Azon indokolásban, melyet a bélyeg- és illetékekre vonatkozó törvények és szabályok némely határozatainak módositásáról szóló törvényjavaslattal együtt egyidejűleg a tisztelt ház elé terjeszték, - bevezetéskép elmondottam nézetemet, melyet az illetéki ügy reformja iránt vallok, s okadatoltam eljárásomat, melyet czélra vezetőnek tartok.
Kétségtelen, hogy legsürgősebb az illetékek kezelésének szabályozása: s ezt czélozza a most tárgyalandó törvényjavaslatom, melyre nézve, - mielőtt a részletek indokolásába bocsátkoznám - általánosságban a következőket kivánom felvilágositólag megjegyezni.
E kérdésnek rendezése két részre oszlik; lényegesebb része az, mely törvényhozási intézkedést igényel, mint azt ezen törvényjavaslattal tervezem; másik része a végrehajtó hatalom körébe esik, s ez a végrehajtó hivataloknak a költségvetés keretén belül eszközlendő helyes szervezése s az összhangzatos működés biztositása.
A teendők ez utóbbi téren nem kevésbbé sürgősek; sőt a mennyiben az illetékügyi kezelés, mint az ez ideig fennáll, egyátalán tarthatatlanná vált, az orvoslást e részben - függetlenül a törvényjavaslat tárgyalásától, mielőbb létesiteni kell, nehogy egyebek mellett, főleg az illetékek nyilvántartása körül felmerült zavarok tovább terjedjenek.
Ez inditott arra, hogy az 1881-ik évi előirányzatban úgy az adó-, valamint az illetékkiszabási hivatalok czíménél a folyó évieknél magasabb hiteleket kérjek.
Midőn ugyanis az illetékkiszabási hivatalok, számszerint 37 - 1875-ik évben felállittattak, azok működési körét egyenkint 6-8 kir. adókivatali kerületre kellett terjeszteni.
Rendkivüliek voltak a kezdet nehézségei, a mennyiben az adóhivatalok által ellátott teendők, - úgy a kiszabást, valamint a könyvelést és nyilvántartást illetőleg, - hol kényszerűségből, hol más okok miatt, - többnyire nem eléggé avatott kezekre bizattak és személyváltozások eseteiben még annál is kevésbbé avatottakra szállottak át.
Az igy - számos ügyhátralék feldolgozásával is összekötött teendők, a kiszabási hivatalokra átszármazván, az összegyült irathalmaz mellé elejétől kezdve a részben megzavart nyilvántartás pótlásának szüksége jelentkezett, s ennek következtében elrendeltetett, hogy a kiszabási hivatalok a számfejtési könyveket és az ezzel kapcsolatban álló feljegyzéseket szintén vezessék.
De a viszont felette nehezitette és késleltette az ügymenetet; mert az illetékek a kir. adóhivataloknál fizettetvén be, melyek kezelése alól a számfejtési könyvek elvonattak, a történő befizetések elkönyvelése csak későbben eszközölhető a kiszabási kivataloknál, melyek viszont a hátraléki kimutatásokat a számfejtési könyvek alapján készitik, s igy gyakran megeshetik, hogy tényleg már törlesztett illetéktartozás, mégis mint hátralék kimutattatik.
Ennek lehetőleg elejét veendő, hivatali elődöm az illetéktartozások lerovását s egyáltalában a befizetések módozatait 1877-ik évben az 1876:XV. törvénycikk alapján rendeleti úton olykép szabályozta, hogy az illetékek kis és nagy községekben 100 frtig a községnél, azon felül a kir. adóhivatalnál, városokban pedig különbség nélkül a városi adóhivatalnál fizetendők.
Ámde ezen intézkedés által, - habár az adózó közönségnek a befizetés helyére nézve, könnyités nyujtatott, másfelől egyszersmind a mellőzhetlen nyilvántartási teendők egy része a községekre ruháztatott. Azóta azonban a tapasztalás minden kétségen felül kimutatta, hogy a magában véve üdvös rendszabály a községi közegek túlnyomó részének járatlansága és megbizhatlansága folytán czélját tévesztette, a mennyiben az illetékek kezelésénél oly fontos nyilvántartás megzavarása, s helyenkint megakasztására vezetett.
