Az 1868:III. és 1870:XIII. törvénycikkek értelmében a szentesitett törvényeknek jogi hatálylyal biró hatálya kihirdetése mostanában az országgyülés mindkét házában való közzététel által történik.
Ezen eljárás több tekintetben gyakorlatilag czélszerűtlennek bizonyult.
Egészen mellőzve is azt, hogy a törvényeknek az országgyülésen való közzététele inkább csak képzeletileg felel meg a joghatályú kihirdetés azon kellékének, miszerint annak oly alakban kell történnie, hogy mindenkinek módjában legyen, a hozott törvény határozmányairól azonnal és hitelesen értesülhetni, a törvények kihirdetésének ily módoni eszközlése gyakran technikai nehézségekkel jár, sőt bizonyos esetekben ki nem kerülhető visszás helyzetek teremtésére vezet.
Természetszerű s rendesen a kormány és a törvényhozás tagjai közös óhajtásának megfelelő törekvés, sőt gyakran a körülmények parancsolta szükség követelménye: hogy az egyes, ugyis nagyon hosszura nyulni szokott ülésszakok, mihelyt az országgyülés az azon ülésszakra kitűzött munkaprogrammot elvégezte s az arra vonatkozó érdemleges tárgyalásokat befejezte, mihamarább berekesztessenek; azonban az ülésszakok be nem rekeszthetők a hozott törvények alkotása által elérni óhajtott czél teljes vagy legalább részbeni meghiusitása nélkül, mig az elfogadott törvényjavaslatok mind szentesitve és az országgyülésen kihirdetve nincsenek.
Ily körülmények közt, kivált ha figyelembe vesszük, hogy a tapasztalás szerint épen az egyes ülésszakok végén a törvényjavaslatok tömegesen kerülnek szentesités alá, a szükség parancsolta sietség miatt az elfogadott törvényjavaslatoknak törvénycikk alakban való kiállitására és szentesités alá terjesztésére többnyire nem marad annyi phisikai idő, mennyi a törvénycikkeknek kellő és teljesen szabatos külalakban kiállitására megkivántatik, minek következménye: hogy a szentesités alá terjesztett törvénypéldányok pongyolán állittatnak ki, sőt azokba többször iráshibák is csusznak, melyeket utólagosan kell kijavitani.
De a törvények kihirdetésének mostani módja oly visszás helyzeteket is szülhet, melyeknek megnyugtató megoldása nincsen.
A mint ugyanis tudva van, a nemzetközi szerződésekben többnyire oly határozmány is foglaltatik, mely szerint a szerződés a rávonatkozó megerősitési okmányok kölcsönös kicserélése után bizonyos meghatározott idő mulva lép hatályba. Alkotmányos gyakorlatunk szerint ő Felsége az országgyülés jóváhagyását igénylő nemzetközi szerződéseket meg nem erősiti elébb, s a megerősitési okmányok a velünk szerződésre lépő külállammal elébb ki nem cseréltetnek, mig azon szerződést az országgyülés jóvá nem hagyta. Megtörténhetik már most, hogy időközben, mig a megerősitési okmányok a szerződő államok közt kicseréltethetnek, az országgyülés ülésszaka berekesztetik; ily esetben az arra vonatkozó törvény a mostani kihirdetési mód mellett az országgyülés újabb összejöveteléig kihirdethető nem lévén, Magyarországban maga az illető nemzetközi szerződés sem emelkedhetik törvényes erőre, holott pedig a szerződés értelmében s a külföld irányában vállalt kötelezettség szerint annak már korábban kelle vala hatályba lépnie.
Még visszásabb helyzet áll elő, ha időközben az országgyülés mandatuma jár le, vagy az feloszlattatik; mert miután az előbbeni országgyülés határozata a következő országgyülést nem kötelezi s a már elfogadott törvényjavaslatok is, ha szentesités és kihirdetés által törvényerőre nem emelkedtek, a következő országgyülésnek jóváhagyás végett újra bemutatandók, ily esetben megtörténhetik, hogy a következő országgyülés jóvá nem hagy oly nemzetközi szerződést, melyet az előbbi országgyülés jóváhagyása alapján Ő Felsége már megerősitett s mely a külföld irányában a megerősitési záradékok kicserélése által kötelező erejűvé vált.
Viszont, ha az imént emlitett eshetőség kikerülése végett, valamely nemzetközi szerződésre vonatkozó törvényjavaslat szentesittetik, és kihirdettetik, mielőtt a megerősitési okmányok kicseréltettek volna, akkor megtörténhetik az, hogy a szerződés a külföldi államhatalom által valamely oknál fogva jóvá nem hagyatván, törvénykönyvünkbe oly szerződésre vonatkozó törvény igtattatik, mely nem létezik.
Az előadott okoknál fogva a ministerium kivánatosnak tartja, hogy a szentesitett törvények kihirdetésének mostani módja, mely szerint az az országgyülés mindkét házában való közzététel által történik, megváltoztattassék s a törvények jogi hatályu kihirdetése jövőre, ugy mint más országokban is divatozik, az országos törvénytár utján eszközöltessék.
A kihirdetés jogi hatályosságához e szerint a szentesitett törvényeknek az országgyülésen közzététele többé nem kivántatván, a szentesitett törvényeknek az országgyülés két házában való közzététele jövőre teljesen mellőzhető; oly czélból mindazáltal, hogy az országgyülésnek hivatalos tudomása is legyen arról, hogy mely törvényjavaslatok váltak törvénynyé: a ministeriumnak kötelességévé tétetik, hogy minden ülésszak elején a lefolyt ülésszak kezdete óta szentesitett törvényekről az országgyülésnek jelentést tegyen. (8. §)
Minthogy a törvényeknek az országos törvénytárban közzétett szövege közhitelességgel bir (3. §) s a törvénytár egyes számai kiadatásuk után azonnal minden törvényhatóság számára hivatalból megküldendők (7. §), teljesen felesleges, hogy a szentesitett törvényekről még a szakministerek által hitelesitett külön másolatok is küldessenek a törvényhatóságoknak, mely gyakorlat ugy is csak azon korszak maradványaként vétetett fel újabb törvényeinkbe, midőn a régi rendi alkotmány szellemében a törvények kihirdetése még a törvényhatóságok közgyülésein történt, a mostani viszonyok között azonban teljesen czélnélkülivé vált.
A bemutatott törvényjavaslat egyéb határozmányai megfelelnek az 1868:III. illetve 1870:XIII. törvénycikkek rendelkezéseinek.
Az előrebocsátottak alapján bátor vagyok a bemutatott törvényjavaslatot elfogadás végett tisztelettel ajánlani.
