Midőn az 1879. év végén a hadsereg és hadi tengerészet hadi létszámának megállapitásáról szóló tjavaslatot az 1868. évi XL. tc. 11. §-a értelmében, alkotmányos tárgyalás végett benyujtottam, s a hadi létszámnak újabban is 800,000 főben való meghatározását kértem, tettem azt egyfelől az akkori „Indokolásomban” részletesen kifejtett kényszeritő körülmények nyomása alatt s másfelől azért, mert bizton reméltem, hogy a védtörvénynek kilátásba helyezett revisiója alkalmával oly javaslatokat tehetek, a melyek következtében, ezen nemzetre oly súlyoson nehezedő teher, a jogos érdekek lehető kimélésével, az egyéni, nemzetgazdászati és művelődési szempontok kellő méltatásával fog megoszlani.
Ez alkalommal nem volt s nem lehetett czélom, valamely új védrendszernek megállapitása.
Jelenlegi védrendszerünk teljesen egy magaslaton áll az európai művelt nemzetekéivel.
Alapelvei a mai hadszervezeti tudomány követelményeinek teljesen megfelelnek.
Egy ily czélszerűnek bizonyult és megállapodott szervezetet, puszta újitási vágyból vagy kisérletképen megbolygatni nem volt szabad.
Feladatom tehát, helyesen felfogva, nem lehetett egyéb, mint odahatni, hogy az eddigi szervezet épségben tartásával, s ennek alapul elfogadása mellett, az elmult 11 év alatt több tekintetben tapasztalt hibák és hiányok kijavittassanak, illetőleg kiegészittessenek, és különösen, hogy az oly szép kifejlődésnek indult honvédség életképessége fokoztassék, felvirágzása biztosittassék.
Ezen általános szempontok vezéreltek, midőn a közös hadügyministerrel a jelen tjavaslatban megegyeztem. Annak részletes indokolásául még a következőket tartom szükségesnek előadni.
Ezen szakasz nagy részben az eddigi törvényből van átvéve s indokolásra különösen csak két irányban szorul, t. i. hogy miért nem javasoltatik a szolgálati és különösen a tényleges szolgálati időnek rövidebbre szabása; s ha már ez nem történt meg, mi az oka annak, hogy a szolgálati kötelezettség tartamának meghatározása tekintetében, ezen javaslatban, az eddigi törvénytől némileg eltérő határozványok is foglaltatnak?
Bármennyire ismerem és teljesen méltánylom is azon előnyöket, a melyekkel kiváltképen a tényleges szolgálati időnek megröviditése úgy az egyesekre, mint az egész nemzetgazdaságra nézve járna; s bár épen ezen szempontból kiindulva, korunk legszebb feladatai egyikének tartom, oda törekedni, hogy ha már a hadviselés elkerülhetetlen, az arra való készülés a nemzeteknek mentül kevesebb idejét és erejét vegye igénybe, és mentül kisebb áldozatába kerüljön; a hadászat jelenlegi fejlődési foka, s az ebből folyó katonai kiképezési igények mellett, különösen pedig tekintettel saját speciális viszonyainkra, nem tudván a felelősséget elvállalni azért, hogy oly javaslatot tegyek, a mely a monarchia hadi erejének harczképességét s ezzel együtt állami létünket is veszélyeztetné, nem nyujtva kellő biztositékot arra hogy a monarchia oly hadi erő felett rendelkezzék, a melylyel szükség esetében érdekeit megvédeni, szavának nyomatékot adni, akaratát érvényesiteni is képes legyen.
Nem vállalhatnám el a felelősséget azért, hogy még a szomszéd és sok tekintetben bennünket túlszárnyalt nemzetek a katonai kiképzésre ekkora, sőt még hosszabb tényleges szolgálati időt tartanak szükségesnek, addig mi a katonai kiképzésre kevesebb időt forditsunk, holott nálunk a műveltség nincsen oly általánosan elterjedve a nép minden rétegében, mint azon nemzeteknél.
S valamint a 3 évi tényleges szolgálatot senki sem tartja indokolatlan hosszúnak, ha figyelembe veszi, hogy Német-, Olasz- és Francziaországban a tényleges szolgálati idő szintén 3, illetőleg 5 évre terjed: úgy a szolgálati kötelezettség összes tartama is, az emlitett államokban megállapitott 19-20 évi szolgálat-kötelezettséggel szemben, épen nem mondható aránytalan terhesnek. Különben is nálunk a 3 év a tényleges szolgálatnak csak maximumát jelenti, mert a katonák egy része, mihelyt kellőleg ki van képezve, még a három év letelte előtt is szabadságra bocsáttatik.
A hadi tengerészek tényleges szolgálati idejének egy évvel való meghosszabbitását részben azon változások igénylik, a melyek e téren újabb időben általában és kiváltképen nálunk is történtek; részben pedig az teszi szükségessé, hogy a hadi tengerészek kiképezteté sokkal több oldalú, és igy huzamosabb időt vesz igénybe, mint a szárazföldi hadsereg bármely fegyverneméhez tartozó egyéneké.