Ezen állapot tarthatatlan, s a mint fönnebb emlitém, gyors orvoslást igényel.
Ez alkalommal felhozom még, hogy én 1879-ik évi julius havában az illetéki hátralékok rendezését (liquidatióját) rendeltem el olykép, hogy a kisebb községek hátralékai a kir. adóhivataloknál a községi előljárók jelenlétében, a nagyobb községek hátralékai pedig a helyszini egyes szakértő kiküldöttek által, a mennyire lehet, az érdekelt felek jelentélében tételenkint át vizsgáltassanak.
Ezen művelet, - kevés kivétellel, - befejezettnek tekinthető, s eddigi eredménye az, hogy nem egészen 900,000 frt leiratott, mely összegnek legnagyobb része oly illetékekre esik, melyek a felek ismeretlen tartózkodása s elévülés miatt váltak behajthatlanokká, csak kisebb része az, mely a felek végelszegényedése folytán leirandó volt, s legkisebb része azon illetékekre oszlik, melyeket helytelen vagy kétszeres kiszabás czímén törölni kellett.
Ily módon kivántam a rendezést e téren is előkésziteni, és szándékomban van a végrehajtó hivatalok szervezetében a következő javitásokat tenni:
Az illetékkiszabási hivatalok úgy összpontosittassanak, s a szükséghez képest úgy szaporittassanak, hogy közigazgatási területi beosztásnak inkább megfeleljenek, - azok továbbá ne foglalkozzanak más teendőkkel, mintsem az illetékek megszabásával és csak forgalmazási szakszemélyzetük legyen. A segédleti teendőket napidíjasok végezzék, nem tisztviselők, mi kevésbé költséges, s az államkincstárt megkiméli az esetleges nyugdíjazás terhétől.
Az adóhivatalok viszont visszatérőleg a tapasztalat által czélszerübbnek bizonyult decentralizált kezelésre, - vegyék át ismét a számfejtési könyvek s az ezekkel kapcsolatban álló nyilvántartási följegyzések vezetését, és hogy e tekintetben az illetéki ügyek helyes és szakszerű kezelése biztosittassék, a kiszabási hivataloknál ez idő szerint beosztott számtisztek ezen teendők közvetlen ellátása végett helyeztessenek át a kir. adóhivatalokhoz, hol mint adóhivatali számtisztek működendnek.
Ez által egyszersmind az adófelügyelők hatásköre, - mint azt a törvényjavaslat 45-ik §-ában contempláltam, - sikeresen érvényesithető lesz, mert a kiszabási iratok addig, mig befizetés nem történik, a kir. adóhivataloknál tartatván, a behajtás közben netán felmerülő kifogások vagy panaszok, azok útmutatása alapján, rendszerint rövid uton el lesznek intézhetők.
Igyekeztem az előfekvő törvényjavaslatban mindazon panaszok orvoslását figyelembe venni, melyek a napi sajtó s a közönség köréből felhangzottak. És miután a törvényjavaslatban nincs az kifejezve, mi közóhajkép szintén felmerült, hogy t. i. az illetékek kettős kiszámitása, vagyis az illetékügyi központi számvevőség szakszigorlatai alapján követelésbe vett pótfizetés megszüntessék, ezennel kijelentem, hogy igenis, szándékom a pótilletékek kiszabását és követelését a törvényjavaslat törvényerőre emelkedése napjával megszüntetni, - és a szakszigorlatot csak az eljáró pénzügyi tisztviselők irányában fentartva, oly módozatról gondoskodni, mi által az államkincstár érdeke másként megóvható leend.
Ennek a törvényjavaslatban magában azért nem adtam kifejezést, mivel a szakszigorlati pótilletékezés csak gyakorlaton alapul, s az eddigi illetékügyi törvények és szabályokban elő nem fordul.
