zálogkölcsön-üzlet eddigi szabályozása különösen ezen pontban volt hiányos, a mennyiben ugyanis fennálló törvényeink értelmében a kamatláb, illetőleg a kamatnak és a mellékdíjaknak nagyságát a zálogüzlet tulajdonosa tetszés szerint meghatározhatta, és csakis arra volt szoritható, hogy ebbeli elhatározását az iparhatóságoknak bejelentse, és ezáltal a kamatról szóló hirdetését láttamoztassa. Igy történt aztán az, hogy hatóságilag láttamozott hirdetményeken 40-50 és ennél magasabb százalék volt szokásos egyes üzletekben.
Ily magas kamatok ellen méltán zúdult fel a közvélemény; és ezen eljárás ellen a zálogüzlet szabályozásakor orvoslást kellett nyujtani. A törvényes kamatlábat ily üzletekbe egyszerűen kiterjeszteni nem látszott helyesnek: minthogy a zálogüzlettel járó gondozási, elhelyezési, bejegyzési, biztositási s más efféle költségek fedezése a kölcsönzött tőke kamatjain felül indokolt. De mindezen mellékilletékeknek a kamattal együtt egy összegben törvény által előre való megállapitása sem tünik fel czélszerűnek, minthogy különbözők az ország helyi viszonyai, sőt a különböző üzletágak is különböző méltatást igényelnek. Ezért legtanácsosabb a szóban levő maximumot esetről-esetre az illető törvényhatóság meghallgatása után meghatározni. (11. §)
Ugyanazon humanistikus szempontból eltiltatott zálogbavétele a iskolai bizonyitványoknak, leczkekönyveknek (index), állami, törvényhatósági vagy községi hivatalnokok és szolgák fizetési iveinek, nyugdij-iveinek és nyugtáinak. (4. §)
Megtiltatott továbbá az, hogy a zálogtárgyon kivül a kölcsön biztositására váltó vagy más kötelező irat követeltessék; végre eltiltatott a szinlelt ügylet alakjába rejtett elzálogolás minden neme (6. §), nehogy a zálogüzletek ezen módozatok alkalmazása folytán a törvénynek a kamatlábról szőló intézkedéseit meghiusitsák.
A törvényjavaslat többi határozataiban az elzálogolás magánjogi viszonyait szabályozza; jelesül a zálogüzlet-tulajdonos felelősségét állapitja meg (12. §)); a zálogüzlet létesitésére zálogjegy kiállitását követeli és megkivánja azt, hogy mindazon részletek, a melyek a zálogüzlet könyveiben a zálogtárgyról vezettetnek és a melyek a zálogtárgy felismerésére vonatkoznak a zálogjegyen is előforduljanak. (8. §)
Intézkedik a zálogüzlet megszünéséről, még pedig a zálogtárgy rendszeres kiváltsága esetén (13. §) ép úgy, mint a zálogidő lejártáig be nem következett kiváltás esetére.
Ez utóbbi esetben a zálogtárgynak árverés utján leendő értékesitését rendeli el akkép, hogy az eljárás az elzálogositó vagyoni jogait lehetőleg biztositsa. Ez okból az árverés kellő kihirdetése (16. §), az árverésnek közjegyző vagy iparhatósági kiküldött mellett való megtartása (17. §), a kikiáltási árnak meghatározása (18. §), az árverési költségeknek maximuma (19. §) és az árverésről vezetendő jegyzőkönyv részletei (20. §), szabályoztatnak.
Az árverésen elért többlet a fél javára a törvényhatóságnál helyeztetik el és csak ha három év folyamáig nem jelentkezik a fél, jut az ipari czélokra. (21. §)
A zálogjegyek elveszése esetében a megsemmisitési eljárás ugyanazon módon szabályoztatik, a mint azt váltó-törvényünk a váltókra kivánják, csak a 10 forinton alóli tárgyaknál nem kivántatik formaszerű megsemmisitési eljárás, miután itt a megsemmisitési eljárás költségei arányban nem állnak a megsemmisitendő jegy értékével, másrészt pedig a zálogjegy elveszésének igazolása esetén, a megfelelő biztositék letétele által meg van adva a mód arra, hogy az esetleg jelentkező zálogjegy-tulajdonos minden kártól megóvassék. (14. §)
A törvényes határozmányok megsértése eseteire megfelelő büntetések szabatnak ki (22. §) tekintettel különösen az 1879. évi XL. tc. 16. §-ára.