A hadi tengerészetnél ugyanis nem elegendő, hogy az illetők a szolgálatnak csupán egy ágában képeztessenek ki, hanem épen a szolgálat sajátlagos voltából kifolyólag, gondoskodni kell arról, miszerint oly többoldalú kiképeztetést nyerjenek, a mely által képesekké válnak arra, hogy esetleg a beálló szükséghez képest, legyenek a szolgálat egyik vagy másik ágában is alkalmazhatók.
Ezen követelményeknek megfelelni nálunk annál nehezebb, mert más államokkal szemben azon kedvezőtlen helyzetben vagyunk, hogy a hadi tengerészethez beosztott ujonczoknak csak 20-22%-a áll arra, már foglalkozásuknál fogva alkalmas egyénekből. A többi ujoncz minden előképzettséget nélkülöz.
Az ilyenek tehát előbb általános katonai és hajós szolgálatban oktatandók ki, s csak azután részesithetők a tűzér, aknász, torpedós stb. kiképeztetésben.
Ha már a szárazföldi hadsereg egyes fegyvernemeivel a teljes otthonosság elsajátitására 3 év kivántatik meg, ennyiféle képzettség megszerzésére 4 évi tényleges szolgálat okvetlenül szükséges.
Bizonyitja ezt Franczia- és Olaszország példája is, a hol bár határozottan jobb anyag áll rendelkezésre, a tényleges szolgálat ideje szintén 4, illetőleg 5 és 8 évet tesz.
Az alapos kiképzés követelményén kivül, a 4 évi tényleges szolgálat mellett szól még az, hogy ez nélkülözhetővé teszi a költséges fegyvergyakorlatokat, mert ha ily teljesen képzett emberek lépnek át a tartalékba, azok mozgósitás esetében igy is sikerrel lesznek alkalmazhatók.
Végre 4 évi tényleges szolgálatot ajánlja az is, hogy miután a tengeri aknász és torpedo-szolgálatot a hadmérnöki kartól a hadi tengerészet átvette, az ezen szolgálatnak is ellátása czéljából szükséges nagyobb békelétszámot csak több ujoncz beosztása által lehetne elérni. Ez azonban épen az imént kifejtett indokok miatt, a haditengerészet igényeinek nem felelne meg és ezen felül azon hátránynyal is járna, hogy azon arányt, mely a szárazföldi hadseregnek hadi és békelétszáma közt van, érzékenyen megzavarná.
Egyébiránt a hadi tengerészetnél szolgáló egyénekre súlyosodó ezen teher, kellő kiegyenlitést talál abban, hogy a haditengerészek tartalékbeli szolgálat-kötelezettsége csak 5 évig tart; ezen idő alatt fegyvergyakorlatra nem hivatnak be (36. §) honvédségi szolgálatra pedig egyáltalán nem köteleztetnek. És igy összes szolgálati kötelezettségük ideje 12 év helyett csak 9 évet tesz.
A lovasságnál és a katonai zenekaroknál a törvény szabta időn túl önként tovább szolgáló vagy ezen szolgálatba újabban belépett egyének szolgálati idejének előnyös számitását az ily katonákban való érzékeny hiány indokolja. S ezen kivételes intézkedés esetleg még pénzügyi előnynyel is jár, a mennyiben ennek következtében azok közől, a kik eddig csak altiszti szolgálati jutalom élvezete mellett maradtak tovább a tényleges szolgálatban, azt mostantól kezdve ezen kedvezmény fejében fogják megtenni.
Az utolsó előtti bekezdésnek ily alakban való felvétele azért szükséges, mert a régi törvény szövege nem volt kimeritő.
A 3. pont indokolása a 32. §-nál van.
Ezen szakasz csak annyiban különbözik az eddigi törvénynek megfelelő §-ától, hogy a b) pont alatt ezen szavak vétettek be:
„esetleg a háború tartamára való”.
Szükségesnek és czélszerűnek mutatkozott pedig ezen kiegészités azért, mert ez által teljesen el lesz oszlatva azon kétely, a mely onnan eredt, hogy mig a mostani törvény 15. §-ában világosan ki van mondva, miszerint a honvédség oly önkéntesekből is kiegészittetik, a kik csupán a háború tartamára állanak be, addig ez a hadsereg kiegészitését szabályozó 14. §-ban nem foglaltatik.
Egészben véve bővebb indokolásra nem szorul, mivel részint az eddiginek szabatosabb szövegezéséből áll, részint pedig azon kiegészitést foglalja magában, a melyet az egy évi önkéntesi intézményben tett változás igényelt.
Jelentékeny haladást képez azonban az e) pont, a melynek alapján a honvédség ezentúl hadapródok áthelyezése által, a hadsereg képzett elemeiből fogja födözhetni azon hiányt, mely eddig harczképességét igen érzékenyen érintette.
Arról, hogy az ily hadapródok feladatuknak a honvédségnél teljesen megfeleljenek, gondoskodva van az által, hogy már a hadapródi iskolában kötelesek a szükséges tárgyakat magyar nyelven tanulni.
A 4. § 2. pontja, a 15. § d) pontja, és a 32. § mellett ezen szakasz - a 25. és 27-ikkel együtt képezi a jelen törvényjavaslatnak leglényegesebb részét. Ezen szakaszok tartalmazzák azon újitásokat, a melyeket a hadi erő harczképességének emelése czéljából meg kellett, illetőleg annak csorbitása nélkül meg lehetett tenni. S ez utóbbiakban mind az egyéni, mind a társadalmi és közművelődési érdekek, szabadelvű felfogás alapján, a lehetőség határáig, kellő méltatásban részesülnek.