Áttérve a törvényjavaslat indokolására, feladatomat abban ismertem fel, hogy a késpénzben lerovandó illetékek kezelésére vonatkozó, részint a bélyeg- és illetéki szabályokban, részint az ezeket módositó törvénycikkekben szétszórva foglalt határozmányokat beható revisió alá véve, és czélszerű módositásokat és újitásokat tervezve, - az illetékek kezelését tárgyazó összes határozatokat szerves egy egész, az adózó közönség, valamint a hatóságok és hivatalok tüzetes és könnyitett tájékoztatását czélzó törvényjavaslat keretébe egybe foglaljam.
Az I-ső fejeztben megállapitottam az 1875. évi XXV. tc. 2. §-a alapján szervezett illeték-kiszabási hivatalok illetőségi körét, mi által az eddigi hézagos szabályok mellett gyakran előforduló kétszeres vagy többszörös kiszabásnak eleje vétetik.
Ez képezte sok esetben panasz tárgyát; és megjegyzem, hogy a végrehajtási utasitásban a kiszabási hivataloknak meg lesz hagyva, miszerint oly esetben, midőn nálunk bejelentett jogügyletre nézve más kiszabási hivatal illetékes, a bemutatott iratot az utóbbinak hivatalból tegyék át és erről a felet értesitsék.
Az 1. § e) pontjában azon okból, mivel a mostani szabályok határozottan nem rendelkeznek, felveendőnek tartom azt, hogy ingók iránt magán felek közt kötött szerződésekre nézve azon kiszabási hivatal illetékes, a melynek kerületében a szerződő felek laknak; vagy ha nincs állandó lakhelyük, a hol a okirat kiállittatott; vagy idegenekre nézve, hol az okirat használatba vétetik.
Szintugy szükséges a 3. §-ban világosan kimondani, hogy felmerülhető illetőségi kérdés vagy egyes felek részéről bizonyos kiszabási hivatal kirendelése iránt tett kérelem esetében, az illetőséget a pénzügyminister határozza meg.
A II-ik fejezet szabatosan elősorolja a bejelentésre kötelezett feleket, hatóságokat, s hivatalos közegeket, megállapitja a bejelentési határnapokat, s a bejelentés különféle módozatait, mi által a közönségnek könnyités és tüzetes tájékozás nyujtatik, és egyszersmind az illetékek kiszabása gyorsittatni fog.
Ezen fejezetben újitáskép azon elv van következetesen keresztül vive, hogy a bejelentés minden oly esetben, hol hatósági közbenjárás fenforog, kötelezőleg az illető hatóság által eszközlendő.
Az 5. § c) pontja alatt azon újitást hozom javaslatba, hogy 30 nap alatt csakis a jogerőre emelkedett itéletek és végzések közlendők az illeték-kiszabási hivatallal, mig jelenleg az első folyamodási biróságok kötelezve vannak nemcsak az általuk hozott itéletet, hanem a felebbviteli törvényszékek határozatait is közölni, a mi merőben felesleges kiadványozást okoz a biróságoknak, és a nyilvántartást is az illeték-kiszabási hivataloknál neheziti, minthogy az illeték csupán a végérvényes itélettől fizetendő, az illeték pedig csakis a jogerejű itélet alapján szabható ki.
Az 5. § d) pontjában szükséges volt 15 napra szabott bejelentési határidőt a biróságok, hatóságok és hivatalok számára az előttük létrejött, vagy általuk jóváhagyott jogügyletek s iratokra nézve megállapitani, most az e részben szerzett tapasztalatok szerint a hivatalos bejelentések késedelmessége ugyszólván napirenden van.
A 6. § méltányos intézkedése nem igényel bővebb indokolást.
A 8. § e) pontjában javaslatba hozott egyszerű eljárás a nagy számban előforduló kisebb értékű hagyatékok bejelentését az örökösök érdekében felette könnyiteni fogja.
A III. fejezetben a bejelentés elmulasztásának eseteire megállapitott birságok (10. § a.) - az eddigi illetékfelemelés rendszerének elejtése mellett - méltányosabb alapra vannak fektetve, a mennyiben a bejelentésnek rövidebb vagy hosszabb időközben önként történő pótlása eseteire, enyhébb birság terveztetik.
