Minden művelt nemzet, mely jövőjében bizva, a polgárosodás ösvényén előrehaladni kiván, felismervén azt, hogy a jelenkor műveltsége a mult nemzedékek százados fáradozásainak gyümölcse, nemcsak kegyelettel viseltetik azon művek iránt, melyek daczára a századok viharaival, a dicső mult néma, de azért mégis ország-világra szóló emlékeit képezik, de azok lehetőleg sértetlen fenállásáról törvényhozási és közigazgatási uton gondoskodni törekszik. A hazánk felett elviharzott háborúk, a török világ s a hitujitással bekövetkezett belviszályok, sőt részben a XVII. és XVIII. század megromlott műízlése jelentékeny részét lepusztitá azon épitményeknek s azok tartozékainak, melyek stylszerű művészetükkel kétségtelenül tanusitják, hogy nem csak a kora renaissance idejében, a Hunyadiak dicső korában, a magyar Európa akkor művelt népei között méltó helyet foglalt el, de a középkor századaiban sem volt az barbár nép, hanem az európai polgáriasodás intézményeit, alakjáit, tudományát és művészetét, - sajátszerű viszonyaihoz módositva, - sikeresen elsajátitatni igyekezett.
A mint a közoktatás állapotáról az ország törvényhozó testületének 1872. szeptember 4-én tett ministeri jelentésből (254. s. k. lapok) s ahhoz csatolt jegyzékből látható, maiglan is 8 százat halad meg azon épitmények száma, melyek vagy egészben fenállanak, vagy melyek egyes rommaradványokban legalább jelzik az egykori műemlékek helyét.
A hazai műemlékek legnevezetesebbjei egy néhány kivételével maiglan isteni tisztelet helyét képezvén, egyházi czélokra szolgálnak s ez által fentartásuk lehetőleg biztositottnak látszik; jelentékeny részük azonban mint rom, elhagyatott állapotban, védtelenül van úgy az idő viszontagságának, valamint az értelmetlen egyének pusztitásának kitéve.
Oly végre, hogy a kormány magának az ország legkülönbözőbb részeiben gyakran a nagy forgalomtól félreeső helyeken találtató műemlékek létezéséről, azok minőségéről s mennyiségéről, hol és mily karban létéről alapos tudomást szerezhessen, s annak alapján a rendelkezésre álló források segélyével, megóvásáról, az idő s viszonyokhoz képest, kitelhetőleg gondoskodhasson addig is, mig a törvényhozás ez ügyről tüzetesen intézkedhetett, közigazgatási uton az 1872. ápril hó 4-én 3311. sz. a. kelt rendelettel, a műemlékek országos bizottságát alakitotta.
Ezen bizottság, valamint annak vidéki tagjainak buzgó közreműködésének köszönhető, miszerint immár a műemlékek fentartása iránt az érdekeltség országszerte felkeltetett, a műemlékek törzskönyvezése nagy részben végrehajtatott; számos, eddig csak homályosan ismert műemlék szakszerűleg felvétetett, több nevezetesen műemlék, mint a hunyadi és visegrádi vár, a budai, kassai, lőcsei, bártfai, lébenyi, jánosi s több más templomok stylszerű helyreállitása megkezdetett, részben befejeztetett, s általában a műemlékek fentartása iránt országszerte oly mozgalom indult meg, mely e tekintetben a legszebb reményekre jogosit.
Mindazonáltal közigazgatási uton a műemlékek sértetlen fentartását teljesen biztositani lehetetlen. A magánosok tulajdonában levő műemlékek fölött a tulajdonos a hazánkban az ingatlan birtokokra nézve az ideiglenes törvénykezési szabályok I. 21. §-a értelmében maiglan érvényben levő általános ausztriai polgári törvénykönyv 354. §-a értelmében ugy a dolog állagával és annak hasznaival kénye szerint bánhatván s abból minden mást, tehát a kormányt is kizárhatván, sőt azt a polgári törvénykönyv 362. §-a értelmében el is enyésztethetvén, a magánosok birtokában levő műemlékek fentartására nézve a magán-tulajdonos kegyeletén és jóakaratán kivül mi biztositék sem létezik.
Oly végre tehát, hogy a műemlékeknek legalább azon részei, melyek művészi vagy történelmi becscsel birnak, az utókor számára csonkitatlanul fentartassék, a tulajdonjog némi megszoritásának szükségessége merül fel, mely csakis törvényhozás utján eszközölhető.
Felismerték annak szükséges voltát más európai államok is, mint p. o. Svédország, mely 1871. november 29-én alkotott törvény által a műemlékeket s régiségeket a törvény oltalma alá helyezte.