Midőn az 1868. évi törvényhozás új védrendszerünket megállapitotta, s az egy évi önkéntesi intézményt Poroszország példájára nálunk is behozta, ezzel kettős czélt ért el.
Elérte először azt, hogy a mig egyfelől az általános védkötelezettség elvén nem kellett rést ütni és jelenleg minden alkalmas ember csakugyan teljesiti a hazája iránt tartozó védkötelezettségét, addig másfelől e nemzetnek azon műveltebb elemei, a kik nem akarnak a katonai pályán maradni, az által, hogy hadkötelezettségöknek rövidebb tartamu tényleges szolgálattal tehetnek eleget, életpályájokon nem zavartatnak nagyobb mérvben, mint a mennyire ezt a katonai kiképzés szempontja mulhatatlanul megkivánja. S ez volt az egy évi önkéntesi intézménynek tulajdonképeni czélja.
Az egyéni és társadalmi érdekek méltányos kimélése mellett azonban másodsorban még azon hatása is volt az egyévi önkéntességnek, hogy ezen műveltebb egyének, a kik eddig a hadkötelezettség alól legnagyobb részt kivonták magukat, - szintén bevonattak a fegyveres erő kötelékébe, s nagy részök, a mint ez műveltségük után várható volt, tiszti rangra is emelkedett; s ekként az ily egyének szolgálatuk minőségével pótolták ki azon veszteséget, a melyet különben a szolgálati idő rövidsége következtében okoztak volna.
A lefolyt 11 évi tapasztalat, befejezve az 1878. év tűzpróbájával, az egy évi önkéntesség életrevalóságát és fejlődésképességét fényesen bebizonyitotta.
Ez okból ezen intézmény a jelen javaslatban nemcsak eddigi terjedelmében fenn van tartva, hanem egyszersmind szélesebb alapra is fektetve. Sőt immár azon általános óhaj is teljesitve lőn, hogy a nemzet szine-javát képező egy évi önkéntesekből, a honvédség is részesül; - ez által értelmiség tekintetében jelentékeny gyarapodást nyer, és képesitve lesz arra, hogy tiszti karát, ezen elemekből is lassanként a szükséges számig kiegészitheti. Még pedig kiegészitheti akként, hogy az feladatának bármely körülmények között, teljesen meg fog felelni.
Annyira lényeges ezen újitás, a benne foglalt elv szempontjából és gyakorlati hatásában oly messze vágó, hogy a honvédségünk harczképességének biztositása czéljából tett intézkedéseink csak ez által, és a 15. § d) pontjának rendelkezésével váltak teljesekké.
Általában pedig bizvást elmondhatni, hogy a mi egy évi önkéntesi intézményünk, azon alakban és terjedelemben, a mint azt a jelen törvényjavaslat megállapitja, valamennyi erre igényt jogosan formáló egyén számára hozzáférhetővé van téve; és daczára annak, hogy benne és általa az egyesek kevésbé vannak terhelve, mint más államokban, a katonai követelményeknek mégis teljesen megfelel.
Az egész szakaszra nézve megjegyzendő még, hogy annak alapját és keretét általában a régi törvény képezi; - a benne foglalt kiegészitések pedig részint egészen újak, részint olyanok, a melyek a nyert tapasztalatok után, a törvény szellemében, a közös hadügyministerrel egyetértőleg időről időre rendeleti uton szabályoztattak, és igy a törvény-magyarázat utján is keletkezett szokásjognak mintegy codificatióját képezik.
Az utóbbiak részletes indokolást nem igényelnek. De ezen javaslatba felveendők voltak azért, mert az ily határozmányok a törvénybe valók, és nem tehetők a változó ministerek nem mindig azonos akaratától függővé.
Az ujitások közül: azon kedvezmény, hogy az oly orvosnövendékek, a kik az egy évi szolgálatot okleveles orvosok gyanánt óhajtják teljesiteni, ezen szolgálat megkezdését 27 éves korukig halaszthatják el, azon okból méltányos, mivel az orvostudori oklevél elnyeréséhez a mi viszonyaink és tanrendszerünk mellett, ezen időre valóban szükség van; továbbá a hadseregnek és a honvédségnek is érdekében áll, hogy ezek már teljesen hasznavehető korukban teljesitsék az egészségügyi szolgálatot.
A harmadik bekezdés rendelkezését a katonai érdekek követelik és méltányossági szempontok sem ellenzik. Ugyanis a mostani törvény értelmében a tényleges szolgálat megkezdése a felavatástól kezdve 7 évvel elhalasztható, a szolgálati idő pedig mégis a felavatástól fogva számit. A törvény ezen határozványa az egy évi önkéntesek katonai kiképeztetésére és ez által a harczképességre hátrányos; - a mennyiben az ily egy évi önkéntes, ha mozgósitás esetében behivatik, mielőtt tényleg szolgált volna, teljesen kiképezetlen és a mai hadviselés mellett jóformán egészen hasznavehetetlen. Azon esetben pedig, ha csakugyan csak 25 éves korában végzi be a tényleges szolgálatot, a hátralevő tartalékbeli szolgálati idő alatt az időszaki fegyvergyakorlatokra való behivása nem eszközölhető czélszerüen, sőt esetleg nem is vehet részt a törvényszabta 3 fegyvergyakorlatban.