A 10. § b) pontja alatt javaslatba hozom, hogy oly esetekben, midőn ingatlanokra vonatkozó jogügyletek bejelentése alkalmával, a felek az adó- és értékbizonylatokat benyujtani, vagy ezek meg nem szerezhetését igazolni, vagy hivatalos felhivás daczára, azokat pótolni elmulasztják, ugyanazok 1-25 frtig terjedhető birsággal rovandók meg.
Ez által módosul az 1875. évi XXV. tc. 3. §-ának azon szigorú intézkedése, mely szerint az emlitett bizonyitvány be nem szolgáltatása esetében a jogügylet bejelentettnek nem tekintendő, és ehez képest a felek mindig a kétszeres illetékkel rovandók meg. A fenforgó alaki mulasztással arányban nem álló nagy pénzbirság elengedése végett a pénzügyi hatóságokhoz minden évben sürűen adatnak be folyamodványok, a melyek tárgyalása rendszerint azon eredményre vezet, hogy a felek terhére kivetett felemelt illeték-összeg többnyire az általam ajánlott 1-25 frtnyi birság természetének megfelelő minimális összegre mérsékeltetik.
Ez intézkedés tehát a felek aránylag nagy terheltetésének mellőzése és a pénzügyi ügyvitel megkönnyitése szempontjából is felette kivánatos.
A 12. § rendelkezése szükséges, nehogy a kincstár egyes birósági tagok gondatlan ügykezelése miatt károsodást szenvedjen.
A IV. fejezet a fizetési meghagyások kézbesitését az 1875. évi XXV. tc. 5. és 6. §-aiban foglalt s a gyakorlatban is helyeseknek bizonyult intézkedései alapján szabályozza; a 17. §-ban pedig azon rendelkezést hozom javaslatba, hogy a községelőljárók, illetőleg a rendezett tanácsú városok polgármesterei sorjegyzéket vezessenek, melyben a fizetési meghagyások főbb adatai, és különösen a megtörtént kézbesités napja is hivatalból bejegyzendők.
Ez intézkedést az adózó közönség érdekében tartom szükségesnek, hogy végrehajtás és más körülmények eseteiben mindjárt helyben nyerhessen kellő tájékozást.
Az V. fejezet a kiszabott illetékek befizetésére vonatkozólag tüzetes intézkedéseket tartalmaz.
Mint fönebb emlitém, a hivatali elődöm által 1877. évben kiadott szabályrendelet megbizhatlan foganatositása merőben tarhatatlan állapotot idézett elő; s az általam javasolt rendelkezések hazai viszonyainknak inkább meg fognak felelni.
A törvényjavaslat 20. §-ában ennélfogva elvül azt ajánlom kimondani, hogy minden kiszabott illeték azon kir. adóhivatalnál fizetendő, mely a fizetési meghagyásban megjelöltetik s a fizetést a felek postai uton is eszközölhetik.
Egyszersmind megengedhetőnek javaslom azt, hogy 20 frtot meg nem haladó illetéktartozások oly helyeken, hol nincs kir. adóhivatal, a felek által saját községük pénztárába is befizethetők legyenek.
A késedelmi kamatok iránt a törvényjavaslat 22-24. §-aiban felvett intézkedések a fennálló szabályok, illetőleg az 1879. évi XXXIII. tc. határozatainak felelnek meg.
A VI. fejezetben az illetéki egyenérték kivetésének módozatait hozom javaslatba s e szerint az illetéki egyenérték alá eső ingatlan és ingó vagyon katasteri nyilvántartás alá veendő; és az évközben előforduló, s esetről esetre bejelentendő változás alapján, az évi tartozás megfelelő mérvben kiigazitandó lesz (26-28. §).
Egyáltalán az illetéki egyenérték kérdését az eddigitől eltérő alapon javaslom rendezni, s e részben hivatkozom a bevezetésemben emlitett másik törvényjavaslat indokolásába letett fejtegetéseimre.
A VIII. fejezetben a felfolyamodás rendjét, a mostani eljárás lényeges megváltoztatása mellett, - a méltányosságnak inkább megfelelő alapokra fektetem.