Több szakférfinak, a műemlékek országos bizottságának, nemkülönben az érdekelt szakministeriumok képviselőinek meghivásával, Tanárky Gedeon államtitkár elnöklete alatt tartott nagy bizottság tanácskozmányai alapján s az igazságügyi minister ur beleegyezésével jött létre a szőnyegre hozott törvényjavaslat, mely a műemlékek megóvására szükséges törvényhozási intézkedéseket tartalmazza.
Ezen törvényjavaslat két részre szakad, melynek elseje (1-17. §). „A műemlékekről s azok gondozásáról” szól, második része pedig „A műemlékek biztositása czéljából szükséges kisajitátás s az annál követendő eljárás tárgyában” intézkedik.
Ezen törvényjavaslat 1. §-ában elvül kimondatik, hogy minden oly akár földfeletti, akár földalatti épitmény, mely történeti, avagy műbeccsel bir, a törvény védelme s a vallás- és közoktatásügyi minister felügyelete alá helyeztetik. Hogy a történeti s műbecscsel biró emlékek között különbség tétetik, oka az, mert lehetnek oly régi épitmények, melyek szerkezetők érdekességénél vagy az azokon található díszitéseknél fogva fentartásra érdemesek, a nélkül, hogy azokhoz valamely történelmi esemény emléke füződnék. Viszont vannak és lehetnek oly épitmények és épületmaradványok, melyek épitésük kezdetlegességénél fogva, de más körülményeknél fogva is magukban véve műbecscsel nem birnak, azok sértetlen megóvását azonban valamely azokhoz füződő történeti cselekmény javalja.
Az emlékek többnyire ugyan a föld szinén felül találtatnak, mint például: várak, templomok, fenálló siremlékek stb. de vannak részint ismert, részint még ismeretlen oly műemlékek is (mint pl. római vizvezetékek, fürdőrészletek, középkori földalatti sirkápolnák s több eff.), melynek sokszor százados omladvány által levén takarva, többnyire csak véletlenül, mint csatornák, ásása, vasutak épitése alkalmával fölmerülő földmunkálatok által kerülnek időnkint napfényre s úgy történelmi, mint művészeti szempontból kiváló érdekűek: fentartásuk azonban felfedezésük után többnyire a széthányás, elhordás által veszélyeztetik: miért is a törvény védelmét s a kormány felügyeleti hatóságát ezekre is kiterjeszteni kelletik. Nem ritkán levén továbbá azon esetek sem, midőn valamely épitmény magában igen csekély vagy épen semmi értékkel sem bir, mig annak tartozéka pl. o. valamely régi temetkezési hely, falfestmények, avagy faragott diszítmények, művészi vagy történelmi szempontból figyelmet érdemelnek és fentartásra érdemesnek mutatkoznak. Ily tartozékul, épületről levén szó, az ált. osztr. polg. törvénykönyv 297. §-a értelmében nemcsak mindazon tárgyak értendők, melyek az illető épület falába erősitvék vagy szegezvék, hanem mindazon dolgok is, mik valamely egésznek állandó haszonvételére szánvák, mint pl. kapu, ajtó, vasrácsok stb., habár azon különben a műemlékek sérelme nélkül attól eltávolithatók lennének.
Hogy a kormány valamely esetleg felfedezett napfényre került emlék biztositása iránt intézkedhessék, mindenekelőtt kell, hogy arról idejekorán, értesitést nyerhessen. E végből elvül kimondatik, hogy a ki valamely régi épitményt esetleg annak tartozékát felfedezi, akár tulajdonos légyen, akár sem, tartozik azt azonnal az illetékes közigazgatási hatóságnál bejelenteni, mely erről a műemlékek országos bizottságát tudomásvétel s további intézkedés végett késedelem nélkül értesiti. Nehogy azonban a felfedezett műemlék, még mielőtt annak fentartása vagy legalább lerajzolása iránt a kormány intézkedhetnék, elpusztittassék, a közigazgatási hatóság köteles lészen a felfedezett műemlék sértetlen fentartásáról gondoskodni. Magánjogi valamint közigazgatási tekintetek meg nem engedvén, hogy a tulajdonos telkének használatában bizonytalan időre korlátoztassék, ezen törvényjavaslat 2. §-ának 3. pontjában 40 napi határidő tűzetik ki, mely alatt a műemlékek bizottságának, illetőleg a kormánynak elég ideje lészen az ügyben intézkedni, melyen túl azonban, ha kormány-intézkedés nem jő közbe, a tulajdonosnak szabad intézkedés, joga feléled.