Innen van és igazságtalannak épen nem mondható az, hogy más államok egy évi önkénteseinek szolgálati ideje a tényleges szolgálat megkezdésétől számit. S ha ennek daczára, a jelen törvény egyesekre nézve, kedvezőbb szolgálati idő-számitási módot állapit meg, ez azon méltányossági szempontból történik, hogy az ilyenek szolgálati kötelezettsége ne tartson oly sokáig, a mely korban az a családi és egyéb viszonyokra fölötte bénitólag hat. Megadható pedig ezen kedvezmény annál inkább, mert annak ily korlátok közé szoritása mellett, a kiképzés érdeke is biztositva van.
A szolgálati idő számitásának megváltoztatása tehát ösztönül fog a tényleges szolgálatnak hamarabb való megkezdésére szolgálni; de egyszersmind fenn van hagyva azon lehetőség, hogy kiki az eddigi korlátok közt akkor róvja le a maga hadkötelezettségét, a mikor ez neki legalkalmasabb.
A nyolczadik bekezdés nagyon egyszerüsiti azon eljárást, a mely szerint az egy évi önkéntességhez való jogosultság az egész hadköteles korra biztositható; s ezzel az ifjuság sok zaklatástól és költségtől menekül. Ugyanis, az eddigi szabályok szerint, ha valaki az egy évi önkéntesi kedvezményre való igényét, a harmadik korosztályból való kilépéséig biztositani akarta, e végből minden rendes ujonczállitáson és ezek mindegyikét megelőzőleg még egy-egy orvosi vizsgálaton, illetőleg felülvizsgálaton megjelenni tartozott; és igy összesen 9 évben (sőt ha a rendes ujonczállitásról esetleg felülvizsgálatra rendelnék még többször) való megvizsgáltatásnak volt köteles magát alávetni.
Ezen 8. bekezdés értelmében pedig az egy évi önkéntesi jog biztositásához csak fél annyi fáradság és esetleges költség lesz szükséges.
A 15. bekezdés czélja és indoka az, hogy egy ily jelentékeny kedvezményben csak oly egyén és csak addig részesittessék, a ki és a meddig arra erkölcsileg valóban érdemes.
A 17. bekezdés azon határozványát, hogy az egyévi önkéntesi kedvezmény elvesztése iránt a honvédelmi minister határozzon és pedig birói itélet alapján, - maga az ügy fontossága igényli.
A 25. és 27. §-okhoz
A 21. § indokolásánál általánosságban, és ezen szakaszokra nézve is kifejtetteken kivül, még csak azt kell kiemelnem, hogy azon bővités, a mely ezen szakaszokban, a régi törvénynek megfelelő szakaszaival szemben van, indokát a jelenlegi általános papi hiányban, s a népoktatás terén működni hivatott egyének elégtelen számában találja; s egyszersmind az ország összes lakosságának ismételten kifejezett óhajtásával megegyezik.
Oly fontosak ezen érdekek, hogy azok minden állam védrendszerében több-kevesebb figyelemben részesülnek s midőn jelenlegi javaslataimban az eddigi törvényen túl megyek, ezt csak azért tehetem, mert az ily egyének a szükség beálltával, a megfelelő szolgálatot teljesiteni tartoznak; és igy az ezen §-okban foglalt kedvezmények az állam hadi erejét nem csökkentik.
Azt pedig, hogy az oly egyének, a kik azon föltételnek, a mely alatt ezen §-ok kedvezményeiben részesittetnek, nem felelnek meg, illetőleg a kedvezmény megadásának alapját képező culturális czélt szolgálni megszünnek, a törvényszabta tényleges szolgálatnak utólagos teljesitésére köteleztetnek, az osztó igazság kivánja.
S ezen intézkedés voltaképen nem is egyéb, mint következetes végrehajtása az általános védkötelezettség elvének.
Ezen általános indokon kivül, ugy az ezen §-okban, mint a 21. §-ban szabályozott azon eljárás, hogy némely ifjaknak, ezen kedvezmények, meghatározott kikötések mellett, föltételesen megadatnak, - még mielőtt arra különben igényök volna, - tanrendszerünknek következménye és a méltányosság követelménye.
Ellenben semmivel sem volna indokolható, ha a 25. § kedvezményében föltételesen részesitett egyének, mielőtt a hittani tanulmányokat megkezdték, mozgósitás esetében, nem hivatnának be a harczi állományban teljesitendő szolgálatra.
Az ujonczállitási időszaknak ezen értelemben való megváltoztatását, már évek óta mind a sorozásoknál működött polgári elnökök, mind a honvédségnek és a hadseregnek képviselői, mind a törvényhatóságok magok ismételve és folytonosan kérelmezték. Sőt magam is több izben voltam kénytelen a törvényhozásnál az ujonczállitásoknak, a védtörvény idevágó határozványától eltérőleg és pedig később való elrendelésére, törvényes felhatalmazást kérni. Úgy akkori lépéseimnek, mint jelenlegi javaslataimnak főbb okai a következők:
Eddig a rendes ujonczállitások ideje az évnek épen azon szakára esett, a midőn előbb a nagy hó, majd a beálló olvadás az utazást végtelen nehezitik, sőt sokszor megakasztják, az utóbbi években mind gyakrabban beálló áradások meg már épen huzamosabb időre teljesen lehetetlenné teszik.