Tekintve azt, hogy a jelenlegi illetékügyi kezelés ellen felmerült panaszok leginkább azon rendelkezés ellen irányulnak, miszerint a kiszabott illetékek a közbevetett és néha legalaposabb felfolyamodásra való tekintet nélkül behajtatnak, az ezen eljárás folytán tagadhatatlanul sok esetben, az illető felekre nézve előálló anyagi sérelem mellőzése czéljából indokoltnak tartom a 29. §-ban tervezett azon reformot, minélfogva a kiszabott illetékek alapossága és helyessége ellen tehető felebbezésnek a fizetési meghagyás kézbesitésétől számitandó 30 nap alatt birtokon belül legyen helye.
Egyuttal azonban, tekintve a jelenlegi gyakorlatból származó bonyodalmakat, miszerint t. i. az illetékek ellen intézett felszólalások még évek mulva is megújittatnak, az illetékügyekben kivánatos rend megóvhatása végett mulhatlanul szükséges a felebbezések érvényeszerű benyujtására bizonyos végső határidőt szabni; s e részben inditványom oda terjed, hogy a felek a fentjelzett 30 napi határidőn túl, további 60 nap alatt birtokon kivül élhessenek felebbezéssel.
Az ügyvitel rendje és gyorsitása végett szükséges továbbá annak elrendelése, hogy minden felebbezés az eljáró illeték-kiszabási hivatalhoz nyujtandó be.
Szintugy határidőhöz kell kötni a másodfokú határozatok ellen irányzott felebbezések benyujtását is, mire nézve a 30. §-ban 30 napot vélek eléggé méltányosan megállapitandónak.
Ezzel szemben a 31. § figyelmen kivül nem hagyható azon esetre nézve intézkedik, midőn a felebbezés, - el nem hárithatott akadály miatt - nem volt a törvényes határidő alatt beadható.
Ily esetben megengedhetőnek tartom, hogy a fél igazolási orvoslattal élhessen, de csakis újabb 30 napi határidő alatt, mely határidő a fentjelzett 90 nap lejártától számitandó.
A 32. és 33. §-ban az igazolás kérdésének elintézési módja van meghatározva, illetőleg kimondva, hogy az első 30 napi határidő (mely alatt t. i. birtokon kivül lehet felebbezni) elmulasztása esetére, az igazolási orvoslat ki nem terjed, minthogy az illeték fizetésének hosszabb időre való elodázása a kincstár érdekébe ütköznék.
A 34. §-ban javaslatba hozom a felebbezési hatóságok megállapitását, olykép, hogy az illetékügyi felebbezések és az igazolási kérvények elbirálására a pénzügyigazgatóságok illetékesek, ezek határozatai pedig utolsó fokban a Budapesten felállitandó pénzügyi közigazgatási birósághoz felebbezhetők.
A pénzügyi közigazgatási biróság szervezését és hatáskörét külön törvényjavaslatban fogom körvonalazni.
E helyütt elvi szempontból csak azt tartom megjegyzendőnek, hogy az általános jogelveknek, - a sérelmek orvoslását kereső felek megnyugtatására, - inkább megfelel, ha az illetékek végleges megállapitása oly forumra bizatik, mely függetlenségénél fogva a kincstár és az érdekelt felek között vitássá váló illeték-ügyeket, a fennálló törvények és szabályok alapján részrehajlás nélkül elbirálja.
A birságokat illetőleg azonban, minthogy azok enyhitése vagy elengedése helyesen az administratió körébe tartozik, - a pénzügyi közigazgatási biróságot egyedül azon kérdés elbirálására vélem hivtottnak, vajjon a felebbezett esetben van-e egyáltalában birságnak helye, vagy nincs.
A 35. §-ban alapelvül kimondatni ajánlom, hogy az illeték-kiszabási hivatal fizetési meghagyását helybenhagyó pénzügyigazgatósági határozat ellen további felebbezésnek ne legyen helye; de viszont a 36. § a) e) betük alatt felsorolandóknak tartom azon eseteket, melyekben az érdekelt fél a két egybehangzó kiszabási határozat ellen, semmiségi panaszszal élhet.
Ezen kivételes intézkedés szükségesnek mutatkozik, mert ha a felsorolt esetek bármelyike fenforog, a pénzügyigazgatóság határozata annyira sérelmessé válhatik a félre nézve, hogy nem volna méltányos, az annak orvoslására vezető felebbezési jogot tőle megtagadni.