A törvényjavaslat 3. §-ára vonatkozólag megjegyzendő, miszerint nem minden régi épitmény fog mint műemlék e törvény ótalma s a kormány felügyelete alá vétetni, hanem csak az, mely a kormány részéről a műemlékek bizottságának meghallgatása után, fentartásra alkalmas műemléknek nyilvánittatott. Ámbár kivánatos lenne, hogy valamennyi, a százados háborúk s az idő romboló hatása után napjainkig fennmaradt emlékek további megromlástól megóvassanak, mégsem lehet azoknak különbség nélkül való fentartását elvül kimondani. Tiltják ezt egyrészt a modern élet exigentiái, tiltja továbbá a műemlékek fentartására rendelkezésre álló javadalmak korlátolt volta. Ehez járul, hogy a még fennálló emlékek között nem csekély számmal olyanok is találtatnak, melyek sem műépitészeti, sem történelmi különös becscsel nem birván, a tudományra nézve elégséges, ha azok holléte tüzetesen konstatáltatik s szakszerű felmérése, rajzok és fényképek által, azok képe az utókornak megmentetik.
A föld alatt levő maradványok az azokat takaró földréteg által további megromlás ellen amugy is meg levén védve, azon kérdésnek eldöntése, vajjon hol és minő mérvben rendeltessék el azok feltakarása, a vallás- és közoktatásügyi ministernek tartatik fenn.
Indokát ezen intézkedés abban találja, hogy a földbirtokos csakis a kormány engedelmével takarhasson fel ilynemű műemlékeket, viszont hogy egyes buzgó, de szakavatatlan műkedvelők ásatásai által ily emlékek, mint pl. kúnhalmak, vagy ős temetkezési helyek és tudományos kutatások hátrányára fel ne dulathassnak. Magától értetik, hogy még azon esetekben is, midőn valamely helyen a kormány tudományos czélú ásatásokat rendel, azok csakis a telek tulajdonosának beleegyezésével, esetleg a teleknek előleges kisajátitása után eszközöltethetnek.
Ezen törvényjavaslat 4. §-ában elvül kimondatik, miszerint a fentartandónak nyilvánitott műemlék épségben tartásáról az ezen törvényjavaslat 6. §-ának 2-ik pontja értelmében jelzett eset kivételével a tulajdonos gondoskodni tartozik, s hogy azon javitásokat, bővitéseket vagy átalakitásokat csak a vallás- és közoktatási minister engedélyével, az általa a műemlékek országos bizottságának meghallgatása után meghatározott módon teheti. Tekintve azon körülményt, miszerint a műemlékek legjelentékenyebb része egyházi czéloknak szolgál s a világi czélokra szánt műemlékek ismét legnagyobb részben községek s főurak, részben a kincstár tulajdonában állanak, ezektől jogosan várható, miszerint őseik iránti kegyelettől vezéreltetve, a régi dicsőség maradványaiként még fennálló épitmények fentartásáról, a mennyiben vagyoni viszonyaik engedik, gondoskodni erkölcsi kötelességüknek ismerendik. A mennyiben pedig azok fentartásáról gondoskodni nem akarnak, vagy pedig a fentartáshoz szükséges néha tetemes pénzösszeggel nem rendelkeznek, alkalmat szolgáltassanak a kormánynak ezen épitmények fentartásáról közköltségen gondoskodhatni. A kormány, ha a tárgyalás alá került műemléket oly jelentékenynek ismeri fel, miszerint annak közköltségeni fentartása indokolt, a körülményekhez képest vagy a gondozást, elvállalja, vagy pedig az illető műemléknek lerombolását meg is engedi, eleve gondoskodik, hogy az, a mennyiben még meg nem történt volna, pontosan felmérettessék, lerajzoltassék vagy lefényképeztessék, s az igy nyert okmányok a műemlékek országos bizottságának levéltárába letéteményeztetvén, a megsemmisült műemlék képe legalább az utókor számára megmentessék.
Minthogy pedig a műemlékekre nézve ép oly veszedelmes, ha újitások és átalakitások, vagy kibővitések által, kivált ha ezen átidomítások a műemlékek styljétől eltérő modorban foganatosittatnak, eredeti typicus alakjokból kivetkőztettetnek, mellőzhetlenül megkivántatik, hogy ezen átalakitások, mint ez a községek birtokában levő műemlékekre nézve az 1871:XVIII. törvénycikk 26. §-ának f) pontjában elvileg kimondatott, csakis a közigazgatási hatóság, jelesen akár községi, akár magán birtokban álljon a módositandó, átalakitandó vagy kibővitendő műemlék csakis a műemlékek épségben fentartására örködő minister, illetőleg annak közegeinek hozzájárulásával s engedélyével foganatosittassanak.