Ezen viszonyok nemcsak a sorozásoknál eljárni hivatott hatósági közegekre hatottak végtelenül hátrányosan; de nem kis mértékben szaporitották azoknak a számát is, a kik az ujonczállitástól elmaradtak.
A tapasztalás arra is rávezetett, hogy ezen időszak még a hadképességre is befolyással van; a mennyiben a lakosság és kiváltképen annak szegényebb része a télen át hiányosan táplálkozván és egészségtelen lakásokban tengődvén, nagyon elsatnyul, s csak a tavaszi kereset beálltával jön ismét magához. Ezen ok az ujonczállitási időszaknak még későbbre való meghatározását tette volna ugyan kivánatossá; de ezt a mezei munkákra való tekintetből, nem javasolhattam.
Végre igen nyomós ok az, hogy a lefolyt 11 év alatt a törvényhatóságok soha sem szolgáltatták be az év végeig a megkivántató adatokat használhatóan. Sőt mindig volt egy-két törvényhatóság, a mely csak ismételt sürgetésre és akkor is csupán az utolsó napon tett kötelességének távirati uton eleget.
Ezen késedelem következtében a ministeriumban sokszor csak épen a legvégső időben volt lehetséges a hadjutalék kivetése.
Ha ellenben az ujonczállitás időszaka ezen javaslathoz képest állapittatik meg, az az elősorolt bajokon segitve lesz.
Ezen §-ban két lényeges ujitás foglaltatik.
Az egyik a póttartalék intézményére vonatkozik, a másik pedig megengedi, hogy az ujonczállitásra, szükség esetében, kivételesen, a negyedik korosztály is felhivassék.
Korunk hadi szervezeteiben a póttartaléknak az a rendeltetése, hogy háboru esetében a csapatokban beálló hiány pótlására szolgáljon; az e czélra megkivántató védkötelesek már béke idejében kiszemeltessenek, s ez által azon előny keletkezzék, hogy az ily egyének kiválasztása végett ne kelljen a mozgósitáskor, vagy már épen a háboru tartama alatt, ujonczállitást foganatositani.
E czél lebegett 1868-ban a magyar törvényhozás szeme előtt is.
De a mi póttartaléki intézményünk, jelenlegi szervezetében, rendeltetésének egyáltalán nem felel meg.
Nem felel meg a következő okokból:
Nálunk a póttartalékhoz beosztottak, az ujonczállitás alkalmával nem avattatnak fel, hanem ez csakis behivásukkor történik meg, a midőn előbb még hadképesség tekintetében megvizsgáltatnak.
Miután ezen eljárás, az eddigi tapasztalás szerint 8-10 napot vesz igénybe, ez már magában véve nagy hátrányt képez és eléggé indokolja azon újitást, hogy a póttartalékosok ezentul a sorozáskor felfognak avattatni.
Egy másik és pedig a leglényegesebb hiánya ezen intézménynek az, hogy a póttartalékosok béke idején katonai kiképeztetésben egyáltalán nem részesülnek, és ennek következtében, midőn a szükség beálltával behivatnak, teljesen hasznavehetetlenek.
Ha most számba vesszük, hogy kiképeztetésökre 6-8 hét okvetlenül megkivántatik, s hogy ezután rendeltetésük szerinti beosztásukhoz szintén kell néhány nap, kitünik, hogy a póttartalékosokat, mig a mostani törvény áll érvényben, csak 8-10 hét mulva lehet tényleg alkalmazni.
E szerint, minthogy a mai hadviselés mellett, a háboru sorsa rövid idő alatt dől el, a póttartalék alig jöhetne alkalmazásba; s tekintettel arra, hogy a mostani fegyverek hatása következtében, az egyes csapatok, mindjárt az első napokban és hetekben igen jelentékeny veszteséget szenvednek, a póttartalék azon rendeltetésének, hogy az ily hiányokat rögtön és jól pótolja, épen nem felelhet meg.
Ezen a bajon kiván a jelen törvényjavaslat segiteni, midőn kimondja, hogy a póttartalékosok nyolcz hét alatt katonailag kiképezendők.
Hasonló szervezettel, habár részben más név alatt, igyekeztek ugyanezen czélt elérni Német-, Franczia- és Olaszország.
De az osztó igazság szempontjából is csak helyeselhető ezen újitás, mert az által csökken azon aránytalanság, a mely az általános védkötelezettség daczára fennáll annyiban, hogy az egyes hadkötelesek, csupán a sors játékához képest, nagyon is egyenlőtlenül róvják le a véradót, midőn megvan az a lehetőség, hogy valaki csupán azért, mert magasabb sorsszámot huzott, három évi sorhadi, hét évi (fegyvergyakorlatokkal egybekötött) tartalékbeli és 2 évi honvédségi, vagy pedig 12 évi honvédségbeli szolgálat teljesitésére köteles, mig a másik, a kinek a véletlen kedvezett, béke idejében egyáltalán semmi katonai szolgálatot nem tesz; sőt még háború esetében is, - épen kiképezetlen volta következtében, - sokkal később kerül tüzbe, ámbár esetleg fiatalabb is, mint az, a ki éveken át teljesitett fegyveres szolgálatot, és ilyenkor, talán már azóta alapitott családja köréből szólittatik fegyverre.
