1882. évi XXIII. törvénycikk indokolása

a gyulafehérvári káptalani és kolozsmonostori conventi erdélyi országos levéltáraknak, a magyar országos levéltárral egyesítéséről * 

Általános indokolás

Az erdélyi két hiteles levéltár lényegesen különbözik a magyarországi hiteles helyek ugynevezett országos levéltáraitól. Mig Magyarországon a hiteles helyek megmaradtak napjainkig a római katholikus káptalanok és conventek kezében: Erdélyben a reformatio secularizálta a gyulafehérvári káptalani és kolozsmonostori conventi levéltárt és azok kezelését három-három, a fejedelem által kinevezendő világi emberre bizta (Approb. C. IV. R. XVIII. czím), egyuttal azonban valóságos országos, vagyis állami levéltárakká tette, a hová a törvények eredeti példányai (Approb. C. III. R. XII. czím) a liber regiusok (Comp. Con. R. st. VI XIII. czím) az adó- és dézsma-lajstromok (Appr. C. II. R. X. czím 4. Czikkely, III. R. II. czím 9. Czikkely) leteendők voltak.

Megszűnvén Erdély függetlensége, III. Károly király 1729-ben, még mielőtt a törvényhozás megszüntette volna a katholikus egyháziakat kizáró rendelkezést, a két levéltárt a gyulafehérvári erdélyi káptalan gondviselése alá helyezte, de nem egészen ugy, a mint a secularizátió előtt volt.

A káptalannak igazgatása mellett ugyanis, melyet a Kolozsvárra került kolozsmonostori conventi levéltárra nézve egy kanonok, mint conservator gyakorolt, a levéltárnoki teendők Gyulafehérvárt két - egy katholikus s egy református - a kolozsmonostori levéltár tekintetéből pedig három, egy katholikus, egy református, egy unitárius világi requisitorra bizattak. E rendeletileg teremtett állapot, mely tulajdonkép sem a reformatió előtti, sem utáni állapotnak nem felelt meg, nem változott az 1744. VII. tc. után sem, mely az approbatáknak a papságot kizáró rendelkezését megszűntette, megmaradt mai napig s annak megváltoztatása csak azért inditványoztatik törvény utján, mert némely oldalról abbeli aggodalmak merültek fel, mintha az állapotnak megváltoztatása közigazgatási uton eszközölhető nem volna.

A mi a törvényjavaslatba foglalt intézkedésnek érdemét illeti: az, nem is tekintve, hogy e két levéltár részben az Erdélylyel a fejedelmi korszakban kapcsolatban volt magyarországi részekre is vonatkozik, szükségképi következménye az uniónak.

Erdélynek Bécsben volt kanczelláriai, Kolozsvárt volt főkormányszéki, Nagy-Szebenben volt kincstári levéltára már is Budapesten vannak s ezek mellől magának Erdélynek közigazgatási és még inkább tudományos érdekei tekintetéből nem hiányozhatnak Erdélynek tulajdonképi országos levéltárai. E két levéltár, két külön városban, dolgozásra, kivált a hidegebb és homályosabb évszakokban nem alkalmas templomhelyiségekben ugyszólván tisztviselők nélkül - az öt requisitor közül három már meghalt, kettő a hetvenedik éven jóval felül van - jelen állapotában meg nem maradhat.

Minden mást mellőzve, ha Erdélyben hagyatnék: gondoskodni kellene alkalmas mellékhelyiségekről, a hol dolgozni lehessen; alkalmas tisztviselőkről, kik a közönség szolgálatára mindig készen álljanak s a kiket ezért nagyobb javadalmazással kellene ellátni, mint a mostani requisitorokat, a kik 84 frt évi fizetéssel díjaztatnak, mig a magyar országos levéltárral való egyesités esetében mind e bajokon minden újabbi költség nélkül segitve lesz.