Az ehhez hasonló 1832-ik évi november 16-ikán kelt ministeri rendeletnek köszöni Francziaország a nagy forradalom alatt sokat szenvedett műemlékeinek fentartását, helyre hozását, s az épitészet művészetének felvirágzását.
Hasonló módon intézkedik a műemlékek tárgyában alkotott svéd törvény 1. és 9. §-aiban.
Viszont, a mennyiben valamely műemlék stylszerű helyreállitására a tulajdonos vállalkozik, a stylszerű helyreállitásból eredő több költség elviselhetésére a kormány anyagi támogatására is fog számithatni.
A törvényjavaslat 5. §-ában elvül kimondatik, hogy azon esetben, ha valamely fenntartandónak nyilvánitott műemlék tulajdonosa azt épségben nem tartja, jogában álland a kormánynak az elhagyagolt műemlék fentartásáról gondoskodni; köteles lévén a tulajdonos a felmerült költséget a kormánynak megtériteni.
A műemlékeknek, mint a dicső hajdan néma tanuinak, lehetőleg fenntartása s természetes elkállódástól való megóvása lévén ezen törvényjavaslatnak czélja, a kormánynak módot kell nyujtani arra, hogy azon esetben, ha a tulajdonos a műemléket sem fentartani nem akarja, sem a kormánynak átengedni nem kivánja, azt a néppusztulástól megmenthesse. - Ez csak ugy történhetik, ha a kormány a műemlék megóvására szükséges (támfalazási, befedési, duczolási stb. efféle) műveleteket saját közegei által megtéteti.
A mennyiben isteni tiszteletre nem használt templom- vagy kápolnáról van szó, a minister annak kisajátitását is elrendelheti.
A tulajdonosnak a műemlékek fentartására vonatkozó kötelezettsége jelen törvényjavaslat 6. §-ában jelzett esetekben megszünik; tartozik mindazonáltal, ha szabad rendelkezésre a kormány által fel nem jogosittatott, a műemléket a bejelentéstől számitandó 40 napig érintetlenül hagyni.
Valahányszor valamely tulajdonos a birtokában levő műemléket fenntartani nem akarja vagy nem birja, a kormány őt a törvényjavaslat 7. §-a értelmében vagy szabad rendelkezésre jogositja fel, vagy pedig, ha a műemlék fontosságát tekintve, annak országos költségén fenntartását szükségesnek itéli, annak kisajátitását rendelheti el. Ez esetben, nehogy a kisajátitási eljárás befejeztéig a műemlék leromboltathassék, tartozand a tulajdonos azt az eljárás befejeztéig érintetlenül hagyni.
Valahányszor valamely telken a kormány részéről tudományos czélokra ásatások rendeltetnének el s azok eszközlésére az illető telek tulajdonosa beleegyezését eleve meg nem adná, az ily ásatások megkezdése előtt az illető terület mindenkor kisajátitandó. Nehogy azonban az illető telek tulajdonosa tulajdonjogában és annak szabad gyakorlatában kelletén túl megszorittassék, nehogy viszont tulságos költségek által ilynemü kutatások a tudomány kárával keletén túl megnehezittessenek; a kisajátitás mindazon esetben, midőn az ásatási terepen kő- vagy téglaépitmény, avagy más anyagból készült laképület áll, véglegesen, midőn pedig ilynemű épület azon nem találtatik, csak ideiglenesen eszközöltetnek, ugy hogy ez utóbbi esetben az ásatási-terepül szolgáló telek a tulajdonos tulajdonában marad, s csakis használati joga az ásatások idejére korlátoltatik. Magától értetik, hogy a kisajátitás akár ideiglenes, akár végleges, csakis a jelen törvényjavaslat 2. részében körülirt eljárás utján s valódi és teljes pénzbeli kártalanitás mellett fogna eszközöltethetni.