Szintén nagy igazságtalanság rejlett abban, hogy eddig a póttartalékosok, ezen kedvező helyzetök mellett, esetleg még azon előnyben is részesültek, hogy kevesebb ideig tartoztak a hadsereg kötelékébe. Ha például az I. és II. korosztályban hadképtelennek nyilvánittatott, de a III. korosztályban a póttartalékba beosztatott, nem tiz évig marad a póttartalék állományában, hanem csak 8-ig, mert a póttartalékosokra nézve eddig nem a besorozás napja döntött, hanem azon szabály állott fenn, hogy azok korosztályukhoz képest kezelendők, és igy a fentebbi példában emlitett egyén rögtön besoroztatása után a póttartalék azon évfolyamába volt beosztandó, a mely korának megfelel.
A jelen javaslat 4. § 3. pontja ezen igazságtalanságot megszünteti, midőn védrendszerünk szelleméből kifolyólag kimondja, hogy a szolgálati idő a póttartalékban tiz év.
A 32. § a póttartalék intézményében még egy második változtatást is tesz.
Eddig ugyanis a póttartalékosok ideiglenesek és állandók voltak.
Ezen megkülönböztetés azonban a lefolyt 11 év alatt nemcsak fölöslegesnek és a közigazgatási kezelésben végtelen nehézségeket okozónak bizonyult be, hanem egyszersmind igazságtalan volt. Mert e mellett megtörténhetett és megtörtént, hogy az oly hadköteles, a ki például az I. és II. korosztályban ideiglenesen a póttartalékba osztatott be, a harmadik évben, - midőn az ujonczállitási eredmény kedvezőtlenebb volt, - a hadseregbe jutott, és igy önhibáján kivül, két évvel később szabadult ezen kétségtelenül nagy tehertől, mintha az első korosztályból soroztatott volna be.
Nagyon gyakran előfordult eddig az is, hogy az oly hadköteles, a ki az I. korosztályban ideiglenesen a póttartalékba osztatott be, azon hitben, hogy ezzel véglegesen eleget tett a maga hadkötelezettségének, a többi ujonczállitásokon nem jelent meg, és ennek következtében, mint szökevény elitéltetett.
Ezen fölösleges és czélszerűtlen megkülönböztetésnek, és az ebből folyó hátrányoknak megszüntetését czélozza ezen javaslat, midőn kimondja, hogy: „A póttartalékba besorozandó védkötelesek abba, tekintet nélkül korosztályukra, állandóan osztatnak be.”
Egyebekben a póttartalék marad, a mi volt, s az abba beosztandó egyének még csak az időszaki fegyvergyakorlatokra sem kötelezvék. Uj helyzetök csupán a jelentkezési kötelezettséget vonja maga után, a melynek pontos teljesitése nemcsak mozgósitás esetében bir rendkivüli fontossággal, hanem más közigazgatási és kiváltképen rendészeti tekintetben is, igen jelentékeny előnyöket nyujt.
Az utolsó bekezdés az eddigi törvényben e részben foglalt hibákat javitja ki.
Azon második lényeges újitás, hogy az ujonczszállitásra esetleg a 4. korosztály is felhivandó legyen, azért szükséges, mert mind az ujoncz, mind a póttartaléki jutalékban, - kiváltképen Ausztriában, - jelentékeny hátralék mutatkozik.
Gondoskodva van azonban arról, hogy a törvény ezen felhatalmazásával csak bizonyos korlátok közt lehessen élni. Ugyanis ezen kisegitő intézkedés csak kivételesen és csupán azon esetben fog alkalmazásba vétetni, ha a hátralékok nagysága az előre megállapitott mértéket elérné. S még akkor is, ha a 4. korosztály behivatott, az ezen korosztályból való besorozás berekesztendő, mihelyt a kiegészitési szükségletek födözve vannak.
Ha pedig azon eset állana be, hogy ezen kiegészitési szükségletek, az előre nem látott kedvező ujonczállitási eredmény folytán, már a három első korosztályból födöztetnének, a negyedik korosztály nem is vonható sorozás alá.
Megjegyzendő végül, hogy ezen rendkivüli kiegészitő eszközre leginkább Ausztriának van szüksége, a melynek egyes tartományaiban a hátralékok száma évek óta állandóan oly jelentékeny, hogy azoknak más módon való kiállitására nincsen remény. A magyar korona tartományaiban a jelen törvényben foglalt felhatalmazáshoz ritkábban fog kelleni nyulnunk, s akkor is leginkább az oly helyeken, a hol a hátralékok azért vannak nagy számban, mert sokan kivonják magukat a védkötelezettség teljesitése alól, s ebben az ottani lakosság által egyáltalán nem akadályoztatnak meg. Ha most valaki tudja, hogy a más hibája miatt esetleg még negyedszer is elő kell állania, és ki van téve az ily magas korban való besoroztatás esélyének, nagy lesz benne az ösztön, hogy az ujonczszökéseket megakadályozza.