Az, ki iparszerűleg kézi zálogra kölcsönt ad, a nélkül, hogy arra a törvény értelmében föl lenne jogositva, az iparhatóság által 300 frtig terjedhető és ipari czélokra forditandó pénzbirsággal büntetendő, egyéb súlyos kihágás ismételt elkövetése esetén pedig a jogszerű zálogüzlettulajdonos is üzlete folytatásától egész egy évig terjedhető időtartamra eltiltható, valamint, hogy a törvény 1. §-ában elősorolt feltételek hiánya esetén, az iparhatóság az üzlet gyakorlását mindaddig megszüntetni tartozik, mig a törvény ezen intézkedéseinek elég nem tétetik.
A zálogkölcsön-üzlet csak a törvényjavaslatban elősorolt elvek szerint lesz jövendőben folytatható s ennélfogva a már jelenleg fennálló zálogüzletekre nézve kimondatik az, hogy azok tulajdonosai a törvény hatálybaléptétől számitandó 30 nap után a törvény szabványainak mindenben eleget tenni tartoznak. (29. §)
A midőn ezekhez képest a jelen törvényjavaslat a fennálló ipartörvénynek ide vonatkozó határozatát hatályon kivül helyezi, nem téveszthette más részben szem elől azt, hogy intézkedései ki nem terjeszthetők az állami kezelés alatt álló budapesti kir. zálogházra és ennek közvetitő intézeteire, minthogy ezen, az állam által kezelt, illetőleg felügyelete alatt folytatott üzletek mind a biztositék nyujtása, mind az üzlet kezelése szempontjából egészen más elvek szerint tekintendők, mint a nem pusztán humanistikus, hanem első sorban nyerészkedési czélból alakult magán-intézetek. Ki nem terjed továbbá e törvényjavaslat az oly üzletekre, melyek nyers terményekre, - árúcsarnokokban, eladási vagy bizományi raktárakban elhelyezett árúkra adnak előlegeket, vagy melyek értékpapirokra való kölcsönadással foglalkoznak; miután a törvényjavaslatnak czélja a zálogházi üzletet folytató vállalatok működését szabályozni, mint a melyeknél leginkább mutatkoznak nagyobb visszaélések; - de különben is a kölcsönadás emlitett módozataira nézve az általános polgári magánjogi és közigazgatási szabványok, ugy nemkülönben a kereskedelmi törvény intézkedései elégségeseknek és megfelelőknek bizonyulnak. - De a törvényhatóságok vagy községek részéről felállitandó, valamint a részvénytársaságok és szövetkezetek által fentartott zálogintézetekre is, miután azok részint tisztán és első sorban humanistikus czálokból alakittatnak, részint pedig a kereskedelmi törvény által szigoruan megszabott társulati alakban nagyobb megbizhatóságot nyujtanak, mint egyes magán vállalkozók, némileg eltérő eljárás tartatván czélszerűnek, a törvényjavaslat a kormánynak megadja a jogot, hogy esetről-esetre külön rendeleteket kibocsáthasson.
Végül határozottan ki kellett mondani azt, hogy a kamatlábat megszoritó 1877. évi VIII. tc. a jelen törvény által szabályozott zálogügyletre, valamint a kir. zálogházra és ennek közvetitő intézeteire nem alkalmazandó.
A midőn ezek után hivatkozom arra, hogy a kézi zálogra való kölcsönadásnak, mint kiválóan közérdekű iparágnak az egész országra egyenlően kiterjedő szabályozása okvetlenül megkivánja azt, hogy az általános polgári és nevezetesen a kereskedelmi jog analog intézkedéseivel is a legszorosabb összefüggésbe hozassék, a mint az a jelen törvényjavaslat illető szabványainál következetesen meg is történt, - a midőn továbbá utalok arra, hogy más államokban is hasonszerű szabályozást nyert a kézi zálogra való iparszerű kölcsönadás s ezen iparágnak olyatén szabályozását, a mint azt a jelen törvényjavaslat tartalmazza, az e végből meghallgatott legilletékesebb körök épen hazai viszonyainknak legmegfelelőbbnek javallják, - mindezek folytán meg vagyok győződve, hogy az e részben minden oldalról hangosan követelt reformok a jelen törvényjavaslat a lehető legczélszerűbben igyekszik megfelelni, miért is kérem a tisztelt országgyülést, hogy azt elfogadni sziveskedjék.