A tapasztalás azt mutatván, hogy kivált régiebb időkben számos eltakart műemlék, különösen szobrok, kőkoporsók, feliratos követ s több efélék, feltakarásuk után részint külföldre vándoroltak, s igy a hazára elvesztek, részint a találók tudatlansága, roszakarata, vagy hanyagsága által épületanyagul felhasználtatván, elenyésztek, s igy a tudományra nézve teljesen megsemmisültek: szükségesnek mutatkozik szigoru intézkedés által oda hatni, hogy ez jövőben ne történhessék. E czélból jelen törvényjavaslat 9. §-ában kimondatik, hogy mindenki, a ki valamely történelmi vagy műemlék becsével biró földalatti épitményt vagy földfeletti épitménynek történeti vagy műemlék becsével biró, eltakarva volt tartozékát felfedezte, s kiről műveltségi állapotánál fogva fel kell tenni, hogy a felfedezett tárgy emlékbecsének ismeretével bir s a törvényjavaslat 2. §-ában előszabott feljelentést a felfedezés napjától számitandó 8 nap alatt megtenni elmulasztotta, 5-100 frtig terjedhető birságban marasztaltassék el, szintugy 50-500 forintig terjedhető pénzbirsággal sujtandó mindaz, a ki valamely fentartandónak nyilvánitott műemléket vagy ennek tartozékát önhatalmúlag ledönti, lebontja vagy rongálja, vagy ennek ledöntését, rongálását elrendeli vagy megengedi. Tartozik továbbá tűrni, hogy a műemlék, a mennyiben helyreállitható az ő költségén állittassék helyre.
A mennyiben ily törvényellenes cselekmény vagy mulasztás azon törvényhatóság, község vagy egyház képviselőtestületének határozatán alapul, mely birtokosa a műemléknek, a birságban egyetemlegesen azon képviselők marasztalandók el, a kik az illető határozat hozatalánál „igen”-nel szavaztak.
A jelen törvényjavaslat 9. és 10. § értelmében kirovandott pénzbirságok a műemlékek fentartására forditandók.
Jelen törvényjavaslat a műemlékeknek lehető fentartását és megóvását, az illető tulajdonosok tulajdonjogának korlátozásával igyekezvén biztositani, az ez ügyben szükséges eljárás, jelesen a törvényjavaslat 5., 9. és 10. §-aiban érintett esetekben az illető műemlékekre vonatkozólag területi illetőséggel biró járásbiróságokra kell hogy ruháztassék.
A bírság kirovása tárgyában az eljárás csakis a vallás- és közoktatásügyi minister kivánatára indítandó meg. Minthogy pedig oly ügyekről van szó, melyek rendészeti természetűek és veszély nélkül halasztást nem igen tűrnek, oly eljárási nemeket kell előszabni, a melyek utján a fenforgó ügyek gyorsan és lehetőleg csekély költséggel elintézhetők. E végre a biróságok tárgyában a rendőri kihágások iránti eljárás, a helyreállitási, valamint a fentartási költségek megtéritése iránt pedig sommás útu peres eljárás szabványai szolgálandnak zsinórmértékül.
A műemlékekre való felügyelet jelen törvényjavaslat első szakasza értelmében, a vallás- és közoktatásügyi minister hatásköréhez tartozván, kell, hogy hatóságának e részbeni gyakorlására a törvénynek sikeres és szakszerű végrehajtására kellő számú és képzettségű közegekkel rendelkezhessen.
E végre szolgál a műemlékek országos bizottsága, mely a központban működvén, a műemlékek fentartása vagy azok felhagyása iránt nyilatkozik, a helyreállitandó műemlékek jó karba hozatala tárgyában készült terveket és költségvetéseket, ugy szerkezeti mint különösen műrégészeti és idomtani szempontból megvizsgálja, - a ministert minden irányban szakszerű tanácsával támogatja, a műemlékek összeirásáról és felvételéről (törzskönyvezéséről) gondoskodik. Ezen bizottság, mely ideiglenesen az 1872. april 4-én kelt ministeri rendelettel szerveztetett, egy elnökből, egy előadóból, egy titkárból s több rendes és levelezőtagból áll, kiket a vallás- és közoktatásügyi minister nevez ki. - Az elnök s a bizottsági tagok mint jelenben, ugy jövőre sem fognak fizetést húzni, csak kiküldetés esetén nyerednek jelen törvényjavaslat 14. §-ában kijelelt mérvben utiköltségeik felszámitására jogot; rendes fizetés esetleg tiszteletdíj, csakis az előadónak s az irodai és levéltári teendők végzésére hivatott titkárnak járand. Mig t.i. az elnök s a bizottsági tagok tisztje tiszteletbeli, s a bizottság épitésze csak esetről esetre tényleg végzett munkája szerint díjaztatik, addig kell, hogy az ügyeknek a bizottságban előadására hivatott előadó, nemkülönben a levelezések vezetésével az iroda és levéltár rendben tartására hivatott titkár állandó díjazásban részesüljenek. E tekintetben megjegyeztetik, hogy a mennyiben egyikük vagy másikuk már rendesen díjazott más hivatalt visel (pl. tanár, vagy épitészeti tisztviselő), egy ember két hivatalt nem viselhetvén, csak tiszteletdíjakat húznak. A mennyiben azonban más rendes hivatalban nem állanak, illetményeiket királyi tisztviselőkként fizetésül élvezendenék. Ily műemléki bizottságok Francziaországban már 1837-ben, Ausztriában ő cs. és ap. kir. Felségének 1850. deczember 31-ikén kelt legfelsőbb elhatározása folytán 1853-ban, Olaszhonban 1874. augusztus hó 4-ikén királyi rendelettel küldettek ki, s működésük mindenütt kellő sikerre vezetett a nélkül, hogy az államkincstárt nagy mérvben terhelte volna.