Az ily járások és vidékek nem lesznek igazságtalanul sújtva, és ezen rendszabály alkalmazásának még az imént emlitett jó hatása is lesz.
Azon újitás, hogy az úgynevezett hadjutalék végleges számbavétele az év közepéről annak végére tétetik át, közigazgatási tekintetben czélszerűbb, és különösen az egyesekre nézve sokkal igazságosabb.
Csak igy lesz a végleges számbavétel az ujonczállitási évnek valódi zárszámadása; mig eddig, a midőn az év közepére esett, annak egyáltalában nem volt tekinthető.
Az egyesekre nézve pedig a következő előnynyel jár:
Az eddigi törvény értelmében az utóegyénekül kijelöltek, ha az ujonczállitástól elmaradt hadkötelesek közül a remélt számú egyének nem vezettettek elő, vagy az elővezettettek közül nem találtattak elegen hadképeseknek, már a négy hó mulva végleg azon kedvezőtlenebb helyzetben maradtak, a melybe csak mások hanyagsága vagy roszakarata miatt jutottak; és ezen terhesebb sorhadi szolgálatra köteleztettek, habár azon év végeig, a melynek rendes ujonczállitása alkalmával ők utóegyénekül kijelöltettek, az utolsó négy hónapban többen besoroztattak volna az elmaradottak közül, mint a mely valószinűségi számitás szerint kijelöltetésük történt.
Ennek következtében minden évben többen teljesitettek mások hanyagsága miatt póttartaléki szolgálat helyett sorhadi szolgálatot.
A hadjutalék végleges számbavételének az év végére való áthelyezése által azonban ezen igazságtalanság annyiban megszünik, hogy ezentúl az úgynevezett utóegyének csak azon esetben nem helyeztetnek át a póttartalékba, ha azon évnek zárszámadása, a melynek jutalékára számitanak, úgy végződik, hogy ők az ujonczjutalék födözésére valóban szükségesek.
Legszembeszökőbb az ebből származó előny azoknál, a kik a negyedik korosztálynak felhivása esetében ezen korosztályból soroztatnak be.
Az ily egyének ugyanis véglegesen elbocsáttatnak, ha a hadjutalék végleges számbavétele alkalmával kiderül, hogy időközben, tehát a jelen javaslat szerint az év végéig részint utóállitások utján, részint felülvizsgálat alkalmával annyi hadköteles soroztatott be, hogy ezekből az ujoncz- és póttartaléki jutalék, úgyszintén a honvédség kiegészitési szükséglete utólagosan födözve lett.
Az előny tehát számszeresen kifejezve, annyi lesz, a hány védkötelessel több fog utólagosan besoroztatni a rendes újonczállitástól az év végéig terjedő időszakban, mintha az eddigi törvény szerint, csak a rendes állitástól fogva négy hó alatt besorozottak vétetnének számitásba. Vagy is a negyedik korosztályból besorozottak közül annyian bocsáttatnak el teljesen, a kik az eddigi törvény szerint véglegesen a fegyveres erő kötelékében maradtak volna, a hány, a rendes újonczállitástól elmaradt védköteles az év közepe (régi végleges számbavétel) és annak vége (új végleges számbavétel) között besoroztatik.
Ezen szakasz, miután a hadi tengerészetre vonatkozó rész már a 4. §-nál megemlittetett, az ellenőrzési szemléken való megjelenés kötelezettségét szabályozó utolsó előtti bekezdés pedig csak az eddigi törvény szabatosabb szövegezéséből áll, bővebb indokolást nem igényel.
Ezen szakasz újabb szövegezése egyfelől a világosság érdekében történt, másfelől a póttartalék intézményének megváltoztatása következtében vált szükségessé.
Az eddigi védtörvény 40. § c) pontjának az új szöveg szerint való kiegészitése a dolog természetéből és az egész törvény szelleméből folyik; s azt az igazság is követeli.
Ugyanis az ezen pont értelmében való elbocsátásnak alapja tisztán bizonyos meghatározott családi körülményekben fekszik. S ez ok mellett azon körülmény, hogy valaki besoroztatása előtt volt-e ily viszonyok közt, vagy pedig csak azután jutott közéjök, magára a fölmentési igényre épen semmi befolyással sincsen; s jelentőséggel csak is a pótlegény állitásának és a kincstári átalány fizetésének kötelezettsége tekintetében bir.
A d) pont fölvétele a 32. §-ban, e tekintetben foglalt újitás következménye; és ezen intézkedés teljesen megfelel annak, hogy a 4. korosztály csupán kisegitőképen vétetik igénybe, és csakis addig, és annyiban, a mig és a mennyiben belőle a kiegészitési szükségletek födözvék.
A harmadik és negyedik bekezdés mintegy kiegészitését képezik a 32. §-nak, s ezek által a régi törvénynek nemcsak az első bekezdésbeli d) pontja helyeztetik hatályon kivül, hanem a már eredetileg és hibás szerkezetű utolsó bekezdés is helyesebb és szabatosabb szövegezéssel cseréltetik föl.
Végre az utolsó bekezdés indokát a méltányosság és emberiesség képezi.