A 37. §-ban 30 napi határidő tűzetik ki a semmiségi panasz benyujtására.
A 38. §-ban a kirótt birságok mérséklése vagy elengedésére irányzott folyamodványok és felfolyamodások elintézésére nézve, az illetőséget a birság természetéhez képest olykép vélem megállapitandónak, hogy az emlitett beadványok felett első sorban a pénzügyigazgatóság, felfolyamodás esetében pedig, a pénzügyminister véglegesen határozzon.
A VIII. fejezet az illeték-tartozások biztositása és behajtása iránt tartalmaz intézkedéseket.
E szerint a 39. §-ban az e részben alkalmazandó 1876. évi XV. tc. határozataira történik hivatkozás, és 40. és 41. §-ban megfelelő szövegezéssel felvétettek a fennálló illetéki szabályoknak a törvényes zálogjogra vonatkozó rendeletei, minthogy azoknak az államkincstár érdeke megóvása végett, feltétlenül továbbra is érvényben kell maradniok.
A 42. § első bekezdésében foglalt rendelkezés, a 29. § a) pontja alatt tárgyalt felebbezésekre nézve kimondott elvi intézkedéssel szoros kapcsolatban áll.
A második bekezdésben a nem kedvezményezett, t. i. a birtokon kivüli felebbezések eseteiben követendő eljárás állapittatik meg.
A 43. §-ban azon újitást hozom javaslatba, hogy a felek által kért illeték-fizetési halasztást a kir. adófelügyelő engedélyezhesse, legfeljebb 90 napra.
Ez által az adófelügyelők működése közelebb hozatván az illetékek kezeléséhez, az adófelügyelő eddig nem birt hatáskörrel ruháztatik fel; a mit teljesen indokoltnak tartok, mert ő a törvény által arra levén hivatva, hogy területi körében az összes kincstári követelések s igy az illeték-hátralékok behajtását is szorgalmazza és intézze, kétségkivül legjobban ismerheti az adózó lakosok vagyoni helyzetét, s ehez képest őt alkalmasabbnak is tartom a felek illetékhalasztási kérelmeinek alapos megbirálására, mint az illető pénzügyigazgatóságot, melynek működési területe több megyére terjedvén ki, kevésbé ismerheti a felek anyagi viszonyait és azok időleges fizetési képtelenségéről hiteles értesülést csak időveszteséggel járó iratváltás utján szerezhet.
Az adófelügyelő tagadó végzése, - ugy, mint azt az egyenes adókra nézve jelenleg a törvény rendeli, - a közigazgatási bizottsághoz felebbezhető.
A 44. §-ban a 3 hónál hosszabb időre terjedő fizetési halasztások, vagy rendkivüli esetekben a hátralékok törlesztési módozatainak megállapitását és engedélyezését a pénügyministernek fentartani vélem.
A 45. és 46. § a végrehajtás folyama alatt felmerült nehézségek, illetőleg az árvák vagy nem önjogositott személyek vagyona ellen - birságkövetelések miatt intézett végrehajtás elháritása iránt a felek jogosult érdekeinek megóvását czélzó specziális intézkedéseket tartalmaznak.
A IX. fejezet vegyes intézkedésekre vonatkozik, és pedig a 47. §-ban a községelőljárók által 15 nap alatt közlendő haláleseteket illetőleg, a mire ők most is törvény által kötelezve vannak; - a 48. és 49. §-ban az illetékek megszabásához megkivántató adatok beszolgáltatása czéljából követendő eljárás, a fennálló szabályok és az 1875. évi XXV. tc. 3. és 4. § határozatainak megfelelőleg van megállapitva; az 50. és 51. §-ban birói beavatkozást nem igénylő hagyatékok állagának kinyomozására vonatkozó rendelkezései, az 1873. évi IX. tc. 18. §-ából vétettek át.
A X. fejezet a törvény életbeléptetésével kapcsolatos átmeneti intézkedéseket tartalmaz, melyek bővebb indokolást nem igényelnek.