A műemlékekre való közvetlen felügyelet egyrészt a műemlékek bizottságának levelező (vidéki) tagjai, másrészt a közigazgatási bizottságok lesznek hivatva gyakorolni.
A bizottság levelező (vidéki) tagjai, előforduló alkalomkor, a bizottság felszólitására vagy saját kezdeményezésükből észleléseikről időről-időre értesitik a központi bizottságot; mig a közigazgatási bizottságok évnegyedenkint tartozandnak a területükön található műemlékekről, illetőleg az azokon észlelt vagy azokra nézve tervezett változtatásokról, az országos bizottságnak jelentést tenni.
A közigazgatási bizottságok tisztjéhez fog tartozni a műemlékek orsz. bizottságának felszólitására eljárni s eljárásukról jelentést tenni.
Ezen bizottságok hatásköre az 1876:VI. tc. értelmében a közmunkákra, nemkülönben az épitkezés körül felmerülő rendészeti ügyekre is kiterjedvén, a műemlékek kárositások elleni megóvása leginkább ugy érvényesithető, ha ezen bizottságok hatásköre a műemlékekre mint középületekre is kiterjesztetik, annál inkább pedig, minthogy a fentidézett törvény értelmében az illető törvényhatóság területén létező akár kinevezett, akár választott közegek azon bizottságnak alárendelvék, intézkedéseit, utasitását ezen törvényben jelzett korlátok közt foganatositani kötelezvék.
Az országos bizottság fentartásával járó kiadások a műemlékek javadalmából fognak fedeztetni, mint ez a dolog természetéből folyólag évek óta történik. A kisajátitások, a felvételi tatarozási, és helyreállitási munkálatok költségei, a mennyiben az utóbbiak a műemlékek kegyurai avagy tulajdonosai által nem viseltetnek, illetőleg meg nem térittetnek, szintén a műemlékek fentartására évenkint megszavazott országos javadalomból (ez idő szerint 18,000 frt) s a mennyiben egyházakról van szó, az azok fentartására rendelt egyéb forrásokból lesznek, miként eddig, ugy jövőben is fedezendők.
Erre nézve megjegyzendő, miszerint az országos javadalom kiadásai a dolog természeténél fogva, de a műemlékek javadalmának czíme értelmében is, mely szerint a költség „történelmi műemlékek felkutatására, kiásatására, felvételére, lajstromozására, kiadására és felügyeletére” szavaztatik meg, három csoportba oszlanak. Az első csoportba tartoznak a központi bizottság rendes kiadásai u. m.:
| Az előadó tiszteletdíja évi | 1,800 | frt, | |
| a titkár fizetése | 1,200 | frt. | |
| 1 hivatalszolga évi bére | 360 | frt. | |
| 1 hivatalszolga ruha-átalánya | 50 | frt. | |
| a bizottság részére kibérelt helyiség lakbére | 400 | frt. | |
| fütésre | 90 | frt. | |
| felvételekre, kiküldetésekre, épitészeti szakmunkák díjazására stb. évente átlag mintegy | 20.000 | frt. | |
| Összesen | 5,900 | frt. | |
A kiadások második csoportját a műemlékek ismertetésére szolgáló kiadványok költségei képezik. Ugy tudományos, valamint gyakorlati szempontból is szükséges, hogy a műemlékek ismerete minél tágabb körökben elterjedjen, miután ez által a műemlékek fentartása iránti érdekeltség ébren tartatik, s a helyreállitásoknál a rokon idomzatú műemlékek alakjainak és részleteinek tüzetes ismerete mellett azok stylszerű helyreállitása és kiigazitása is könnyittetik. E végre szolgálnak azon ábrákkal és tervekkel felszerelt kiadmányok, melyek időnként elkészülvén, közrebocsáttatnak; minők első sorban a magyar tudományos akademia nagybecsű „Archeologiai közlemény”-ei, az egyes monographiákat tartalmazó „Monumenták” s a régészet terén kifejtett tevékenységet tükröző „Archeologiai értesitő”, melyek kiadására a műemlékek javadalmából évente 5000 frt bocsáttatik az akademia rendelkezésére. E czélra szolgálnak továbbá a kormány részéről közvetlenül kiadott s a bizottság előadója által szerkesztett „Műemlékek ismertetése”-i is, melyeknek czélját a műemlékek mennyiségének, minőségének, területi felosztásának (elterjedésének) ismertetése képezi. Ide tartoznak végre azon füzetes kiadásban megjelenő rajzgyüjtemények, melyek a Steindl Imre műegyetemi tanár vezetése alatt, a műegyetemi épitész tanulók által időről időre az ország különböző vidékeire tett kirándulások alkalmával eszközölt nagyobb mérvű felvételek s részletrajzok authographicus kiadásait tartalmazzák. Ez utóbbiak által a műemlékek technikus ismerete nemcsak gyarapittatik, de a műegyetemi épitésznövendékeknek bő alkalom is nyujtatik magokat a műemlékek szakszerű felvételében s azoknak stylszerű helyreállitásában gyakorolni. A kiadások ezen csoportja évente mintegy 6000 frtot vesz igénybe.
A kiadások 3-ik csoportját azon költekezések képezik, melyek a létező műemlékeknek szoros értelmében vett tatarozására, fentartására, esetleg kiegészitésére, nemkülönben tudományos érdekű ásatásokra fordittatnak.
Az első és második csoportban felsorolt kiadások levonása után megmaradó összeg, mintegy 6-8000 frt képezi a tatarozások és helyreigazitások fedezésének rendes forrását. Ezen czélra lesznek forditandók azon összegek is, melyek a törvényjavaslat 9. és 10. §-aiban jelzett birságokból esetleg befolyandnak s külön alapként lesznek kezelendők. Tekintve a műemlékeknek jelentékeny számát, s a helyreállitási munkálatok költséges voltát, a fentjelzett javadalom csakis kisebb helyreállitások eszközlésére s egyes tárgyak jó karba hozatalára szolgálhat. Amennyiben nagyobbszerű műveletek válnak szükségesekké, ezekre nézve, mint az több esetben (jelesen a lébenyi, harinai, lőcsei, templomok, a visegrádi és vajda-hunyadi vár helyreállitásánál) történt külön hitelek engedélyezése utján kell gondoskodni.
Az állami javadalom felhasználásánál egyébiránt átlagban elvül követtetik, hogy a helyreállitási költségek aránylagos részét az illető érdekeltek vállalják el, mint ez pl. a lébenyi, harinai, lőcsei és bártfai templomoknál történt. Azon műemlékek, melyek isteni tiszteletre nem szolgálnak, csekély számúak. A legnevezetesebb világi műépitmények, mint pl. hunyadi, visegrádi és zólyomi várak, a kincstár, a pozsonyi, bártfai városházak az illető városok tulajdonát képezvén, miután a legnevezetesebb műemlékek, mint a kassai, gyulafehérvári és pécsi székesegyházak, a pannonhalmi és jáki apátsági, a pozsonyi, budai, lőcsei, bártfai plébánia-templomok maiglan isteni tiszteletre használtatnak, helyreállitásuk túlnyomólag az illető egyháznagyok és községek, nagy részben pedig a magyar vallásalapból eszközöltetik.
Csakis ezen körülményeknél fogva vált lehetővé a műemlékek helyreállitása körül az államkincstár nagyobb terheltetése nélkül azon eredményekre jutni, melyek a műemlékek körül az utolsó évtizedben felmutathatók. A műemlékek országos bizottsága levéltárában őrzött törzskönyvek és rajzok immár egy nem csekély költséggel összeszerzett jelentékeny gyüjteményt képeznek, mely évről évre gyarapittatván, hazánk művelődési történelmének, kivált a középkorra nézve, bő forrását képezendi. Hogy ez minél termékenyitőbb legyen, a törzskönyvek és rajzok betekintése a törvényjavaslat 17. §-a értelmében mindenkinek megengedtetik. A mi azoknak lemásolását esetleg sokszorositását illeti, ez csakis a bizottság elnökének engedelmével történhetik. Ezen megszoritást javalja azon körülmény, miszerint az ezen törzskönyvek s jelesen a rajzok az ország tulajdonát képezik, biztositékot kell tehát keresni az ellen, hogy ezen rajzok avatatlan kezek által másoltatván, el ne rontassanak, avagy gyarló másolatok és azok közlése által az egyes műemlékekről helytelen vagy hivás fogalmak terjesztessenek. Magától értetik, hogy szakavatott rajzolóknak, vagy a tudomány férfiainak műveikhez a szükséges rajzok készitése, a kellő óvatok megtartása mellett mindenkor nehézség nélkül nem fog adatni.