A tapasztalás ugyanis azt bizonyitja, hogy az életnek nagyon is változatos viszonyai közben, igen gyakran fordul elő oly eset, hogy valaki tényleg egyetlen gyámola az övéinek de az elbocsátásra szorosan a törvény szerint, egyik vagy másik föltétel hiánya miatt még sincsen igénye.
Csak indokolt és egyáltalán nem igazságtalan tehát, midőn az ily egyén számára legalább a béke idejére való szabadságolás biztosittatik a törvényben.
Azon újitás indoka, hogy a meghatározott esetekben szükséges pótlegény állitása tekintetében, ne a sorozás, hanem az állománybavétel ideje legyen döntő, abban rejlik, hogy nem méltányos, ha a hadsereg nem kap pótlegényeket az oly egyénekért, a kik voltaképen még mielőtt abba beléptek volna, hasznavehetetlenek voltak, vagy a kiknek mentességi czímök már az állományba vételkor meg volt s jóformán csak tőlük függött: hogy elbocsáttatásuk által, az eddigi törvény szerint kipótolatlanul maradt hiány keletkezzék az állományban.
A pótlegényeknek az új javaslathoz képest való kiállitására tehát azért van szükség, hogy a törvényileg megállapitott létszámban, még az állománybavétel előtt fenállott okból történt elbocsátás folytán keletkezett hiány kipótoltassék és a hadsereg valóban akkora állományt kapjon, a mekkora a törvényhozás által megszavaztatott.
Mind a számbavétel tekintetéből indokolt, mind a hadsereg érdekében helyes, hogy az újonczállitási év végéig elbocsátott egyénekért a pótlegények ugyanazon évben állitandók ki.
S a régi törvény azon intézkedése, hogy ha a szóban forgó természetű elbocsátás az ujonczállitás bevégzésétől számitandó négy hónap után következett be, akkor az ezen évben keletkezett hiány csak a legközelebbi rendes állitásnál volt pótlandó, csakis addig állhatott meg, a mig a végleges számbavétel időpontja az év közepére esett.
Az 53. és 55. §-okhoz
E két szakasz jóformán csak újabb és szabatosabb szövegezése a régi törvény megfelelő szakaszainak.
A póttartalékosoknak több pontba való fölvétele, a póttartaléki intézmény átalakitása következtében vált szükségessé.
Az 53. §-ban új, hogy „az utóbbiak még a harmadik korosztályból való kilépésök előtt is, ha honvédségi tényleges szolgálati kötelezettségnek eleget tettek.
b) a tartalékosok és póttartalékosok, még ha a harmadik korosztályból nem is léptek ki.”
Katonai szempontból az ellen nem hozható föl elfogadható indok, és igy az egyesek korlátozása ezen esetben igazságtalan, mert szükségtelen volna.
Az 55. § azon határozványa, hogy a kivándorlás czéljából való elbocsátást a póttartalékosoknak a közös hadügyminister; ellenben a honvédség vagy a póttartalék nyilvántartásában álló védköteleseknek a honvédelmi minister adja meg, annak a következménye, hogy egyfelől a póttartalékos ezentúl felavatott és kiképzett katona, másfelől pedig a honvédség és a póttartalék nyilvántartásában álló védkötelesek, minden tekintetben a polgári törvények alatt állanak és csakis azon megszoritásnak vannak alávetve, hogy addig, a mig azon idő le nem telik, a mely alatt szolgálati kötelezettségöknek a hadseregben, illetőleg a honvédségben eleget tettek volna, mentességi czímeik fennállásának időről időre való igazolására kötelezvék, és a mennyiben ezen mentességi czímök időközben megszünnék, a megfelelő védkötelezettséget tartoznak teljesiteni. S miután e tekintetben a legfőbb biráskodás a honvédelmi ministert illeti, a kivándorlás czéljából való elbocsátás megadása vagy megtagadása kérdésében is ő van hivatva határozni.
A II. fejezetnek a hadi tengerészetre vonatkozó határozványa, a 4. §-nál előadottakon kivül, az által van indokolva, hogy erre már jelenleg szükség van, és nem lehet négy évig várni, a mely idő mulva állna be csak az ezen javaslat által elérni óhajtott teljes eredmény, ha a 4. § 2. pontjának visszaható erő nem tulajdonittatnék.
A póttartalék ezen módon alakitható át legczélszerűbben akként, hogy rendeltetésének minél előbb megfelelhessen s az átmenet még se vonjon maga után oly megterheltetést, a melyet rendkivüli szükség nem követel.
A III. fejezetnek czélja, hogy azon elvek, a melyek a 21., 25. és 27. §-ban az ezekben szabályozott kedvezmények tekintetében foglaltatnak, azokra is alkalmaztassanak, a kik az újabban megállapitott föltételeknek megfelelnek ugyan; de az eddigi törvény értelmében ezen kedvezményekben nem voltak részesithetők.
Általában pedig ezen törvényjavaslatnak azon határozmányai, a melyek a hadi tengerészetre, a póttartalékra vonatkozó és a 21., 25., 27. §-okban foglalt újitásoknak egészen vagy részben visszaható erőt tulajdonitanak, indokolásukat azon szokásban is találják, a melyet a törvényhozások az ily természetű törvények alkotásánál követnek, s a mely az 1868:XL. tc. 58. §-ában is kifejezésre jutott.