A jelen törvényjavaslat II. fejezetének 18-75. § tartalmazzák azon szabályokat, melyek a műemlékek biztositása czéljából szükségessé válandó kisajátitásra s az a körül követendő eljárásra vonatkoznak. A kisajátitás által az illető birtokosnak birtoka, illetőleg tulajdona iránti joga részint korlátoltatván, részint megszüntettetvén, ezen eljárást szabályozó törvényszakaszok szerkesztésénél különösen arra kellett figyelemmel lenni, hogy a tulajdonosnak a műemlékekre vonatkozó joga csak azon esetben és csak oly mérvben korlátoltassék, esetleg megszüntettessék, a midőn és a mennyiben azt valamely fentartásra méltó műemléknek az enyészettől megóvása mellőzhetlenné teszi.
E tekintetben a kisajátitás vagy ideiglenes (59-69. §), midőn csak ideig-óráig válik a tulajdonjog használatának korlátozása szükségessé; vagy pedig végleges (18-58. §), midőn a dolog természeténél fogva a műemlék és azon telek, melyen áll, ökör időre a magán tulajdonostól elvonatván, az állam, illetőleg a műemlékek országos alapjának tulajdonává (56. §) válik.
A kisajátitás akár ideiglenes, akár végleges legyen, csakis a kisajátitandó tárgy tulajdonosának meghallgatása után, még pedig birói uton eszközölhető. A kisajátitási eljárásra s a kártalanitási összeg megállapitására az illetékes kir. törvényszék (40. §) lészen hivatva. Az eljárásnál gondoskodva lett, hogy a műemlék s azzal kapcsolatos telek v. i. a telekkönyvi jószágtest állagánál érdekelt telekkönyvi hitelezők s egyéb érdekeltek (46. §) jogai és minden megrövidités ellen lehetőleg megóvassanak.
Minthogy pedig az ország alaptörvényei értelmében senki még közczélokra sem fosztathatik meg tulajdonától, avagy annak használatától, teljes kárpótlás nélkül, ennélfogva, a kisajátitás és a törvényjavaslat 37. §-a értelmében csak a kisajátitandó tárgy valódi és teljes értékének, mely egyezség, vagy birói becsű utján állapitandó meg, pénzben megtéritése mellett eszközöltethetik.
Nehogy pedig az eljárásnak hosszadalmassága s az azokkal járó költségek a műemlékek javadalmát túlságosan terheljék, az eljárás lehetőleg rövidlegesre szabatott. Minden kisajátitott műemlék és annak tartozéka az állam, illetőleg a műemlékek országos alapjának tehermenetes tulajdonába menvén át, arra telekkönyvezendő lészen. A kisajátitás czélja a műemléknek sértetlen fentartása lévén, a kisajátitott ingatlanság a törvényjavaslat 57. §-a értelmében mindaddig, mig rajta az emléképitmény fentartatik, sem birtokrendezés, sem tagositás, sem más czímen, más valamely ingatlannak fel nem cserélhető, sem fel nem darabolható.
A műemlékekről és a műemlékek körül számos jogi- és közigazgatási ügyek fogván felmerülni, egyúttal gondoskodni kellett, hogy a vallás- és közoktatásügyi ministerium e téren kellően képviseltessék. A közalapitványok királyi ügyigazgatósága közvetlenül a vallás- és közoktatásügyi minister alatt állván, legczélszerűbbnek mutatkozik ugyanazt a törvényjavaslat 73. §-a értelmében a műemlékek jogi képviseletével megbízni.
A műemklékek ügye részben tudományos, részben pedig jogi természettel birván, ezen törvényjavaslat alapján alkotandó törvény végrehajtásával (75. §) a vallás- és közoktatásügyi, valamint az igazságügyi minister lészen megbizandó.
Nem forogván oly különös körülmény fen, mely szerint az ezen törvényjavaslat alapján alkotandó törvénynek, avagy annak egyes határozmányainak visszaható erőt kellene tulajdonitani, annak hatálya csakis törvényes módon történt kihirdetés után fog kezdődni.
